Tolnai Népújság, 2019. augusztus (30. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-24 / 196. szám
folytatás az 1. oldalról I helyőrség 3 morfondir II. Miklós orosz cár legfiatalabb lánya, Anasztaszija Nyikolajevna Romanova 1913-ban Forrás: Wikipédia Ezért van az, hogy bár az önarcképkészítés késztetése mindig is ott volt az emberben, az önarcképek milliárdjai csak most árasztják el a világot. A szelfi ugyanis egy egyszerű üzenet: itt vagyok, ilyen vagyok, vagyok. Nyomot hagyni - ez a késztetés búvik meg amögött is, amikor az ács munkája végeztével a tetőgerendába bevési a monogramját, amikor az utazók mindenféle lehetetlen helyre odafirkálják, hogy „Itt jártam”, de ezt láthatjuk a gyermekeink rajzain is, amikor az első pont-pont-vesszőcske arcról mesélni kezdik, hogy ezek ők, és épp mit csinálnak a képen. A szelfi egyszerű önkifejezés. Nem ördögtől való. Az első ismert fotóönarcképet egy holland származású kémikus, Robert Cornelius (1809-1893) készítette 1839 őszén Philadelphiában. Robert Cornelius a családja lámpaüzlete mögött próbálta ki először fényképezőgépét, odaállt a hosszú exponálási idővel működő masina elé, majd a kép hátoldalára ezt írta: „Az első fénykép, ami valaha készült.” A korai szélűkén is gyakran jutott szerephez a tükör, már az 1900-as évek elején is készültek fényképek tükör előtt pózolókról, még a tragikus sorsú cári család, a Romanovok hagyatékából is maradt fenn ilyen fotó: II. Miklós orosz cár legfiatalabb lánya, Anasztázia 1913-ban lefotózta magát egy Kodak Brownie kamerával. A fényképezőgép feltalálása előtt a művészek kiváltsága volt az önarckép, gyakran „csempészték” be képmásaikat csatajelenetekbe vagy mitologikus ábrázolásokba. A legkorábbi festett önarckép meghatározása még vita tárgya. Többen feltételezik, hogy Jan van Eyck 1433-ban készült Túrbános férfi című festménye önarckép. De az első ismert önábrázolás, amely már nem tömegjelenetekbe és freskókra csempészett önportré, hanem a művész műfajt teremtve, önálló képként festi meg a saját portréját, az Jean Fouquet 1450 körüli miniatűr önarcképe. Később - főként miután elterjedtek a Murano szigetén kikísérletezett, hosszú ideig használható üvegtükrök - ez kedvelt műfaj lett. A híres önarcképfestők számbavétele helyett most csak két alkotást emelek ki: Parmigianino Önarckép homorú tükörben című festményét 1524-ből és M. C. Escher Kéz tükörgömbbel című litográfiáját 1935-ből. Mindkettő olyan perspektívát mutat meg, melyek a mai kamerák torzításaiból, illetve a szelfikészítés karnyújtásnyi távolságot feltételező szögéből adódóan ismerősek. A legkorábbi fennmaradt önábrázolás Berlinben látható: Bek és felesége, Taheret szobra. Bek (Bak néven is ismert, a szó jelentése szolga) egyiptomi udvari főszobrász volt Ehnaton uralkodása alatt. Az ókori görög alkotók közül Plutarkhosz megemlékezik Pheidiaszról. Az ő fő műve a világ hét csodájának egyikeként ismert, 12 méter magas, elefántcsontból készült Zeusz-szobor. A szobrász Periklész bizalmasa volt, részt vett az athéni Akropolisz építésében. Istentelenséggel vádolták, mivel az Akropoliszon felállított Athéna szobrának pajzsán Periklész és a saját képmását örökítette meg. Pheidiaszt börtönbe zárták, Plutarkhosz szerint ott is halt meg. De ha tényleg a legelső önábrázolást kutatjuk, akkor talán elég tükörbe néznünk, hiszen Mózes első könyvében ez áll: „És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre”. (Persze kérdéses, hogy Isten, ha ma ránk néz, felismeri-e önmagát ezen a képen.) A tudomány a mai napig nem tudott egyértelmű választ adni arra, mi különbözteti meg az embert az állatoktól, melyik az a képesség (sic!), amely kiemelte őt a többi élőlény közül. A nevetés, a gondolkodás, az emlékezés, a kommunikáció - vetődik fel olykor, majd sorra bebizonyosodik, hogy valamilyen szinten mindez más élőlényekre is igaz lehet. Pedig a magyarázat talán már évezredek óta itt van előttünk a teremtéstörténetben. Talán épp ettől más az Isten képére teremtett ember: ott van benne is a törekvés, hogy a maga képére formáljon valamit, de közben Ismeretlen nő fotója, 1900 körül Taheret és Bek Jean Fouquet 1450 körüli miniatűr önarcképe Az első szelfi - Robert Cornelius 1839-ben Forrás: Wikipédia élete végéig foglalkoztatja a kérdés, hogy milyen is ez a kép valójában. Az pedig mindannyiunk egyéni felelőssége, hogy a pont-pont-vesszőcske LAPSZÁMUNK SZERZŐI Ágoston Szász Katalin (1996) irodalomszervező, kulturális újságíró Benyhe István (1954) író, költő, műfordító Bonczidai Éva (1985) író, szerkesztő Izer Janka (1996) író, költő Juhász Gyula (1883-1937) költő Kántor Mihály (1974) szakíró Marosi Gyula (1941) József Attila-díjas és Balázs Béla-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró Móra Ferenc (1879-1934) író, újságíró, muzeológus Parmigianino Önarckép homorú tükörben Forrás: Wikipédia című festménye (1524) 2019. augusztus IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET fej vonalnyi mosolyától indulva a fényképeken, szélükén is rögzített én-pózaink seregében megőrizzük az igazi arcunkat.
