Tolnai Népújság, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)

2019-07-02 / 151. szám

2019. JÚLIUS 2., KEDD Év végéig elkészülhet a logisztikai központ BÁTASZÉK Kivitelezők kivá­lasztásáról, gazdasági kérdé­sekről döntöttek a héten az ön­­kormányzati képviselők a leg­utóbbi testületi ülésen. Dr. Bo­­zsolik Róbert polgármester el­mondta, kiválasztották az ön­­kormányzati megbízásból épü­lő agrárlogisztikai központ ki­vitelezőjét a szekszárdi szék­helyű Sz+C Stúdió Kft. szemé­lyében. Július közepén a mun­kálatok el is kezdődhetnek, és várhatóan ez év végén, legké­sőbb a jövő év elején el is ké­szül az épület. A képviselők ki­választották az üzemeltetőt is, így a Bát-Fruit Logisztikai Kft. 15 évre köthet szerződést az önkormányzattal. Téma volt a közgyűlésen a gyermekétkeztetés intézményi térítési díjainak a megállapítá­sa is. A polgármester elmond­ta, bár a nyersanyagnormák­ból adódó költségek kilenc szá­zalékkal emelkedtek, ennek el­lenére szeptember 1-jétől az év végéig nem emelik a téríté­si díjakat. A költségemelkedést a város átvállalja, ami az idén egymillió forint körüli összeget jelent az önkormányzatnak. A korábbiakhoz ha­sonló lomtalanítási akció nem lesz Módosították a képviselők - a szolgáltató kérésére - a tele­pülés hulladékgazdálkodásá­ról szóló rendeletet, így a jövő­ben a korábbiakhoz hasonló lomtalanítási akció nem lesz, ehelyett azoknak, akik előre bejelentik a szolgáltatónak, hogy nagyobb mennyiségű hulladékot szeretnének elvi­tetni, azoknak térítésmente­sen elvégzik a szolgáltatást. A másik változás, hogy már es­te nyolc órától ki lehet tenni a ház elé a kukákat. A képviselők a Tarr Kft.-t mint kivitelezőt bízzák meg a WiFi-hálózat kiépítésével hat külterületi helyszínen, ezek között lesznek például a játszóterek, buszmegállók, egészségügyi intézmények és a sportcsarnok is. Saját forrásból oldja meg a város a számvevőségi épület fűtésének korszerűsítését és az önkormányzati szúnyog­­gyérítést. M. I. fi MEGYEI KÖRKÉP A Montmartre rövid pihenőhelyül szolgált a Párizsban portyázó szekszárdi múzeumbarát társaságnak. Képgaléria: TEOL.hu Fotók: Losonciné Zana Judit A múzeumbarátok az Eiffel-toronyból tekintettek Párizsra A szekszárdiak nyugtázták a Notre-Dame felújítását felé gyalog megyek, de azután nyugtáznom kellett, hogy je­lentős távolságot kellene lefelé megtennem, ezért maradtam a liftnél. S végezetül a Notre-Dame. A közelmúltban leégétt kated­­rális vigasztalan látványt mu­tatott, jóllehet két csonka tor­nyát nem emésztették el a lán­gok. - Elszomorodva szemlél­tük a pusztulás nyomait - ér­zékeltette mindannyiuk lelki­­állapotát Losonciné Zana Ju­dit. - Csak szemből nézhettük meg, oldalról tilos megközelíte­ni. Viszont öröm az ürömben, hogy ottjártunkkor is szorgo­san dolgoztak a munkások, hordták felfelé a különböző elemeket. Ezt látva biztosak le­hettünk abban, hogy a Notre- Dame idővel visszanyeri egy­kori különleges, sőt egyedül­álló mivoltát. Látogasson el hírportálunkra! TEOL Leonardo da Vinci Itáliában született, de nem ott halt meg. A zseniális művész éle­te alkonyán elfogadta a fran­cia király meghívását és a Loire-völgyi Amboise kas­télyban kapott méltó lakhe­lyet. Itt is hunyt el 1519-ben. A Szent Hubertus-kápolná­­ban található sírját nemrég a Szekszárdi Múzeumbarát Egyesület is felkereste. Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu SZEKSZÁRD-JPÁRIZS - Bizonyá ra nem kell hangsúlyozni, hogy milyen nagy hatást tett mind­annyiunkra a látvány - mond­ta Losonciné Zana Judit, aki az ilyen utakon a csapat fotó­sa tisztet is ellátja. - Nem csak a középkori kastélyok lélegzet­­elállítóak, úgy, mint Amboise, valamint az ugyancsak meglá­togatott Chenonceau és Cham­­bord. Maga a táj is megkapó, a messzire nyúló sík vidék az aranysárga búzatábláival. A szekszárdiak megismer­kedtek Versailles palotájával is. Több mint másfél órát kel­lett sorban állni, mire eltűnt a hosszasan kígyózó sor, de a XVIII. századi európai kastély­építészet csúcspontja kárpótol­ta a fáradt utazókat. Az építke­zés 1688-ban kezdődött el XIV. Lajos megbízásából, a leírá­sok szerint a Napkirály olyan közelről felügyelte a munkát, hogy gyakorlatilag a palota egyik építészének tekinthető. A múzeumbarátok termé­szetesen Párizst sem hagyták ki a látnivalók sorából. Loson­ciné Zana Judit jó pár évvel ez­előtt már járt a Fények városá­ban, melyet most, az akkori­hoz képest jóval tisztábbnak, rendezettebbnek látott. - Ren­geteget gyalogoltunk, és min­dig sietnünk kellett, ez okozta azt, hogy éjfél után háromne­gyed egykor jutott idő az Eiffel­­toronyra. A második emeletig mentünk fel, innen is tökéle­tes a kilátás a fényben úszó Pá­rizsra. Úgy gondoltam, hogy le­. - ':: + - : Versailles parkjának egyik népszerű látnivalója, a szökőkút A Carrousel-diadalívet Napóleon emeltette az austerlitzi győzelem után HIRDETÉS jateksxabaVyzatotrasgtataSiaaww« teoLhuí.ateksiaBaíwi % ■ Küldje be az 5 karakterű napi kódot w + nevét + települését SMS-ben a +36 30/344-4421 lalapdíjasl telefonszamra példa SMS: XX123. Minta János, Szekszárd 1

Next

/
Thumbnails
Contents