Tolnai Népújság, 2019. június (30. évfolyam, 126-149. szám)
2019-06-20 / 141. szám
Dembelét nézte ki a BL-győztes Liverpool csapata LABDARÚGÁSA Marca beszámolója szerint a Bajnokok Ligája-győztes Liverpool az FC Barcelona francia szélsőjével, Ousmane Dembélével erősítené meg a keretét. A 22 éves Dembélé két évvel ezelőtt 125 millió euróért érkezett Dortmundból a Barcelonához, de ott a sérülések miatt eddig nem igazán tudott megfelelni az elvárásoknak. A 65 tétmeccsen szerzett 18 gólja és a 17 gólpaszsza azért így sem rossz mutató. Dembelé vételára 100 millió euró. R. G. Az AS Roma jöhet a debrecenieknek az Európa-ligában LABDARÚGÁS Amennyiben túljutnak az albán Kukesi csapatán, úgy az olasz sztárcsapattal, az AS Romával csaphatnak össze a debreceniek az Európa-ligában. Tegnap az is eldőlt, hogy a Fehérvár izlandi vagy liechtensteini, a Honvéd azeri vagy román ellenféllel találkozik, ha kiejti a montenegrói Zetát, illetve a litván Zalgirist az első körben. Az Európa-liga-meccseket július 11-én és 18-án játsszák. Mindegyik magyar csapat hazai pályán kezd. R. G. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu A 33 éves center korábban már dolgozott Dzunics Braniszlavval Lóránt Péterrel lesz erős magja az Atomerőműnek Hiányposztot tömött be Lóránt Péter szerződtetésével az élvonalbeli bajnokságban szereplő Atomerőmű SE. A 33 éves center plusz egy évre kötelezte el magát az atomvárosiakhoz. Berg Sándor sandor.berg@mediaworks.hu KOSÁRLABDA A macedón Bóján Trajkovszki szezon közbeni távozásával gyakorlatilag Eilingsfeld Jánosra és a szerb Nikola Jevtovicsra hárult, hogy helytálljanak a magasposztokon az Atomerőmű SE-nél. Nem meglepő, hogy a paksiak első nyári érkezője ezen lyukakat „tömheti” be. „Centerposzton egyértelműen erősítésre volt szükségünk, egy kiváló magyar játékossal, Lóránt Péterrel sikerült ezt megoldanunk. Az Alba Fehérvárnál lejárt a szerződése, váltani szeretett volna, szeretne még minőségi kosárlabdát játszani komoly eredményekkel. Felvázoltuk a terveinket, és szerencsére sikerült is megegyeznünk. Vele és a magyar játékosokkal jó alapot sikerült kialakítanunk a hazai vonalon, bízva a vezetőedzőnk jó kiválasztóképességében, megfelelő légiós állományunk is lesz a következő szezonra” - olvashatók Tóth Fotó: FEOL Lóránt Péter érkezésével sokat erősödhet a palánkok alatt az Atomerőmű SE János szakosztályelnök szavai az ASE honlapján. Lóránt Péter 23 alapszakasz-mérkőzésen lépett pályára az elmúlt idényben, ezeken átlagban 12,3 ponttal, 6,8 lepattanóval és 1,8 gólpaszszal segítette a fehérváriakat, akikkel az Európa Kupában (13,3 pont, 5,2 lepattanó, 2,3 assziszt) a negyeddöntőig jutott. „Nagyon várom a szezonrajtot, Bánéval régóta ismerjük egymást, a válogatottban és Fehérváron is sikerült jó kapcsolatot kialakítanunk. Úgy gondolom, hogy jó légiósokkal és a megfelelő magyar játékosokkal egy erős magunk lesz, ez meghatározhatja az egész szezonunkat” - fogalmazott székfoglalójakor Lóránt Péter, aki 2002-ben, alig 18 esztendősen mutatkozott be az élvonalban, s az első idényében rögtön bajnok lett a Körmenddel. A center később a Debreceni Vadkakasokat, a Szolnoki Olajt (magyar bajnok és kupagyőztes) és több külföldi csapatot is megjárt, végül 2015-től egészen keddig az Albát erősítette, amellyel a 201ó/2017-es idényben bajnoki címet ünnepelhetett. A négyszeres magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes ASE a hatodik helyen végzett az előző szezonban. Találj rá! 9 strand ^ étel-ital 9 szállás program HkeBQlQt9n.hu Hat edzőmeccs a PFC-naptárban A szeszélyes időjárás ellenére sokan jöttek össze krosszozni A meleggel és viharral dacolva A meleg ellenére kiváló volt a pálya minősége Fotó: Donát Barna Aktív pihenőre vonulnak a szervezők LABDARÚGÁS Ahogy arról szerdai lapunkban már írtunk, hétfőn kezdi meg felkészülését a 2019/2020-as élvonalbeli szezonra a Paksi FC. A klub hivatalos oldala a részletekről is beszámolt, ebből kiderül, hogy a teljes keret először június 26-án, szerdán áll edzésbe, hazai környezetben, majd telki és szlovéniai edzőtáborban készül az új idényre. Szivics Tomiszlav csapata az új stadionban is játszik F.:M. Gy. „A szakmai stáb idén a tábor helyszínéül a szlovéniai Maribor városát választotta, ahol minden maximálisan megfelel a felkészülés követelményeinek” - fogalmaz a paksifc.hu. A felkészülési mérkőzések sorát július 3-án kezdik a paksiak az MLSZ telki edzőközpontjában a skót élvonal középcsapatának számító Livingston FC ellen, majd három nappal később az NB Illban érdekelt Pécsi MFC látogat az atomvárosba. A Dráva-parti szlovén városba július 10-én utaznak a paksiak, ahol a tíznapos edzőtáborozás során három meccset játszanak. Előbb az egyaránt Európa-liga-selejtezőre készülő ukrán FK Zorja Luhanszkkal (július 11.) és a szerb FK Partizánnal (13.) találkozik Tomiszlav Szivics alakulata, az edzőtábor utolsó napján pedig az NB Il-es Soroksárral méri öszsze erejét (20.). Az augusztus 3-i bajnoki rajt előtti főpróbát a tervek szerint július 27-én, a szintén másodosztályú Budaörs ellen tartja a PFC. B. S. MOTOKROSSZ Néhány óra alatt megjárhatták a mennyországot és a poklot is a Dél-MX versenysorozat legutóbbi állomáshelyén induló motorosok. Ezt majdhogynem szó szerint is értelmezhető, hiszen a kalocsa-foktői versenyen az egyik pillanatban még a 36 Celsius-fokos meleggel, majd nem sokkal később az ítéletidővel kellett megbirkóznia a 135 indulónak és szurkolóknak. „A krosszosok elszántságát, kitartását csak elismerni lehet, hogy ilyen melegben is űzik az amúgy is nehéz megpróbáltatásokkal teli sportot - mondta Langer József főszervező. - Tizennégy futamból kettőt meg kellett szakítanunk a délutáni időjárás miatt. Nem a vihar okozott gondot, hiszen a sár nem lehet akadály egy igazi kroszszosnak, sokkal inkább a villámlás akadályozta meg egyegy hobbi és kezdő futam indítását.” EREDMÉNYEK. Amatőr MX1: 1. Czakó András, 2. Garamvölgyi Patrik, 3. Danyi Jó-A FOKTŐI HÉTVÉGÉVEL nyári szünetre vonul a Dél-MX mezőnye, de ez nem jelenti azt, hogy a szervezők hosszú pihenőt vennének ki. Július 13-án véradást szerveznek Zombán, ahol július 27-én sor kerül a II. Simson és Robogó Kupára. A Dél-MX versenysorozat utolsó állomáshelye is Zomba lesz, ahol augusztus 25-én bőgnek majd fel a motorok. zsef. Hobbi: 1. Patrik Gábor (szlovén), 2. László Zoltán, 3. Horváth Róbert (Tolna). Haladó MX1: 1. Takács Attila, 2. Stercl Bence (Bonyhád), 3. Weisz Adrián. Haladó MX2: 1. Sütő Milán, 2. Dorn Máté (Kakasd), 3. Kállai Ferenc. Lady: 1. Dávid Sára, 2. Suhaj Nóra, 3. Barnáné Juhász Barbara. 50 köbcentisek: 1. Kovács Attila, 2. Kovács Brajen Dominik, 3. Hollósi Imre..., 5. Dékány Ferenc Zsombor (Zomba). 65 ccm: 1. Németh Bálint, 2. Katona Alex, 3. Petróczki Szilárd..., 5. Matuschek Zalán (Bonyhád). 85 ccm: 1. Béres Szabolcs, 2. Borbás Balázs, 3. Zsidró Levente..., 7. Horváth Zsófi. Kezdő: 1. Mihály Dániel, 2. Jürgen Sárközi (szlovén), 3. Leon Horvat (szlovén)..., 5. Bácsfalvi István (Szekszárd). Szenior: 1. Havasi Zoltán, 2. Takács Attila, 3. Varsányi Ottó. Szuper szenior: 1. Kamrás Károly, 2. Kosztolányi Dezső (Bogyiszló), 3. Polgár Gergely. Open: 1. Szabó Zoltán, 2. Kiss Márk (Tolna), 3. Klippel Péter. Berg S.