Tolnai Népújság, 2019. október (30. évfolyam, 228-253. szám)
2019-10-11 / 237. szám
fi MEGYEI KÖRKÉP 2019. OKTOBER 11., PENTEK Tolna legrégebbi kocsmája volt, nyolcvan év után bezárt a Gödör Klemm László és a régi cégtábla a falon. „Jó lenne, ha egyszer újra működhetne a Gödör, akár halászcsárdaként” Fotó: Makovics Kornél Ülni a Gödör presszó a holtág fölé magasodó nyitott teraszán, csapolt sört inni, közben gyönyörködni a páratlan dunai kilátásban. Ettől a fílingtől kellett nemrég elbúcsúznia a közönségnek. Tolna legrégebbi, ikonikus vendéglátóhelye végleg bezárt. Steinbach Zsolt szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu TOLNA Üres, kihalt a Gödör presszó terasza. Nincsenek asztalok, padok, napernyők, és főleg nincsenek vendégek. De a belső helyiség is alig emlékeztet már egy vendéglátóhelyre. Nem kell ahhoz feltétlenül vérbeli kocsmabarátnak lenni, hogy az ember sajnálja egyegy vendéglátóhely megszűnését. A Gödör bezárása azonban más kategória. Megszűnésével az egész város vesztette el egy kedves és tulajdonképpen pótolhatatlan darabját. Na meg a múltja egy részét. A Gödör ugyanis a legrégebbi máig működő vendéglátóhelye volt Tolnának. Klemm László, a Gödör presszó tulajdonosa naprakész információkkal rendelkezik erről az ikonikus helyről. Már csak azért is, mert a Gödör építtetője és első tulajdonosa Schäffler Mihály, Klemm László édesapjának nagybátyja volt. Laci pedig gyerekkorától kezdve 1980-ig, majd 2010- től máig a kocsmával egybeépített házban lakik. Schäffler bácsié volt - 1928 óta - a hajdani tolnai fürdőház is, ahol pezsgő úszó- és vízilabdaélet folyt egykoron. A lakóházzal egybeépített Gödör kocsmát pedig 1939-ben építtette, a fürdőház közvetlen közelében. Nem volt szerencséje a befektetéssel. Jött a világháború, majd az államosítás. 1948- ban elvették tőle a fürdőházat, a vendéglátóhelyet pedig bérbe kellett adnia a tolnai Béke halászati tsz-nek, havi 20'forintért. Ám ha Schäffler bácsi nem is, a település kifejezetten jól járt a Gödörrel. Igen népszerű hely volt. Heti hat napon át - hétfő kivételével - kínáltak halászlét, illetve sült keszeget. Nem dobtak ki semmit, a megmaradt sült halat hagymás ecetes lébe tették, amit szinten nagyon szerettek a vendégek. Akkoriban inkább a bor és a fröccs fogyott, de akadt csapolt sör is. Klemm László gyerekként rendszeresen hordta fel a kocsmába a jeget a jégveremből, fizetségként mindig kapott egy pikoló sört és egy kiflit, vagy perecet. Minden este 4 tagú cigányzenekar játszott. Laci és testvére a teraszra néző szobájukból hallgatták a zenét, és arra szenderedtek el. Rendszeresen telt ház volt. Vasárnap családostól is jöttek a vendégek, táncoltak, énekeltek. A vízilabdameccsek is nagyot lendítettek a forgalmon. Nagy élet zajlott a Gödörben. A forgalmat érezhetően viszszavetette, amikor a holtág vízminőségi problémái miatt 1958-ban bezárták a fürdőházat. De a hely így is népszerű maradt. A ’60-as évek végén- Amikor szerettem volna fejleszteni ezt a helyet, akkor nem volt rá pénzem. Amikor pedig már volt pénzem, már nem volt érdemes fejleszteni - utalt a vendéglátás tolnai helyzetére Laci. Emlékeztetett arra, hogy régen volt vagy negyven kocsma Tolnán, most jó, ha van tizenöt. - Hol vannak a vendégek? - tette fel a kérdést. Szerinte az is elgondolkodtató, hogy a tolnaiak, akik imádják a halat, Bajára, Szedresa halászok bérlete megszűnt, ezután szekszárdi bérlők vitték tovább az üzletet, de már jóval kevesebb sikerrel. A Gödör 1975-ben bezárt, és csak 15 évvel később, a rendszerváltás után nyitott újra. 1990-ben Klemm László kezdte írni a legendás vendéglátóhely történetének újabb lapjait. Ő is tervezte, hogy árul re, vagy akár a szerbiai Bezdánba járnak el, ha vendéglőben akarnak halászlét enni. Ugyanakkor Tolnán nincs olyan étterem, ami vasárnap délben nyitva van. És ez nem a vállalkozók hibája miatt alakult így, hanem, mert nincs rá kereslet, ezért nem éri meg. Holott egy Tolna méretű város polgárai anyagilag el tudnának tartani több helyi vendéglőt is. De ehhez, Laci szerint, más szemléletre lenne szükség, a közönség részéről is. sült halat, de ehhez olyan szigorú előírásokat kellett volna teljesíteni, amit nem tudott vállalni. A Gödör így csakis presszóként üzemelt. Munkahelyi és baráti közösségek azonban gyakran ott tartották zártkörű rendezvényeiket, Laci pedig - akinek 12 bográcsa volt - megfőzte, amit a vendégek igényeltek. Soha nem volt alkalmazottjuk, feleségével, majd két lányával vitték az üzletet. A családfő 3 éve ment nyugdíjba, azóta inkább csak besegített. Idén áprilisban azonban infarktust kapott. Bár felépült, azóta jóval gyengébb, nem bírja már a terhelést. A nagyobbik lánya pedig immár egyedül - két gyermek mellett - nem tudta vállalni ezt a meglehetősen strapás munkát, ahol nincs szabadság, nincs táppénz, folyamatosan a vendégek rendelkezésére kell állni. Bérbe adni pedig nem akarták a helyet.- Nekem a Gödör volt a harmadik gyerekem, nem volt könnyű, de kénytelenek voltunk úgy dönteni, hogy bezárjuk a kocsmát - mondta Laci. A Gödör augusztus 31-én nyitott ki utoljára. Hogy mi lesz a sorsa az épületnek, még nem tudni.- Nem ment rosszul az üzlet, nem anyagi okok miatt zártunk be. Nem akarjuk mindenáron eladni az ingatlant - magyarázta Laci. - Jó lenne, ha egyszer újra működhetne a Gödör, akár halászcsárdaként. Most néhány hónapig pihenni szeretnék. Közben még gondolkodom, mi legyen. Az biztos, hogy ha lesznek komoly érdeklődők, és reális árat kínálnak, akkor az fog előnyt élvezni, aki tovább akarja működtetni ezt a helyet - szögezte le. Azaz talán mégis van remény arra, hogy egyszer majd újra lehet sörözni a Gödör teraszán, közben gyönyörködni a páratlan dunai kilátásban. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Hol vannak a vendégek? A Gödör megüresedett teraszáról most is nagyszerű a kilátás Szebb lesz a környék az új tárolókkal Elkerülőút, híd, felüljáró, körforgalom épül a megyeszékhelyen Megújul a túlterhelt csomópont SZEKSZÁRD Újfajta moduláris kukatárolót adott át csütörtökön a Kölcsey lakótelepen Ács Rezső polgármester és dr. Haag Éva alpolgármester. A helyi vállalkozás által tervezett és kivitelezett felépítmény időtálló anyagokból, acélból, alumíniumból készült, a festéket pedig kemencében égették rá. Ács Rezső elmondta, hogy a továbbiakban az egész városban a lakókkal együttműködve szeretnének ilyen tárolókat építeni, amelyekhez nekik, illetve a szemétszállítóknak lesz kulcsuk. A polgármester és helyettese is azt remélik, ettől a megoldástól esztétikusabbá és higiénikusabbá válik a környezet. Dr. Haag Éva tájékoztatása szerint gondot okozott, hogy a környező üzletekből is lakossági kukákba helyezték el a hulladékot, illetve, hogy esetenként más városrészből, településről is idehordták a szemetet. Ezt Ácsné Oláh Gabriella közös képviselő is megerősítette. Mint elmondta, az lenne a legjobb, ha mindenki otthon szelektíven gyűjtene, előfizetése lenne, és a saját szeméttárolójába rakná a hulladékot. B. K. SZEKSZÁRD A tehermentesítő út 1998-ban készült Szekszárdon, ám valódi elkerülőút építése kezdődhet. Az engedélyezési és kiviteli tervek elkészítésére vonatkozó ajánlatokat október 31-ig várják a közbeszerzési eljárásban. Ács Rezső, Szekszárd polgármestere csütörtökön Horváth Istvánnal, a térség országygyűlési képviselőjével tartott sajtótájékoztatót a Tartsay és a Hunyadi utcák kereszteződésében. A polgármester elmondta, hogy a csomópont és a tehermentesítő út rendkívül túlterhelt, főként délután kettő és Ács Rezső és Horváth István az újságírók gyűrűjében Fotó: M. K. négy óra tájban. Azok is átutaznak a városon, akik ezt nem akarják, a nagy forgalom a levegőt is szennyezi. A majdani út a Tolnatejtől indul, és első lépcsőben az OBI-ig tartó szakasz készül el híddal, vasúti felüljáróval. Horváth István tájékoztatása szerint a Keselyűsi út T-alakú csatlakozásánál körforgalom épül majd. A képviselő azt is elmondta, hogy a vasútnál lévő egyébként is túlterhelt kereszteződés plusz terhelést kap a majdani sportcsarnokkal, uszodával, tudásközponttal, ez is indokolja a beruházást. B. K.