Tolnai Népújság, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)
2019-07-10 / 158. szám
2019. JÚLIUS 10., SZERDA Ötmilliárd forint munkahelyteremtő pályázatokra Folyamatos fejlődés Némedi Agnes főosztályvezető és Horváth Kálmán kormánymegbízott ismertette a lehetőségeket Fotó: Makovics Kornél A mikro-, kis- és középvállalkozók számára meghirdetett munkahelyteremtő pályázatokról tartottak tegnap sajtótájékoztatót a Tolna Megyei Kormányhivatalban. Ihárosi Ibolya ibolya.iharosi@mediaworks.hu SZEKSZÁRD A sajtótájékoztatón dr. Horváth Kálmán kormánymegbízott a foglalkoztatás helyzetéről egyebek közt elmondta, hogy 2010-től kezdve küzd a kormány a munkanél• küliség ellen. Két kormányzati ciklus alatt Tolna megyében a 2010-es 86 ezer 900 főről, a teljes munkaképes lakosságot figyelembe véve, 2018-ra 94.200 főre nőtt a foglalkoztatottak száma. Ennél is érdekesebb lehet, hogy az álláskeresők száma a megyében ugyanezen időszak alatt 12.712-ről 5802- re csökkent. Ezen időszakban nyolc alkalommal hirdettek munkahelyteremtő pályázatot. A nyolc év alatt Tolna megye több mint kétmilliárd forint támogatásban részesült. Százhatvankét munkáltató vett részt a programokban, és ennek keretében 1120 munkahelyet hoztak létre. Megyei forrásból 2016 óta 50 munkáltató kapott támogatást, ebből 125 munkahelyet teremtettek kétszázmillió forint felhasználásával. Némedi Ágnes, a Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály vezetője a központi támogatási programmal kapcsolatban kiemelte, hogy a Pénzügyminisztérium 2019. március 19-én meghirdetett programja keretében ötmilliárd forintra lehet pályázni munkahelyteremtő beruházásokra. A nyertesek eszközöket, gépeket, ingatlanokat vásárolhatnak, vagy bérleti díjra költhetik a pénzt. A támogatás mértéke új munkahelyenként 1,7 millió forint lehet. Kiközvetített álláskereső esetében új munkahelyenként további 700 ezer forintot vehetnek igénybe. A 12 hónap alatt kizárólag közfoglalkoztatásban részt vevő esetében 1,5 millió-forint, a hatodik életévét be nem töltött gyermekét otthon nevelő anya alkalmazása esetén is 1,5 millió forint pályázható. A kedvezményezett járásban vagy településen működő kkv-k további 400 ezer forint kiegészítő támogatást igényelhetnek. Az új dolgozókat és a már meglévőket legalább két évig kötelező folyamatosan foglalkoztatni. A Tolna megyéből beérkezett tíz pályázatból hét lett sikeres, utóbbiak közül négy kedvezményezett területen valósítja meg a beruházást. A pályázók összesen 125.545.687 forint támogatásban részesültek, kettő-kettő a Bonyhádi, a Dombóvári és a Tamási járásban, egy a szekszárdiban valósítja meg a fejlesztést. Az ötven új munkahely mellett százötvenhatnak a megtartását is eredményezik, mivel a pályázók vállalták, hogy létszámukat megtartják a foglalkoztatási kötelezettség teljes időtartamára. A következő pályázati ciklus augusztus 1-től szeptember 5-i tart. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Lépésről lépésre tudnak haladni A megyei programban legalább 1 és maximum 3 álláskereső teljes munkaidőben történő foglalkoztatására lehet pályázni, két évig alkalmazva az új munkavállalót. A kiközvetített álláskereső esetében a támogatási összeg 2 millió forint új munkahelyenként. Az alaptámogatáson felül a kedvezményezett járásban, illetve településen további 500 ezer forint vehető igénybe. A pályázatokat július 29-ig lehet benyújtani. A részletek megtalálhatóak a kormányhivatal honlapján a hírek között. Találj rá! ^ strand 9 étel-ital 9 szállás 9 program likeBolatipn.hu MEGYEI K Elő holtak Wessely Gábor szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu A saját temetésén tért magához az indiai fiatalember M iért nem gyógyíthatók meg azok az emberek, akiknek nincs pénzük? Ez is korunk egyik nagy kérdése. Miért kell meghalniuk ott, ahol rendelkezésre állnak a gyógyszerek, az orvostechnikai eszközök és a szakorvosok is? Csak a pénz hiányzik mindennek a működtetéséhez. Pedig anélkül is működik minden masina és szakika. Elvileg. Most egy indiai esetről számolt be a világsajtó. A napok óta eszméletlen, súlyos balesetet szenvedett, húszéves fiatalember, Mohammad Furqan mozgatni kezdte a végtagjait. Ez nem örömet, inkább riadalmat okozott a családtagjai körében, ugyanis a temetésén tért magához az ifjú rokon. Az orvosok halottnak nyilvánították. Elmarasztalni őket aligha fogják. Egy magánkórházban kezelték a kómába esett beteget, de a család pénze elfogyott, ezért nem folytatták tovább az ellátását. Megállapították, hogy elhunyt. De nem. „Temetése után” ismét kórházba került. Hasonló eset történt a hetvenes években egy alföldi községben. Ott a település legrészegesebb fuvarosát találták meg, kihűlve egy árokparton. Az orvos életfunkciókat nem észlelt, s mivel közel volt a temető, egyenesen a ravatalozóba szállították, nem kórházba. Reggel, amikor ment a temetőgondnok dolgozni, meghökkentő látvány tárult a szeme elé. Homlokát a kis ablak üvegének szorítva nézett ki a hullaházból a halott. Várta a megmentőjét. Aztán mindketten elugrottak a közeli kocsmába levezetni a fészkét. Vadászok tartottak családi napot BÁTASZÉK A Bátaszéki Vadásztársaság nagy sikerű családi napot szervezett az elmúlt hétvégén a Várdomb melletti Garai pincészetnél. A rendezvényre ötventagú társaság jött össze, ebből tizenöten különböző korú gyermekek voltak. Az elnöki megnyitó után a kicsik gyorsan elfoglalták a légvárat és a kézműves asztalt, ahol az ismert bátaszéki cukrász, aki egyben vadásztárs is, beszállt a kis szorgoskodók elkápráztatásába ügyes kézművesfigura-készítő fogásaival. A felnőttek közben saját készítésű házi szalámikkal és pálinkával versenyeztek. A felnőtteknek Bozóki László Afrika-vadász, a gyerekeknek pedig Kelemen Gábor hivatásos vadász tartott érdekfeszítő előadást. Az étkezést a Garai pincészet kínálata és két vadásztárs, Mayer Orbán és Barna István kitűnő birkapörköltje tette emlékezetessé. A nap íjászbemutatóval és rangosán díjazott versennyel folytatódott. Nem maradt el a lőkészséget javító légpuska- és digitálislégpuska-bemutató sem. A nap végén minden korosztály egy kis szellemi vetélkedőn is megmutathatta vadászati ismereteit, amit oklevéllel és kisebb jutalmakkal értékelt a vadásztársaság vezetése. M. l. Mayer Orbán és Barna István Beküldött fotó Tolnai Népújság www.teol.hu Keressük Tolna megye 7 legszebb természeti csodáját! Jelölje meg a kedvenceit! Nem kell mast tennie, csak írja meg nekünk, hogy On szerint j melyik a 7 legszebb természeti képződmény megyénkben. Vagja ki az atabbi szelvényt és küldje vissza szerkesztőségünk címere: 7100. Szekszard, Liszt Ferenc tér 3. vagy jelöljön online-n a www.teol.hu/a-megye-7-csodaja oldalon Beérkezési határidő: 2019. július 27. Jelölőszelvény a Tolna megye 7 csodája versenyre Az alábbi természeti csodákat szeretném jelölni: 1 _____________________________________________ 2 ____________:_________________________________ 3 ___________________________________________________________ 4 ______________________________________________ 5 ___________________________________________________________________________ 6 ______________________________________________ 7_____________________________„_______________________________ A játékban csak természetes személyek vehetnek riszt - kivéve a Medtaworks Hungary Zrt. dolgozói és azok közvetlen hozzátartozói. A nyeremény készpénzre nem váltható. A játékban csak az újságból kivágott eredeti szelvénnyel tehet részt venni. A nyereményeket terhelő adókat, illetékeket a kiadó fizeti. Aláírásommal elfogadom a Mediswerks Hungary Zrt adatvédelmi szabályzatit és [_j hozzájárulok ahhoz / Q nam járulok hozzá* * * ahhoz, hogy címzett postai küldemény, elektronikus tevetazés vagy azzal egyenértékű kommunikációs eszköz útján az információs és önrendelkezési jogról szóié 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek megfelelően a Mediawerks Hungary Zrt. a marketingakcióiról történő tájékoztatást küldjön reszemre. A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a játékszabályzatot megismerte és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény étadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kazalja- Adatvédelmi tájékoztató: http:// mediaworks.hu/hu/contetnt/adatvedeiem Jelölési szabályzat: www.taol.hu/a-megya-7-csodaja *az Ön választásit kérjük jelölje X-el. A legtöbb jelölést kapott csodák között szavazhatnak majd olvasóink a megye 7 legszebb természeti csodájára. A szavazók között értékes ajándékokat sorsolunk ki. Részletek: www.teol.hu/s-megye-7-csedaja oldalon.