Tolnai Népújság, 2019. szeptember (30. évfolyam, 203-227. szám)

2019-09-10 / 210. szám

2019. SZEPTEMBER 10., KEDD SPORT .13 EDZŐMÉRKŐZÉS A felcsúti Pancho Arénában játszott felkészülési mérkőzést a Tamási 2009 FC második csapata, amely a hazaiak megyei második osztályban szereplő együttesével mérte össze erejét. A 6-3-as felcsúti győzelmet hozó összecsapáson a tamásiak góljait Pfeiffer Károly, Horváth Krisztofer és Márkus Krisztián szerezte. A talál­kozó egyúttal főpróbaként is szolgált: a mostani vendégcsapat vasárnap 16.30 órától a Tolnanémedi KSC-t fogadja a Nyugati csoport rangadóján Beküldött fotó Végh Gábor ötöt lőtt, Eszényi Dominik négyszer volt eredményes Hét meccset játszottak le a kisorsolt tizenkettőből Nagy Péter (balról) kettőt lőtt tengelici színekben Fotó: TN-archív LABDARÚGÁS Ismét csonka fordulót rendeztek a megyei III. osztályban, Keleten csak két meccset játszottak le. Berg Sándor sandor.berg@mediaworks.hu * I- II-KELETI CSOPORT, A 3. FORDULÓBAN Izmény SE-Németkéri SE I- 3 (1-3). Izmény, v.: Albert J. (Kardos B., Fűzi). Gól: Mó­ricz I. (22.), illetve Kungl (16.), Szauer (36.), Szili I. (45.). Kiál­lítva: Szemes M. (79., Német­kér). Tengelici SE-Györköny SE 5-0 (3-0). Tengelic, v.: Mi­­hálovics (Kovalcsik, Debrece­ni K.). Gól: Nagy P. (38., 76.), Kovács J. (2.), Csapó L. (25., II- esből), Nyul B. (77.). Kiál­lítva: Csicsó E. (70., Tengelic). A Kajdacsi SE-KSE Gyönk játékvezető hiányában elha­lasztásra került, az ASE Paks- Pálfai SE mérkőzés elmaradt, mert a vendégcsapat nem uta­zott el. A Sióagárd SE-Du­­naszentgyörgyi SE mérkő­zést november 23-ra, a Gya­­pa DSE-Nagydorog KSE talál­kozót november 30-ra halasz­tották. NYUGATI CSOPORT, A 2. FORDULÓBAN Kétyi SC-Regölyi SE 1-9 (1-4). Kéty, v.: Hortobágyi (Béres). Gól: lakab Á. (38., 11-esből), illetve Végh G. (27., 43., 57., 84., 88.), Teszler (23., 30., 71., a másodikat 11-esből), Szűcs R. (46.). Hőgyészi SCE-Dalmandi SK 10-2 (5-0). Hőgyész, v.: Balikó (Szerelem I.). Gól: Eszé­nyi (23., 35., 52., 80.), Tolnai Zs. (9., 65.), Läufer (3.), Draskó­­czy (6., 11-esből), Erdős (50.), Kerekes N. (71.), illetve Szűcs M. (68.), Balogh L. (70., 11-es­­ből). Dombóvári LK-Nak SE 3-2 (2-2). Dombóvár, v.: Albert I. Megyei III, osztály, Nyugat 1. Regöly 2 2 0 0 13-4 6 2. Tolnanémedi 2 2 0 0 8-2 6 3. Hőgyész 2 1 0 1 13-6 3 i4. Döbrököz 1 1 0 0 5-0 3 5. Regszemcse 1 1 0 0 6-2 3 6. Dombóvári LK 1 1 0 0 3-2 3 7, Tamási II. 0 0 0 0 0-0 0 8. Nak 2 0 0 2 3-6 0 9. Zomba 1 0 0 1 0-5 0 10. Magyarkeszi 2 0 0 2 3-11 0 11. Dalmand 1 0 0 1 2-10 0 12. Kéty 1 0 0 1 1-9 0 Megyei III, osztály. Kelet 1. Sióagárd 2 2 0 0 9-3 6 2 Tengelic 3 2 0 1 10-5 6 3. Gyönk 2 2 0 0 8-3 6 4. Kajdacs 2 2 0 0 7-3 6 5. ASE Paks 1 1 0 0 2-0 3 6. Pusztahencse 2 1 0 1 5-7 3 7. Németkér 3 1 0 2 4-8 3 8. D.sztgyörgy 2 0 1 1 5-6 1 9. Pálfa 2 0 1 1 4-6 1 10. Nagydorog 1 0 0 1 2-3 0 11. Gyapa Derbi 1 0 0 1 1-3 0 12. Izmény 1 0 0 1 1-3 0 13. Györköny 2 0 0 2 2-10 0 (Kiss I.). Gól: Horváth Á. (5.), Kis D. (45., 11-esből), Mátrai (63.), illetve Rácz M. (14.), Tas­­nádi (24.). Tolnanémedi KSC-Ma­­gyarkeszi KSE 5-1 (3-0). Tol­nanémedi, v.: Gehring (Mik­lós G.). Gól: Szabó D. (30., 56.), ifj. Kökény B. (3.), Kiss I. (42.), Ferencz I. (68., 11-esből), illet­ve Pataki (88.). KSE Zomba-Döbröközi KSE 0-5. Szükségjátékveze­tő vezette a találkozót. Az Iregszemcsei SE-Tamási 2009 FC II mérkőzést novem­ber 17-re halasztották, a tamá­siak felkészülési meccset ját­szottak (vezető képünk alatt). MESTERLÖVÉSZEK Keleti csoport, 3 gólos: Csicsó Erik (Tengelic), Palló Valentin (Kajdacs), Wascher Roland (Pusztahencse). Nyugati csoport, 8 gólos: Végh Gábor (Regöly), 4 gólos: Eszényi Dominik (Hőgyész). Fölényes sikerrel kezdték az idényt Tom Brady-ék AMERIKAIFOCI A címvédő New England Patriots ki­ütötte (33-3) vendégét, a Pittsburgh Steelerst a ten­gerentúli profi bajnokság (NFL) hétfő hajnali mérkőzé­sén. Tom Brady 3 TD-passzal zárt, és immár túl van kar­rierje 88. háromszáz pasz­­szolt yard feletti mérkőzé­sén (341), azaz újabb lépést tett az NFL-örökranglistán őt megelőző kétjátékos, Drew Brees (115) és Peyton Man­ning (93) felé. A Steelers so­raiban ugyanakkor megsza­kadt egy szép sorozat: a 216 passzolt yarddal záró Ben Roethlisberger majdnem két év (2017 októbere) óta elő­szörjött le úgy a pályáról, hogy egyetlen átadásából sem lett Touchdown. R. G. A liechtensteiniek okozták a forduló nagy szenzációját LABDARÚGÁS Olaszország 2-1-re legyőzte Tamperében Finnországot az Európa-baj­­noki selejtezősorozat J cso­portjában, ezzel Roberto Mancini együttese hat mér­kőzés után is százszázalékos a csoportjában. Az olaszok találatait Immobile és Jorgin­­ho szerezte, míg a finnek ta­lálatát az ügyeletes gólfele­lős, Pukki lőtte. Két megle­pő eredményt is hozott a va­sárnap este: Liechtenstein Athénban játszott 1-1-et Gö­rögországgal, Grúzia pedig Tbilisziben rabolt el egy pon­tot (0-0) a jóval esélyesebb dánoktól. Az északi ranga­dón a norvégok szereztek ve­zetést Stockholmban, de a svédek kiegyenlítettek. A ro­mánok megszenvedtek Mál­tával Ploiestiben (1-0). R. G. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Női futsal NB I: a Tolna-Mözs csapata hazai pályán kapott ki a DEAC-tól a nyitófordulóban Szekszárdi bravúr a címvédő HTE otthonában NŐI FUTSAL A nyári holtidény­ben átalakult és megfiatalított Szekszárdi UFC hatalmas bra­vúrt elérve három ponttal tá­vozott a bajnoki címvédő Haj­dúböszörmény otthonából (Micskó Márk együttesének átlagéletkora 18,3 év volt), míg a szintén új csapatot építő Tol­na-Mözs hazai pályán kapott ki a jól erősítő Debrecentől - a vendéglátó góljait a 16 éves Wiesner Dalma szerezte. NB I, 1. FORDULÓ. Hajdúbö­szörményi TE-Szekszárdi UFC 1-2 (1-0). Hajdúböször­mény, v.: Takács I. (Erdélyi T., László I.). HTE: Torma - Nagy A., Nagy M., Madzin, Far­kas É. Csere: Petrik, Quirikó, Nagy F., Megyesi T., Bölömi, Pálóczi. látékos-edző: Quirikó Vivien. UFC: Szabó K. - Per­­ger, Kágyi R., Nagy-Cseke, Kiss G. Csere: Kovács K., Csó­ka, Lovász V, Losoncz. Edző: Micskó Márk. Gól: Nagy A. (9.), illetve Kiss G. (23.), Kágyi R. (31.). Kiállítva: Petrik (31.). Micskó Márk, a szekszár­diak edzője: - Megérdemelt győzelmet arattunk, de közel sem lehetünk elbizakodottak. Céljaink nem változtak, to­vábbra is a bennmaradás ki­harcolása a célunk idén. Min­den kis sikernek örülünk, hi­szen ez viszi előre csapatépí- Wiesner Dalma (középen) lőtte a tolnaiak két gólját Fotó: M. D. tési feladatainkat. Ez a csapat fog még meglepetéseket okoz­ni, ebben biztosak lehetünk! Palmfood Tolna-Mözs- DEAC 2-5 (1-3). Tolna, v.: Hartung (Szabó R, Lengyel S.). Tolna-Mözs: Deczki - Hor­váth H., Szálkái, Vámosi, Szöl­­lős. Csere: Wiesner, Nagy N., Csapó, Ferencz R, Fehér V. Edző: Nagy Roland. DEAC: Tóth R. - Tóth N., Krascse­­nics Cs., Üveges K., Horváth V. Csere: Kosa, Fekete G., Pé­csik, Horváth R, Czégény. Játé­kos-edző: Üveges Katalin. Gól: Wiesner (19., 25.), illetve Hor­váth V. (7., 12.), Krascsenics Cs. (13., 39.), Pócsik (28.). Nagy Roland, a tolnaiak edzője: - Bátortalanul kezd­tük a meccset, de még így is megvoltak a lehetőségeink, csak kimaradtak. A második félidőre feljavult a játékunk, ami helyzetek sokaságát hoz­ta, amiből csak egyet tudtunk gólra váltani. Voltak hibáink, amiből tanulunk és igyek­szünk ezeket kijavítani. További eredmények: Ast­­ra-TFSE 4-4, Gyulai Amazo­­nok-Miskolci Vénusz 5-4. Vasárnap a szekszárdiak a Gyulai Amazonokat (16 óra) fogadják, a tolnaiak pedig Miskolcra, a Vénusz otthoná­ba utaznak (18 óra). B. S.

Next

/
Thumbnails
Contents