Tolnai Népújság, 2019. augusztus (30. évfolyam, 177-202. szám)

2019-08-02 / 178. szám

2019. AUGUSZTUS 2.. PÉNTEK SPORT 15 A gólvágó Tokmac Nguen gondolatai már Zágrábban járnak Nem lesz könnyű ellenfél Tokmac Nguen előszeretettel tolja meg a labdát befelé a szélről, Máltán ez gólt ért Fotó: MTI A Valletta elleni 1-1-s idegen­beli BL-selejtezőn is kapuba találó támadó, a ferencvárosi Tokmac Nguen mesélt a gyer­mekkoráról, és arról, hogy édesapja arra kérte, sose fe­ledje el, honnan indult. Borbola Bence/Nemzeti Sport szerkesztoseg@mediaworks.hu- Ez a legnagyobb erőssége? Megkapja a labdát, elindul vele befelé - és lő?- Igen, mindig is szerettem így veszélyeztetni a kaput - mondta mosolyogva a Valletta elleni 1-1-s visszavágó ferenc­városi gólszerzője, Tokmac Nguen. - Régebben is elősze­retettel toltam befelé a labdát, s lám, legutóbb, a Ludogorec el­leni visszavágón is ilyen hely­zetet követően szereztem gólt, és most is. Nagy erősségünk ez, a másik oldalon Olekszandr Zubkov amolyan tükörszélső, jobbról indulva neki a bal lába életveszélyes.- Legutóbb, amikor beszélget­tünk, azt mondta, időre volt szüksége, hogy megszokja Ma­gyarországot, s hogy átvegye az itteni ritmust. Ennek köszön­hető a jó formája?- Kétségtelen, most már sokkal jobban érzem magam a bőrömben, mint amikor ideke­rültem. Akkor minden új volt, meg kellett szoknom a várost, a klubot, az új környezetet, na és persze az új csapattársakat, az itteni taktikát is. Nem taga­dom, a mostani formámmal én is elégedett vagyok, örülök, hogy ilyen jól megy nekem a játék. Bár több gólt is szerez­hettem volna, hiszen a Valletta elleni otthoni mérkőzésünkön is voltak lehetőségeim.- Kenyában született, ám hat­évesen Norvégiába költözött a családjával. Nehezen élte meg a váltást?- Nem volt egyszerű. Oda­haza, Afrikában a fővárosban laktunk, a poros utcán futbal­loztam, ott voltak a barátaim. Ám a szüleim úgy döntöttek, hogy Európába költözünk. Ne­hezen éltem meg azt az idősza­kot. Nem viccelek, amikor ké­sőbb, Norvégiában nyolcéve­sen újra elkezdtem focizni, meg kellett tanulnom a szabá­lyokat. Nálunk, odahaza, Afri­kában csak rúgtuk a labdát, lőttük a gólokat, Norvégiában sokkal komolyabban vették a srácok a szabályokat.- Melyik az igazi otthona?- Afrika, Kenya. Ez nem is lehet kérdés. Édesapám a fe­jembe verte: sose felejtsem el, honnan jöttünk, honnan in­dultunk, melyik az igazi ott­honunk.- Mikor járt legutóbb odahaza?- Ha csak tudok, megyek. A szüleim Norvégiában lak­nak, de a nagymamám és a nagybátyámék odahaza élnek, Kenyában, szoros a kapcsola­tom az otthon lévőkkel. Napi kapcsolatban vagyunk, sokat mesélek nekik az itteni élet­ről, az eredményeinkről. Édes­apám Dél-Szudánból való, saj­nos, oda nemigen mehetünk látogatóba, arrafelé igencsak veszélyes az élet, hogy úgy mondjam, sok a gond. Az ott élő rokonokat így nem is tud­juk meglátogatni.- Igaz, hogy az édesapja a leg­nagyobb szurkolója?- Igen, na és az édesanyám. A máltai mérkőzés után is őket hívtam fel elsőként; igaz, néz­ték az összecsapást a világhá­lón, így pontosan tudták, hogy milyen eredményt értünk el, s a gólomat is látták. Nagyon örültek, büszkék rám. Apu an­nak idején is eljárt minden mérkőzésemre, ott támasztot­ta a korlátot, a hangját sem félt kiereszteni. Anyu pedig legutóbb a Ludogorec elleni hazai mérkőzésünkre jött el. A nagynénémmel és a nagybá­tyámmal látogatott meg, mon­dani sem kell, mennyire örül­tek, hogy azon a találkozón is kapuba találtam.- Hogyan tetszett nekik Buda­pest?- Lenyűgözte őket. Mostan­ra én is nagyon megszeret­tem, remekül érezzük itt ma­gunkat a feleségemmel. Gye­rekeink egyelőre nincsenek, így olykor eljárunk vacsoráz­ni, beülünk egy-egy elegáns étterembe.- A Bajnokok Ligája-selejtező harmadik köre finoman fogal­mazva is nehezebbnek ígérke­zik, mint amilyen a Valletta elle­ni párharc volt. Eszébe jut már a Dinamo Zagreb elleni össze­csapás?- A Valletta elleni mérkő­zés másnapján még sokat járt az eszem a máltai találkozón, élveztem, hogy túljutottunk ezen a körön is. Délután vi­szont már azon kaptam ma­gam, hogy egyre többször ug­rik be: a Dinamo Zagreb el­leni kör következik. Megnéz­tem a horvátok összeállítását, és hogy kik rúgták legutóbb a góljaikat. De úgy vagyok vele, az első körben, a Ludogorec el­len is mi voltunk az esélytele­nebbek, mégis mi jutottunk tovább. A Zagreb labdarú­gói talán azt gondolják, hogy könnyű ellenfeleik leszünk, talán lenéznek bennünket. Idegenben kezdjük a párhar­cot, olyan eredményt kell el­érnünk, amely után bizakod­va várhatjuk a hazai vissza­vágót. Az 1908-as olimpián Weisz Richárd egy egész órán át tusakodott az aranyért Akit a legerősebb magyarként tiszteltek Németh Szilárd és Deutsch Tamás a síremlék avatásán Fotó: MTI BIRKÓZÁS Tegnap három olim­piai bajnoka előtt hajtott fe­jet a Magyar Birkózószövet­ség (MBSZ) vezetése és a hazai birkózócsalád. Délelőtt az Eu­rópai Maccabi Játékok alkal­mából a sportág első magyar olimpiai aranyérmese, Weisz Richárd (1908, London, kötött­fogás, +93 kg) és a magyar sza­badfogású iskola megteremtő­je, Kárpáti Károly (1936, Ber­lin, szf., 66 kg) új síremlékeit avatták fel a Kozma utcai izrae­lita temetőben. Az MBSZ elnö­ke, Németh Szilárd részletesen bemutatta és méltatta mindkét zsidó származású legendát, s többek között így fogalmazott: „A sportág legnagyobbjai kö­zé tartoztak, akiknek a szel­lemisége, öröksége ma is meg­határozó.” Délben a Farkasré­ti temetőben Lőrincz Márton (1936, Berlin, kf., 56 kg) halá­lának ötvenedik évfordulójáról emlékeztek meg. Kárpáti Károllyal még az 1990-es években is találkoz­hattunk a hazai versenyeken, fess öregúrként tűnt fel va­salt öltönyében - 1996-ban, 90 éves korában hunyt el -, Weisz Richárd alakja azon­ban értelemszerűen a múlt homályába vész. Egy régen letűnt korba kell visszamen­nünk, ahonnan már nincse­nek szemtanúk, hogy felidéz­zük az 1900-as évek elejének sportolói ideálját. Pedig .nem úgy indult, hogy a vörös hajú, mokány Ricsi gyerekből az or­szág bálványa lesz. Vásott kö­­lyökként számtalan balhéba keveredett a fővárosban, míg a Hungária Atlétikai Club­ban, majd az MTK-ban ráncba nem szedték. A nyughatatlan Weisz számtalan sportágat ki­próbált. Az atlétikai pályán nyert versenyt távolugrásban, diszkoszvetésben, kalapács­­vetésben, de megállta a helyét a tornacsarnokban is függesz­kedésben vagy éppen rúdmá­­szásban. Súlyemelésben négy­szeres országos bajnok lett, de mégiscsak a birkózás mellett kötelezte el magát. Akkoriban ez főleg a pro­fesszionális díjbirkózást jelen­tette a cirkuszok porondján, olyan történetekkel, miszerint „Ciklop, a bikaölő angol”, ami­kor meglátta Czája Józsefet, a híres magyar erőművészt, ijed­tében meglépett előle a vészki­járaton át... De már terjedőben volt Magyarországon is a gö­rög-római klasszikus birkózás. A főállásban vasöntő Weigand János munkája végeztével fog­lalkozott az újkori olimpiák műsorára is felkerült sport­ág első hazai nagyjaival. Köz­tük Weisz Richárddal is, aki az 1908-as londoni játékok ne­hézsúlyú döntőjében egyórás tusakodás (!) után kerekedett egy orosz óriás, Alekszandr Petrov fölé. Hazaérkezésekor Budapesten a többezres tömeg kifogta a kocsija elől a lovait, és diadalmenetben húzta vé­gig a városon. Olimpiai győzel­me után a legerősebb magyar­ként tisztelték. Weisz Richárd 1909-ben, mint rendesen, még megnyer­te a nehézsúlyú magyar baj­nokságot, ám utána nagy hibát követett el. Hiába próbálták le­beszélni róla, az MTK edzőter­mében kiállt a Budapesten tar­tózkodó profi világbajnok, a német Cziganiewitz ellen, és ő sem talált fogást rajta. Weisz mégis veszített, mert őt is pro­finak nyilvánították itthon. Az 1912-es stockholmi olimpia előtt aztán visszakapta az ama­tőr státuszát, rá akarták venni, hogy lépjen szőnyegre a svéd fővárosban, de mivel akkorra már felhagyott a rendszeres edzésekkel, ezt nem vállalta. Élettörténete vége még szo­morúbb. A második világhá­borút túlélte, 1945-ben baráta­ival újraalapította az 1942-ben feloszlatott MTK-t, ám még eb­ben az évben, 66 esztendő­sen elhunyt epegyulladásban. Az éhezéstől legyengült szer­vezete nem tudott megküzdeni a betegséggel. Az Új Hidegkúti­­stadion 1-es kapuja az egykor világverő sportpolihisztor ne­vét viseli. Fábik Tibor JEGYZET A drukker igaza Takács Zoltán jegyzet@mediaworks.hu Az olvasónak mindig igaza van. A sajtóban létező örök érvényű szabály jutott eszembe akkor, amikor egy hete Juhász Rolandot, a Fe­hérvár sok csatát megélt vé­dőjét hallgattam a liechten­steini Vaduz elleni egygólos győzelem után. A közönség egy része hangos füttyszóval értékelte a csapat produkció­ját, a játékos pedig arról be­szélt, hogy nem így kellene biztatni a csapatot. Amikor ezeket a sorokat írom, nem tudhatom, hogy csütörtökön késő este, az Európa-liga selejtező má­sodik körének visszavágó­ján a fehérváriak szemkáp­ráztató produkcióval abszol­­válták-e a továbbjutást, vagy megszenvedtek a svájci má­sodik ligás ellenfél otthoná­ban. De azért ez nem változ­tat a tényen, hogy a szurkoló­nak bizony sokszor nem csak az eredmény számít, hanem a mutatott játék minősége is. Juhász Rolandnak abban tökéletesen igaza volt, hogy minden nemzetközi mérkő­zésen elért sikernek örül­ni kell. Tudjuk ezt jól, mert számos alkalommal meg­égette magát magyar csapat klubszinten, és a válogatot­tal kapcsolatban is vannak kitörölhetetlen kudarcélmé­nyeink. Az is tény, hogy ta­valy nagyon kontrollált cél­­futballal érte el a Vidi az El­­csoportkört, ahol szintén ke­vésbé látványos, ám nagyon taktikus módon szerepelt eredményesen. A füttyszó tehát most nem azért szólt, mert néhány rö­vid memóriájú drukker el­felejtette a sikereket, vagy mert barcelonai tikitakát vártak. Az ok inkább csak annyi, hogy a gyors gól után újabb szép akciókra és gólok­ra számítottak, hiszen az jól látszott a pályán, hogy nem a Chealsea vagy a Frankfurt az ellenfél. Az elégedetlen szurkolók úgy érezték, hogy nem a maximumot, hanem az éppen elégségest adta ki magából a csapat. Éppen úgy, ahogy a Zeta elleni visz­­szavágón, bár ott talán men­ti a produkciót, hogy idegen­ben 5-1-es előnyt szerzett a csapat. Persze előfordul, hogy nem igazán jön össze semmi, az ellenfél kapusa élete formá­jában véd, a játékvezető igaz­ságtalan ítéleteket hoz, a ka­pufa pedig tízpercenként menti meg a szerényebb ké­pességű csapatot. Viszont ilyen esetben játékost kifü­tyülni még a legelvetemül­tebb drukker sem szokott. Érdekes volt olvasni Nenad Bjelicának, a Fradi következő BL-selejtezős ellenfelének a nyilatkozatát a hazai vissza­vágójuk után. Lényegében elnézést kért a gyenge pro­dukcióért. Amúgy a Zagreb 3-0-ra verte grúz ellenfelét és 5-0-s összesítéssel jutott tovább. Ő vélhetően tudja, hogy miként az olvasónak, úgy a szurkolónak is mindig igaza van. Olykor még akkor is, ha éppen nincs.

Next

/
Thumbnails
Contents