Tolnai Népújság, 2019. augusztus (30. évfolyam, 177-202. szám)

2019-08-01 / 177. szám

BELFÖLD-KÜLFÖLD g 2019. AUGUSZTUS 1., CSÜTÖRTÖK Orbán Viktor ma tárgyal Ursula von der Leyennel Hollik István kormányszóvivő és Gulyás Gergely miniszter a kormányinfén Kormányát bírálja az elhárítás volt főnöke NÉMETORSZÁG A sikeres tár­sadalmi beilleszkedés minta­példájaként tartották számon a svájci hatóságok azt az afri­kai férfit, aki hétfőn vonat alá lökött egy édesanyát és nyolc­éves fiát a frankfurti főpálya­­udvaron - mondta el a német kormány válságtanácskozását követően Horst Seehofer né­met belügyminiszter. Az anya még ki tudott menekülni a sí­nek közül, fia azonban életét vesztette. Az elkövető 40 éves, eritreai származású ortodox keresztény férfi. 2006-ban ille­gálisan jutott be Svájcba, ahol 2008-ban menedékjogot szer­zett. Volt munkája, rendezett körülmények között élt Zürich­ben három gyermekével és fe­leségével. Múlt csütörtökön azonban Frankfurtba mene­kült, miután körözni kezdték Svájcban, mert késsel fenye­gette és fojtogatta egyik szom­szédját. Tettének indítéka lap­zártánkig ismeretlen. A német alkotmányvéde­lem (belső elhárítás) volt ve­zetője közben élesen kritizál­ja a német kormány és pártja, a CDU migrációs politikáját. Hans-Georg Maaßen szerint a CDU jelenlegi vezetése nem se­gít megfelelő megoldásokat ta­lálni az illegális bevándorlás­ból eredő problémákra, sőt in­kább azok elhallgatásán mun­kálkodik, amiben a német mé­dia is segíti. MW Megtartotta nyári szünet előtti utolsó ülését a kor­mány, amelyen értékel­ték az elmúlt év esemé­nyeit - mondta Gulyás Ger­gely a tegnapi kormányin­­fón. A következő kormány­ülés augusztus 21-én lesz. A miniszter Orbán Viktor és Ursula von der Leyen mai ta­lálkozójáról és a továbbra is hazánkat támadó Juncker­­bizottságról is beszélt. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu KORMÁNYINFÓ A szerdai, 140. kormányinfón Gulyás Ger­gely Miniszterelnökséget ve­zető miniszter kijelentette, a tegnapi kormányülésen hang­súlyosan tárgyalták az euró­pai ügyeket, hiszen ma négy­­szemközti találkozón tárgyal majd Orbán Viktor kormány­fő Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság (EB) újon­nan megválasztott elnöké­vel. A miniszter megjegyezte, erős megelőlegezett bizalom­mal vannak az új vezető iránt, akinek jelölését és megválasz­tását is megszavazták. Közöl­te, a megválasztott elnök al­kalmas arra, hogy jól vezesse az EB-t, konszenzust teremt­sen a tagállamok között, hogy jól meghatározza az unió kö­zös értékeit és enyhítse a kö­zösség megosztottságát. Egy kérdésre válaszolva Gu­lyás elmondta, Trócsányi Lász­ló volt igazságügyi miniszter­nél ma sem tudnának jobb je­löltet az Európai Bizottságba. Hogy milyen bizottsági poszt­ra pályázik, a kormány nem kí­vánja befolyásolni, amint azt a jogot sem akarja elvitatni, mi-Angela Merkel és Orbán Viktor együtt ünnepük a páneurópai piknik 30. évfordulóját augusz­tus 19-én Sopronban. A ter­vek szerint a két vezető, va­lamint a meghívott német és lyen embereket választ az EB- be Ursula von der Leyen. A távozó EB-ről szólva Gu­lyás kiemelte: jól látható, hogy már nem változnak, politiká­juk bebetonozására töreked­nek. Ez a hazánk ellen indított kötelezettségszegési eljáráso­kon is látszik, amelyek az ille­magyar vendégek ökumenikus istentiszteleten vesznek részt a soproni belvárosi evangéli­kus templomban, ahol a né­met kancellár és a magyar kor­mányfő beszédet is mond. Fotó: MTI gális bevándorlás megakadá­lyozására hozott döntéseket tá­madják. Gulyás a legfrissebb gazda­sági adatok közül kiemelte: a 20-64 év közöttiek 75,2 száza­léka dolgozik, hazánkban 850 ezerrel több embernek van ma munkája, mint 2010-ben volt. Arra a felvetésre, hogy a Fi­­desz-kongresszuson újrain­dul-e az alelnöki posztért, vagy Varga Mihály és Lázár János esetéhez hasonlóan ő sem lesz alelnök, Gulyás azt mondta: a korábbi példákból az követke­zik, hogy ősszel vagy már nem lesz miniszter, vagy nem lesz a Fidesz alelnöke. HÍREK Pályázatok munkahelyekre TÁMOGATAí Újabb 3,5 milliárd forint munkahelyteremtő tá­mogatásra pályázhatnak au­gusztustól a mikro-, kis- és középvállalkozások, a pénz­ből 1500 új álláshely is lét­rejöhet Magyarországon - mondta Varga Mihály. A pénz­ügyminiszter hozzátette: az elmúlt hét évben adott támo­gatásból a kkv-knál 28 ezer új munkahely jött létre. MW Budapesti Maccabi Játékok SPC: Büszkék vagyunk zsi­dó honfitársainkra, akik a sa­ját teljesítményükkel közös önbecsülésünket gyarapí­tották egykor, és gyarapítják ma is - jelentette ki Áder Já­nos köztársasági elnök a 15. Maccabi Európa Játékok bu­dapesti megnyitóján. Az ál­lamfő nemes küzdelmeket és emlékezetes pillanatokat kívánt a résztvevőknek. MW Lemondott a belügyminiszter BUKAR Bejelentette le­mondását Nicole Moga ro­mán belügyminiszter a caracali gyilkossági ügy mi­att. A múlt héten megerősza­kolt és megölt 15 éves autó­stoppos lány ügye közfelhá­borodást váltott ki az ország­ban, miután kiderült, hiába hívta többször is a 112-es segélyhívót, a rendőrök nem voltak képesek megmenteni az életét. BDA Merkel eljön a páneurópai piknikre Már leszállították a tankönyveket ISKOLAKEZDÉS Elkészül­tek a tankönyvek - jelentet­te be Tőczik Zsolt, a beszer­zést és terjesztést végző álla­mi Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kellő) ügyvezető igazga­tója az InfoRádióban. Az Alföl­di Nyomda által vezetett ma­gyar nyomdák konzorciuma a múlt hét végéig leszállította a Könyvtárellátó által megren­delt összes tankönyvet. A ma­gánkiadók által gyártott, illet­ve forgalmazott kiadványok szintén beérkeztek a múlt hé­ten, vagyis kijelenthető, hogy elkészültek a tankönyvek, és a hó végéig nrinden iskola megkapja őket. Idén az iskolák 13 millió 70 ezer darab könyvet rendeltek, ami tavalyhoz képest közel 570 ezerrel több, ebből az ál­lami részaránya 86 százalék. Ha azonban valaki nem a Kellón, hanem más csatorná­kon keresztül szerzi be a tan­könyvet, akkor az ár pár ezer forinttól 15-16 ezer forintig terjedhet. Az árak idén ismét csökkentek, az előző évhez ké­pest 10 százalékkal. Míg ta­valy körülbelül 923 forint volt egy tankönyv átlagára, ugyan­ez idén 834 forint. Ez nagy rész­ben annak köszönhető, hogy az állami részarány növekedett - mondta a szakember. MW Négyezerrel többen vizsgáztak Nyelvvizsgával rendelkező fiatalok Magyarországon (2003-2018) MW-grafika, forrás: Nyelvvizsga Akkreditációs Központ / MTVA SajtóadatbanK Négyezerrel többen nyelvvizsgáztak, mint egy évvel korábban. A14-19 évesek közül összesen 54 006-an tettek nyelvvizs­gát tavaly, vagyis majdnem nyolcezerrel többen szereztek bizo­nyítványt, mint egy évvel korábban. Továbbra is ez a korosztály az egyik legaktívabb nyelvvizsgázó - ez a felvételi szabályok, a többletpontok rendszere miatt aligha meglepő. A 20-24 éves korosztályból összesen 30 469-en vizsgáztak, ez a szám valami­vel alacsonyabb, mint 2017-ben volt. HIRDETÉS 08.01. CSÜTÖRTÖKTŐL 08.04. VASÁRNAPIG A MINDEN JÓT, ló ÁRON! DEEP Világos sör 11 = 218 Ft 0,51 DEEP M Hütött PROS Túródesszert Natúr / eper / kajszibarack 1 kg = 994 Ft Házi szilva PIKOK PANNÓNIA Téliszalámi Paprikás / csemege 1 kg = 2998 Ft Hűtött PROS Natúr grillsajt 1 kg = 1952 Ft Magszegény görögdinnye KIVÁLÓ MINŐSÉG CSAK ENNYIÉRT! GRILL CHEESE CLASSIC Akciós termékeink mar a; akció első napian elfogyhatnak. A; arak a dekorációt nem tartalmazzak es forintban értendők. Nyomdai hibakert felelősseget nem vállalunk.

Next

/
Thumbnails
Contents