Tolnai Népújság, 2019. október (30. évfolyam, 228-253. szám)

2019-10-02 / 229. szám

fi ALMANACH 2019 - ZOMBA 2019. OKTOBER 2., SZERDA Az összeállítás megjelenését támogatta Zomba Község Önkormányzata. A cikkeket írta és a fotókat készítette Wessely Gábor újságíró. A völgybe épült települé­sen hosszú ideig nagy prob­lémát jelentett a csapadék­víz-elvezetés. Most elké­szült az ezt orvosló beruhá­zás, és számos más, jelen­tős projekt is megvalósult a közelmúltban, melyekből a legnagyobb az egymilliárdos szennyvízhálózat-bővítés, a leglátványosabb pedig az is­kolafejlesztés volt. Wessely Gábor szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu ZOMBA Átadták a zombai csa­padékvíz-elvezető rendszert. A beruházás egy év alatt, 237, 5 millió forintból való­sult meg, közel két kilomé­ter hosszban. Része egy 960 köbméteres terheléskiegyen­lítő tározó is. A kivitelező cég vezetője, Szűcs József szerint embert próbáló munka volt. Sok helyen több évtizedes üledéket kellett kibányászni­uk, méghozzá úgy, hogy köz­ben az elfolyás is biztosított le­gyen. Egyes szakaszokat csak magánterületeken keresztül tudtak megközelíteni gépe­ikkel, amihez szükség volt a lakosság pozitív hozzáállásá­ra. Szerencsére belátták az ott élők, hogy közös érdek a ren­dezett vízelvezetés, és most hosszú időre megoldódott a probléma. Az árkot speciá­lis betonelemekkel bélelték, olyanokkal, amelyek a talaj­ba történő szivárgást nem gá­tolják. Zomba a völgy települé­sek közé tartozik. A környe­ző domboldalakon sok a faka­dó víz, tehát nem pusztán az esővíz elvezetése a cél. A pro­jektzárón az avatószalagot Po­­tápi Árpád János államtitkár, országgyűlési képviselő, dr. Horváth Kálmán megyei kor­mánymegbízott, Fehérvári Ta­más, a megyei közgyűlés elnö­ke, és Szűcs Sándor a telepü­lés polgármestere vágta át. Szorgalmas emberek lak­ják a kétezer lelkes falut. Ezt hangsúlyozza a polgármester. A közmunkások száma mind­össze három, a többiek vagy önálló vállalkozók, vagy in­tézményeknél, cégeknél áll­nak alkalmazásban, vagy a san figyelve a kiírásokat, élve a pályázatok kínálta lehetősé­gekkel. Ezt létfontosságúnak tartja a polgármester. A nagy­­beruházások mellett számta­lan kisebb is elkészült a falu­ban az elmúlt évek során. Or­vosi rendelők felújítása, aka­dálymentesítések, intézmé­nyek napelemekkel való ellá­tása az új energiahatékonysá­gi program keretében. Elké­szült egy járdaszakasz is, öt­száz méter hosszban, 15 mil­liós támogatásból, plusz 11 millió saját erőből. Most is fo­lyamatban van több kisebb projekt megvalósítása. Építe­nek egy új játszóteret, létesí­tenek egy 16 kamerás térfi­gyelő rendszert, továbbá jó néhány sport és kompetencia­fejlesztő eszközt vásárolnak. A képviselő-testület haté­konyan működik, döntései­ket a helyiek életminőségé­nek javítása érdekében hoz­zák. Számos közösségi prog­ram erősíti az összetartozást. Falunapot júniusban, szüreti napot szeptemberben, gaszt­ronómiai napot novemberben tartanak. Lovas rendezvény hely­színeként is ismert Zomba. A kettes és négyes fogathaj­tó versenyt júliusban tartják. Potápi Árpád János (balról), Szűcs Sándor, dr. Horváth Kálmán és Fehérvári Tamás az avatószalaggal helyi agrárium foglalkoztat­ja őket, vagy ingáznak Szek­­szárdra, Bonyhádra. Az infrastruktúra immár teljes. A polgármester 2002 óta áll a képviselő-testület élén, s ez alatt az idő alatt mintegy 2,5 milliárd forint ér­tékben valósítottak meg fej­lesztéseket. Megújultak az in­tézmények, bővítették, kor­szerűsítették a közműhálóza­tokat. Nekem az az alapelvem - mondja -, hogy az ígérgeté­sek nem sokat érnek. A cse­lekvés szolgálja az előrelépést. A beruházások közül a leg­nagyobb falat az egymilli­árdos szennyvízhálózat-fej­lesztés volt, míg a leglátvá­nyosabbnak az iskolafejlesz­tés tekinthető, mely 581 mil­liós pályázati támogatásból és 120 millió forint önerő­ből valósult meg. Egy 21. szá­zadi, korszerű oktatási in­tézmény jött létre. A zombai nyolcosztályos iskolába jár­nak a kétyi, a felsőnánai, a szentgálszőlőhegyi gyerekek is, összesen több mint 230- an. Néhány harci és szekszár­di is van köztük. A idei évtől bölcsődét is működtetnek, ide nyolc apróság, az óvoda három csoportjába pedig 60- 70 kisgyermek jár. Az óvoda intézményi társulásban mű­ködik a kétyivel és a felsőná­­naival. Az egészségügyi ellá­tás teljes: van háziorvos, gye­rekorvos, fogorvos, védőnő és gyógyszertár. Mindenért meg kell dolgozni, folyamato-Birtokba vették a gyerekek a sportparkot Eredmények tanulásban, sportban Az elmúlt évek során az ál­talános iskola épületét kí­­vül-belül felújították, bővítet­ték, sportcsarnokot építettek hozzá. De nemcsak az épü­letben történtek változások, hanem az udvaron is. Átad­tak az idén egy úgynevezett C-típusú sportparkot, tíz tes­tedző eszközzel. Ilyen létesít­mények országszerte épül­nek, állami vagy önkormány­zati területeken, nagyobb te­lepüléseken több is, de leg­feljebb tíz. Ez irányú igényü­ket az önkormányzatok jelent­hetik be, s a megvalósítás a Nemzeti Szabadidős Egészség Sportpark Program keretében történik. A zombai gyerekek nagy örömmel vették birtokba a korszerű létesítményt. Más téren is van oka büszkeség­re ennek az iskolának. Egyik tanulójuk, Bíró Botond orszá­gos helyesírási versenyt nyert. S még ennél is jelentősebb eredményt ért el földrajzból: egy Kárpát-medencei verse­nyen lett első helyezett. Korszerűek a középületek, és teljes a közműlefedettség A Zombai Hagyományőrző Egyesületnek egy táncegyüttese és két minősített kórusa is van A polgárőrség hamarosan lovas tagozattal bővül ZOMBA Kilenc civil szerve­zet működik a faluban. A kö­zösségi rendezvények gyako­ri fellépője a Zombai Hagyo­mányőrző Egyesület, melyen belül táncegyüttes és két mi­nősített kórus - a Margaré­ta és a Sonnenblumen - mű­ködik. Eredményesek a pol­gárőrök is. Zomba 2019-ben elnyerte a Polgárőr Község cí­met. A díjátadás Balatonföld­­váron történt júniusban. Ha­zai pályán is elismerésben ré­szesült a Szabó István vezet­te egyesület: Zombáért okle­velet és emlékplakettet kap­tak. Rendszeresen járőröz­­nek, esetenként a rendőrök-A Zombáért elismerést Szabó István (jobbról) vette át A táncegyüttes műsora a művelődési házban kel együtt. Van szolgálati gép­kocsijuk, s hamarosan lovas tagozattal is bővül a jelenleg 22 fős állomány. Hárman kér­ték felvételüket, hogy saját lo­vakkal óvhassák a közrendet, a közbiztonságot, járva a ha­tárt, a nehéz terepet. A szervezetnek minden korosztályból vannak tagjai, a legfiatalabb 18, a legidősebb 69 éves. Kedves gesztusként, minden hivatalos összejöve­telükön köszönetét monda­nak a polgárőr feleségeknek, aki biztosítják a családi hát­teret, „elviselve”, hogy a pár­juk sokszor éjszakai szolgála­tot vállal.

Next

/
Thumbnails
Contents