Tolnai Népújság, 2019. augusztus (30. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-09 / 184. szám
ß MEGYEI KÖRKÉP 2019. AUGUSZTUS 9., PENTEK Tovább tart a kiállítás PAKS Meghosszabbították, így szeptember végéig látható a Képtárban Baksa-Soós János kiállítása. A Január Herceg néven alkotó művész fest, rajzol, szobrokat készít. A mai napon délután öt órától Aknai Katalin és Százados László művészettörténész tart borkóstolóval egybekötött tárlatvezetést a kiállításon. TN Kedvező áron jutnak hozzá SZEKSZÄRD A Mentálhigiénés Műhely Önkéntes Nyugdíjas Tagozatánál téli tárolásra alkalmas burgonyát (15 kilós zsákban), vörös- és lilahagymát (5 és 10 kilós kiszerelésben), céklarépát kedvezményes áron lehet megvásárolni, előzetes előjegyzés alapján. Már most lehet jelentkezni: kedden és pénteken délelőtt 8 és 10 óra közötti időben a Babits Mihály Kulturális Központ mozi melletti irodájában, vagy a 06-20/415- 48-67 telefonszámon. A termékeket majd szeptemberben lehet átvenni, akkor kell fizetni is értük. A vöröshagyma kilója 120 forint, a lilahagymaé 150, a burgonyáé 100, a céklának szintén 100 forint az ára. M. I. Bemutatkozott a közéleti egyesület BONYHÁD Sajtótájékoztatón mutatkozott be nemrégiben az idén tavasszal alakult Egységben a Városunkért Közéleti Egyesület. Kovács Péter, a szervezet elnöke, Bonyhád korábbi jegyzője közölte, céljuk a lakosság közéleti, kulturális, szabadidős és környezetvédelmi tevékenységének támogatása, egészséges életmódjának elősegítése, a nemzetközi kapcsolatok erősítése. Bejelentette, jelöltjeik részt vesznek az októberi önkormányzati választáson. TN a megye Ebben az évben több új létesítménnyel gazdagodott a parkerdő. Májusban adták át a Szabadidőközpontot a Völgy Caféval Fotó: M. K. Sötétvölgy Tolna megye ragyogó zöld ékszerdoboza Sötétvölgy egyike a legtöbb jelölést kapott húsz természeti csodának. Olvasóink szavazata dönti majd el, hogy mind közül melyik hét nyeri el a megye természeti csodája címet. Brunner Mónika monika.brunner@mediaworks.hu SZEKSZARD-SOTÉTVOLGY A megyeszékhelyen és a környező településeken élők szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen képletesen szólva egy karnyújtásnyira csodálatos természeti környezetben kereshetik a kikapcsolódást. A Szekszárd-Geresdidombságon található, védetté nyilvánított Sötétvölgy Természetvédelmi Területet 1977-ben hozták létre, közel ötszáz hektáron. Szekszárdtól autóval körülbelül negyedórányira található, kedvelt hely, a természeti környezete, az erdői, a horgásztava különlegessé teszik. A különlegességek más módon is megtalálhatók, a tóparton lévő kreatív játszótér mászókáját például süllőfészkek ihlettek. A bükkösökben, tölgyesekben több tucatnyi védett növényfaj él, védett és fokozottan védett madárfaj fészkel. A 6-os főútról letérve a völgybe aszfaltozott úton is be lehet jutni. Ott található a tizenkét és fél hektáros horgásztó, amelybe évente rendszeresen telepítenek pontyot, A szavazatokat augusztus 8-tól augusztus 30- ig adhatják le olvasóink keszeget, amurt, kárászt és ragadozó halakat. A tó déli csücskénél játszótér, a Piknikligetben tűzrakóhelyek találhatóak, ahol bográcsos ételeket készíthetnek és pihenhetnek a kirándulók, túrázók. A liget mellett indul az ösvény a Várhegyre. A Várhegy kilátóból a tóra és a környező dombokra, á Bati-kereszt kilátóra is rálátni. A tóval szemben a májusban átadott Szabadidőközpont található a Völgy Café-val. Tovább haladva az úton elágazóhoz érünk, a parkerdő határán található ifjúsági táborhoz, ahol évente több száz gyerek tölti a vakációt. Jobbra pedig a Nagyrétig vezet az út, a réten van játszótér, foci- és streetball pálya, esőbeálló, tűzrakóhely. Itt található az Erzsébet tisztás is, amely körül a domboldalakon a megye legöregebb erdeje a több mint 180 éves cseres-tölgyes társulás van. Az Erzsébet tisztásról indul az 5,4 kilométeres Sötétvölgyi futópálya a Fekete-kút felé. A sűrű túra úthálózaton keresztül el lehet jutni még a Haramia-forráshoz és a Szarvas szurdokon keresztül a Bati-kereszt kilátóhoz, a Húshagyó-domb után pedig az Óriás-hegyre. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Néhány órán belül előkerült az eltűnt nő NAGYKÓNYI Néhány órán belül megtalálták azt a budapesti nőt, aki szerdán délután minden ok nélkül elkóborolt a családjától. Augusztus 7-én a késő délutáni órákban érkezett az állampolgári bejelentés a rendőrségre arról, hogy egy negyvenkét éves budapesti nő Nagykónyi térségében kiszállt a család autójából, majd eltűnt a szemük elől, és a továbbiakban életjelet nem adott magáról. A tamási rendőrök nagy erőkkel vonultak ki az asszony keresésére. A kutatásban jelentős létszámban részt vettek a nagykónyi, az értényi és a magyarkeszi polgárőrök, valamint a Szekszárdi Kutató-Mentő Egyesület tagjai is, összesen több mint húszán. Az összehangolt keresés eredményeként, amelyben az egyesület Mancs nevű mentőkutyája is részt vett, és egy drónt is bevetettek, néhány órán belül, pár kilométerre az eltűnés helyszínétől megtalálták a nőt, akit a mentők az éjszakai órákban kórházba szállítottak, tájékoztatta lapunkat Komlósiné Kiss Anett, a megyei főkapitányság sajtóreferense. 1.1. Először volt véradás a NAV-nál SZEKSZÁRD Először szervezett munkahelyi véradást a Magyar Vöröskereszt Tolna megyei szervezete a Nemzeti Adó- és Vámhivatal dolgozói részére Szekszárdon, a Bezerédj utcai székházban. Gulyás Katalin, a Vöröskereszt megyei igazgatója elmondta, hogy huszonhármán jelentek meg a véradáson, és végül húsz önkéntes bizonyult alkalmasnak, ez pedig szép eredmény. Heten első véradóként nyújtották karjukat. Az igazgató bízik benne, hogy ez egy eredményes és hosszú távú jó együttműködés kezdete volt, és a jövőben többször lesz még mód véradásra a NAV-nál. H. E. éressük Tolna megye 7 legszebb természeti csodáját! Szavazzon és nyerjen! PRINT SZAVAZÓK FŐDÍJA: megyénként 1 db 2 főre 2 éjszakára szóló , Jklnesshétvége a Hotel Caramellbe i i A játék első fordulójában olvasóink leadták jelöléseiket. A legtöbb jelölést kapó csodák kerülnek be I a szavazási fordulóba. Vágja ki a szavazószelvényt és küldje vissza szerkesztőségünk címére: 7100, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. vagy szavazzon online-n www.teol.hu/a-megye-7-csodaja Szavazószelvény a Tolna megye 7 csodája versenyre: oldalon Tolnai Népújság www. teol.hu A legtöbb jelölést kapó csodák listája: (Szavazatát jelölje X-szel. 1 szavazószelvényén maximum 7 csodára szavazhat.) 01.BátaiMélygödör-tó [3 2. Tengelici rétek a pókbangóval I 13. Bogyiszlói Hott-Duna □ 4. Bátaszéki Bolyhos Tölgy |~15. Szekszárdi Csörge-tó 04. Gemenci erdő □ 7. Lengyel-Annafürdo n B. Németkéri Látóhegy 09. Szátkai-tó 010. Szedres Ős-sárvíz fl 1T Bogyiszlói őstölgyes □ 12. Paksi tarkasáfrányos 013. Dunaföldvári Oláh-völgyi törpemandulás □ 14. Szekszárdi dombság és a szúrós csodabogyó 015. Dunaszentgyörgyi láperdő 014. Szekszárd-Sötétvölgy 017. Gyulaji erdő 018. Bikácsi Ökör-hegy 019. Tengelici parkerdő 020. Nagydorogi Szenes -legelő A játékban csak térmiatta személyek reietnek reszt - kivéve a Hedíawsrks Huegtry Irt detgezér és zzek kázvet- In tazzatartani. A nyeremény készpénze tm eáUfcaié. A játéké« csak az újságáéi kivágott emitti szelvénnyel tehet részi «ä A ayereméeyeket tűketi adókat illetékeket e kinti fizeti Aláúáseaeiat elfogaistn i Mediawarks «ungary Irt. adalvédelmi szabályzatát és |_j kazrájándak akktz / □ nem járntek házzá* akku. kefy címzett festet küldemény. elektretikus levelezés eajy azzal egyeetrlékí knti—iáériéi eszköz áljáé az »fermádés és iaretdelkezési jegról szélé 2111. éti GUL terveoy rendelkezéseinek megfelelően a Mediavorts Hungary Irt. a marketingakciéíréí térténé tájékoztatást küldj« részemre. A pályázatni eafé részvételiéi a békáidé kijelenti, kegy a Szervező Adatvédelmi íijékaztaiéját és a játékszakáiyzattt megismerte és kaszájára! afcku. kegy az általa kézül adalékai a játék lekaayüitása és az esetleges tyefemésy átadása cédákéi a Medáwrks Hsagary Zrt kezelje. Adatvédelmi tajékeztaií- bttpz/mediawor ksJiií/'hu/cefrteteí/adatvedelem Jüékszabályzat wwa.leolhuía-megye-7-csodafa *az Ön vileszlisát kérjük jelelje Z-ei.