Tolnai Népújság, 2019. augusztus (30. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-10 / 185. szám
2 szerkesztoseqi terepaszta ÖRÖKÜL HAGYÁS Nagy Koppány Zsolt helyőrség Stefanovits Péter: Szívek szertelen száguldása (vegyes technika, 140 x no * 5 cm, 2019) Bonczidai Éva ötletére Drága fiam, mit is hagyhatnék rád, mint a közösen építgetett Jurassic World-pályát, amelyet együtt és Isten segedelmével egészen a 6l. szintre fejlesztettünk. Én sajnos már nem lehetek veled a további szintfejlesztésben, de bízom benned, ismered a feladatot, eleget csináltuk együtt, tanítgattalak, oktattalak ahhoz, hogy tudd, mint kell a dolgot elvégezni. Ahogy a költő is mondja: ..., csak most éppen nem jut eszembe, és nem is tudom megnézni, mert egy nagyon izgalmas csata kellős közepén vagyok, amit ha megnyerek, kapok érte 12 DNS-t. Nem szórakozásból csinálom, hanem neked! Tudod jól, hogy amint meglesz a 29 ezer DNS, nyomban vehetünk belőle egy indominusz rexet, amire oly régóta vágyunk. Jó, van már hét, de kell ez a nyolcadik is, hogy eljuttathassuk a negyvenedik szintre. De ott sincs megállás! Ó, soha nincs megállás! Amint megvan negyvenesen, hozzáadjuk az addig az apád áldozatos munkájából (jó, néha te is dolgoztál az ügyön, elismerem) öszszeszedett szuper-DNS-t, és máris van egy indoraptorunk. Azt kérdezed, ez-e a végső cél? Hát honnan tudhatnám én azt, fiam?! Talán nem ez... talán a moszaszauruszt kell felvinni negyvenesre és összekombinálni valamivel... Igen, ez lehet a végső cél. Régebben, fiatalkoromban még más végső célok is lebegtek a szemem előtt, de rájöttem, hogy tényleg a kettő közül valamelyik lesz az igazi: olyan végső cél nem létezik, hogy mondjuk egy hitvány negyvenesre feltornázott triceratopsz legyen a végső cél - ha így volna, csalódnom kellene a világegyetem rendjében. De kicsit elkalandoztam: ez mégiscsak egy végrendelet, ám olyan izgalomba jöttem, mint egy éhes karnoraptor a legelésző gallimimuszok illatának megéreztén. Ne feledd, fiam (ha én már nem leszek), hogy az élet kemény: nincs lacafaca. Munka van, édes fiam, kőkemény munka! Minden reggel össze kell szedni az éjszaka megtermelt ételt, újra kell indítani a termelést azokkal a helyre kis aranyakkal, amelyek szintén az éjszaka során gyűltek, és amelyeket szintén össze kell gyűjteni. Nem szabad kihagyni egy reggelt sem, mert akkor potyára telik el egy nap. Értve vagyok? Aztán szépen begyűjtőd a hülye rendszer által adott ajándékot is: nyominger csicskanép ez, fiam, alig adnak valamit, pislákoló életpontú kis növényevőket, amelyekben alig lüktet a harci kedv, de ilyen mocskos az élet, ach, ach, ajándék dilophoszaurusznak (méreglövő, sőt: méjeglövő, így mondod te neki, milyen kis édes vagy!, törtszívecske) ne nézd a fogát, hanem gyújtsd össze, tedd be őket a keltetőbe, s ha kikeltek, add el őket a fenébe; néha hetven, sőt nyolcvan DNS-t is megkaphatsz értük, sok kicsi sokra megy, tudsz követni? Na. Miután ezekkel megvagy, megnézed, milyen csatákat adott a rendszer aznapra, és azokat szépen megvívod. Lehetőleg nyerjél, légy szíves! Apád is mindig nyert, azért jutott ilyen magasra. (61. szint, atyaisten, el sem is hiszem!) Ha ezekkel megvagy, nemigen marad tennivalód... arra viszont figyelj, hogy a keltető mindig tele legyen: különben üresen telik az idő, érted. Az összeolvasztó-tégely is pörögjön, mert csak így jutsz előre, fiam. Hát nem érted? Nálam nem volt soha egy csöppnyi lazítás sem - ha más nem jutott, megnéztem néhány reklámfilmet, azért a hülye rendszer (tényleg nem normálisak ezek a jenkik!) tíz DNS-t is ad... Filmenként! Na és ha láttad már a reklámot, akkor mi van?! Legfeljebb nem nézed, csak az elején meg a végén megnyomod a gombot. Phű! Nagy dolog. Közben megírod a francos házi feladatodat, úgyis olyan hosszúak ezek a hülye reklámok. De komolyan, érted, lököttek ezek a jenkik, hogy erre is adnak DNS-t, hát, hehe, nem számoltak a kelet-európai gógyival, hogy mi, ha kell, egész éjjel nézzük a reklámokat, s reggelre röhögve számoljuk össze a sok száz DNS-t. Jut eszembe, ne csak a húsevőket fejleszd, hanem a madarakat vagy miket, a pteroszauruszokat, meg a vízi állatokat és a köcsög növényevőket is. De hát tudod te ezt jól. Külön felhívom a figyelmedet a terizinoszauruszokra: azok kicsit tudnak ugyan sebezni, de irtó nagy az életpontjuk (nem mint apádnak, rúgja meg az unaiszaurusz!), és sokáig lehet vele húzni csata közben, amíg pontot rezerválsz a következő támadáshoz. Hogy is mondod te nekik? Karmasuhintós... Sőt: kajmasuhintós. Elolvadok. Mármint nem a karma suhint, hanem az állat karma suhint. Cukor vagy, te, megeszlek, megszakad a szívem, hogy nem tudok veled játszani tovább. Na lássuk csak, elfelejtettem-e valamit. Ugye időben gondoskodni kell a dolgokról, mert-nem tudod, mikor kopogtat a halál, olyan ez, mint szerencsekerék-pörgetéskor pteranodont kapni: meglepő és ijesztő élmény egyszerre... Nagy felelősség, na, ebben is hasonlítanak. Ja igen. A pénz, a dollár. Azt ne tékozoljad, gyermek, mert két évig gyűjtöttem össze azt a tizenháromezret, amit a képernyő jobb felső sarkában látsz! Tudod jól, hogy arra csak üzleteléssel lehet szert tenni, akkor is legfeljebb napi 70-80 dollárt lehet szerezni jó esetben, de inkább kevesebbet, szóval igazi genynyes kispálya. Összeszedni nehéz, elbaszni könnyű, hogy úgy mondjam. Szóval vigyázz rá, gyarapítsd, hogy te aztán legalább huszonháromezret hagyhass örökül a fiadra. Gazdálkodj okosan! Azt hiszem, mindent elmondtam. A hitelt a lakásra meg a kocsira, a jogdíjakat, hogy hova dugtam az aranyat és a készpénzt, szóval az ilyesmiket anyád tudja. Meg talán azt is, miről álmodtam fiatalon. Élj boldogan, és megelégedésedre játssz. Na meg juss el legalább a 122. szintre. Ölel: apád tarca VISSZASZÁMLÁLÁS Sinkó Adrienn Tudtam, hogy átvágnak. Az a két öltönyös. Először szépeket mondanak, aztán könyörtelenül végem lesz. A játszótér bejáratánál várakoztam egy hintaláb és egy facsemete között. Nem tapasztaltam több mozgást a faluban, mint egy átlagos szombat délután. Fakítóan tűzött a nap, legalábbis a közelemben heverő szörpösüvegben a málna már teljesen vízszínűvé vált. Kezdtem magam úgy érezni, mint egy kifacsart fásli, de nem mozdultam. Tudtam, hogy szükség van rám, még akkor is, ha hamarosan méltatlan helyzetbe kerülök. Egy kisfiú érkezett, teli torokból szirénázva, alatta a műanyag kismotor hangosan sercegett a frissen leszórt kavicson. Mögötte pár méterrel pöttöm kislány, ugyanolyan arcvonásokkal, rózsaszín kisautón lökdöste magát előre duci lábaival. Megtorpantak előttem. Először azt hittem, engem bámulnak kérdő szemekkel, de egyszerűen átnéztek rajtam. Olyannyira, hogy a nagyobbik nekem is tolta a járgányát. Ekkor érkeztek meg a szülők.- Forduljatok meg! - hallottam az apa dörgedelmes hangját. - Csinálok rólatok egy képet. Három, kettő... királylány, maradj nyugton! Három, kettő... fiam, ne túrd az orrod! Három, kettő, egy... na végre! A gyerekek a toronymászóka felé vették az irányt, amely azonnal tűzoltóállomássá változott; harsány hujjogatással kapaszkodtak fel a tetejére. Anya kissé aggályoskodott:- Még nincs itt senki. Szerinted már rá lehet menni a játékokra?- Persze. Legalább senki nem lóg bele a képbe. Hahó! Gyerekek, figyeljetek, álljatok meg kicsit! Dugjátok ki a fejeteket ott az ablakon! Ez az! Figyelj: három, kettő, egy... kész! Nézd, anya, milyen lett?- Egész jó, de miért vágtatok ilyen riadt fejet? A kislány a játék hevétől kipirulva magyarázta:- Hát azért, mert már eloltottunk három tüzet, és most megint megszólalt a riasztó! - azzal újra szirénázásba kezdett, és készült lecsúszni a toronyból induló csúszdán. - Indulás!- Várjál, várjál! - fókuszált az apa újra a telefonnal. - Hadd érjen ide a bátyád is. Üljetek le a csúszda tetején! Fiam, te fogd a kicsit, nehogy idő előtt lecsússzon!- De apa, sietnünk kell, leég a város!- Csak még egy képet, amin mosolyogtok! Három, kettő... mondom: mosolyogtok! Három, kettő, egy... ez az! Na ezt nézd, anya! Ugye milyen pöpec? De van még egy ötletem! Gyertek, ez lesz az utolsó. Guggoljatok le ide...- De apa - nyafogott a kislány -, én nem akarok.- Tényleg ez lesz az utolsó.- Akkor se. Erre már anya is közbelépett:- Kislányom, fogadj szót apádnak, különben megyünk haza! Apa szelídebb módszerrel próbálkozott:- Hajó lesz a kép, kapsz fagyit. Három, kettő, egy... A felnőttek győztek. A kislány még nem tudta, hogy - bármenynyire is ragyog a nap - márciusban itt nem árulnak fagylaltot. Apa nehézkesen a farzsebébe tuszkolta a telefonját, aztán elégedetten körülnézett:- Gyertek, menjünk, mindjárt kezdődik a meccs. A gyerekek hitetlenkedve néztek vissza rá:- De még nem is játszottunk! A szülők meg se hallották ezt, ellentmondást nem tűrő hangon terelték őket a járgányukhoz. A kislány éppen sírni kezdett, amikor a kanyarban felbukkant a jól ismert, zenélő autó.- Nézzétek, már jön is a fagyis!- De apa - korholta a nagy -, ez a kenyeres!- Jól van, ne okoskodj...- Akkor kakaós csigát kaptok - mentette az anya a helyzetet. - Menjünk gyorsan! A mozgó pékárubolt körül támadt sokadalom lassacskán átszivárgóit a játszótérre. Kiflivel és diétás kenyérrel megtömött zacskókkal várták az ünnepség kezdetét. A két öltönyös is megérkezett. Némi mikrofonsípolás után arról kezdtek beszélni, hogy a jövő generációi eme korszerű helyen, immár biztonságos keretek között fogják megtapasztalni az anyaggal való első ütközéseket, amelyek nélkülözhetetlenek az emberré váláshoz és a harmonikus testi-szellemi fejlődéshez. Aztán hozták az ollót, a sajtófotós rám közelített, és három, kettő, egy: átvágtak! Nemzetiszín szalag testem kunkorodó darabjai jelezték, hogy az új játszótér hivatalosan átadatott. így lett végem. Kicsit több végem is, mint amennyit megszoktam. Egyiket ott is felejtették a facsemetére csomózva. Este harsány kamaszok jöttek. Felfedezték a szörpösüveget az átlátszó löttyel, üdvrivalgással a fészekhintába telepedtek, és körbeadogatva kortyoltak belőle. A közben leszállt sötétségtől nem láttam, mi történt ezután. A hangokból úgy ítéltem meg, elég sokat ütköztek. Mindenféle anyaggal. KI TG anaanaaun aaaaaaaaaw aaaaaaaaaaa Főszerkesztő: Szentmártoni János (Kárpát-medence) • Lapigazgató: Demeter Szilárd • Szerkesztőség: Ágoston Szász Katalin tgyerekirodalom), I Bonczidai Éva (felelős szerkesztő. Oláh János-ösztöndíjas), Farkas Wellmann Endre (vers), Nagy Koppány Zsolt (novella, tárca), Szente Anita (szerkesztőségi titkár) • Karikatúra: Könczey Elemér •Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence, Mohácsi László Árpád • Olvasószerkesztés, korrektúra: Farkas Orsolya, Kis Petronella, Nádai László • I Készült a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség íróakadémia programja gondozásában A melléklet támogatója: Emberi Erőforrások Minisztériuma I IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET E-mail: szerkesztoseg ?kmtg.hu, postacím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., Ili, emelet 21. 2019. augusztus
