Tolnai Népújság, 2019. augusztus (30. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-15 / 189. szám
14 SPORT 2019. AUGUSZTUS 15., CSÜTÖRTÖK Bor Barna vállalja a felelősséget hibájáért CSELGÁNCS A háromszoros olimpikon Bor Barna a Nemzeti Sportnak elismerte, hogy hibázott, amikor hamis nyelvvizsga-bizonyítvánnyal próbált meg diplomát szerezni. A paksiak világbajnoki ezüstérmes cselgáncsozója már az ügyészségi végzést is megkapta, a pénzbírságot befizeti. „A szóbeli vizsgám megvolt, az írásbeli sajnos nem jött öszsze, pedig sokszor próbálkoztam vele. Nagyon el voltam keseredve, ezért hoztam egy rossz döntést, amit nem kellett volna - mondta a Nemzeti Sportnak a 32 esztendős dzsúdós. - De emberek vagyunk, s hibázunk, és én most vállalom is a hibámért a felelősséget.” A +100 kilogrammosok között kilencszeres magyar bajnok, valamint világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes cselgáncsozó elmondta, sportolóként mindig becsülettel képviselte az országot, rengeteget adott a magyar dzsúdónak, a magyar sportnak, ettől az esettől függetlenül ő ugyanaz a Bor Barna. „Azt hiszem, sok ezerszer fontosabb probléma van a világban, amivel foglalkozni lehetne. Ezt a bajt én főztem magamnak, nekem is kell megenni, nekem kell szembenéznem a saját rossz döntésemmel. Sajnálom, hogy így történt, tanultam belőle, ennél többet nem tudok hozzátenni” - zárta a háromszor (2004, 2011, 2013) az év magyar cselgáncsozójának megválasztott kiválóság. B. S. Bor Barna Fotó: MTI-archív szakemberek közül négyen látták a legjobbnak a középpályást A faddi Szatmári Péteré lesz a tavasz szakmai díja Szatmári Pétert, a Faddi SE futballistáját választották a tavaszi szezon legjobbjának a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő csapatok előző idényben irányító edzői, stábtagjai. Berg Sándor sandor.berg@mediaworks.hu LABDARÚGÁS Elsőre szorosnak tűnik, de végül kétségtelenül a faddiak alapemberét, Szatmári Pétert tartották a megye kettes szakemberek a tavasz legjobbjának, így övé lesz a megyei futballszövetség által felajánlott szakmai díj. A 23 éves középpályást heten szavazták be a három legjobb játékos közé: közülük négyen az első helyre tették, míg ketten a második, egy pedig a harmadik pozícióba nevezte. A szakemberek saját játékosukra nem szavazhattak, az első helyezett 3, a második 2, a harmadik 1 pontot kapott. A 17 pontos győztes mögött holtversenyben a Szekszárdi UFC rutinos védője, Tóth Péter és a bajnok Bonyhád-Börzsöny SE támadója, a közönségdíjas Hosnyánszki Tamás végzett. Mindketten 6-6 jelölést kaptak, s 13-13 ponttal zártak. Tóthot ketten az első, hárman a második, egy pedig a harmadik, míg Hosnyánszkit hárman az első, egy a második, kettő pedig a harmadik helyre szavazta be. A képzeletbeli dobogóról a holtverseny miatt lecsúszott, de a negyedik legtöbb szavazat Merkl Mátéra érkezett. A Tolna-Bogyiszló középpályása öt szakembertől összesen tizenegy pontot kapott két első, két második és egy harmadik hely elosztásban. Érdekesség, hogy valamenynyi játékos kapott szavazatot, legalább hármat. ÍGY SZAVAZTAK A MEGYEI II. OSZTÁLYÚ CSAPATOKNÁL DOLGOZÓ SZAKEMBEREK: Szakmai díjat ért Szatmárinak a tavaszi produkciója Fotó: M. K. Hosnyánszki Zsolt, Bonyhád-Börzsöny SE: 1. Tóth Péter (Szekszárdi UFC II), 2. Merkl Máté (Tolna VFC II-Bogyiszló), 3. Magyar István (Madocsa). Illés Béla, Mórágyi SE: 1. Szatmári Péter (Faddi SE), 2. Loósz Róbert (Aparhanti SE), 3. Hosnyánszki Tamás (Bonyhád-Börzsöny SE). Minker Endre, Aparhanti SE: 1. Szatmári Péter (Faddi SE), 2. Dóczi Ákos (Kisdorogi FC), 3. Pechár Csaba (Bonyhád-Börzsöny SE). Vizdár Zsolt, Szekszárdi UFC II: 1. Merkl Máté (Tolna VFC II-Bogyiszló), 2. Balogh Kevin (Bölcskei SE), 3. Dóczi Ákos (Kisdorogi FC). Lénárt Gyula, Madocsa SE: 1. Balogh Kevin (Bölcskei SE), 2. Hosnyánszki Tamás (Bonyhád-Börzsöny SE), 3. Pechár Csaba (Bonyhád-Börzsöny SE). Szőcs Richárd, Tolna VFC ll-Bogyiszló: 1. Tóth Péter (Szekszárdi UFC II), 2. Szatmári Péter (Faddi SE), 3. Ladányi Roland (Bonyhád-Börzsöny SE). Besenczi Zoltán, Bölcskei SE: 1. Magyar István (Madocsa SE), 2. Merkl Máté (Tolna VFC II-Bogyiszló), 3. Pechár Csaba (Bonyhád-Börzsöny SE). Pálinkás Gábor, Kisdorogi FC: 1. Szatmári Péter (Faddi SE), 2. Loósz Róbert (Aparhanti SE), 3. Balogh Kevin (Bölcskei SE). Vida Tamás, Faddi SE: 1. Loósz Róbert (Aparhanti SE), 2. Ladányi Roland (Bonyhád-Börzsöny SE), 3. Tóth Péter (Szekszárdi UFC II). Köő László, Nagymányoki SE: 1. Szatmári Péter (Faddi SE), 2. Tóth Péter (Szekszárdi UFC II), 3. Hosnyánszki Tamás (Bonyhád-Börzsöny SE). Ambrus László, Simontornya TC: 1. Hosnyánszki Tamás (Bonyhád-Börzsöny SE), 2. Szemes Márk (Dunakömlődi SE), 3. Balogh Kevin (Bölcskei SE). Somogyi József, Dunakömlődi SE: 1. Ladányi Roland (Bonyhád-Börzsöny SE), 2. Pechár Csaba (Bonyhád-Börzsöny SE), 3. Szatmári Péter (Faddi SE). Batánovics Péter, Őcsény SK: 1. Dóczi Ákos (Kisdorogi FC), 2. Tóth Péter (Szekszárdi UFC), 3. Merkl Máté (Tolna VFC II-Bogyiszló). Iván József, Kaposszekcső-Csikóstőttősi KSE: 1. Hosnyánszki Tamás (Bonyhád-Börzsöny SE), 2. Ladányi Roland (Bonyhád-Börzsöny SE), 3. Balogh Kevin (Bölcskei SE). Nyúl Zoltán, Gerjeni SK: 1. Hosnyánszki Tamás (Bonyhád-Börzsöny SE), 2. Szatmári Péter (Faddi SE), 3. Szemes Márk (Dunakömlődi SE). Fekete László, Pincehelyi ATE: 1. Merkl Máté (Tolna VFC II-Bogyiszló), 2. Tóth Péter (Szekszárdi UFC II), 3. Ladányi Roland (Bonyhád-Börzsöny SE). Szatmári Péter NÉGY ALKALOMMAL került be a tavaszi fordulók válogatottjába a faddiak 23 esztendős középpályása, aki a szezon második felében valamenynyi bajnoki pályára lépett, s 15 gólt szerzett (kétszer mesterhármast ért el, háromszor duplázni tudott). Szatmári Péternek elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy csapat két hatmeccses veretlenségi sorozatot tudott produkálni a 2019-es naptári évben, emellett csak tavaszszal 67 (!) találatot szerzett az együttese. Holtversenyben HOSNYÁNSZKI ZSOLT négyszeres, TÓTH PÉTER háromszoros válogatottnak mondhatta magát tavasszal. A Bonyhád-Börzsöny 33 éves támadója hét találatig jutott a tavasszal, ebből a Madocsa (1-0) és a Mórágy (3-2) elleni győztes gólnak bizonyult. A 39 éves védő alapembere az UFC II- nek. A szezon második felében tizenegy bajnokin lépett pályára, ezeken csak egyszer szenvedett vereséget csapata. Egy góllal és sárga lap nélkül hozta le a tavaszt. Merkl Máté HÁROMSZOR KAPOTT helyet a legjobbak között ebben a naptári évben a Tolna ll-Bogyiszló középpályása. A 28 esztendős labdarúgó tizennégy alkalommal lépett pályára tavasszal (valamennyiszer kezdőként, két meccset kivéve mindet végig is játszotta), ezeken négy gólt szerzett. A Pincehely (3-2) elleni duplája és a Mórágy (3-2) elleni találata plusz két-két pontot hozott a bogyiszlóiak konyhájára. Merk Mátéval stabilabb lett a csapat középpályája. Ősszel egy kivétellel az összes találkozóját hazai pályán játszhatja a címvédő Bonyhád VLC Huszonhét bajnoki mérkőzés vár a csapatokra LABDARÚGÁS Háromkörös, azaz 27 fordulós lesz a 2019/2020-as bajnokság a megyei I. osztályban. A Bonyhádon megtartott keddi ligaértekezleten a klubok képviselői egyeztették a bajnoki menetrendet, és véglegesítették az őszi programot. Bár felmerült, hogy a csapatok játszhatnának négyszer kilenc, azaz 36 fordulót is, ezt végül a klubvezetők leszavazták, így marad a megszokott háromkörös lebonyolítás. A bajnokság augusztus 17- én, most szombaton kezdődik, és az őszi idény pedig november 16-án fejeződik be. A Bonyhád Völgység LC azzal a kérelemmel fordult a jelenlévő klubvezetők felé, hogy járuljanak hozzá ahhoz, hogy a címvédő valamennyi őszi bajnokiját hazai környezetben játszhassa le. Mint azt lapunkban is megírtuk már, az év végén elkezdődik az egymilliárd forintból megújuló sporttelep rekonstrukciója, s a csapat attól kezdve már nem tudna saját közönsége előtt futballozni. Egy kivétellel a klubok támogatták a kérést, a tamásiakkal még egyeztetnek a völgységiek a pályaválasztói jog cseréjéről - árulta el Krausz Márton, az MLSZ megyei igazgatója. A bonyhádiak a mostani szezon után is ünnepelni akarnak F.: B. Z. Az első fordulók menetrendje nem változott a ligaértekezleten, a meccseket az eredetileg kisorsolt, s az MLSZ adatbankjában is megtalálható napokon és időpontban játsszák. A menetrend az 1. fordulóban, augusztus 17., szombat: Szedresi SE-Tevel Medosz SE 17, Bátaszék SE-Tolna VFC 17, Bonyhád Völgység LC-Kakasd SE 17. Augusztus 18., vasárnap: Majosi SE-Dombóvár FC 17, Dunaföldvár FC-Tamási 2009 FC 17. A 2. fordulóban, augusztus 24., szombat: Tamási 2009 FC-Bonyhád VLC 17 (egyeztetés alatt), Tolna VFC-Majosi SE 17, Dombóvár FC-Szedresi SE 17, Tevel Medosz SE-Dunaföldvár FC 17. Augusztus 25., vasárnap: Kakasd SE-Bátaszék SE 17. A 3. fordulóban, augusztus 31., szombat: Szedresi SE-Tolna VFC 16.30, Bátaszék SE-Tamási 2009 FC 16.30, Bonyhád VLC-Dunaföldvár FC 16.30. Szeptember 1., vasárnap: Majosi SE-Kakasd SE 16.30, Tevel Medosz SE-Dombóvár FC 16.30. R.G. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu