Tolnai Népújság, 2019. június (30. évfolyam, 126-149. szám)

2019-06-06 / 130. szám

BELFÖLD-KÜLFÖLD y 2019. JUNIUS 6., CSÜTÖRTÖK Kedvező a családnak - Mentesség az őstermelőknek Az online bevallások terjedésével egyre kevesebben keresik fel személyesen az adóhivatalt Fotó: MTI Több tízezer devizahiteles visszakapja a lakását OTTHON A Nemzeti Eszközke­zelő Zrt. ügyfelei 60 napig küld­hették vissza nyilatkozataikat annak érdekében, hogy újra tulajdonosaivá váljanak koráb­bi ingatlanuknak. A mintegy 32 500 ügyfélből közel 31 ez­ren jeleztek vissza május 31-ig. Az állam által biztosított rend­kívül kedvezményes feltéte­leknek köszönhetően közülük 27 500 család vissza kívánja vásárolni a bankok által ko­rábban elvett otthonát - írja az MTI. A visszajelzések alapján az ügyfelek 69 százaléka rész­letvétel útján, ötödük pedig egyösszegű visszavásárlással kíván tulajdont szerezni koráb­bi ingatlanában. Mindösszesen az ügyfelek 11 százaléka dön­tött úgy, hogy nem él a vissza­vásárlással. Részükre termé­szetesen továbbra is biztosított a kedvező bérleti konstrukció. A kormány 2010 után a baj­ba jutott devizahitelesek meg­segítésére számos intézkedést hozott (forintosítás, árfolyam­gát, végtörlesztés, banki elszá­moltatás, magáncsőd intézmé­nye), ezzel több mint egymillió család otthonát mentette meg. A gazdasági növekedés ered­ményeként számos, a családok és az állampolgárok megélhe­tését javító, munkavállalási le­hetőségét erősítő intézkedés született. Ezek révén a bérlők többségének helyzete az elmúlt években stabilizálódott. MW Jövőre is folytatódik az adó­­csökkentés - derül ki az Or­szággyűlésnek kedden be­nyújtott adótörvényekből. Az adórendszer alapjai nem változnak, a gazdaság min­den szereplőjének könnyebb lesz 2020-ban. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu TÖRVÉNYJAVASLAT A családvé­delmi és a gazdaságvédelmi akcióval összhangban jövőre is folytatódik az adó- és admi­nisztrációcsökkentés a jövő évi adótörvényről kedden az Or­szággyűlés elé került javaslat szerint - közölte a pénzügyi tárca (PM). 2020. január 1-től azok az édesanyák, akik leg­alább négy gyermeket szültek vagy fogadtak örökbe, és saját háztartásukban nevelték őket, 15 százalékkal többet vihetnek haza a fizetésükből, ami ösz­­szességében 22 milliárd forin­tot hagy a nagycsaládosoknál. Az adórendszer továbbra is Európa egyik legalacso­nyabb, 15 százalékos szemé­­lyijövedelemadó-kulcsán és a családi adókedvezményen alapul, ez utóbbi 380 milliárd forintot hagy jövőre a gyer­mekes családoknál. Olcsóbb lehet a csekkbefizetés is, a csekkes átutalások ugyanis 20 ezer forintig illetékmente­sek lesznek, továbbá itt is ér­vényes lesz a 6000 forintos illetékmaximum. A magyar vállalkozások to­vábbra is Európa legalacso­nyabb - 9 százalékos - társa­sági adóját fizetik, és a gazda­ságvédelmi akcióterv számos pontja szerepel a jogszabály ter-A kedden benyújtott javaslat­ban az uniós szabályok átülte­tése is szerepel. A cigaretta jö­­vedékiadó-mértékét megha­tározó utolsó három lépés -vezetben - közölte a PM. Jövőre 13-ról 12 százalékra mérséklő­dik a kisvállalati adó, megszű­nik az adófeltöltés, átmeneti­leg nulla százalékra csökken a reklámadó kulcsa, miközben a szálláshely-szolgáltatások áfá­ja - a 4 százalékos turisztikai amellyel Magyarország a ter­vek szerint 2021-re eléri az előírt uniós minimum adó­szintjét - is emiatt került be a törvényjavaslatba. fejlesztési hozzájárulás beveze­tése mellett - 18-ról 5 százalék­ra változik. Megszűnik az eva. Csak ezek az intézkedések ösz­­szességében 50 milliárd forin­tot hagynak a vállalkozások­nál. A nyugdíj- és a természetbe­ni és pénzbeli egészségbiztosí­tási, valamint a munkaerőpiaci járulék összeolvad. Az egysze­rűsítések a mezőgazdasági ős­termelőket is érintik, többsé­gük mentesül a szociális hoz­zájárulási adó (szocho) negyed­­évenkénti bevallási és adóelő­leg-fizetési kötelezettsége alól. HÍREK A kutatóintézeti hálózat átalakul MTA Palkovics László innová­ciós miniszter kedd este be­nyújtotta az Országgyűlésnek javaslatát: a kutatás-fejlesz­tés 32 milliárdos pluszforrást kap a Varga Mihály pénzügy- , miniszter által bejelentett gaz­daságvédelmi akcióterv ke­retében. Szeptembertől már nem az Akadémia égisze alatt működnek a kutatóintéze­tek. Megalakul a Nemzeti Tu­dománypolitikai Tanács, el­nöke Palkovics László lesz. A miniszter közölte, létrehoz­zák az Eötvös Loránd Kutatá­si Hálózatot, amely nem tar­tozik majd a kormány irányítá­sa vagy felügyelete alá. Tizen­három fős testületébe 6 főt a Magyar Tudományos Akadé­mia, 6-ot a kormány delegál. Az elnököt az MTA elnöke és a miniszter közös javaslatára a miniszterelnök nevezi ki. MW Jóval kevesebb a peres ügy BÍRÓSÁG Az első negyedév végére tovább csökkent a két éven túl folyamatban lévő pe­res ügyek száma. 2018. már­cius 31-hez képest 8 száza­lékkal, azaz több mint 600 ilyen üggyel volt kevesebb. Az ítélőtáblákon idén március végén már csak 120 olyan peres ügy volt, ami hat hó­napnál régebben indult. Ez a tavalyi első negyedév végé­hez viszonyítva 17,3 száza­lékos, 2010 végéhez képest pedig több mint 76 százalé­kos csökkenést jelent. . MW Harmonizál az EU-szabályokkal Hetvenöt éve volt a normandiai partraszállás é Kihajóztak a veteránok Öntözési központot hoznak létre Az MSZP végleg leírta Szanyi Tibort ASZÁLY A Nemzeti Földügyi Központ főosztályaként ha­marosan létrejön egy öntö­zési központ, amely segíteni fogja az öntözni akaró gazdá­kat - jelentette be Jakab Ist­ván, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének elnöke a Szá­razságban is eredményesen című konferenciasorozaton. „A legkorszerűbb technoló­gia sem hoz áttörést, ha nincs elegendő víz” - fogalmazott Jakab István. A kormány meg­hozta az induláshoz elegendő intézkedéseket, és évi 17 mil­liárd forintot biztosít az' öntö­zés fejlesztésére. Az ötmillió hektár hazai szántónak jelen­leg csak mintegy két százalé­kát öntözik a gazdák. Ennek növeléséhez állandó víztáro­zók kellenek, illetve rendbe kell tenni a csatornákat, a víz­ügyi műtárgyakat. Hosszú tá­vú megoldást nyújthat, hogy a Tiszából gravitációs úton biz­tosítsanak elegendő vizet a Keleti-főcsatorna térségében gazdálkodók ellátásához. Ezen a télen 26 százalékkal kevesebb volt a csapadék az el­múlt évtizedek átlagánál. To­vábbá jelenleg a talajba kerü­lő nedvesség 50 százaléka úgy tűnik el, hogy az nem hasz­nosul a mezőgazdaságban - figyelmeztetett Gyuricza Csa­ba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigaz­gatója a fórum egyik korábbi állomásán. Ezért első számú feladat a termőföld nedvessé­gének megőrzése. MW D-NAP Az amerikai elnök hiva­talosan a királynő vendége­ként érkezett Londonba, de ottlétét úgy időzítették, hogy részt vehessen a második vi­lágháború sorsfordító esemé­nyére emlékező nagyszabá­sú rendezvényen, a norman­diai partraszállás 75. évfordu­lóján. Donald Trump a nyilvá­nosság előtt felolvasta Frank­lin D. Roosevelt imáját, amit a hajdani amerikai elnök a partraszállás során amerika­iak millióihoz intézett. Az eseményen részt vett mások mellett Emmanuel Macron francia elnök, Angela Merkel német kancellár, Justin Trudeau kanadai miniszter­­elnök, Scott Morrison auszt­rál kormányfő, Charles Michel belga miniszterelnök, Andrej Babis cseh kormányfő, Mark Rutte, a holland kormány veze­tője, Mateusz Morawiecki len­gyel miniszterelnök és Richard Rasi szlovák miniszterelnök­helyettes is. A Downing Street által hivatalosan közzétett program szerint a megemléke­zésen 15 olyan ország vezetői voltak jelen, amelyeknek kato­nái a britekkel vállvetve har­coltak Normandiában. Nagy-Britanniát II. Erzsébet királynő mellett Károly trón­örökös és Theresa May minisz­terelnök képviselte. Az esemé­nyen jelen volt több mint há­romszáz veterán, akik részt vettek az 1944. június 6-i nor­mandiai partraszállással in­dult Overlord hadművelet­ben. Ők Portsmouth kikötőjé­ből egy külön erre a célra bé­relt hajóval a rendezvény után ismét átkeltek a tengeren Normandiába, ugyanazon az útvonalon, amelyen 75 éve el­indultak a partraszállási had­művelet keretében. A megemlékező ceremóniá­ra a kikötőbe érkezett a brit királyi haditengerészet legna­gyobb hajója, a 280 méter hosz­­szú, 65 ezer tonna vízkiszorí­­tású Queen Elizabeth repülő­gép-hordozó is. A normandiai partraszállás a második világháború kime­netelét alapjaiban meghatározó hadművelet volt. A szövetséges csapatok ekkor szálltak part­ra a hitleri Németország által megszállt észak-franciaországi területen, Normandiában, új nyugati frontot nyitva a hábo­rúban. MW Háromszáz szövetséges veterán is emlékezett. A háttérben Robert Capa legendás fotója Fotó: MTI Kunhalmi Ágnes is mintha kétkedve hallgatná Szanyit Fotó: MTI BELHARC Az MSZP elnöksége elengedte a pártot keményen bíráló Szanyi Tibor kezét és a távozására számítanak - ér­tesült róla a Magyar Nemzet. A lap információi szerint Kun­halmi Ágnes válthatja Bangó­­nét a frakcióvezető-helyettesi poszton, a távozó kommuni­kációs igazgató, Láng Balázs feladatait pedig átmenetileg Nyakó István látja el. Láng egyébként patkánynak, pro­pagandistának és féregzsur­nalisztáknak nevezte az Origó és az ATV újságíróit, amiért arról számoltak be, hogy kö­zös megegyezéses távozása a gyakorlatban a menesztését jelentette. Mint ismert, Szanyi Tibor hétfőn nyílt levélben élőhalott­nak, korruptnak, degeneráló­dó belterjes klubnak nevezte pártját, amely szerinte nem al­­.kalmas az országgyűlési kép­viseletre. Szanyi azután raga­dott tollat, hogy az MSZP vá­lasztmánya a hét végén úgy döntött: nem ő, hanem a totá­lis vereséget hozó EP-válasz­­tás kampányfőnöke, Újhelyi István kapja meg a párt egyet­len brüsszeli mandátumát. Szanyi Tibor a Népszavá­nak úgy nyilatkozott, hogy a párt vezetésétől semmilyen reakciót nem kapott, de állí­tása szerint „a tagság brutális többséggel” mellette áll. A po­litikus egyébként nem terve­zi, hogy kilép az MSZP-ből, sőt elnökként vezetné azt, ha pedig ez nem jön össze, akkor szavai szerint „úgyis megy a kukába az egész”. Ugyanakkor a Magyar Nem­zet a párt elnökségi forrására hivatkozva azt írja, Szanyi Ti­bor ellen valószínűleg nem in­dul etikai eljárás, mivel nem akarják napirenden tartani a rendkívül kellemetlen esetet. A vezetésben úgy vélekedtek, hogy Szanyi maga fog távozni az MSZP-ből. MW

Next

/
Thumbnails
Contents