Tolnai Népújság, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)

2019-07-20 / 167. szám

2019. JÚLIUS 20., SZOMBAT SPORT 15 Dibusz Dénes: Eltökélten kell játszani a máltai Valletta ellen is Nem szabad kiengedni A társak okkal ünnepelték Dibusz Dénest, a tizenegyes kivédése sorsdöntő volt Fotó: MTI A Bajnokok Ligájából a bol­gár bajnok Ludogorecet elbúcsúztató Ferencvá­ros kulcsfigurája, Dibusz Dénes immár arra készül csapatával, hogy a máltai Valletta elleni hazai mécs­esén megnyugtató előnyt szerezzenek az idegenbeli visszavágóra. Borbola Bence szerkesztoseg@mediaworks.hu- Hogy is volt ez? Leült a gólvo­nalra, majd mintha rugó lőtte volna ki...- Nem számítottam rá, hogy megböki a játékos a labdát a tizenegyesnél - ismerte el Dibusz Dénes, aki a Ludogorec elleni 3-2-s győzelem során büntetőt hárított. - Csakhogy túl nagy lendülettel futott ne­ki, és az utolsó lépésnél hirte­len lelassított, akkor éreztem, ezt a megoldást választhatja. Szerencsére még idejében tud­tam reagálni, fel tudtam ugra­ni és nyúlni a labdáért.- A lehető legjobb pillanat­ban, hiszen ha a Ludogorec ak­kor egyenlít, bajba kerülhet­tek volna.- Kétségtelen, nagy erőt és hitet kaphatott volna az ellen­felünk, ha néhány perc alatt sikerül visszakapaszkodniuk, és rövid idő leforgása alatt lefa­ragják a kétgólos hátrányukat. A másbdik félidőt is jól kezd­tük, megszereztük a harmadik gólunkat, azzal talán el is dőlt a továbbjutás, még akkor is, ha a hátralévő negyven perc izgal­mas volt, és a hazaiak nyomtak bennünket rendesen.- A harmadik gólnál érezte, hogy megvan a továbbjutás?- A futballban bármi meg­történhet, de azzal is tisztá­ban voltam, hogy a bolgárok­nak negyven perc alatt kel­lene négy gólt szerezniük, ami nem könnyű. De nem vettük félvállról a találko­zót, az utolsó leheletünkig küzdöttünk.- A kapus szemszögéből meny­nyire volt nehéz mérkőzés?- Érdekes, így utólag nem­igen tűnt nehéznek. Végig volt munkám, sokat foglalkoz­tattak, de ha az ember véde­ni tud, talán nem is bánja, ha sok a munkája. Nagy ziccerbe nem engedtük kerülni őket, szöglet után szerezték a gólju­kat, a másiknál pedig balsze­rencsések voltunk, hogy ön­gól lett belőle. Egy az egyben nem álltak velem szemben, in­kább távoli lövésekkel próbál­koztak.- A jobbik csapat jutott to­vább?- Igen, jobbak voltunk. Mindenki beletette a részét. A Ludogorecnek jó játéko­sai vannak, gyorsak, tech­nikásak, nem véletlenül vol­tak ott többször is a csoport­körben. De volt egy elképze­lésünk, tervünk, tudtuk, ho­gyan lehet megverni őket. Ezúttal szerencsénk is volt, úgyhogy mindent összevet­ve igen, csapatként tettünk annyit, hogy megérdemelten menjünk tovább.- A tizenegyes kivédéséhez ilyenkor valamennyi csapattár­sa külön-külön gratulál?- Igen, bár ennyi erővel én is egyesével megköszönhet­ném mindenkinek, aki akkor is hátrafutott és sprintéit har­minc-negyven métert, amikor már lépni is alig tudott. De ez így működik.- Igaz, hogy olyan részletesen elemezték a bolgár bajnokot, mint korábban még egyetlen ri­válisukat sem?- Maradjunk abban, hogy mindent tudtunk róla. Szerhij Haratin álma Már a találkozó első percei­ben is a kapuba találhatott volna. Ihor Haratin az első fe­rencvárosi szöglet után nagy helyzetbe került, ám akkor még hibázott. Nem úgy a 17. percben, amikor szép fejes­sel megszerezte a vezetést a zöld-fehéreknek. „Miután magas vagyok, az edzéseken sokat gyakoroljuk ezeket a szituációkat. Ha gólt szerzek, általában szöglet vagy szabadrúgás után sike­rül. Ezt megelőzően a Fehér­vár ellen találtam a kapuba.’’ A 24 esztendős ukrán kö­zéppályás rengeteget futott a Ludogorec ellen, a lefújás után érthetően kimerültén sé­tált a busz irányába. „Jól elfáradtam - folytat­ta. - Sok volt a párharc, vé­gig észnél kellett lenni, hi­szen a Ludogorec futballistái bármikor képesek váratlant húzni. Az öltözőben nagy volt az öröm, de pezsgőt azért nem bontottunk. Ez csupán az első lépcső volt. Az ál­mom továbbra is a Bajnokok Ligája-főtáblára jutás." Rebrov egyébként is szereti a videózásokat, a különböző elemzéseket, ám amióta itt van, az első összecsapás után volt a leghosszabb ilyen közös videózásunk. Ne kérdezze, hány órán át tartott, hosszú volt. De láthatjuk, megérte.- A következő körben papíron gyengébb ellenfél, a máltai Val­letta következik.- Éppen ilyenkor nem sza­bad lankadnia a figyelemnek. A motivációnkkal nem lesz gond, hiszen ennek szellemé­ben készültünk egész nyá­ron, azért nyertük meg a baj­nokságot, hogy a Bajnokok Ligájában szerepelhessünk. Ugyanolyan eltökélten kell be­lemenni a következő párharc­ba, mint az előzőbe. Jövő szer­dán odahaza olyan előnyt kell kiharcolnunk, hogy legyen okunk a bizakodásra. Már jól érzi magát a Ferencváros futballcsapatában Tokmac Chol Nguen Budapesten és Razgradban is gólt lőtt a Ludogorecnek. Tokmac Chol Nguen bizonyí­totta, miért érte meg az elmúlt idényben szerződtetni, mind­két összecsapáson veszélye­sen, agresszíven futballozott. A 25 esztendős szélső szerint a védekezés volt a továbbjutás alapja. „A védekezés volt a tovább­jutás kulcsa - mondta lapunk­nak. - Még akkor is, ha há­rom gólt szereztünk idegenben. A Ludogorec támadóit nem egyszerű feltartóztatni, le a ka­lappal a csapatunk előtt. A bol­gár bajnok a találkozó egyes periódusaiban nagyon ránk jött, nagyon kellett figyelnünk." A gyors futballista február­ban érkezett a Ferencváros­hoz: „Időre volt szükségem, hogy megszokjam a magyar­­országi életet. Most már jól ér­zem magam a bőrömben. A to­vábbjutás nem mindennapi si­ker, hiszen a Ludogorec nagyon jó csapat, játékosai remekül já­ratták a labdát." Nguen a góljánál a bal sarkot célozta meg, és amint hozzáért a labda a védőhöz, érezte, a ka­puban köt ki. „A kapus is elmozdult a lövés irányában. A védőn megpatta­nó labdára azonban már nem tudott reagálni. Örülök, hogy Budapesten és idegenben is gólt lőttem." Nőtt a tét Neymar visszaszerzéséhez LABDARÚGÁS Az elmúlt he­tekben egyre többször buk­kan fel a sajtóban az a híresz­telés, hogy a 222 millió eurós vételárával világcsúcstartó Neymar idén nyáron visszatér korábbi csapatához, a Barce­lonához. A klub elnöke, Josep Maria Bartomeu azt nyilatkoz­ta, Neymar el akarja hagyni a francia fővárost, hogy vissza­térjen Spanyolországba, de a PSG vonakodik őt eladni. A múlt héten Leonardo Araújo, a PSG sportigazgatója ugyanakkor kijelentette, hogy a francia klub nem zárkózik el Neymar eladásától, de meg­felelő ajánlatot még senkitől nem kaptak. Leonardo akkor azt is elismerte, hogy „felüle­tes beszélgetésig” már eljutot­tak a Barcelona illetékeseivel az ügyben. A Sky Sports értesülései szerint a spanyol bajnok ez­úttal 100 millió eurót ajánlott a PSG-nek, amely a pénz mel­lett játékosokat is választhat­na egy hatfős listáról: Philippe Coutinho, Ousmane Dembélé, Ivan Rakitic, Nélson Semedo, Malcom és Samuel Umtiti kö­zül ketten távozhatnak a bra­zil támadóért cserébe. A ko­rábbi hírek konkrétan két futballistáról, Coutinhóról és Dembéléről, valamint 40 mil­lió eurós ajánlatról szóltak, ám ezt a PSG elnöke nevetsé­gesnek nevezte. Kérdés, a mostani „feljaví­tott” ajánlat elég lesz-e a meg­állapodáshoz, s bár Neymar ügynöke szerint nehéz lesz te­tő alá hozni az üzletet, még­is bizakodóan nyilatkozott az üggyel kapcsolatban. MW VITORLÁZÁS Az idén 561 nevezett hajó vágott neki a balatoni tókerülőnek, és a Racing Django nyerte meg az 51. Kékszalag Nagydíjat. A Petrányi Zoltán kormányozta hajó tegnap hajnali fél egy után ért be a bala­tonfüredi célba. A győztes hajó legénysége: Csetényi Csaba, Kaltenecker Károly, Lovas Zsolt, Farkas Ben­ce és Pénzes Botond Kristóf. Másodikként a Kaiser Kristóf vezette MKB-Extreme Sailing Team, harmadik­nak pedig a 13-szoros bajnok Litkey Farkas által irányított Prevital futott be. A verseny időrekordját 7 óra 13 perc 57 másodperccel 2014 óta tartó Fifty-Fifty ezúttal nyolcadikként zárt. A Kékszalag Európa leghosz­­szabb tókerülő vitorlásversenye, a légvonalban 155 kilométeres táv teljesítésére a hajósoknak 48 óra áll rendelkezésükre Balatonfüredről indulva. Fotó: Facebook JEGYZET A nagymama aszpirinje Petri k József jegyzet@mediaworks.hu Miközben elkeserítsek a kü­lönböző doppingügyek, ad­dig egyben érdekesek is. En­nél csak a különböző szak­­szövetségek megítélése „ér­­dekfeszítőbb”. Azzal szinte minden halandó tisztában van, hogy vannak bizonyos teljesítmények a sportban, amelyek már-már az elkép­zelhetetlen kategóriába tar­toznak. Korábban, különö­sen a szovjet és NDK-s idők­ben, szinte senki sem cso­dálkozott, hogy szőrös lábú női atléták úgy repesztet­­tek a műanyag borítású pá­lyákon, hogy az az erőseb­bik nemnek is becsületére vált volna. A bajszos bolgár vagy szovjet súlylökő höl­gyekre is legfeljebb annyi volt a megjegyzés, hogy mi­lyen csúnyák, miközben fel sem tűnt senkinek(?), hogy a négykilós vasgolyót majd­nem kilökték a stadionból. Hasonló volt a helyzet, mint a súlyemelésben, annyi kü­lönbséggel, hogy ehhez a „neves” társasághoz már a kínaiak is csatlakoztak. Fu­tásban és úszásban még szí­nesebb volt a kép. Ezekben a sportágakban minden konti­nensről volt renitens, aki ki akarta játszani a Nemzetkö­zi Doppingellenes Ügynök­ség, a WADA éberségét. Te­szem hozzá, több-kevesebb sikerrel. Amin a leginkább elcsodálkozik az emberfia, hogy egy-egy kiugró - vagy nevezzük kétesnek - ered­ménynél miért kellett oly­kor évekig várni a versenyző doppingeredményére. Egy olyan világban, amikor a la­boratóriumok már arra is képesek - némi túlzással -, hogy kimutassák, a sportoló nagymamája fogyasztott-e aszpirint... Az erkölcsi, etikai oldalán túl, a végső győztes öröme sem lesz, nem lehet ugyan­olyan, amikor két-három év­vel később megállapítják, az adott viadalon a nála na­gyobbat dobó, ugró, gyor­sabban úszó vagy futó tiltott szert használt. Csak egy pél­da. Több mint harminc éve már, hogy a kanadai Ben Johnson elsőként szakította át a százméteres síkfutásban a célszalagot a szöuli olimpia döntőjében. Ennek megfele­lően az ő tiszteletére játszot­ták el nemzete himnuszát, ő állhatott a dobogó legmaga­sabb fokán, őt ünnepelte ön­feledten a publikum. Felejt­hetetlen pillanatok. Aztán ki­derült, Johnson csalt. A má­sodik Carl Lewis pedig jóval szerényebb körülmények kö­zött vehette át a kanadaitól elrekvirált aranyérmet... Éppen nyolc esztendő után derült ki, hogy két napja Chris Froome-nak ítélték a 2011-es Vuelta, a spanyol or­szágúti kerékpáros körver­seny győzelmét, miután az eredetileg első Cobót dop­pingvétség miatt megfosz­tották elsőségétől. Holott ma már olyan világban élünk, amikor a laborok arra is ké­pesek, hogy kimutassák, a sportoló nagymamája fo­­gyasztott-e valaha aszpirint...

Next

/
Thumbnails
Contents