Tolnai Népújság, 2019. szeptember (30. évfolyam, 203-227. szám)

2019-09-03 / 204. szám

2019. SZEPTEMBER 3., KEDD Rendőrök segítették a biztonságos közlekedést Ajándékot is kaptak az elsős kisdiákok Egyre népszerűbb a honvédelmi kadétképzés az Ady szakiskolában Fotó: Mártonfai Dénes Ünneplőbe öltözött diákok, tanárok igyekeztek az isko­láikba hétfőn reggel. Ez a kép volt jellemző a megye legtöbb településén, ahol szeptember 2-án a tanévnyi­tót követően megkezdődött a tanítás. Tolna megyében közel tizennégyezer általá­nos iskolás diák kezdte meg a tanévet. Mauthner Ilona ilona.mauthner@mediaworks.hu TOLNA MEGYE A megye általá­nos iskoláinak a többségében hétfőn reggel 8 órakor kezdő­dött a tanévnyitó ünnepség, majd ezt követően az osztá­lyokban folytatódott a mun­ka. A diákok többsége ekkor vehette át a tankönyveit, az elsősök ismerkedtek az intéz­mény épületével, a diáktársa­ikkal és a szabályokkal, mely egy iskolában elvárható. A Tamási Tankerületi Köz­pont 19 köznevelési intézmé­nyében a 2019/2020-as tan­évet 5791 általános iskolai tanuló kezdte meg, közülük 704 kisdiák az első évfolya­mot. A négy, gimnáziumi fel­adatot ellátó iskolában össze­sen 788 tanuló kezdte meg a tanévet, közülük 147-en a ki­lencedik évfolyamon, 34-en pedig az ötödik évfolyamon kezdték meg középiskolai ta­nulmányaikat. A19 köznevelési intézmény, amely lehet székhely, tagin­tézmény vagy telephely, 38 te­lepülésen található a Bonyhá­di, a Dombóvári és a Tamási járásban, tájékoztatta lapun­kat Csike Tamás, a tankerület igazgatója. Hőgyészen összesen 188 diák jár az általános iskolá­ba, közülük húsz az elsős, mondta Stefán Márta, intéz­ményvezető helyettes. Mi­vel német nemzetiségi isko­láról van szó, így náluk min­den évben - ahogy a német általános iskolákban is szo­kás - kis ajándékot, úgyne­vezett Schultüte-t kapnak az első osztályosok, ebben radír, hegyező, toll, színes ceruzák vannak, illetve az iskola jel­vénye. Hétfőn vehették át a gyerekek a tankönyveiket is, mondta az igazgató. Szekszárdon idén kilenc alapfokú oktatási intézmény­ben 371 első osztályos kezdi meg tanulmányait. Immár ha­gyomány, hogy a szekszárdi önkormányzat minden évben kiválaszt egy tanintézményt, ahol Ács Rezső polgármester személyesen is köszönti az el-Rendőrök, közterület-felügyelők és polgárőrök is segítik az isko­lába induló gyermekek bizton­ságos közlekedését Szekszár­don. A közlekedésrendészeti szempontból veszélyeztetett ok­tatási intézmények környékén rendőri jelenlétet biztosítanak a reggeli érkezési és délutáni tá­vozási időpontokban. A gyerme­kek veszélyeztetettsége meg­nő a tanév kezdetén. A szünidőt követően a fiatalok felszabadul­tak és figyelmetlenebbek, ezért sősöket. Hétfőn a Babits isko­la hetven kisdiákját üdvözölte a városvezető, és a hagyomá­nyoknak megfelelően termé­szetesen ajándékkal kedves­kedett minden elsősnek az el­ső tanítási napon. Idén színes uzsonnás dobozkákat kaptak ajándékba a gyerekek. A középiskolákban, gimná­ziumokban, szakiskolákban is megkezdődött a tanév. A Szekszárdi Szakképzési Cent­rumhoz kilenc tagintézmény tartozik, melyek közül négy szükséges, hogy a járműveze­tők felkészüljenek a megnőtt, megváltozott forgalomra. A megyeszékhelyen egy hóna­pon keresztül hat helyszínen - Zrínyi iskola, Babits iskola, Di­enes iskola, Baka iskola, PTE Gyakorlóiskola Zrínyi utcai gya­logátkelő, illetve a Garay gim­názium és Vendéglátó Szakkö­zépiskola közötti útszakaszon - számíthatnak a diákok és szülők a közrendvédelmisek jelenlétére. Szekszárdon van, de bonyhá­di, tamási, paksi, dunaföldvá­­ri és dombóvári tagintézmé­nyeik is vannak. A Centrumhoz tartozik töb­bek között a szekszárdi Ady Endre Szakképző Iskola is, ahová közel kilencszáz nap­pali tagozatos diák jár, tájé­koztatta lapunkat Juhász Gá­bor, az intézmény igazgatója. A most induló tanévben közü­lük háromszáz az új tanuló. A szakiskola évről évre egy­re népszerűbb, hiszen jól ke­reső szakmákat kínál. Idén ti­zennégy szakképesítésre le­hetett jelentkezni. Az első tanítási nap még elég laza volt ebben az intéz­ményben is, mely leginkább adategyeztetéssel zajlott. Ju­hász Gábor elmondta, minden évben a diákoknak meg kell ismerkediük a balesetvédel­mi feladatokkal, az új diákok emellett az épülettel, házi­renddel is barátkoztak. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Rendőrök, polgárőrök is segítenek Évek óta vártak Bogyiszlón a megfelelő létesítményre Felavatták a sportcsarnokot BOGYISZLÓ Átadták a Békás csarnokot Bogyiszlón. - Ré­gi álom vált valóra ezzel, hi­szen a mi falunknál kisebb te­lepülések is régóta rendelkez­nek sportcsarnokkal - kezdte beszédét Tóth István polgár­­mester vasárnap, a tanévnyi­tót követő ünnepségen. Fel­idézte, milyen viszontagságos út vezetett addig, hogy most felavathatták a létesítményt. Elmondta, hogy 2014-ben ka­pott ígéretet a település arra, hogy megépülhet a sportcsar­nok. A létesítmény a Nemzeti Sportközpontok beruházása, az alapkövet 2016 májusában tették le, de több nehézség is Boda Zoltán, Tóth István és Gerzsei Péter A szerző felvétele adódott, ami késleltette a be­fejezést. Tóth István ugyanak­kor kiemelte, hogy az önkor­mányzat minden rá rótt fela­datot időben elvégzett. Dr. Horváth Kálmán kor­mánymegbízott és Horváth István országgyűlési képvi­selő egyaránt megköszönte a bogyiszlóiak türelmét, és örö­mét fejezte ki, amiért ezen túl megfelelő körülmények adot­tak az iskolai testnevelési órákhoz és minden mozogni vágyó falubeli számára. Az épület szimbolikus kul­csát Boda Zoltán iskolaigazga­tó és Gerzsei Péter tankerüle­ti vezető vette át. H. E. MEGYEI KORKÉP Felfedező úton Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu Már több mint két hete visszatérően arra biztat egy sze­mélyre szabott hirdetés a legnagyobb közösségi por­tálon, hogy fedezzem fel az egyik szomszédos ország tájegységét Ami azt illeti, a feladók tudhatnak valamit, va­lóban kellemes, vadregényes helyről van szó, nem is lenne rossz arrafelé barangolni, tehát célzott termékkihelyezésük telibe talált. Le a kalappal, mások érdeklődési körét remekül kiismerő hölgyeim és uraim! Persze, a valóság bizonyára sok­kal prózaibb. A rendszer, intelligens lévén, könyvjelzőzheti a gyakran látogatott oldalakat, s egy röpke összegzés és értéke­lés után automatikuson küldi a reklámcsomagokat az adott vi­dékben jobb híján a neten gyö­nyörködő személyeknek. Ha ez így van, az kinek jó, kinek nem feltétlenül, ez már felke­resett weblapok kérdése... De visszatérve az invitálás­ra: arról sajnos le kell monda­nom. Nem is annyira a korbé­li korlátok miatt - bár a bércek megmászását inkább a bohó huszonévesekre hagynám - , mint inkább bizonyos financi­ális-likviditási, még megoldásra váró kérdések okán. S, hogy hol is van ez a - a hirdetés szerint általam is - fel­fedezésre váró terület? Azt sajnos, reklám jellege miatt nem árulhatom el. Vérzik az ember szíve, de mit lehet tenni... Legfeljebb egyvalamit. Empirikus, azaz tapasztalati isme­ret, hogy még az ilyen bonyolult esetekre is létezik frappáns megoldás. Például egy ingyenes kirándultatás, grátisz, bősé­ges étellel-itallal a helyszínre! Még az ilyen bo­nyolult esetekre is létezik frappáns megoldás Ketten sérültek, két balesetben TOLNA MEGYE Egy kerékpáros súlyosan megsérült abban a balesetben, amely szom­baton délelőtt történt Bölcs­kén. Konüósiné Kiss Anett, a Tolna Megyei Rendőr-főka­pitányság sajtószóvivője el­mondta, hogy az 57 éves férfi kerékpárral közlekedett a te­lepülés egyik mellékútján, amikor a főútra kívánt bal­ra kanyarodni, de nem bizto­sított elsőbbséget a szabályo­san közlekedő személygépko­csinak, és az autó elé hajtott. A balesetben a kerékpáros súlyosan megsérült. Szintén szombaton, az esti órákban történt, hogy egy sze­mélygépkocsi vezetője közle­kedett, amikor Bátaszék térsé­gében maga előtt egy macskát pillantott meg. Az autót veze­tő nő hirtelen a fékpedálra lé­pett, és az autót balra kormá­nyozta, elveszítette uralmát a járműve felett, és a bal olda­li, belső szalagkorlátnak ütkö­zött. A balesetben a személy­­gépkocsi utasa könnyebben sérült meg. A hétvégén továb­bi öt anyagi káros baleset tör­tént a megye útjain - tette hoz­zá Komlósiné Kiss Anett. H. E. Rendelje meg 2019. szeptember 4-ig a 2019-es TOP 100 magyar bor magazint, és megnyerheti a két páros belépő egyikét a Borjour Borhajóra ..............................•............................... A kiadvány megrendelhető a www.lapcentriim.hii oldalon HIRDETÉS NYEREMÉNYJÁTÉK A hivatalos játékszabályzatot a www.medlaworks.hu oldalon találja magyar BOR 2019 MEGJELENIK 2019 06 09 ARA 1590 Ft

Next

/
Thumbnails
Contents