Tolnai Népújság, 2019. június (30. évfolyam, 126-149. szám)
2019-06-20 / 141. szám
12- MEGYEI KÖRKÉP 2019. JÚNIUS 20., CSÜTÖRTÖK 1 Szeretné, ha nem felejtenék el a száz éve született agilis iskolaigazgatót Térképekkel tüzeltek, amikor kórház lett a lengyel! kastély Bai József hosszú évek kutatómunkája után állította össze a Lengyel adattára című, ötszáz oldalas kötetet A szerző felvétele Száz éve született a lengyeli mezőgazdasági középiskola legendás hírű igazgatója, Fodor János. Róla beszélgettünk Bai József helytörténet-kutatóval - egykori tanácselnökkel és polgármesterrel aki tanítványa, később munkatársa is volt. Számos érdekes adalékkal szolgált az iskolának helyet adó kastélyról is, amelyet a háború előtt - örökös nem lévén - le akartak bontani. Wessely Gábor szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu LENGYEL A lengyeli Apponyi-kastély hányattatása - eltérően a többi magyarországi főúri rezidenciáétól - nem a háború után kezdődött, hanem még a háború előtt. Ma az Apponyi Sándor Mezőgazdasági Szakképző Iskola működik az épületben. A névadó gróf, az utolsó tulajdonos 1925-ben, felesége 1930-ban hunyt el. Saját gyerekük nem volt, fogadott fiukat az özvegy kifizette, mert léha, költekező életvitele miatt nem tartotta alkalmasnak az uradalom működtetésére, és mindent a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozott. De a múzeum sem volt jó gazda. A ritka növényeknek, köztük több mint száz különleges fának otthont adó kastélyparkot ellepte a gaz, az épület állaga romlott, az ötvenkét berendezett szoba bútorai, használati és dísztárgyai fogyatkozni kezdtek. Úgyhogy 1942- ben döntés született arról, hogy lebontják. Intarziás parkettáját - a korabeli iratok tanúsága szerint - a szekszárdi Vármegyeháza kapta volna meg. De elmaradt a bontás, mert közeledett a front, és az Országos Térképészeti Hivatal húsz vagonnyi térképanyagot ide menekített. Amikor továbbvonult a hadsereg, szovjet katonai kórházat létesítettek az épületben, és a térképekkel meg a térképtartó ládákkal tüzeltek. A maradék anyagot 1945 tavaszán visszaszállították Budapestre. Azt követően, a kitelepítéskor, német internáló tábornak használták a kastélyt, s végül a betelepülő székelyek döntöttek úgy, hogy legyen iskola. A történtek, mint sok más Lengyellel kapcsolatos esemény megismerése, Bai Józsefnek köszönhető. Négy-öt éven keresztül kutatott a megyei levéltárban, átnézve a faluval kapcsolatos iratokat, 1728- 1980-ig. A 83 éves férfi közéleti aktivitása még ma is példaértékű. Pedig, öt térdműtét után 1992-ben leszázalékolták, és elvileg visszavonult. (Előtte tanácselnökként és polgármesterként is dolgozott.) Most a száz éve született iskolaigazgató, Fodor János életével foglalkozik, akinek tanítványa és munkatársa, titkára is volt. Ő tette naggyá a lengyeli iskolát - mondja. - Először a szakképzést bővítette ki, aztán szakközépiskolává fejlesztette. Amikor minden jól ment, hatszáz diákunk is járt ide. Most száz-egynéhány van. A régi eszközökből mezőgazdasági múzeumot rendezett be, aminek az utódai nem sok jelentőséget tulajdonítottak. Bai József 1956-ban végzett a lengyeli középiskolában, majd Palánkon szerzett mezőgazdasági technikusi oklevelet. Később Szekszárdon járt tanácsakadémiára. A meglehetősen elhanyagolt lengyeli kastélypark kertésze lett 1961-ben. Tanácselnöknek 1967-ben nevezték ki. A közigazgatási összevonások Talán még a cséplőgép megvan, mert nehezen mozdítható. Neki köszönhető az is, hogy 1975-ben védetté nyilvánították a kastélyparkot, melyben két mamutfenyő is áll. Fodor 1953-tól, harminchárom éven keresztül, 1986-ig volt igazgató. Én 1954-től lettem a diákja. Amikor kezdtem, a többség öt hónapos képzésekre után a kisvejkei központú közös tanács lengyeli kirendeltségvezetőjeként dolgozott, 1980- ig. Azt követően a mezőgazdasági középiskola személyzetise volt, 1990-ig. A rendszerváltáskor polgármesternek választották, de öt térdműtét után, két év elteltével visszavonulni kényszerült. Jelentős helytörténeti műjárt, baromfi-, szarvasmarha-, sertés-, lótenyésztő és méhész mester szakra. Akkoriban alakultak a téeszek, kellettek a munkákat irányító brigádvezetők. S ahogy erősödtek, már középvezetőkre is szükség volt. Ilyen, kétéves képzésre jártam, növénytermesztő szakra. Aztán, 1963-tól mezőgazdasági gépészeti szak is veket írt, többek között Wosisnsky Mórról - aki öt évig volt lengyeli plébános -, a környék földesuráról, gróf Apponyi Sándorról, az Anna-forrás történetéről, a tűzoltó egyesületről, a hírhedtté vált, tizennégy áldozatot követelő lengyeli cigány holokausztról, és elkészítette a kastélypark fakatalógusát is. indult, s a hetvenes évek elejétől, érettségit adó, mezőgazdasági szakközépiskola működött Lengyelen. Mert volt egy agilis igazgatónk. Bai József szeretné, ha az iskoláért, s ezáltal a településért is oly’ sokat dolgozó Fodor János munkássága nem merülne feledésbe. Persze az övét is illene megőrizni, a huszonhárom kötetnyi helytörténeti írást, és a huszonnegyediket, amely csak egyetlen példányban létezik, de amelyben egy élet kutatómunkája benne van: Lengyel adattárát. Ötszáz oldal tárgyszerű, tényszerű falutörténet. Aki ért az ilyesmihez, az értékeli. Sokra. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Bai József feldolgozta a cigány holokauszt történetét is Huszonhat óvodással és kisiskolással foglalkoznak az edzők a városi sportcsarnokban Varázslatos pillanatok a KSC nyári táborában KOSÁRLABDA Már messziről lehetett hallani a sportcsarnokból kiszűrődő harsány kacajokat, és a cipők nyikorgását. Hiába van nyár, hiába tört ki a nyári szünet, az Atomerőmű KSC Szekszárd Kosárvarázs elnevezésű táborában javában zajlik a munka. Szabó Noémi szakmai és sportigazgató, Harsányi Mária utánpótlásedző, Studer Zsuzsa, az NB I-es csapat játékosa, és Horváth Vivien, az U8-as csapat edzője huszonhat aprósággal foglalkozik. „Középső- és nagycsoportos óvodások, elsős, másodikos és harmadikos kisiskolások járnak a táborba - avatott be a részletekbe Horváth Vivien. - Tízóraival kezdjük a napot, aztán kézműves foglalkozást tartunk a gyerekeknek, és irány a küzdőtér! Az edzés után a strandon ebédelünk, aztán jön a csendespihenő, a délutáni edzés, az uzsonna, és már el is repült a nap, jönnek a szülők, és viszik haza gyermekeiket” - mondta. Az edzéseken először együtt gyakorol a csapat, aztán az edzők külön, korosztályok szerint foglalkoznak a kicsikkel. Labdavezetés, pattogtatás, cselezés, és ziccerezés a feladat, s bármilyen hi-A szívünk a Szekszárdé, hajrá-hajrá KSC!” - a kicsik is jól ismerik a klub szlogenjét hetetlen, a csöppségeknek ez sem okoz problémát. Némelyik már szinte úgy dob kosárra, mint anno Studer Ágnes... Ez persze túlzás, de az biztos, hogy a kislányok közül néhánynak a nevét még fogjuk hallani a nem is olyan távoli jövőben. „Nagyon tetszik a kosárlabda, szerintem bele fogok állni a sportágba, mert nagyon jó sport” - foglalta össze frappáns véleményét a táborról Horváth Kata. A tábor június 21-ig tart, s elnézve az apróságok arcára kiülő mosolyt, bánhatja, aki lemaradt róla. R. G.