Tolnai Népújság, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)

2019-07-10 / 158. szám

2019. JÚLIUS 10., SZERDA • XXX. ÉVFOLYAM, 158. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT Megmutatjuk a megye kitűnő tanulóit SZÍNÖTÖS Lezárult lapunk és a Teol.hu Színötös elnevezé­sű játéka, amelyre a tanévet kitűnő bizonyítvánnyal zá­ró általános iskolások jelent­kezését vártuk. Felhívásunk­ra több mint száz gyermeket neveztek be szüleik a megye különböző településeiről. A diákok portréját mától három napon át közöljük a Tolnai Népújságban, illetve a Teol. hu oldalon is meg lehet majd tekinteni őket. A színötösök ajándéka egy belépőjegy a Pé­csi Állatkertbe, amelyet szer­kesztőségünkben, Szekszár­­don, a Liszt Ferenc tér 3. alatt tudnak átvenni. ► 6 Legjobban a burgonya ára nőtt ÁRAK Jelentősen, 48,3 száza­lékkal nőtt a burgonya ára, a friss zöldségeké 31,6, a liszté 11,4, a péksüteménye­ké 8,6, a sertéshúsé 12, a kenyéré 8 százalékkal drá­gult. Ezzel szemben a to­jás ára 2,6 százalékkal, míg az egyes feldolgozott tejek­re vonatkozó áfacsökkentés miatt a tejek ára 5,7 száza­lékkal esett vissza. így az élelmiszerárak összesen 5,8 százalékkal emelkedtek. Hét százalékkal nőtt a sze­szes italok ára is. ► 7 Jó reggelt! V áratlanul érte olvasónkat a hír egy orvosi vizsgálat so­rán: mielőbb el kell mennie vérvételre. Nem így készült, nem is ivott semmilyen folyadékot, hogy ne vizsgálat közben kapja el a szük­ség. Vérvétel előtt azonban muszáj inni. Vizet akart venni a rendelőin­tézet büféjében. Ekkor szembesült azzal, hogy csak húszezrese van. A büfés nem tudott visszaadni, de miután megtudta, mekkora szük­ség van a vízre, egy másik egész­ségügyi dolgozóval együtt felaján­lották, hogy kölcsön adnak neki aprót erre a célra. Majd ha erre jár, visszaadja. A jelek szerint a pácien­sek egészségével nem csak a nővér és az orvos, az intézmény minden dolgozója törődik. M. K. Munkahelyteremtő pályázat indul TOLNA MEGYE Mikro-, kis- és középvállalkozók számára indul munkahelyteremtő pá­lyázat. A részletekről sajtótá­jékoztatón számolt be a kor­mányhivatal. A megyei programban leg­alább egy és maximum há­rom álláskereső teljes mun­kaidőben történő foglalkoz­tatására lehet pályázni, két évig alkalmazva az új mun­kavállalót. A kiközvetített ál­láskereső esetében a támoga­tási összeg 2 millió forint új munkahelyenként. A pályá­zatokat július 29-ig lehet be­nyújtani. ► 3 Varga Lőrinc jól futott Győrben ATLÉTIKA A Tolna megyei at­léták remek eredményekkel járultak hozzá ahhoz, hogy a magyar csapat második le­gyen a nemzetek közötti ve­télkedésben. A Bonyhád AC középtávfutója, Varga Lőrinc az esélyeknek megfelelően aranyérmet nyert 800 mé­teren (ideje: 1:56,80 perc). A völgységi fiatal taktikus futással rukkolt elő, s lát­ványos hajrával előzte meg szlovén ellenfelét. ► 16 Tanulók ismerkednek a felnőtt hétköznapokkal 9 strand ^étel-ital 9 szállás program likcBQl0t9n.hU Nem maradhatott az NB l./B-ben a csapat NB ll.-es lesz az FGKC SZEKSZARD Uzorás Fatima (képünkön) korán kel, hogy Faddról időben beérjen Szekszárdra, a reggeli munkakezdésre. Ha úgy adódik, délutános műszakban is dolgozik. Vörös Fanni gereb­­lyével és seprűvel felszerelkezve tartja rendben a játszóteret. Nemcsak takarít, hanem padokat is fest. A lányok úgy döntöt­tek, hogy a nyár egy részében felfüggesztik a megérdemelt va­kációt, és munkába állnak. Sok fiatal keres hasonlóképpen egy kis zsebpénzt. Fotó: Makovics Kornél ► 2 KÉZILABDA Hosszú, a tehetet­lenség miatt még hosszabb­nak tűnő hercehurca után múlt héten pénteken eldőlt, hogy a magyar szövetség Szakmai- és Versenybizott­sága a harmadosztálynak számító NB II.-be sorolta be a Fekete Gólyák csapatát. Tabajdi Ferenc vezető­edző elmondta, a felnőtt NB II.-es bajnokságban az előző idényben aranyérmet nyert ifjúsági együttes - néhány rutinos játékossal kiegészül­ve - fog versenyezni, habár a bajnoki cím megnyerésével a fiatalok kivívták a jogot az élvonalba kerüléshez. A tavalyi első csapatból Tóth Barbara, Nagy Szil­via és Reisch Gabriella az új idényben is az FGKC-t erősí­ti, Kapás Tekla pedig vissza­tért a klubhoz. ► 16 Tóth Barbara az új idényben is szekszárdi lesz Fotó: M. D. EGY PERCBEN Folytatódik a munka SZEKSZÁRD Akadálymentesítik a jár­dát a szekszárdi Garay gimnázium mögött a Csokonai utcában. Idén kö­rülbelül tízmillió forintot fordít a vá­ros arra, hogy babakocsival, kerekes­székkel, gyalog és kerékpárral is köny­­nyebb legyen átkelni egyes csomó­pontokon. Nemzeti összetartozás ÓPUSZTASZER Augusztus 2-4. kö­zött tartják a Magyarok Országos Gyűlését (MOGY) Ópusztaszeren, a rendezvény központi témája a nem­zeti összetartozás és a külhoni ma­gyar gyermekek megsegítése. Potá­­pi Árpád János nemzetpolitikai ál­lamtitkár elmondta: hetedszer ren­dezik meg a találkozót, és Magyar­­országon ez a legnagyobb kültéri jó­tékonysági akció. ► 9 Szigorodik a büntetés BTK. Elfogadta az Országgyűlés azt a törvénymódosítást, amelynek kö­szönhetően szigorúbb büntetést szabhatnak ki a hatóságok az élel­miszer-hamisításban részt vevő személyekre - közölte az Agrármi­nisztérium. ► 7 Másfél év börtönt kapott DOMBÓVÁR Ütötte, cibálta, megrúgta élettársát egy férfi, akinek már így is hosszú a bűnlajstroma. Most egy év hat hónap börtönt kapott. ► 2 9 770865 603036 19158 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Buavári Kata 06-74/511-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig 06-46/998-800 HIRDETÉS "8-16 óráig - hirdetésfelvétellel kapcsolatos információ: 06-74/511-534 MA HOLNAP , uy. 25 26 Némi napsütésre számíthatunk ugyan, de a szél erős marad. Ma frontmentes nap lesz. Holnap na­posabb idő ígérkezik. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Amália nevű olvasóinknak!

Next

/
Thumbnails
Contents