Tolnai Népújság, 2019. augusztus (30. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-02 / 178. szám
2019. AUGUSZTUS 2.. PÉNTEK SPORT 15 A gólvágó Tokmac Nguen gondolatai már Zágrábban járnak Nem lesz könnyű ellenfél Tokmac Nguen előszeretettel tolja meg a labdát befelé a szélről, Máltán ez gólt ért Fotó: MTI A Valletta elleni 1-1-s idegenbeli BL-selejtezőn is kapuba találó támadó, a ferencvárosi Tokmac Nguen mesélt a gyermekkoráról, és arról, hogy édesapja arra kérte, sose feledje el, honnan indult. Borbola Bence/Nemzeti Sport szerkesztoseg@mediaworks.hu- Ez a legnagyobb erőssége? Megkapja a labdát, elindul vele befelé - és lő?- Igen, mindig is szerettem így veszélyeztetni a kaput - mondta mosolyogva a Valletta elleni 1-1-s visszavágó ferencvárosi gólszerzője, Tokmac Nguen. - Régebben is előszeretettel toltam befelé a labdát, s lám, legutóbb, a Ludogorec elleni visszavágón is ilyen helyzetet követően szereztem gólt, és most is. Nagy erősségünk ez, a másik oldalon Olekszandr Zubkov amolyan tükörszélső, jobbról indulva neki a bal lába életveszélyes.- Legutóbb, amikor beszélgettünk, azt mondta, időre volt szüksége, hogy megszokja Magyarországot, s hogy átvegye az itteni ritmust. Ennek köszönhető a jó formája?- Kétségtelen, most már sokkal jobban érzem magam a bőrömben, mint amikor idekerültem. Akkor minden új volt, meg kellett szoknom a várost, a klubot, az új környezetet, na és persze az új csapattársakat, az itteni taktikát is. Nem tagadom, a mostani formámmal én is elégedett vagyok, örülök, hogy ilyen jól megy nekem a játék. Bár több gólt is szerezhettem volna, hiszen a Valletta elleni otthoni mérkőzésünkön is voltak lehetőségeim.- Kenyában született, ám hatévesen Norvégiába költözött a családjával. Nehezen élte meg a váltást?- Nem volt egyszerű. Odahaza, Afrikában a fővárosban laktunk, a poros utcán futballoztam, ott voltak a barátaim. Ám a szüleim úgy döntöttek, hogy Európába költözünk. Nehezen éltem meg azt az időszakot. Nem viccelek, amikor később, Norvégiában nyolcévesen újra elkezdtem focizni, meg kellett tanulnom a szabályokat. Nálunk, odahaza, Afrikában csak rúgtuk a labdát, lőttük a gólokat, Norvégiában sokkal komolyabban vették a srácok a szabályokat.- Melyik az igazi otthona?- Afrika, Kenya. Ez nem is lehet kérdés. Édesapám a fejembe verte: sose felejtsem el, honnan jöttünk, honnan indultunk, melyik az igazi otthonunk.- Mikor járt legutóbb odahaza?- Ha csak tudok, megyek. A szüleim Norvégiában laknak, de a nagymamám és a nagybátyámék odahaza élnek, Kenyában, szoros a kapcsolatom az otthon lévőkkel. Napi kapcsolatban vagyunk, sokat mesélek nekik az itteni életről, az eredményeinkről. Édesapám Dél-Szudánból való, sajnos, oda nemigen mehetünk látogatóba, arrafelé igencsak veszélyes az élet, hogy úgy mondjam, sok a gond. Az ott élő rokonokat így nem is tudjuk meglátogatni.- Igaz, hogy az édesapja a legnagyobb szurkolója?- Igen, na és az édesanyám. A máltai mérkőzés után is őket hívtam fel elsőként; igaz, nézték az összecsapást a világhálón, így pontosan tudták, hogy milyen eredményt értünk el, s a gólomat is látták. Nagyon örültek, büszkék rám. Apu annak idején is eljárt minden mérkőzésemre, ott támasztotta a korlátot, a hangját sem félt kiereszteni. Anyu pedig legutóbb a Ludogorec elleni hazai mérkőzésünkre jött el. A nagynénémmel és a nagybátyámmal látogatott meg, mondani sem kell, mennyire örültek, hogy azon a találkozón is kapuba találtam.- Hogyan tetszett nekik Budapest?- Lenyűgözte őket. Mostanra én is nagyon megszerettem, remekül érezzük itt magunkat a feleségemmel. Gyerekeink egyelőre nincsenek, így olykor eljárunk vacsorázni, beülünk egy-egy elegáns étterembe.- A Bajnokok Ligája-selejtező harmadik köre finoman fogalmazva is nehezebbnek ígérkezik, mint amilyen a Valletta elleni párharc volt. Eszébe jut már a Dinamo Zagreb elleni összecsapás?- A Valletta elleni mérkőzés másnapján még sokat járt az eszem a máltai találkozón, élveztem, hogy túljutottunk ezen a körön is. Délután viszont már azon kaptam magam, hogy egyre többször ugrik be: a Dinamo Zagreb elleni kör következik. Megnéztem a horvátok összeállítását, és hogy kik rúgták legutóbb a góljaikat. De úgy vagyok vele, az első körben, a Ludogorec ellen is mi voltunk az esélytelenebbek, mégis mi jutottunk tovább. A Zagreb labdarúgói talán azt gondolják, hogy könnyű ellenfeleik leszünk, talán lenéznek bennünket. Idegenben kezdjük a párharcot, olyan eredményt kell elérnünk, amely után bizakodva várhatjuk a hazai visszavágót. Az 1908-as olimpián Weisz Richárd egy egész órán át tusakodott az aranyért Akit a legerősebb magyarként tiszteltek Németh Szilárd és Deutsch Tamás a síremlék avatásán Fotó: MTI BIRKÓZÁS Tegnap három olimpiai bajnoka előtt hajtott fejet a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) vezetése és a hazai birkózócsalád. Délelőtt az Európai Maccabi Játékok alkalmából a sportág első magyar olimpiai aranyérmese, Weisz Richárd (1908, London, kötöttfogás, +93 kg) és a magyar szabadfogású iskola megteremtője, Kárpáti Károly (1936, Berlin, szf., 66 kg) új síremlékeit avatták fel a Kozma utcai izraelita temetőben. Az MBSZ elnöke, Németh Szilárd részletesen bemutatta és méltatta mindkét zsidó származású legendát, s többek között így fogalmazott: „A sportág legnagyobbjai közé tartoztak, akiknek a szellemisége, öröksége ma is meghatározó.” Délben a Farkasréti temetőben Lőrincz Márton (1936, Berlin, kf., 56 kg) halálának ötvenedik évfordulójáról emlékeztek meg. Kárpáti Károllyal még az 1990-es években is találkozhattunk a hazai versenyeken, fess öregúrként tűnt fel vasalt öltönyében - 1996-ban, 90 éves korában hunyt el -, Weisz Richárd alakja azonban értelemszerűen a múlt homályába vész. Egy régen letűnt korba kell visszamennünk, ahonnan már nincsenek szemtanúk, hogy felidézzük az 1900-as évek elejének sportolói ideálját. Pedig .nem úgy indult, hogy a vörös hajú, mokány Ricsi gyerekből az ország bálványa lesz. Vásott kölyökként számtalan balhéba keveredett a fővárosban, míg a Hungária Atlétikai Clubban, majd az MTK-ban ráncba nem szedték. A nyughatatlan Weisz számtalan sportágat kipróbált. Az atlétikai pályán nyert versenyt távolugrásban, diszkoszvetésben, kalapácsvetésben, de megállta a helyét a tornacsarnokban is függeszkedésben vagy éppen rúdmászásban. Súlyemelésben négyszeres országos bajnok lett, de mégiscsak a birkózás mellett kötelezte el magát. Akkoriban ez főleg a professzionális díjbirkózást jelentette a cirkuszok porondján, olyan történetekkel, miszerint „Ciklop, a bikaölő angol”, amikor meglátta Czája Józsefet, a híres magyar erőművészt, ijedtében meglépett előle a vészkijáraton át... De már terjedőben volt Magyarországon is a görög-római klasszikus birkózás. A főállásban vasöntő Weigand János munkája végeztével foglalkozott az újkori olimpiák műsorára is felkerült sportág első hazai nagyjaival. Köztük Weisz Richárddal is, aki az 1908-as londoni játékok nehézsúlyú döntőjében egyórás tusakodás (!) után kerekedett egy orosz óriás, Alekszandr Petrov fölé. Hazaérkezésekor Budapesten a többezres tömeg kifogta a kocsija elől a lovait, és diadalmenetben húzta végig a városon. Olimpiai győzelme után a legerősebb magyarként tisztelték. Weisz Richárd 1909-ben, mint rendesen, még megnyerte a nehézsúlyú magyar bajnokságot, ám utána nagy hibát követett el. Hiába próbálták lebeszélni róla, az MTK edzőtermében kiállt a Budapesten tartózkodó profi világbajnok, a német Cziganiewitz ellen, és ő sem talált fogást rajta. Weisz mégis veszített, mert őt is profinak nyilvánították itthon. Az 1912-es stockholmi olimpia előtt aztán visszakapta az amatőr státuszát, rá akarták venni, hogy lépjen szőnyegre a svéd fővárosban, de mivel akkorra már felhagyott a rendszeres edzésekkel, ezt nem vállalta. Élettörténete vége még szomorúbb. A második világháborút túlélte, 1945-ben barátaival újraalapította az 1942-ben feloszlatott MTK-t, ám még ebben az évben, 66 esztendősen elhunyt epegyulladásban. Az éhezéstől legyengült szervezete nem tudott megküzdeni a betegséggel. Az Új Hidegkútistadion 1-es kapuja az egykor világverő sportpolihisztor nevét viseli. Fábik Tibor JEGYZET A drukker igaza Takács Zoltán jegyzet@mediaworks.hu Az olvasónak mindig igaza van. A sajtóban létező örök érvényű szabály jutott eszembe akkor, amikor egy hete Juhász Rolandot, a Fehérvár sok csatát megélt védőjét hallgattam a liechtensteini Vaduz elleni egygólos győzelem után. A közönség egy része hangos füttyszóval értékelte a csapat produkcióját, a játékos pedig arról beszélt, hogy nem így kellene biztatni a csapatot. Amikor ezeket a sorokat írom, nem tudhatom, hogy csütörtökön késő este, az Európa-liga selejtező második körének visszavágóján a fehérváriak szemkápráztató produkcióval abszolválták-e a továbbjutást, vagy megszenvedtek a svájci második ligás ellenfél otthonában. De azért ez nem változtat a tényen, hogy a szurkolónak bizony sokszor nem csak az eredmény számít, hanem a mutatott játék minősége is. Juhász Rolandnak abban tökéletesen igaza volt, hogy minden nemzetközi mérkőzésen elért sikernek örülni kell. Tudjuk ezt jól, mert számos alkalommal megégette magát magyar csapat klubszinten, és a válogatottal kapcsolatban is vannak kitörölhetetlen kudarcélményeink. Az is tény, hogy tavaly nagyon kontrollált célfutballal érte el a Vidi az Elcsoportkört, ahol szintén kevésbé látványos, ám nagyon taktikus módon szerepelt eredményesen. A füttyszó tehát most nem azért szólt, mert néhány rövid memóriájú drukker elfelejtette a sikereket, vagy mert barcelonai tikitakát vártak. Az ok inkább csak annyi, hogy a gyors gól után újabb szép akciókra és gólokra számítottak, hiszen az jól látszott a pályán, hogy nem a Chealsea vagy a Frankfurt az ellenfél. Az elégedetlen szurkolók úgy érezték, hogy nem a maximumot, hanem az éppen elégségest adta ki magából a csapat. Éppen úgy, ahogy a Zeta elleni viszszavágón, bár ott talán menti a produkciót, hogy idegenben 5-1-es előnyt szerzett a csapat. Persze előfordul, hogy nem igazán jön össze semmi, az ellenfél kapusa élete formájában véd, a játékvezető igazságtalan ítéleteket hoz, a kapufa pedig tízpercenként menti meg a szerényebb képességű csapatot. Viszont ilyen esetben játékost kifütyülni még a legelvetemültebb drukker sem szokott. Érdekes volt olvasni Nenad Bjelicának, a Fradi következő BL-selejtezős ellenfelének a nyilatkozatát a hazai visszavágójuk után. Lényegében elnézést kért a gyenge produkcióért. Amúgy a Zagreb 3-0-ra verte grúz ellenfelét és 5-0-s összesítéssel jutott tovább. Ő vélhetően tudja, hogy miként az olvasónak, úgy a szurkolónak is mindig igaza van. Olykor még akkor is, ha éppen nincs.
