Tolnai Népújság, 2019. augusztus (30. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-17 / 191. szám
helyőrség IÁ A menekültkérdés kiéleződése és a páneurópai piknik A MAGYAR HATÁRNYITÁS 1989 ŐSZÉN 7 áttér Németh István Egy korábbi intézkedés nyomán a nyugati határnál 1989. augusztus í-jén megszűnt a két kilométeres határzóna, amely a lebontott műszaki zár és a tényleges államhatár között húzódott, így mindenki szabadon eljuthatott a határig, jelentősen megkönnyítve a szökéseket. A rendelkezés szinte kivitelezhetetlenné tette azt a korábbi magyar ígéretet, hogy a határzárat ugyan elbontják, de a határt továbbra is szigorúan fogják őrizni. A Magyarország és az NDK között 1969-ben kötött vízummentes személyforgalomról szóló jegyzőkönyv viszont kimondta, hogy Magyarország megakadályozza az NDK-állampolgárok továbbutazását harmadik országba. Egy civil kezdeményezésű esemény felgyorsította a történéseket. 1989. június 20-án Habsburg Ottó egy debreceni előadása után helyi MDF-esek adták az ötletet a piknikhez a megszűnő vasfüggöny két oldalán. Habsburg Ottó a Páneurópa Unió elnökeként elfogadta a piknikre vonatkozó védnöki felkérést. Hogy a rendezvényt politikailag is védetté tegyék, másik védnöknek Pozsgay Imrét kérték fel, aki Németh Miklóssal való konzultációja után szintén eleget tett a megkeresésnek. Németh Miklós a pikniket olyan tesztként kezelte, ahol az ellenzéki rendezvényen a keletnémetek egy kis csoportjának menekülésén keresztül lehet vizsgálni a szovjetek reakcióját. Nem elsősorban Moszkva elítélő nyilatkozatától, hanem a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok esetleges beavatkozásától tartott. A várható szovjet reakciók miatt végül sem Pozsgay Imre, sem Habsburg Ottó nem jelent meg személyesen a rendezvényen. A pikniket soproni ellenzékiek segítségével szervezték Sopronpuszta térségében, Soprontól északra. A piknik tengelye Sopronkőhida és a burgenlandi Szentmargitbánya közötti régi pozsonyi országút volt, ahol augusztus 19- én 15-18 óra között az útlevelek felmutatásával lehetett átmenni a szomszéd országba; tehát a szervezők egy családias helyi rendezvényre készültek, semmiképpen sem menekültáradatra. Hogy nem történt tragédia, az egyedül Balia Árpád alezredes érdeme, aki nem próbálta meg feltartóztatni a dombos terep takarásából hirtelen feltűnő és a határőrök felé rohanó több száz keletnémetet. Még a nyugati sajtó is előre készült az eseményre; egyedül a szolgálatot teljesítő határőrtisztet „felejtették el” értesíteni, hogy mire számítson. 1989. augusztus 21-én tragikus esemény keltett feltűnést: Kurt-Werner Schulz 36 éves keletnémet menekülőt dulakodás közben lelőtték Kőszeg térségében. A határőr nem szándékos lövést adott le, saját testi épségét védte, amikor a rátámadó Schulz el akarta venni a fegyverét. így az esetet balesetnek minősítették. De fennállt a veszély, hogy elpárolog a Magyarországot addig övező nyugati jóindulat. A két német állam vitájában Magyarország egyre kényelmetlenebb szerepbe kényszerült. A Külügyminisztériumban végül arra jutottak, hogy mivel az 1969. évi magyar-NDK-egyezményt a három hónapos felmondási határidő miatt nem érdemes felbontani, ezért annak kényes pontjait egyszerűen felfüggesztik. így kerülhetett sor 1989. augusztus 22-én a végső döntésre a menekültek szabad kiengedéséről. A Helmut Kohl kancellárral való találkozót augusztus 25-ére sikerült előkészíteni. Szigorú titoktartás mellett augusztus 25-én Németh Miklós külügyminiszterével Bonnba érkezett, majd a közeli gymnichi kastélyban kezdtek megbeszéléseket Kohl kancellárral és Hans-Dietrich Genscher külügyminiszterrel. Itt Németh Miklós elmondta, hogy Magyarországon súlyos a gazdasági válság. Egyidejűleg kellene lebonyolítani a piacgazdaságra való átállást, s az emberek azonnali eredményeket várnak. Egyre inkább felismeri, milyen károkat okozott Magyarországnak az utolsó negyven év. Az országnak hat és fél milliárd dollár adóssága van, amelyből hárommilliárd dollár behajthatatlan. Kétmillióan élnek a létminimum alatt. Alapjában véve korlátozni kellett a keleti exportot, hogy javítsák az ellátást, ezért azonban a Szovjetunió retorziójával kell számolni, főképpen az energiaellátás terén. Újabban már egy áramkimaradás is történt. „Megkérdem Önt, szövetségi kancellár úr, számolhatunk-e a segítségükkel? Nem csak az NSZK-ra, hanem az egész Nyugatra gondolok. Óhajtja támogatni a reformfolyamatot, vagy az a jelszó, hogy kivárni? Döntésére október 6-i pártkongresszusunk előtt szükségünk van.” A szövetségi kancellár három cselekvési szintet látott, és segítséget ígért. 1. Mit tud tenni az NSZK? Kohl ez ügyben szeptember első felében ígért választ. 2. Mit tud tenni az Európai Közösség? Genscher megígérte, hogy beszél Roland Dumas francia külügyminiszterrel. 3. Mit tud tenni az Egyesült Államok? Kohl megígérte, hogy beszél George Bushsal. Németh Miklós felvetette, hogy a német bankoknál - összesen négyöt bankról van szó - egyenként négy-ötszázmillió márka adósságunk van, s megoldási javaslatot is ajánlott. Kohl szerint mindez meghaladja a szövetségi kormány kompetenciáját, de megkéri Alfred Herrhausent a Deutsche Banknál, utazzon Magyarországra e kérdés megvitatására. A menekültkérdésről szólva Németh tájékoztatta Kohlt, hogy „szóba sem jöhet visszaküldésük az NDK-ba. Hacsak valamiféle külső katonai vagy politikai erő nem akadályoz meg ebben bennünket, nyitva hagyjuk a határokat az NDK-állampolgárok számára.” A magyarok nem folytatnak emberkereskedelmet, s nem kérnek ellenszolgáltatást. Kohl elérzékenyült a magyar döntés hallatán, de aggasztotta az esetleges szovjet reagálás. Ezért - bár diszkréciót ígért Németh Miklósnak - a tárgyalás után mégis felhívta Mihail Gorbacsovot, s megkérdezte, támogatja-e a magyarok döntését. Gorbacsov csak azt válaszolta: ,A magyarok jó emberek”. Kohl ebből megértette, hogy Moszkvában jóváhagyták a magyar lépést. Horn Gyula külügyminiszter meghívást kapott az NDK-ba a felmerülő problémák tisztázására. Pallagi Ferenc belügyminiszter-helyettessel, a magyar állambiztonság irányítójával augusztus 31-én érkezett Kelet-Berlinbe. Ott NDK-s kollégája, Oskar Fischer és a beteg Erich Honeckert helyettesítő Günter Mittag PB-tag fogadta. Fischer keményen kikelt a határnyitás magyar „ultimátuma” ellen. Ugyanakkor kategorikusan elutasította Horn ellenjavaslatát, hogy az NDK jelentse be: pozitívan fogják elbírálni a hazatért állampolgáraik kivándorlási kérvényeit. A tárgyalás a felek teljesen eltérő álláspontja miatt eredménytelen maradt. Az 1989. szeptember 7-i kormányülésen a már augusztus 22-én eldöntött határnyitásról formális, de még nem nyilvános döntés született. Horn külügyminiszter kifejtette, hogy az 1969. évi szerződés az NDK-nak egyoldalú előnyt biztosít, és a továbbiakban a határnyitást meggátló pontjait nem tartjuk magunkra kötelezőnek. Mivel a kiutazások nem nyugatnémet útlevéllel történnek, a lépéssel nem vonjuk kétségbe az NDK államiságát. Miután minden akadály elhárulhatott, Horn Gyula szeptember 10-én vasárnap 19 órakor a Magyar Televízió A Hét című műsorában nyilvánosan is bejelentette a döntést az aznap éjféli határnyitásról. A nyugatnémet csatornák élőben közvetítették az adást. Már aznap éjszaka négy-ötezren éltek a kiutazás lehetőségével, és a berlini fal leomlásáig (1989. november 9.) több mint ötvenezer keletnémet távozott Magyarországon keresztül az NSZK-ba. 1989. október 5-én Budapestre látogatott Max Streibel bajor és Lothar Späth baden-württembergi miniszterelnök, és tartományaik nevében megállapodást írtak alá ötszázmillió német márka hitelkeretről, valamint egy további ötszázmilliós kontingensről, amelyet az NSZK kormánya garantált. 1989. október végén a Der Spiegel interjújában Németh Miklós egy kérdésre így válaszolt: „A magyar kormányt kizárólag humanitárius szempontok vezették, azonban nem lennénk őszinték, ha azt mondanánk, hogy a kormány e lépés lehetséges hatásait nem gondolta végig.” A miniszterelnök újra megerősítette, hogy kormánya Moszkva jóváhagyása nélkül hozta meg a döntést. Németh Miklós kérésére Kohl 1989. novemberben rövid látogatásra fogadta ludwigshafeni villájában a magyar miniszterelnököt. Kohl ígéretet tett Némethnek, hogy támogatóan fog hatni az IMF Magyarországgal folyó hiteltárgyalásaira. Emellett nagy terhet vett le a magyar miniszterelnök válláról, mikor vállalta, hogy ha a Szovjetunió leállítaná az energiahordozók szállítását Magyarországra, akkor az NSZK hajlandó későbbi ellentételezéssel az ország segítségére sietni. Szerencsére erre nem került sor. Kohl kancellár hosszas egyeztetés után 1989. december 16-án érkezett háromnapos látogatásra Magyarországra. Szokatlan módon azt kérte az országgyűléstől, hogy támogassák a kormányt a költségvetési vitában, ennek elfogadása ugyanis az IMF-hitel feltétele volt. A választások közeledtével önmérsékletre és toleranciára szólította fel az ellenzéki pártokat, ezzel is kifejezve a német érdekeltséget a hatalomváltásban. A kancellárt az Eötvös Loránd Tudományegyetem díszdoktorává avatta; itt tette elhíresült kijelentését: „Magyarország verte ki az első követ a berlini falból.” 1989. szeptember 10., Hegyeshalom Forrás: Fortepan/Adományozó: Urbán Tamás 2019. augusztus IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET
