Tolnai Népújság, 2019. szeptember (30. évfolyam, 203-227. szám)

2019-09-05 / 206. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2019. SZEPTEMBER 5., CSÜTÖRTÖK Felgyújtotta, táblára kötözte a hattyút Egy megégetett • és a Csörge-tónál az informá­ciós táblára akasztott haty­­tyú képe került ki szerdán az egyik közösségi oldalra. Mint azt Komlósiné Kiss Anettől, a megyei rendőr-főkapitány­ság sajtó szóvivőjétől meg­tudtuk, kollégái kivonultak a helyszínre, és széles körű ta­núkutatást végeztek. A rend­őrség nem állapította meg bűncselekmény gyanúját, de az eset tisztázása érdekében a szekszárdi kapitányság fel­jelentés kiegészítést rendel el. Elképzelhető, hogy az állat természetes úton pusztult el, ám valaki jó viccnek gondol­ta, ha felkötözi és felgyújtja a tetemet. B. K. Megvertek egy izményi férfit Bejelentés érkezett a rendőrségre szeptember 3-án délután, hogy Izmény­­ben bántalmaztak egy sze­mélyt, aki eszméletlen álla­potban van. Az egyenruhások nagy erőkkel a településre vo­nultak, ahol megállapították, hogy a megvert személy egy 55 éves helyi férfi, aki a bán­talmazás miatt súlyos, élet­­veszélyes sérüléseket szen­vedett. Az is kiderült, hogy a sértettet egy 22 éves váraljai férfi verte meg, akit rövid időn belül elfogtak és előállítottak, javasolták letartóztatásának indítványozását. Az eset kö­rülményeit büntetőeljárás ke­retében vizsgálják. TN Átszerelte a rendszámokat A helyi körze­ti megbízott augusztus 21- én délután Bátaszék külte­rületén ellenőrzésre megál­lított egy személygépkocsit, és igazoltatta annak veze­tőjét. Az intézkedés során a rendőr megállapította, hogy az autón lévő rendszám egy másik járműhöz tartozik. A sofőrt előállították a Szek­szárdi Rendőrkapitányság­ra, kihallgatásakor elmond­ta, hogy a rendszámtáblákat egy régi autójáról szerelte fel a gépkocsira. Ezt jogi szak­nyelven egyedi azonosító jel meghamisítása bűntettnek nevezik. A nyomozást a szek­szárdi rendőrök befejezték, és az ügy iratait átadták az il­letékes ügyészségnek. TN Több mint kétszáznyolcvan­­négymillió forint támoga­tást kapott Tamási önkor­mányzata, hogy egy koráb­ban tésztagyárként és ter­mékfelvásárlóként működő épületben kialakíthassa a „Zöld Pont és Civilház” elne­vezésű közösségi és kultu­rális központot. Brunner Mónika monika.brunner@mediaworks.hu TAMÁS! A város önkormányza­ta a civil szervezetek, a sport­egyesületek és a helyi iskolák részére szeretné kialakítani a „Zöld Pont és Civilház” elne­vezésű közösségi és kulturá­lis központot, mintegy ötszáz négyzetméteren. Az épületré­szek kialakításának tervezési folyamatába bevonják az érin­tett civilek, az egyesületek képviselőit, és a helyi diáktes­tület tízfős tagságát, a kérése­iket és elképzeléseiket figye­lembe véve alakítják ki az épü­let helyiségeit, a közösségi te­ret és az ifjúsági épületrészt. Mint azt Porga Ferenc pol­gármester lapunknak el­mondta, a „Barnamezős terü­letek rehabilitációja” témájá­ban tavaly nyáron nyújtották be a pályázatukat. A város­­központhoz közel eső, korábban tész­tagyárként és ter­mékfelvásárlóként működő, régóta használaton kívüli épületüket szeret­nék hasznosítani. A támogatási szer­ződés aláírását kö­vetően elkezdődhetnek a köz­­beszerzési eljárások, elsőként a tervezés területén. A korábban ipari vagy ke­reskedelmi célokra használt területeket, amelyek alacsony koncentrációjú veszélyes hul­ladékkal vagy más szennye­zéssel lehetnek terheltek, ne­vezik barnamezős területek­nek. Általában városok ipari körzetében találhatóak, ahol nagyrészt elhagyott gyárak, kereskedelmi épületek van­nak, e területeket a megtisztí­tásukat követően újra haszná­latba lehet venni.- Fontosak számunkra a ci­vil szervezetek, és szeretnénk bázist nyújtani azoknak, akik segítik az itt élőket, valamint a fiatalok számára is szeretnénk lehető­ségeket biztosíta­ni - mondta a pol­gármester. Hozzá­tette, az önkormányzat egyik legfontosabb célja, hogy az itt élők számára minél otthono­sabb, élhetőbb várost alakít­son ki, amelynek fontos része, hogy folyamatosan növeljék a város zöld felületeit. A „Zöld Pont és Civilház” elnevezésű közösségi és kul­turális központban az önkor­mányzat a civil szervezetek és sportegyesületek ülései­nek, rendezvényeinek bizto­sít majd helyet, valamint le­hetőséget kapnak itt a diákok a tanórákon felüli ismeretek elsajátítására, gyakorlására, foglalkozásokon való részvé­telre, az épület közösségi cé­lú használatára. Az önkor­mányzat olyan épületet ter­vez kialakítani, amely mint rendezvényközpont, szolgál­tatóház és szabadidős léte­sítmény funkcionálna. A ter­vezett épületben helyet kap­nának irodák, rendezvény­­tér, konferenciaterem, info­pont és alkotóműhely, kézmű­ves-foglalkoztató, vizesblokk, raktár, öltöző és egy felújított belső udvar. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Kutyás sétát tart a 7100 egyesület SZEKSZÁRD A kutyásokat és nem kutyásokat egyaránt vár­ja vasárnap kora este a 7100 a Városod Egyesület. A szervezet ismét jó ügyet támogat: a szek­szárdi kutyamenhelynek gyűj­tenek adományokat. A közös­ségi kutyás sétára bontatlan zacskós, dobozos, vákuumcso­magolt eledelt várnak, ezeket a menhely munkatársai veszik át este fél hatkor a szekszárdi Baka iskola melletti kutyafut­tatónál. Itt találkoznak ebek és gazdáik, továbbá azok, akik szeretnének segíteni. Böröcz Máté, az egyesület elnöke el­mondta, akciójukat egy állat­gyógyszereket és eledeleket forgalmazó cég is támogatja, hiszen a sétára érkező ebek­nek jutalomfalatot ajánlottak fel. A 7100 a Városod korábban a megyei kórház szülészeté­nek adományozott matracokat, tagjai elültettek száz facseme­tét, és karácsonykor majd öt­ven rászoruló családhoz juttat­tak el csomagokat. A szervezet igyekszik közelebb hozni a kö­zügyeket elsősorban a fiatalok­hoz, másodsorban pedig azok­hoz, akiket egy picit is érde­kel a társadalmi szerepválla­lás, ezért is karol fel jószolgá­lati ügyeket. B. K. Bojtos Zoltán adta át az ajándé­kot a diákoknak Fotó: TMRFK Tanévnyitón járt az iskola rendőre Rendezvény­­központ, szol­gáltatóház és szabadidős létesítmény lesz egyben Bírósági távmeghallgató rendszert építettek ki Takarékos, biztonságos TOLNA MEGYE Távmeghallga­tó rendszert építettek ki a me­gyében, eddig három végpont­tal, melyek közül egy a törvény­széken, kettő pedig a Szekszár­di Járásbíróságon található. Tavaly 72 távmeghallgatásra alkalmas tárgyalótermet alakí­tott ki országszerte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a Nem­zeti Infokommunikációs és Szolgáltató Zrt.-vel (NISZ Zrt.) együttműködve. Ez év végére az országban már 184 bírósági tár­gyalóteremben lehet alkalmaz­ni ezen innovatív technológiát. Megkezdődött a távmeghallga­tás országos alkalmazását biz­tosító fejlesztések második üte­me is melynek keretében továb­bi 112 tárgyalóteremben telepí­tik a távmeghallgatáshoz, tár­gyalótermi kép- és hangrögzí­téshez szükséges technikai inf­rastruktúrát. A bővítés eredmé­nyeként a Kúrián, minden ítélő­táblán, törvényszéken és járás­­bíróságon lesz erre alkalmas tárgyalóterem. Minden bíróságon lesz erre alkalmas tárgyalóterem A fejlesztések Tolna megyé­ben is folyamatosak, a tervek szerint év végére már a Bony­hádi, a Paksi, a Dombóvári, a Tamási Járásbíróságon is elér­hető lesz a rendszer. Ezt követő­en már senkinek nem kell bíró­sági eljárás miatt távoli városba ' utazni. Eddig közel egy év alatt a bíróságok 3163 alkalommal tartottak távmeghallgatást, a rendszert több mint 1100 bí­ró alkalmazta, leggyakrabban büntetőeljárásban. Ezzel a mód­szerrel mind a bíróság, mind az ügyfelek időt és jelentős költsé­get takaríthatnak meg. A fogva­­tartottak szállításával járó biz­tonsági kockázatok nagymér­tékben csökkenthetők, a véde­lemben részesítendő személyek biztonsága így garantálható, tá­jékoztatott dr. Kovács Ildikó, a Szekszárdi Törvényszék sajtó­­szóvivője. Ihárosi I. Koktélozó koncert PAKS Rendhagyó nyári koncertet tartottak a paksi Koktélozóban. Az esten több paksi együttesből összeállt zenészek, ismerősök, barátok muzsikáltak együtt a vendéglátóhely teraszán. H. E. Fotó: Molnár Gy. DALMAND Az iskolakezdés idő­szaka fokozott veszélyeket rejt­het a gyermekek számára, ezért a rendőrség ilyenkor kiemelt fi­gyelmet fordít az iskolákra és környékükre. Az iskola rendő­re program a 2019/2020-as tan­évben is folytatódik. A program célja, hogy minden iskolának legyen egy rendőre, akihez a tanárok és diákok egyaránt bi­zalommal fordulhatnak, meg­beszélhetik velük esetleges problémáikat. Megyénkben az idei tanévben 84 települé­sen, 91 iskola és 68 rendőr vesz részt a programban. A Dalman­­di Általános Iskola szeptember 2-án tartotta tanévnyitó ünnep­ségét, melyen az iskola rend­őre, Bojtos Zoltán rendőr törzs­­őrmester körzeti megbízott is részt vett. Az évnyitót követően az első osztályos tanulók látha­tósági hátizsákot vehettek át az iskolarendőrtől - tudtuk meg a police.hu közleményéből. TN i mum —i mihuiii i ■mini i » - > , i iwa— i n '■■■mi wmiiiwiMi a Porga Ferenc polgármester a tamási kilátóban. Fontos a zöld területek folyamatos növelése is Fotó: Mártonfai Dénes Közösségi, kulturális, civil központ készül a volt tésztagyárban

Next

/
Thumbnails
Contents