Tolnai Népújság, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)

2019-07-25 / 171. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2019. JÚLIUS 25., CSÜTÖRTÖK A Quimby lesz az egyik főszereplő Új helyszínen, a Deák ház udvar lesz idén Pakson a Szent István napi megem­lékezés. Szabó Péter polgár­­mester és Tell Edit, a Csen­­gey Dénes Kulturális Köz­pont igazgatója (képünkön) szerdán sajtótájékoztatón számolt be a programról. A megemlékezés ünnepi szent­misével kezdődik, majd a polgármesteri beszéd után a történelmi egyházak képvi­selői megszentelik az új ke­nyeret. A nap folyamán több színpadon lesznek progra­mok, Az Erzsébet színpadon a helyi táncegyesületek fel­lépése után LGT slágerek csendülnek fel, majd a Tűzvi­­rág Táncegyüttes ad műsort. A Deák színpadon a Kiska­­lász és a Veracruz zenekar ad koncertet, a Hajószínpad főszereplője pedig a Quimby lesz. Koncertjük után indul a lampionos felvonulás és kez­dődik a tűzijáték. A 19.30- kor kezdődő Quimby koncert előtt, 18 órakor lesz a ka­punyitás. H. E. Műszaki hiba a víztisztítóban PAKS Előre nem látható rend­kívüli helyzet alakult ki hét­főn a Mezőföldvíz Kft. üze­meltetésében lévő Dorogi úti víztisztító műben. A gumi kompenzátor anyagfáradás miatt eltört, és a beáramló víz elárasztotta a szivattyú­termet - írták a polgármes­teri hivatal közleményében. A hibát a cég műszaki szak­emberei azonnal észlelték, és megkezdték annak elhá­rítását. A gyors és hatékony közbelépésnek köszönhe­tően nem alakult ki vízhiány Pakson, mindössze nyomás­csökkenés volt tapasztalha­tó az ellátási terület maga­sabban elhelyezkedő pontja­in. A közvetlen hibát még az­nap elhárították. A károk fel­mérése még zajlik. H. E. Kemény fizikai munka a hőségben, tűző napon a dinnyeszüret. Májusban az időjárás hátráltatta a fejlődést, most a nagy meleg gyorsítja az érést Fotó: Mártonfai Dénes Ha marad a meleg idő, várhatóan a fogyasztás is nagyobb lesz Későn érett be a hazai, rövid lesz a dinnyeszezon Három héttel csúsztak az idén a termelők a hazai gö­rögdinnye piacra kerülé­sével. Itt a kánikula, fogy is belőle rendesen. A bol­tok, a szaküzletek, az út­­széli árusok, a piacok pol­cain roskadozik a mézédes dinnye. Mauthner Ilona ilona.mauthner@mediaworks.hu TOLNA MEGYE A szekszárdi pi­acon szerdán legalább hat ter­melő kínálta a magyar diny­­nyét. Száraz Jánosné és csa­ládja hosszú évek óta foglalko­zik dinnyetermesztéssel Ten­­gelicen, de ilyen évre mint az idei, nem igazán emlékszik. Hatalmas méretű görögdiny­­nyéket kínált, különböző sú­lyokra is vágta a gyümölcsöt, hogy kedvet csináljon a vásár­lóknak. Mint mondta, az időjá­rás nagyon keresztbe tett a ter­melőknek. Májusban folyama­tosan esett, hűvös is volt, a sík fólia alatt is leállt a dinnyeinda fejlődé­se. A korábbi évek­re jellemző július eleji kezdés bizony eltolódott a hónap végére. A jelenlegi meleg, száraz idő nem kedvez a nö­vény fejlődésének, ha ilyen marad, nagyon rövid lesz a szezon, mondta Száraz Jánosné. Göcző Mátyás, a Magyar Dinnyetermelők Egyesületé­nek elnöke is megerősítette, hogy későn indult a szezon, és a gyakorlat az, hogy augusz­tus végén be is fejeződik. A termelők sok pénzt fektetnek abba, hogy jó fajtákkal állja­nak ki a piacra, rengeteg mun­kát is felvállalva. A dinnyeföl­deken való váloga­tás, emelgetés, te­herautókra való pakolás mind ke­mény fizikai mun­ka. Hajnalban kez­denek, izzasztó és fárasztó a szedés. Páran elöl halad­nak, végig hajol­va, görnyedve, kiválasztják az éretteket, és levágják a szár­ról. Göcző Mátyás elmondta, felháborító, hogy míg a jóval gyengébb minőségű impor­tért 350 forintot is kifizettek a vásárlók, addig a kiváló mi­nőségű hazaiért ennek még a harmadát is alig kapják a ter­melők. Az pozitív azonban, hogy ha marad a meleg, várhatóan a fogyasztás is nagyobb lesz. Az emelkedő forgalom talán kárpótolja majd a termelőket. Szedres határában is szedik a dinnyét. Bognár János ter­melő elmondta, nagyon jó mi­nőségű az idei termés. Tolna megyében abban is szerencsé­sek a gazdák, hogy nem ütötte fel a fejét olyan dinnyebeteg­ség, mint például Békésben, ahol alaposan megtizedelte a baj a termést. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Egyre olcsóbb Az áruházakból már teljesen eltűntek a külföldről behozott görögdinnyék, átvették a he­lyüket a hazaiak, és ez az ára­kon is látszik. A magyar gyü­mölcsjóval olcsóbb, mint az import, ami ráadásul még nem is volt ilyen édes és za­matos. A hazai görögdinnyét most akciósán kilónként 129- 150 forintért, míg piacokon, szaküzletekben 240 forint kö­rül kínálják. Az idő előreha­ladtával várhatóan egyre több árengedményt adnak a keres­kedők, de 99 forintnál - akár­csak az elmúlt két évben - va­lószínűleg idén sem lesz sehol olcsóbb kilója, hogy maradjon hasznuk a termelőknek is. Bognár János termelő sze­rint nagyon jó minőségű az idei termés A melléképületről átterjedt a tűz, de lakható maradt a ház Gázpalack robbant a tűzben Paksi lány sikere a gyorsíró vb-n FADD Melléképületben kelet­kezett tűz Faddon szerdán reggel. A lángok a családi ház tetőszerkezetére is átterjed­tek. Boros Brigitta, a Tolna Me­gyei Katasztrófavédelmi Igaz­gatóság szóvivője elmondta, hogy a tolnai önkormányzati, a faddi önkéntes és a paksi hi­vatásos tűzoltók vonultak az esethez, akik öt vízsugárral, több oldalról támadva fékez­ték meg a lángokat. Oltás köz­ben egy gázpalack felrobbant a melléképületben, egy mási­kat pedig a tűzoltók hoztak ki a lakóépületből. Személyi sé­rülés nem történt, az ingatlan lakható maradt. H. E. A tűzhöz kiérkezett egységek együttes erővel oltották el a lángokat Fotó: Fadd ÖTÉ PAKS Kovács Judit, az Energe­tikai Szakgimnázium 10. osz­tályos diákja kiváló eredmény­nyel zárta az Intersteno 52. Kongresszusát és a Világbaj­nokságot: szövegszerkesztés­ben a negyedik, gépírásból a huszadik helyen végzett a ju­niorok kategóriájában. Judit nagy szorgalommal, rengeteg gyakorlással, kitartással ké­szült a versenyre, a felkészü­lésben Bedi Ildikó és Nagy Éva szaktanárok segítették - írják a polgármesteri hivatal közle­ményében. A versenyt az olaszországi Szardínia szigetén, Cagliari­­ban rendezték. Idén harminc ország kétszáz versenyző­je indult gépírás, szövegszer­kesztés, beszédíró gépírás, gyorsírás és jegyzőkönyvve­zetés kategóriában. Az Intersteno a világ gyors- és gépíróit, szövegszerkesztő­it tömörítő szervezet, amely kétévente tartja a világbaj­noksággal egy időben össze­hívott kongresszusát, ahol a szakma legkiválóbb műve­lői osztják meg egymással ta­pasztalataikat a különböző témakörökben. Idén mindhá­rom dobogós helyet a magyar Országgyűlés gyorsírói hoz­ták el az olaszországi világ­­bajnokságáról. H. E.

Next

/
Thumbnails
Contents