Tolnai Népújság, 2019. szeptember (30. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-21 / 220. szám
7 helyőrség olvasóink írtak Felber Zsolt Attila Róma kapuinál Óh, Bűnös város! Sötét fellegek zuhatagát űztem el felőled, hogy a szenny, a méreg, a pokol minden kínja, mit az emberiségre küldtél, legyen holnaptól napborított vigaszság! Nem kellet sokáig rémült kapuid előtt állnom, mert a hit diadala harcosaink szívét izzította, míg az ellenséget a félelem elhomályosította lelkében. Győzelmünk, Isten neked ajánlom! Erőnket a végtelen szabadság iránti vágy élezte, és kardjaink sikerét a mindenható gondviselés vitte győzelemre, tudván, a jó elnyeri az örök üdvösséget. Mondjunk imát! Csíkszentdomokos, 2010 Magyar Dániel Nagy Judit Áfonya S te bölcsek bölcse, ki a Mennyek Urától kaptad földi impériumod, a rád kent hatalommal élve, az Istennek tetsző áldott buzgalommal viseltess, s zengjen templomod az imától! Gloria Victis! Dicsőség a győztesnek! - kiáltotta egy érces, de kissé reszkető hang, s dicső szavak láncolatát fűzte egybe, térdelve előtte annak, ki arannyal mívelt lovát ettől magasba ugratta. Kegyelmes Szent Urunk, könyörületes Istenünk! Te, aki megadod árva fejünknek az irgalomnak, ha csak egy kis szikráját is, légy a birodalomnak kegyes császára, s lásd, hálával fogad népünk! Elég! Hogy merészelsz? Aljas söpredéke a föld legalsó fertályának, mire vetemedik pogány fejed? egy földi halandót Istenként hogyan illethet gyalázatos szavad, hogy hitelét ily módon öld? Nosza! Vitézek tűzre vele, s istenkáromló versével, hogy a pokol fénye megvilágítsa borult elméjét! S megtévedt lelkét szabadítsa ki porhüvelyéből, s ítéletnapig is kárhozzon! Állj! Vegyétek le hitvány tagjait a lángtenger sodrából, mielőtt kileheli alázatos lelkét, S ím megtanulta már a bitang örökre a leckét: „Ember ne hasonlítson istenhez másik embert!” Magányvadászat Ha bennem tél világít, a sötétet csendem harsogja át, alattam a semmi mászik, bokámat az üresség fonja át, s így egy erdőben bolyongok, egyedül, vadász leszek, nem préda, ki menekül! Nem érzem többé majd az élve-halált, ha véres cafatokra téptem a fán ülő rémet, a magányt. Requiem az elmúlt évekért Itt ülünk én és a rivaldafény, S minden forog csendesen. A ritmust lelkem dobbantja még, Fülem csak sikolyt hallgat rég Halál-sápadt süketen. Szemem fekete, borús kéket néz, Mellkasom a szomorú gombócot ropogtatja. Dallamát a szél húrjain pengeti a tél, Néma sóhajaim felkapja a szél, és A kert végén halomba rakja. Szabadság szonett Fejedelmi lakomák, bor, méz, édes nedűk. Tömtem magam, s mégis éhség és szomjúság Kapart belülről egyre, óh bohó ifjúság! Vettem tarisznyám, a hősök emelték rám fejük. Könnyektől mart lábbelimet nyögte a föld. Ha szomjas voltam, kútból mertem vizet, Ha éhes, szakítottam egy fáról egy csepp életet. S árnyék gyanánt emlékeivel átkarolt az ezeréves tölgy. Néha felköhögtem a magányt, emésztetlenül, S a forgó világ napján sem voltam egyedül. Feküdtem a fűben betegen, boldogan. Társam volt az ég, s a legnagyobb szerelem, Egy vízcsepp a virágon, s a virág a kezemen. Egy szőke fűszál font körül szelíden, szorosan. Dac Földátszelő vonatútján a költő éjjelente csak virrasztott hogy el ne veszítse kapcsolatát a betűkkel (bár kódolt jelek ábécéjét használta) mindvégig fölötte lebegett a létfenntartók cenzora ki világnéző teleszkópján át várakozásában pislogni elfelejtett hiába volt oly szép a tavasz fényköreiben (hanyatlónap-vörös pipacsai is fejet hajtottak ha arra vetette szemét) de a költő szüntelen látószögébe tévedt így időkulcsát előhúzva rázárta a messzeséget. Kívülre fordított Mint borbafúlt zenész ki szemhéja mögé könnyel vés hangjegyet s álmait hullámhátak vonósnégyesére akasztva veszejti el olyan vagyok gyereklépéseimben egy kívülre fordított kesztyűbelső a hozzám rendelt értékek csiszolhatatlanságait oda- és visszaverő hallgatás kinek ha hajót adsz hátsója alá a Napig evez vele s nem a Szívóceánig ki bohém festőt is szeretett csak mert keze alatt vacogni tudott a nyári napfény és nem akart kikezdeni a léttel mely körbefonta, akár virradat után a pára vagy a vándor meleg lehelete. Ismeretlen Mi ketten nézetektől mentesen (fél)ismeretlenek vagyunk mint a csillagdrót-hálózat mely csapdájába a holdat - a magasztos prédát - éj-fokán ostorával áttereli. 2019. szeptember IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
