Tolnai Népújság, 2019. szeptember (30. évfolyam, 203-227. szám)

2019-09-09 / 209. szám

2019. SZEPTEMBER 9., HÉTFŐ Több egyéni és csoportos kiállítást is rendeztek a városban az Országos Foltvarró Fesztivál alkalmából Fotó: Mártonfai Dénes Izgalmas, szép, színes textilek szerte a városban Jubileumot ünnepelt a foltvarró egyesület Ezt valóban látni kellett. Azaz a foltvarrók Szekszár­­don rendezett országos fesz­tiválját, amely a laikus szá­mára is bővelkedett szép­ségben, érdekességben. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu SZEKSZÁRD A céh a tagoktól működik, a tagság kezdemé­nyezőkészsége, dinamizmusa a legfontosabb, fogalmazott Pó­lyák Ildikó. A Magyar Foltvar­ró Céh elnöke az Országos Folt­varró Fesztivál megnyitóján telt ház előtt beszélt szombaton Szekszárdon, a Babits kulturá­lis központ színháztermében. A céhvezető megköszönte a ko­rábbi elnökök munkáját, akik a közönségtől vastapsot kaptak. Pólyák Ildikó azt is elmondta, hogy 2002-ben épp Szekszár­don lépett be a céhbe, és szólt arról is, hogy a Szekszárdkör­­nyéki Foltvarró Egyesület har­madszor vállalta az országos rendezvény szervezését. Acélosné Solymár Magdol­na a vendéglátó szervezet ve­zetőjeként köszöntötte a meg­jelenteket. Kiderült, azért vál­lalták el a céh megalakulásá-Acélosné Solymár Magdolna és Acs Rezső a megnyitón nak harmincadik évfordulóján a szervezést, mert számítot­tak a város segítségére. Felhív­ta a résztvevők figyelmét arra, hogy a város legszebb épülete­iben kaptak helyet kiállításaik és más programjaik. Ács Rezső, Szekszárd polgár­­mestere elmondta, hogy a város nemcsak beszél, de tesz is a ci­vilekért. Költségvetésének nem elhanyagolható hányadát for­dítja támogatásukra. Már csak azért is, mert mint azt ez a ren­dezvény is bizonyítja, a szek­szárdiak teljesítik vállalásukat. A megnyitón átadták a 30 éves jubileum alkalmából hirdetett pályázat díjait. A fődíjat And­rási Rita bajai induló Évgyűrűk munkája érdemelte. A Babitsban nemcsak a meg­nyitót tartották, de több egyéni és csoportos kiállítást is. Es mi­vel a foltvarrókkal jó értelem­ben véve megtelt a város, szép és izgalmas alkotásaikat a Mű­vészetek Házában, az egyetemi karon és még több helyszínen látni lehetett ezen a hétvégén. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu MEGYEI KÖRKÉP g Tényleg nehéz Mácz Katalin katalin.macz@mediaworks.hu De nehéz az iskolatáska - énekelte Demjén Ferenc. Saj­nos nem csak a szép napos délelőttökön. Lemértem, egy átlagos iskolai napon 7-8 kilogrammot cipelnek a gyerekek. Plusz a tornafelszerelés. És akkor még a külön­órához szükséges dolgokról, például hangszerről nem is szól­tam. Szakemberek szerint az ideális az lenne, ha a „rako­mány” súlya nem haladná meg a csemete testsúlyának tíz százalékát. Pedig a táska súlya bizony még az én tíz százalé­komat is meghaladja, pedig nagy szélben nekem aztán nem kell követ kötni a lábamra, hogy el ne fújjon. Súlyos a teher, és nagyon menő félvállon vinni a hátizsákot, de egy kamaszt nehéz meg­győzni arról, hogy annak nem véletlenül van két vállpánt­ja. A gerincferdülés és a rossz tartás ugyanis egyáltalán nem menő. Arra is ügyelni kellene, hogy a hátizsákot ne a popón hordja a csemete. Szóval reg­gelente vagy feldíszítjük a diákot, mint egy karácsonyfát, vagy feldobjuk a saját hátunkra a dögnehéz tatyót, és elfuvarozzuk a nebulót, hogy csak néhány méteren át kelljen vonszolnia a pak­kot. Aztán ezt délután még legalább egyszer mégismételjük. Egyszer egy idős úr méltatlankodva kérdezte meg, miért kell manapság mindenhova fuvarozni a gyerekeket. Ha lett volna lehetőségem, egyszerűen ráaggatom a lányom holmi­ját, és megkérem, sétáljon el vele a város négy különböző pontjára. Egészen biztosan nem lett volna szükség további magyarázatra. A gerincferdülés és a rossz tartás egyáltalán nem menő Nyakon szúrták, és el is gázolták SZEKSZÁRD A Tolna Megyei Fő­ügyészség előre kitervelten el­követett emberölés bűntetté­nek kísérlete miatt emelt vá­dat egy 48 éves nő és 19 éves lánya ellen. A vádirat szerint a 19 éves nő kapcsolata néhány évvel korábban, konkrét okra vissza nem vezethetően, foko­zatosan megrom­lott édesapjával. Olyannyira, hogy a férfi azokra az idő­szakokra, mikor lá­nya otthon volt, el is költözött a házból. 2018. szeptember 18-án este fél kilenc körül azonban a sértett felesége és lányuk azzal hívták haza a sértettet bölcskei házukba, hogy békülni szeret­nének. A férfi ezt furcsának ta­lálta, ezért a fiát is értesítette. Végül elment a házba, ahol a két nő közölte vele, hogy megle­petésük van a számára. A fele­sége hátulról befogta a szemeit, a lánya pedig egy hegyes késsel nyakon szúrta, majd a védekez­ni próbáló apját darazsak elleni spray-vel is arcon fújta. Amikor a sértett ki akart menekülni a házból, a felesége egy gumika­lapáccsal kétszer fejbe ütötte. A férfi mégis kijutott, az ut­cán futva menekült, közben lá­nya üldözte, felesége pedig au­tóval hajtott utánuk, végül fé­kezés nélkül elütöt­te a férjét. A sértett a motorháztetőre, majd a szélvédőnek csapódott, végül az út menti árokba esett, súlyos sérü­léseket szenvedett. Mivel a nyakon szú­rásnál a kés igen kö­zel haladt el a nyaki verőérhez, így csupán a véletlenen múlott, hogy a férfi nem halt meg. A vádirat szerint a vádlottak a bűncselekményt társtettes­ként követték el. Az ügyészség velük szemben fegyház fokoza­tú szabadságvesztés kiszabását és a közügyek gyakorlásától el­tiltásukat szorgalmazza a Szek­szárdi Törvényszéknél. TN Felesége au­tóval hajtott utánuk és vé­gül fékezés nélkül elütöt­te a férjét Rengeteg állateledel gyűlt össze a Baka iskola mellett rendezett eseményen Jótékonysági kutyasétáltatásra hívtak Legalább háromszor lopott SZEKSZÁRD Kutyásokat és nem kutyásokat egyaránt vár­tak vasárnap kora este a 7100 a Városod Egyesület rendez­vényére, amelyen a szek­szárdi kutyamenhely számá­ra gyűjtöttek adományokat. A közösségi kutyás sétára mindenki bontatlan zacskós, dobozos, vákuumcsomagolt eledellel érkezett a Baka is­kola melletti kutyafuttatóhoz. Ott találkoztak ebek és gazdá­ik, és minden segíteni akaró, a menhely munkatársai pedig ott vették át az adományt. Az akciót egy állatgyógyszereket és eledeleket forgalmazó cég is támogatta. H. E. A Gemenc Motoros Egyesület is felkarolta a kezdeményezést Jól érezték magukat gazdik és ebek Fotók: Mártonfai Dénes PAKS Több üzlet képviselője tett feljelentést a Paksi Rendőr­­kapitányságon, mert egy hely­beli férfi még tavaly augusz­tus és november között lega­lább három alkalommal lopott el alkoholtartalmú italokat és használati tárgyakat a város­ban levő boltokból. Az ügyben egy 22 éves paksi férfit gya­núsítottak meg a rendőrök há­romrendbeli lopás vétség elkö­vetésének megalapozott gya­núja miatt. A Paksi Rendőrka­pitányság Bűnügyi Osztályán az ügyben a nyomozást befe­jezték, a keletkezett iratokat a napokban megküldték az ille­tékes ügyészségnek. TN

Next

/
Thumbnails
Contents