Tolnai Népújság, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)

2019-07-25 / 171. szám

12. MEGYEI KÖRKÉP 2019. JÚLIUS 25., CSÜTÖRTÖK Egy hétszáz éves középkori templom romjait tárták fel Két héten át napi nyolc órá­ban végeztek régészeti ása­tásokat Kisszékely ben, amely során feltárták a te­lepülés régen elfeledett kö­zépkori templomának rom­jait, tájékoztatta lapunkat dr. K. Németh András, a Wo­­sinsky Mór Megyei Múzeum régész főmuzeológusa, tu­dományos titkára. Brunner Mónika monika.brunner@mediaworks.hu KISSZÉKELY A településen élők már évek óta tervezik, hogy emléket állítanak elfe­ledett, legalább hétszáz éves templomuknak, amelyből csak néhány tárgy, építmény­darab maradt meg, mélyen a föld alatt. Mivel nem szeret­ték volna, hogy azok illeték­telen kezekbe jussanak, a sok tervezgetés után végül a Wo­­sinsky Mór Megyei Múzeum segítségét kérték, hogy meg­valósulhasson a középkori templom feltárása, megismer­hessék annak történelmét, ál­tala pedig az akkori lakosság életének egy szeletét. Legfőbb céljuk, hogy a templomnak és feltárt emlékeknek méltó he­lyet tudjanak biztosítani. Kincsek is előkerültek Július második hetében kezdték el a hivatalos ásatá­sokat, a Wosinsky Mór Me­gyei Múzeum és a Kisszéke­ly} Kulturális Egyesület által kötött együttműködésnek kö­szönhetően. A régészcsapat vezetője, dr. K. Németh And­rás lapunknak elmondta, öt kutatóárkot nyitottak meg mindösszesen hetven négy­zetméteren. A munkákban legfontosabb szakmai mun­katársa, ásatásvezető- helyet­tese a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum régésze, Varga Má­té volt. Talajradaros felmérés­sel kezdtek, hogy megtudják, pontosan hol található a ré­gi templom. A későbbiek so­rán elsősorban ásóval, lapát­tal, csákánnyal dolgoztak, de fémkeresőt is használtak. A munka sikeres volt, több alapfalat, felmenő falat ta­láltak. Ezen kívül olyan tár­gyak is előkerültek, amelye­ket már most nagy becsben tartanak: apró viseleti tár­gyak, mint például gyűrűk, csatok, valamint ruhákon és övékén használt, arra varrt rézlemezek, de még elvesz­tett pénz, érem, valamint 18. századi kegyérmek és rózsa­füzérhez tartozó keresztek is. A legkorábbi érmek körülbe­lül a tizenharmadik század második felében készültek, de találtak érmet Mária Teré­zia idejéből, 1768-ból is. Emberi maradványok Ezeknek a tárgyaknak egy része a templom mellé teme­tett elhunytak tulajdonai vol­tak. Előkerülésük egyálta­lán nem meglepő, ugyanis a munkák során két sírt is fel­tártak. Mint ismert, a közép­korban a templomok körü­li temetkezés volt a jellemző, és mivel ezen területek gyor­san beteltek, a korábbi sírok­nál újabb és újabb parcellá­kat ástak, tehát nagyon sok emberi maradvány található a régi templomok föld alatti romjainál. Pajor Agnes, Kisszékely pol­gármestere elmondta, a temp­lom helyét a későbbiek során sövénnyel, kaviccsal, alaprajz­zal, táblákkal szeretnék jelezni, valamint a terveik között sze­repel, hogy a megtalált falakat romkert jelleggel felépítik.- Kisszékely történetét 1320- tól számoljuk, jövőre hétszáz éves lesz a falu. A kerek év­szám ünneplését szeretnénk összekötni az új régészeti si­kerrel - mondta lapunknak Pajor Ágnes. A templom feltá-Drónfelvételek készülnek Ezen a héten a régészek még drónos felvételeket ké­szítenek, a földmérők bemé­rik a kiszedett falak helyét. Mivel tervásatást végeztek, a régészeknek a rajzos do­kumentálás után mindent az eredeti állapotba kell visz­­szaállítaniuk. A falak veszé­lyeztetettek az időjárás mi­rásban körülbelül harmincötén dolgoztak napi váltásban, köz­tük sok önkéntes, - beleértve a helyi lakosokat is. A műszeres leletfelderítést Sándor Lajos, a talajradaros felmérést Stibrányi Máté és csapata, a geodéziai munká­kat a Meridián Mérnöki Iro­da Kft., a drónos felmérést pe­dig Sandó Norbert készítette. A nem régészettel foglalkozó cégek közül a Csepregi és Tár­sa Kft. nyújtott sokoldalú tá­mogatást. att, szét is fagyhatnak, ezért azokat először geotextillel le­takarják, majd visszatemetik a földbe.- Ritka az ilyen civil össze­fogás, a tudomány és a kultú­ra érdekében, ezért is támo­gatja a múzeum a települést - jegyezte meg dr. K. Németh András. A templom története A templom történetéről el­mondta, hogy azt valószínű­leg a tizenharmadik század­ban építették. Akkoriban az egész település a patak túlsó részén, a település mostani lakott területének másik fe­lén volt található. Nehéz meg­határozni, hogy pontosan mi­kor épült a templom. Minden­esetre 1332-ben említik elő­ször, méghozzá a pápai tized­­jegyzékben. Aztán a tizen­nyolcadik század elején is ta­lálni róla adatokat. Több egy­házlátogatási jegyzőkönyv említi még, amelyeket a püs­pökök jegyeztek, amikor vé­gigjárták a plébániákat, és felmérték a templomok álla­potát, felszereltségét is. Azt írták róla, hogy a templom ro­mos, a teteje pedig beszakadt. Később, egy papi bejegyzés a helyi plébániatörténetben azt említette, hogy újították, bő­vítették. És valóban. Nagyjá­ból az 1940-es év körül hoz­záépítettek a templomhoz egy „U” alakú toldást, az épü­let nyugati oldalán, amit a ré­gészek az elmúlt két hétben meg is találták. A falu ma is álló temploma 1823-ban épült fel egy másik helyszínen, így a gazdátlan­ság végül a középkori temp­lom pusztulását jelentette. Arra vonatkozóan is kerül­tek elő adatok, hogy az épí­tőanyagát az új papiak építé­séhez használhatták fel. Dr. K. Németh András el­mondta, Tolna megyében több mint száz középkori templom romja található, többségük a szántóföldek alatt. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Két héten át napi nyolc órában folyt a munka Önkéntesként segítették a munkát Kedvezményes angol és német nyelvtanfolyam Van, akinek ingyenes Sokakat vonzott Miklósa Erika koncertje Áriák csendültek fel SZEKSZAIiEKPEGS Ingyenes nyelvtanfolyammal segíti a Pé­csi Tudományegyetem Kultú­ratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara azokat a fiatalokat, akik 2020-tól a kar valamely képzésére jelentkez­nek. Mint ismeretes, egy 2020. január 1-től hatályba lépő kor­mányrendelet szerint felsőok­tatási alapképzésre, osztatlan képzésre csak azokat lehet fel­venni, akiknek legalább B2 szintű, középfokú nyelvvizs­gájuk van. A kar ezért közép­fokú nyelvvizsgára felkészítő, kedvezményes nyelvtanfolya­mokat hirdet angol és német nyelvből a továbbtanulni szán­dékozóknak, és vállalja, hogy azoknak, akik a nyelvvizsga megszerzését követően a PTE KPVK valamely képzésére első helyes jelentkezőként felvéte­liznek, visszafizeti a nyelvtan-A felvételihez leg­­alább B2-es nyelv­vizsga kell folyam árát. így a PTE KPVK képzéseire a nyelvvizsga meg­szerzését követően felvételizők számára a nyelvtanfolyamok ingyenesek lesznek. Az első tanfolyamokra 2019. szeptember 6-ig lehet je­lentkezni. A tervezett helyszí­nek: Szekszárd, Pécs, Paks, Baja és Kecskemét. Az érdek­lődők a chmieder.reka@pte. hu e-mail-címen, a 72/501- 500/22531 telefonszámon, va­lamint a https://kpvk.pte.hu/ oldalon szerezhetnek további információkat.- Reményeink szerint ez­zel az akcióval hozzájárulha­tunk ahhoz, hogy a karunkon 2020-tól továbbtanulni szán­dékozó fiatalokat a középfokú nyelvvizsga hiánya ne aka­dályozza meg terveik, álma­ik megvalósításában - nyilat­kozta Prof. Dr. Szécsi Gábor, a PTE KPVK dékánja. 1.1. PAKS Miklósa Erika operaéne­kes adott szabadtéri koncertet a hétvégén Pakson, az Erzsé­bet Nagy Szálloda előtti téren. Az est egyik különlegességét az adta, hogy néhány órára XIX. századi sétálóutcává vál­toztatták a teret, a városi mú­zeum munkatársai ugyanis az 1860-as éveket idéző ru­hákban fogadták a Szent Ist­ván térre érkezőket. A koncert előtt Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blok­kjának tervezéséért, megépí­téséért és üzembe helyezésé­ért felelős tárca nélküli mi­niszter köszöntötte az érdek­lődőket. H. E. Miklósa Erika nagy sikert aratott. Galéria: TEOL.hu Fotó: Molnár Gy. * Kisszékelyben tervásatást végeztek, ezért mindent az eredeti állapotba kell visszaállítaniuk

Next

/
Thumbnails
Contents