Tolnai Népújság, 2019. augusztus (30. évfolyam, 177-202. szám)

2019-08-27 / 198. szám

2019. AUGUSZTUS 27., KEDD AUTÓMOTOR 11 itt helyet kapott egy retrós stí­luselem, a GS és BX modellek­ből ismerős, forgószámlapos sebességmérő digitális Válto­zata. Ami ennél is jobban em­lékeztet a klasszikus elődökre, az a ringató, lágy rugózás. A hidropneumatikus felfüg­gesztés 2017-es nyugdíjazásá­val a márka áttért a Progressive Hydraulic Cushion rendszerre, amely képességeivel elmarad a klasszikusok közmondásos ké­nyelme mögött, a mai mezőny­ben mégis kiemelkedően pu­hának számít, ez örömtelivé teszi vele az autózást. Miköz­ben kanyarban megdől a ka­rosszéria, feltűnően ügyeltek rá, hogy megfelelő legyen az úttartása, ezért jól irányítha­tó, és a legtöbb úthibán úgy halad át, hogy tudjuk, ez egy sportos autóban rázós lett vol­na. Ahogy az agresszió, úgy a sportosság is hiányzik belőle. A belépő, 1,5 literes, 130 lóerős dízelmotor karaktere illik a C5 Aircrosshoz, városban és or­szágúton jól mozgatja, csende­sen és takarékosan dolgozik. Több utassal és csomaggal, autópályán vagy hegyvidéken autózva kiderül, hogy gyakran kell használni a jól kapcsolha­tó váltót. Ezen nemcsak a na­gyobb teljesítményű, 2,0 lite­res, 180 lóerős dízel, hanem a 8 fokozatú automatikus vál­tó (550 000 forint) is segíthet. A tesztprogram során 6,7 lite­res átlagfogyasztást mértünk, ami arról árulkodik, hogy a ki­sebbik motornak sem erőn fe­lüli az 1,4 tonnás autó mozga­tása. Ára a kategóriatársaké­hoz hasonló, ezzel a szerethető konstrukcióval a Citroen utat találhat. Citroen C5 Aircross 1.5 BlueHDi 130 Teljesítmény: Nyomaték: Gyorsulás 0-100 km/h: Tesztfogyasztás: Alapár: , 131 LE 300 Nm 10,4 s 6,71/100 km 7790000 forint Középkategóriás személyau­tó helyett kompakt szabad­idő-autóként kezdett új éle­tet a Citroén csúcsmodellje, a C5 Aircross, a lehető leg­többet kihozva a koncepció­ból. A hidropneumatikus fu­tóművet nem pótolhatja, de kényelemben kevés kihívó­ja akad a frissen fejlesztett rendszernek. Balogh Bence/Autó-Motor szerkesztoseg@mediaworks.hu BUDAPEST A név kötelez! Aki Citroent vásárol, egyedi kül­sőre, kényelemre és funkci­onalitásra vágyik, jó áron. Bár nem a megszokott formá­ban, de mindezt egy csomag­ban kínálja a mostantól SUV- karosszériával elérhető C5-ös. A kategóriaváltást ugyan a pi­aci trendek indokolták, ám a márkát ismét jó irányba tere­lő franciák ezt a lépést a tőlük elvárt, szokatlan módon tették meg. Hogy a kompakt szabad­idő-autók tengeréből kitűnjön, a C5 Aircross karakteres for­mát kapott. Már ritkaságnak számít az aprólékosan kidol­gozott, részletgazdag dizájn, amelyet semmivel sem lehet összetéveszteni, pedig részben három riválisával is közös mű­szaki alapokra épül! Büszke lehet a PSA-konszern, ha úgy tud költséghatékonyan DS 7 Crossbacket, Opel Grandland X-et és Peugeot 3008-ast gyár­tani, hogy látszólag semmi kö-Tudta-e? A Progressive Hydraulic Cushion rendszer lelke az acél­rugókhoz tartozó lengéscsilla­pítókkal egybeépített hidrau­likus ütközőelem, de a karosz­­szériastruktúrának és az ülé­seknek is fontos szerep jut. Tetszett • külső-belső formaterv • magas komfortszint • takarékos motor zös nincs egyik típusban sem. Ezzel a fantáziadús megjele­néssel elsősorban az újdonsá­gokra nyitott fiatalokhoz szól a Citroén, a C5 Aircrossból csak úgy árad az életöröm. A tesztautó látványos, Volcano-piros színén kívül a Tijuca-kék az egyetlen élénk árnyalat a fehértől a feketéig terjedő skálán, cserében azo­kat is fel lehet dobni színes díszbetétekkel, akár a tetősín is lehet kontrasztos. Kompakt méreteit felnagyítják a nagy­autós arányok, egy tömbből fa­ragott hatást keltő felépítése masszív autót sejtet. Könnyű a beszállás, akárcsak a repülő­kön, itt is előre került az ext­ra kényelmet nyújtó első osz­tály. Ülései citroénes mércével is kényeztetőnek számítanak, ennyire puha és kiváló mérete­zésű darabokat manapság ke­vés márka kínál. A hátsó sor­ban már kevésbé puhák az ülé­sek, mégsem kényelmetlenek. Az egyterűekhez hasonlóan három, sínen csúsztatható da­rabból állnak, azoktól eltérően szűkre szabott a lábtér, külön­ben tágas a belső és méretes a csomagtartó. Ebben a karosz­­szériában nincs hely harma­dik üléssornak, azt csak a hosz­­szabb Peugeot 5008-as nyújtja. A belső kialakítás szin­tén megfelel a márka iránt tá­masztott elvárásoknak. Egyé­ni műszerfala játékos, sok ap­ró ötlettel, nemcsak a jól lát­ható felületekre, hanem pél­dául a pedálokra is kiterjedő figyelemmel. Odabent is egy komoly terepjáróban érzi ma­gát a vezető, pedig még összke­­rékhajtás sem rendelhető hoz­zá. A 100 000 forintos felárú Grip Controllal a menetstabi­lizáló programozása változtat­ható, a lejtmenetvezérlő képes egy kis extra biztonságérzetet adni. Azzal a franciák is tisz­tában voltak, hogy a vásárlók legfeljebb murvás úton járnak majd a családi autónak szánt C5 Aircross-szal, ezért inkább a praktikumra és az otthonos hangulatra koncentráltak. Nappali bútorokról ismerős kárpitokkal tették barátságos­sá az utasteret. Lehet, hogy sok a műanyag, de a kreatív felü­letkiképzések és változatos dí­szítések kárpótolnak érte. Az ötletparádé része az alul-felül lapított kormány, amely a több helyen Í6 felbukkanó, sőt az au­tó sziluettjére is utaló, lekere­kített sarkú téglalap formára rímel. Semmi sem szól ellene, de hasonlóan öncélú, mint az 1973-as Austin Allegro szög­letes kormánya, a Citroen egy­­küllős megoldása innovatí­vabb és szerethetőbb volt. Ke­zelésénél megtalálták az ideá­lis arányt a fizikai és a virtuá­lis gombok között, az érintő­­képernyőre került funkciók is nagyméretű gombokkal szabá­lyozhatók. A menü lehetne egy­szerűbb, de nem nehéz eliga­zodni benne, a navigáció gra­fikája viszont kissé idejétmúlt. A digitális műszeregységről nem mondható el ugyanez. El­rendezését előre beállított kon­figurációkban változtathatjuk, __________I________________ A karosszéria dőlésszöge a C5 Aircrossban egyet jelent a kényelmes rugózással Fotó: Autó-Motor Citroén C5 Aircross 1.5 BlueHDi 130: új élet szabadidő-autóként // Arad belőle az eletöröm HÍREK Nő a benzin és a gázolaj ára MAGYARORSZÁG Szerdától a benzin literenkénti átlagára bruttó 3 forinttal, a gázola­jé pedig 4 forinttal emelke­dik - értesült a Holtankoljak, hu. A benzin átlagára így 377 forint lesz, a gázolaj átlagára 397 forintra változik. MW Jön az új Hyundai miniautó SZÖULA Frankfurti Autósza­lonon leplezi le a Hyundai új belépőmodelljét, az ilO-es miniautó új generációját. Ezt európai mérnökök segítségé­vel fejlesztették célzottan az európai piac számára, a ko­rábbinál sportosabb megje­lenést és modernebb kap­csolódási és online szolgálta­tásokat ígérnek. AM Jó az öreg modell a háznál DETROIT A generációvál­tás miatt tartotta élet­ben az előző generációs 1500-as pickupot a Ram haszonjárműmárka, azonban olyan nagy az érdeklődés az új modellnél olcsóbban meg­vásárolható haszonjárműre, hogy most annak frissítését tervezik - például az új autó­nál elérhető új fejegységet is megkapja felár ellenében a korábbi változat. AM Készül az új kompakt Citroén PÁRIZS Már dolgoznak a PSA konszern mérnökei az új Citroén kompakton, amelyet a CMP építőkészletre építe­nek fel, és ezáltal benzin- és dízelmotorral, illetve akku­mulátoros-elektromos haj­tással is megvalósítják a mo­dellt. Mivel következetesen kerülték a C4 név említését, valószínűleg új néven dob­ják majd piacra a jelenlegi Cactus utódát. AM A zalaegerszegi tesztpályán a diszkréció is fontos Kirakatváros robotautóknak A világon egyedülálló tesztpálya az önvezető járműveknek Fotó: AM ZALA ZONE Magyarországon már a 90-es évek közepén meg­jelentek az első fejlesztőköz­pontok - rendszerint beszállí­tóknál -, majd az autóipar fejlő­désével számuk és méretük is növekedni kezdett - avatott be minket Hamar Zoltán műsza­ki vezető a hivatalos megnyi­tó alkalmából a Zala Zone au­tóipari tesztpálya előtörténeté­be. Közös munkacsoportot hoz­tak létre, ez dolgozta ki 2010- ben azt a mintegy százoldalas leírást, amelyben egy esetleges autóipari tesztközpont követel­ményeit írták le - az akkoriban még gyerekcipőben járó önve­zető technológiára is kitértek benne, nem is sejtve, hogy má­ra milyen fontos lesz ez a terü­let. A további fejlődéshez szük­ségesnek érezték egy autóipari tesztközpont létrehozását, ami­hez 2014-ben szerezték meg az állami támogatást. Világszerte általános, hogy nem piaci beru­házásban jönnek létre az ilyen, rengeteg hozzáadott értéket te­remtő beruházások, amelyek aztán megfelelő díjazás ellené1 ben értékesítik szolgáltatásai­kat - így lesz ez Zalaegerszeg mellett is. A világon egyedülálló, hogy egy helyen van az önvezető autók tesztelésére szolgáló ki­rakatváros - épületek helyett csak homlokzatok vannak, sok „akadályt” virtuálisan helyez­nek el - és a menetdinamikai mérésekre szolgáló rész, rá­adásul ezt még közúti tesztkö­rökkel is kiegészítették. A be­ruházáshoz kapcsolódóan épü­lő M76-OS gyorsforgalmi úton lesz egy 12 kilométeres sza­kasz, amit a hét meghatározott napjain tesztelésre használhat­nak majd a Zala Zone ügyfe­lei. Itt akár 250 km/órás sebes­séggel mehetnek a robotautók is - a közúti forgalom a párhu­zamos „régi” szakaszon halad majd. Fontos még a bilaterális megállapodásnak köszönhe­tően Magyarországot, Ausztri­át és Szlovéniát is érintő kör, amelynél a rengeteg informá­ciót a felhőből szerző önvezető autókat lehet tesztelni hálózat- és szolgáltatóváltás közben. A megnyitó alkalmából ün­nepélyes keretek között együtt­működési megállapodást írt alá a Zala Zone és az ÄVL beszállí­tó, utóbbi cég már tavaly szept­emberben tesztelte fejleszté­seit az akkor még bőven épí­tés alatt álló tesztközpontban. A Jaguar/Land Rover fejlesz­tőközpontja is javarészt a zalai beruházásnak köszönhetően települ hozzánk - a cég képvi­selői személyesen győződtek meg arról, hogy a kért minő­ségben (a tervező brit Mira elő­írásai szerint) épül a pálya. Pél­dául a 800 méter átmérőjű kör­felület különösen nagy síkpon­tosságú, 4 méteren legfeljebb 2 mm a magasságbeli eltérés - a magyar autópályákon ugyan­ez az érték 18 mm. A diszkré­ció is fontos, ezért magas föld­sáncok veszik körbe a tesztpá­lyát, illetve drónelhárító rend­szert is beüzemelnek majd, amely rádiójelekkel kényszerí­ti a földre az illetéktelen repülő szerkezeteket (jogszabály-mó­dosítás szükséges a gyakorla­ti használathoz), illetve beméri az irányító pozícióját is, ahová rögtön a rendőrséget küldik. Lővei Gergely/AM HIRDETÉS VOLÁN VEIRE KUPÁT ES BAJNOKI CÍMET NYERT TATABANYA csapata.au NÉHÁNY NAP MÚLVA MEGSZŰNT spar Mellékletünk minden SZERDÁN El a kaputól! A SALAK KIRÁLYNŐJE HETS7ER NYÍRT ROLAND BARROjT ÖSSZESEN 34 OR«N0 SLAM D0NT0T JÁTSZHATOTT. ES 0 VOLT NAVRATILOVA ÖRÖK ítUNFEll EVERT A röplabdaklub, amely végre bajnok lett, majd egy hét múlva megszűnt Chris Evert, a tenisz szőke tündére a repüléstől félt, mégis bejárta a fél világot Lefújta a meccset a bíró, mert túl sértőnek talalta a közönség fujolasat

Next

/
Thumbnails
Contents