Tolnai Népújság, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)

2019-07-01 / 150. szám

2019. JÚLIUS 1., HÉTFŐ SPORT .15 A Kecskemét ellen játszott a Paksi FC szombaton Bemelegítésnek jó volt ez a mérkőzés Csalóka a felvétel, a Paksi FC már az első félidőben három-nullára vezetett, s könnyedén nyert első edzőmeccsén Fotó: baon.hu/Bús Cs. Negyedik helyen zárt a magyar válogatott ASZTALITENISZ A magyar női válogatott a negyedik he­lyen zárta a minszki Európa Játékok csapatversenyét, mi­után a bronzmérkőzésen 3-2- re alulmaradt a lengyelekkel szemben. A döntőben Német­ország simán, 3:0-ra verte Ro­mániát, így övék az arany. A meccs nyitányát ,az Eb-bronzérmes Madarász Dó­­ra-Pergel Szandra-duó nehe­zen kiharcolt, de immár szo­kásosnak nevezhető győzelme jelentette - a magyar páros mindhárom mérkőzését meg­nyerte a fehérorosz főváros­ban -, de aztán Póta Georgi­na kikapott az aktuális Euró­­pa-bajnok, Li Qiantól. Az előző négy évben a Szek­­szárd AC-ben játszó, de nyár­tól a francia Lille csapatában játszó Madarász (63.) eddig re­mekül teljesített Minszkben, minden egyes és páros talál­kozóját megnyerte, de most az ötszörös paralimpiai bajnok Natalia Partykával (68.) szem­ben alulmaradt. Hiába veze­tett a döntő szettben 7-5-re, a végén a rivális örülhetett. Pótára várt tehát a feladat, hogy Natalia Bajort (102.) le­győzve életben tartsa a ma­gyar reményeket, s ő meg is oldotta a feladatot. A bronz­éremről így Pergel (71.) és Li Qian összecsapása döntött. A budaörsiek játékosa a mérkő­zés nagy részében nem találta az ellenszert a védekező len­gyel-kínai játékára, aki négy szettben viszonylag simán nyert,. így a lengyeleké lett a harmadik hely. R. G. Madarász Dóra (szemből) MTI Győzelemmel tért vissza a Paksi FC kispadjára Tomisz­­lav Szivics, akinek csapata 3-0-ra győzött a Kecskemé­ti TE vendégeként felkészü­lési mérkőzésen. Berg Sándor sandor.berg@mediaworks.hu LABDARÚGÁS Első’edzőmérkő­zésnek ideális találkozót ját­szott a „hírős városban” a Paks. Tomiszlav Szivics igen tartalé­kos csapatot küldött pályára, a keretbe jobbára olyan játé­kosokat nevezve, akiknek volt miért bizonyítaniuk a vezető­edzőnek. •Hogy közülük kik voltak azok, akik éltek a lehetőséggel, azt az idő majd eldönti, minden­esetre a zöld-fehér gárda végig kézben tartotta a mérkőzést. Bő fél óra játék után előbb a csa­patkapitányi karszalagot vise­lő Báló Tamás értékesített bün­tetőt, a 35 esztendős balhátvéd találata után nem sokkal Mol­nár Dominik beadásából a bu­daörsi kölcsönből visszatérő Fejős Áron szerzett gólt, a fél­idő hajrájában pedig Báló pasz­­szából az előző idényben a klub NB III-as csapatát erősítő Mol­nár talált be. A szünetben tel­jes sort cserélt To­miszlav Szivics, bemutatkozott a kapuban Holczer Ádám, a védelem­ben pedig a hé­ten szerződtetett Osváth Attila is, az eredmény azonban egyik irányban sem változott már. „Az első felkészülési mérkő­zéshez ideális ellenfelet válasz­tottunk. Egy kemény edzések­kel teli hét után az összecsa-FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS Kecskeméti TE (NB III)—Paksi FC 0-3 (0-3). Kecskemét, Szék­­tói Stadion. KTE: Kunsági, Fehér, Nánási, Urban, Vágó, Mácsik, Kéri, Grünvald, Hegedűs, Bar­na, Vladul. Cserék: Bagó, Zám­pástól azt kaptam, amit vár­tam. Fontos, hogy senki sem sérült meg. A játékunkban vol­tak jó dolgok és voltak olyan megmozdulások is, amiken javítanunk kell. Győztünk, de a végeredmény most nem fontos számunkra. Nem­rég kezdtük a fel­készülést, és a va­sárnapi pihenőnap után, a jövő héten robogunk is tovább” - nyilat­kozott a paksi klub hivatalos honlapjának a találkozót köve­tően a csapat vezetőedzője. Ahogy a szakember is fogal­mazott, nincs megállás, szer­bó, Zámbori, Szabó, Zsivoczky, Babolek, Tamasko, Tóth, Peres, Hoós, Mészáros. Vezetőedző: Zo­ran Kuntics. PFC, i. félidő: Rácz G. - Szalai Á., Kelemen D., Ber­­dó, Báló - Molnár D., Szendrei, Cseke, Simon M. - Jelena, Fejős dán a skót élvonalban szereplő Livingston FC-vel mérkőznek meg a paksiak Telkiben, majd pedig szombaton hazai pályán a Pécsi MFC-vel találkoznak. Ezeken a találkozókon vél­hetően már a pályán lesz a Fe­rencvárostól hét év után Paks­­ra visszatérő Böde Dániel, illet­ve a most hiányzó Nagy Ger­gely, Szabó János, Lenzsér Ben­ce, Papp Kristóf, Kecskés Ta­más és Remili Mohamed. Gévay Zsolt, Haraszti Zsolt, Kulcsár Dávid, Simon Ádám, Zachán Péter és Zsidai Lász­ló egyelőre sérüléssel bajló­dik, pályára lépésükre hosz­­szabb-rövidebb ideig még vár­ni kell. Á. PFC, 2. félidő: Holczer - Os­váth, Egerszegi, Bobál D., Bor - Nagy Á., Bartha, Kesztyűs B., Kő­vári - Hahn, Horváth P. Vezető­edző: Tomiszlav Szivics. Gólszer­zők: Báló (35., il-esből), Fejős (39.), Molnár D. (44.). Túl az egymillió kilométeren ÚSZÁS Közel tízezren, 9724- en vettek részt a 34. alka­lommal megrendezett Lidi Balaton-átúszáson. Ez a szám azt jelenti, hogy az ese­mény történetében az úszók összesen immár több mint egymillió kilométert tettek meg. A résztvevők a szoká­soknak megfelelően az észa­ki partról, Révfülöpről vágtak neki az 5,2 kilométeres táv­nak. A leggyorsabb úszó 1 óra 1 perc alatt ért be a ba­­latonboglári Platán strandon kijelölt célba. B. S. Nem jutott be a döntőbe a Gorillaz AMERIKAIFOCI Nem jutott be a másodosztályú bajnokság (divízió I) döntőjébe a nyugati csoportban második helyen végzett, több szekszárdi játé­kost is foglalkoztató Dunaúj­város Gorillaz, miután az elő­döntőben 21-7-es vereséget szenvedett a keleti régióban első helyen záró Eger Heroes otthonában. A másik ágon a címvédő Szombathely Crus­hers 35-17-re verte a Buda­pest Cowbells második csa­patát. B. S. A kaza hókkal kezdenek a vb-n KÉZILABDA Kazahsztán ellen lép először pályára a ma­gyar női válogatott a novem­ber 30-án kezdődő és de­cember 15-én záruló világ­­bajnokságon Japánban. Kim Rasmussen szövetségi kapi­tány együttese ezt követően sorrendben Spanyolország­gal, Montenegróval, Szeneg­állal és Romániával találko­zik a világbajnokságon. Ma­gyar idő szerint valamennyi találkozót a délelőtti órák­ban játsszák. B. S. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Ideális ellen­felet válasz­tották az első felkészülési mérkőzésük­re a paksiak Az első félidőben lerendezték Nehéz csoportban a férfiválogatott A Red Bull holland pilótája a végén előzte meg Leclerc-t Verstappen nyert Ausztriában KÉZILABDA Könnyebb négyes­be is kerülhetett volna a ma­gyar férfiválogatott a január 9. és 26. között Ausztriában, Nor­végiában és Svédországban megrendezendő Európa-baj­­nokságon. A Csoknyai István-Ma­­tics Vladan szövetségi kapi­tánypáros együttese az egy­aránt olimpiai-, világ- és Euró­­pa-bajnok Dániával és Orosz­országgal, valamint az olimpi­ai ezüst- és Eb-bronzérmes Iz­­landdal került egy kvartettbe. A csoportmeccsekre Malmö­­ben kerül sor. A CSOPORTOK, A-csoport (Graz): Horvátország, Fehér­oroszország, Montenegró, Szerbia. B-csoport (Bécs): Csehország, Észak-Macedónia, Ausztria, Ukrajna. C-csoport (Trondheim): Spanyolország, Németország, Lettország, Hol­landia. D-csoport (Trondhe­im): Franciaország, Norvégia, Portugália, Bosznia-Herceg­ovina. E-csoport (Malmö): Dánia, Magyarország, Izland, Oroszország. F-csoport (Göte­borg): Svédország, Szlovénia, Svájc, Lengyelország. Ez lesz az első huszonnégy csapatos kontinenstorna, a hat csoport első két helyezettje jut a bécsi és malmöi középdöntő­be. B. S. FORMA-1 A tavaly is győztes Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája nyerte a va­sárnapi Forma-l-es Osztrák Nagydíjat, miután elrontotta a rajtot, de aztán szenzációs ver­senyzéssel és remek előzések­kel diadalmaskodott. A 21 éves Verstappennek ez volt az idei első, egyben pálya­futása hatodik futamgyőzel­me, de utolsó előzését a ver­senybíróság vizsgálja. Másodikként a pole-pozíci­­óból startoló Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője ért célba, a harmadik helyen pedig Valtteri Bottas, a Merce­des finn pilótája végzett. Max Verstappen (balról) boldogan ünnepli a sikert Fotó: AFP A címvédő, ötszörös világ­bajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) ötödik lett. A má­sik Ferrarival a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel negyedikként ért célba. A hatodik a brit Lando Nor­ris (McLaren), a hetedik a fran­cia Pierre Gasly (Red Bull), a nyolcadik a spanyol Carlos Sa­­inz (McLaren) lett. Összetettben Hamilton 197 ponttal vezet, Bottas 166, Ver­stappen 126 pontos. A csapa­toknál a Mercedesnek 363, a Ferrarinak 228 pontja van. A vb két hét múlva (júli­us 14.) Silverstone-ban, a Brit Nagydíjjal folytatódik. R. G.

Next

/
Thumbnails
Contents