Tolnai Népújság, 2019. október (30. évfolyam, 228-253. szám)

2019-10-09 / 235. szám

2019. OKTOBER 9„ SZERDA MEGYEI KÖRKÉP g Fontosnak tartja, hogy a gyerekek zeneszerető felnőttekké váljanak Nem erre a pályára készült, de nem bánja, hogy így alakult Ágostonná Béres Kornélia, a szekszárdi zeneiskola szak­mai vezetője Közjóért kitün­tető díjat kapott Szekszárd Város Napján. Azt mondja, az elismerést a kollégákkal és a növendékekkel végzett közös munka alapján érde­melte ki. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu SZEKSZÁRD Ágostonná Béres Kornélia szakmai vezető sze­rint szerencsés helyzetben van a szekszárdi Liszt Ferenc zeneiskola. Tevékenysége egy­aránt fontos a városnak, a tan­kerületnek, és partneri kap­csolatot ápolnak az oktatási és nevelési intézményekkel. - Nagyon jó a viszonyunk az óvodákkal és iskolákkal. - A Gyermeklánc óvodába min­den évben visszatérünk, és azok a növendékek muzsikál­nak, akik egykor ebbe az ovi­ba jártak. A Garay János Gimnázi­umban pedig szintén szép szokás gyökerezett meg az Egy óra belőlünk címet vi­selő koncertekkel, de a Heli­koni Ünnepségek is egyfor­mán fontos erőpróbát jelente­nek a gimnáziumnak és a ze­neiskolának - mondja Ágos­tonná Béres Kornélia. Úgy vé­li, a művészeti tagintézményt köti a Liszt-hagyomány, az itt tanulók és tanítók rendszere­sen magas színvonalú művé­szi produkciókkal állnak a kö­zönség elé. A szakmai vezető arról is beszélt, sokat kell dolgozni­uk, hiszen jelentős a konku­rencia, az egész napos isko­la után a gyerekek számtalan lehetőség, különóra közül vá­laszthatnak. Úgy tűnik azon­ban, sok szülő gondolja úgy, hogy a zene hozzátartozik az általános műveltséghez. Idő­ről időre pedig egy-egy tehet­ség is bontogatja szárnyait a zeneiskolában dolgozók keze alatt. Ágostonná Béres Kornélia, vagy ahogy a gyerekek szó­lítják, Kori néni szerint azon­ban talán ennél is fontosabb, hogy a növendékek zenesze­rető felnőttekké váljanak. Fuvolatanárként a múlt tanév végén három végzős di­áktól búcsúzott, hiszen mind­hárman egyetemen tanulnak tovább. Augusztusban az­tán azzal jelentkeztek a fiata­lok, hogy jó volna valamilyen úton-módon továbbra is Kori néni útmutatásai segítségé­vel fuvolázni. - Nagyon sze­retek tanítani. És igen, rossz, hogy egy tíz-tizenegy éves tanár-diák kapcsolatot azért kell lezárni, mert a gyerekek­nek el kell menni. Előfordult már viszont, hogy az egykori tanítvány a csemetéjét hozta fuvolázni - mesélte. Béres Kornélia egyébként gyermekkorában, amikor fel­vételizni kellett a kaposvá­ri zeneiskolába, megmond­ta, hogy őt csak és kizárólag a fuvola érdekli. Felvették, és olyan, egy életre megha­tározó, nagy tanáregyénisé­gek tanították, mint a Csupor házaspár. Érdekes, hogy nem készült zenei pályára, ám be­került egy országos verseny döntőjébe, így az utolsó pil­lanatban eldöntötte, hogy fel­vételizik Pécsre. Itt járt mű­vészeti szakközépiskolá­ba, majd főiskolára, ahol azt mondja, nem csupán tanítot­ták, hanem nevelték is őket. Zenészként aztán a saját dön­tése volt, hogy inkább tanít, hiszen családot szeretett vol­na. Az élet azonban kárpótol­ta, hiszen amikor Szekszárd­­ra került, egyik első tanítvá­nya volt például Töttős-Erős Edina, aki szintén bejutott or­szágos versenyre. Ő és Hepp Andrea szintén a zenei pá­lya mellett döntöttek. Ezen túl Ágostonná Béres Kornélia közreműködője volt a Szek­szárdi Jazz Kvartett lemeze­inek, koncertjeinek, több íz­ben szerepelt a Deutsche Büh­ne Ungarn társulatával, és fe­lejthetetlen fellépései voltak például Lányi Péterrel. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Ágostonné Béres Kornélia Ka­posváron született. Pályája alatt volt fuvolatanár, tanszakveze­tő és jelenleg tagintézmény-ve­zetője az iskolának. Mesterpe­­dagógus, tanfelügyeleti- és pe­dagógusminősítési szakértő, fu­volaművész, évtizedek óta ak­tív résztvevője Szekszárd ze­nei életének, és évekig muzsi­kált együtt Környei Miklós ze­netanárral. Arra a kérdésre, hogy egy zenész miként viszo­nyul a papírmunkához, elmond­ta, ma már jobbára számítógép­pel dolgoznak a vezetők. Egy mérnök férjjel, egy programo­zó és egy elméleti matemati­kusnak készülő gyermekkel pe­dig nem csoda, hogy el kellett mélyülnie egy egészen más te­rületen is. Volt olyan karácsony, hogy Word, máskor Excel köny­vet kért ajándékba a gyermeke­itől, mert mint mondja, muszáj lépést tartani a világgal. PROGRAMOK SZERDA MOZI SZEKSZÁRD: Mancs őrjárat (ame­rikai animációs film), 17 óra. Volt egyszeregy... Hollywood (amerikai dráma), 19.30. KIÁLLÍTÁS BONYHÁD Vörösmarty Mihály Mű­velődési Központ: Megtartott re­mény - 9 év összegzése. Or­­bán-Kovács Patrícia alkotásaiból nyílik kiállítás, megnyitja dr. Tam Beatrix. A tárlatot október 31-ig le­het megtekinteni. SZEKSZÁRD Vármegyeháza kiállító­­terme: „Őszre hangolva" - a Heren­di Porcelánmanufaktúra Zrt. és a Wosinsky Mór Megyei Múzeum kö­zös kiállítása. Köszöntőt mond Ács Rezső polgármester, Odor János Gábor múzeumigazgató és dr. Si­mon Attila, a Herendi Porcelánma­nufaktúra Zrt. vezérigazgatója. Köz­reműködnek a Liszt Ferenc Zeneis­kola tanárai és növendékei, 16 óra. PSZICHOLÓGIAI KULTÚRA HETE SZEKSZÁRD Babits Mihály Kulturá­lis Központ, Kis Csatárterem: Kül­ső ritmusaink - Tánc-Terápia. Dr. Vendég Magdolna pszichiáter főor­vos előadása, 17 óra. LELKI EGÉSZSÉGNAP BÁTASZÉK Petőfi Sándor Művelő­dési Ház: Életigen program - Zsiga Attila előadásai. A veszteségkeze­lés négy gyakorlati lépése, 14 óra. Én és a munkám kapcsolata, 16 óra. Endorfinok: Szex, vidámság! A gondolkodás, ami gyógyít, vagy megbetegít, 18 óra. CSÜTÖRTÖK PSZICHOLÓGIAI KULTÚRA HETE SZEKSZÁRD Babits Mihály Kultu­rális Központ, Kis Csatár terem: A légzés csodája. Lélek-zet techni­ka + Tudatosság = Egészség + Jól­lét. Előadás és légzőgyakorlatok Orosz Anna légzésterapeuta, jóga­oktató vezetésével, 17 óra. HOSPICE VILÁGNAP SZEKSZÁRD Tolna Megyei Balas­sa János Kórház Kultúrterme: Nár­ciszültetéssel egybe kötött Hospi­ce Világnapi rendezvény, 13.30-tól. Köszöntőt mond Gliedné Tillmann Erzsébet, a „Méltósággal az út vé­gén” Hospice Alapítvány kuratóriu­mának elnöke. Előadások: Mozolai Márta: Méltóság Mezeje 2009. és Galambos Csilla: Az út végén. Utá­na az új önkéntesek köszöntése. A nevükben köszöntőt mind Bor­­bás Istvánná, a „régiek” nevében Mártonná Gangéi Klára. Zárásként nárciszültetés. KIÁLLÍTÁS SZEKSZÁRD Ady Endre Szakképző Iskola Székely galériája: Rell Kata „Tűvel, tollal” című kiállítását Ju­hász Gábor igazgató nyitja meg, közreműködnek a Szekszárdi Szak­képzési Centrum tanulói, valamint Ament Ottó, 15 óra. PAKS Ezt gyűjtséték, ne a like-okat! 3.0 elnevezéssel ismét ön­kéntes szemétszedést szerveztek Pakson. Az akció során ezút­tal a Fehérvári utat tisztították meg a hulladéktól, az eldobált szeméttől. Egyebek mellett műanyag palackok, sörös üvegek, csokis papírok csúfították a környezetet. Fotó: Molnár Gyula HIRDETÉS Új Egészségházat építettek Faddon Ünnepélyes keretek között adták át 2019. október 4-én Fadd Nagyközségben az Egészségházat. A TOP-4.1.1- 15-TL1-2016-00014 azonosítószámú projekt megvalósítása során megítélt 99.612.100 fo­rint, a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítványtól 2018-ban elnyert 42.086.573 forint, majd 2019-ben el­nyert 48.000.000 forint támogatási összegből, valamint 38.872.835 forint önkormányzati önerő biztosításával új, korszerű egészségház és parkoló jött létre, amely­nek köszönhetően a település egészségügyi alapszol­gáltatásait egy közös épületben helyezhették el 379,5 négyzetméter alapterületen. Az épület tervezése és kivitelezése során fontos szempont volt a mai kor igé­nyeit minden szempontból kielégítő, a lehető legtöbb funkcióval ellátott egészségügyi intézmény kialakítá­sa. Az Egészségházban kapott helyet két felnőtt há­ziorvosi rendelő elkülönítővei és közös váróteremmel, a fogorvosi rendelő, a gyermek háziorvosi rendelő és a védőnői szolgálat helyiségei is. Az épületben csa­ládbarát funkciók, továbbá korszerű betegtájékoztató rendszer létesült. Az előírások figyelembevételével megvalósult az épület teljes körű akadálymentesíté­se. Az egészségház villamose­nergia felhasználásának segítésére megújuló energiaforrásként / SZÉCHENYI i egy 10 kW telje­sítményű nape­lemrendszert telepítettek a tetőre. Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap Magyarország KORMÁNYA BEFEKTETÉS A JOVOBE Ágostonná Béres Kornélia Ács Rezső polgármestertől vette át az elismerést az ünnepi közgyűlésen Fotó: Mártonfai Dénes Megfér egymással a zene és a Word

Next

/
Thumbnails
Contents