Tolnai Népújság, 2019. június (30. évfolyam, 126-149. szám)
2019-06-19 / 140. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2019. JÚNIUS 19., SZERDA HÍREK találkozója Általános iskolai ballagásuk 55. évfordulóját ünnepelték az egykori diákok Tevelen. A találkozót Fazekas József szervezte, és a közös emlékezés olyan jól sikerült, hogy két év múlva újra találkoznak az osztálytársak. TN Éjszakai séta a törvényszéken SZEKSZÁR Csatlakozik a Szekszárdi Törvényszék a Múzeumok éjszakája programhoz június 22-én. A rendezvény 16 órakor egy perszimulációval kezdődik, amelyben középiskolások közreműködésével egy benzinkútrablási ügy tárgyalását mutatják be. Hat és nyolc óra között óránként induló turnusokban ismerhetik meg a törvényszék épületét a „pincétől a padlásig". Megtekinthető a rabőrző, egy bíróságtörténeti kiállítás, lesz jogi kvíz, valamint „Könnyűzene - komoly bűncselekmény” címmel rendhagyó zenés jogi előadás. Mindkét program ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, a turnus megjelölésével. Regisztrálni a birosag@szekszardit.birosag.hu e-mail-címen lehet. Előzetes regisztráció nélkül a rendezvényeken a helyszínen kapott ingyenes belépőjegyekkel lehet részt venni, tekintettel az épület korlátozott befogadóképességére, tájékoztatott dr. Kovács Ildikó, a Szekszárdi Törvényszék sajtószóvivője. 1.1. Utat festenek- A város önkormányzatának hivatalos tájékoztatása szerint a Kossuth téri, valamint a rendelőintézet körül található parkolók útburkolati jeleinek festésére ma, azaz szerdán, valamint csütörtök este és éjjel kerít sort az Építő és Városüzemeltető Kft. B. M. A szekszárdi fürdő szabályai a vendégek biztonságát szolgálják Biztonságban a közúton és a nyári fesztiválokon Komlósiné Kiss Anett a megyei kapitányság sajtószóvivője köszöntötte a vendégeket. Mellette balról Csillag Balázs, Megyeri Zsolt és Huszti Gábor Fotó: Mártonfai Dénes A nyár veszélyeire hívták fel a figyelmet az illetékesek tegnap délelőtt a szekszárdi strandon. Ihárosi Ibolya ibolya.iharosi@mediaworks.hu SZEKSZÁRD Megyeri Zsolt, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője arra figyelmeztetett, hogy a nyári szünetben nagyobb számban jelennek meg gyerekek a közúti közlekedésben. A legfontosabb, hogy a szülők ismételten hívják fel a gyerekek figyelmét a gyalogos és a kerékpáros közlekedés szabályainak a betartására. Lényeges, hogy alapos körültekintés után lépjenek le, illetve hajtsanak le kerékpárral a járdáról. Felnőttek is gyakran elkövetik a hibát, hogy nagy sebességgel hajtanak rá zebrára. Ugyancsak veszélyes, ha a gyerekek jármű takarásából hirtelen lépnek ki a közútra, például egy elgurult labda után. A kerékpáros közlekedés kapcsán azt javasolta, hogy Szekszárdon és a városokban, ahol nincs kerékpárút, inkább a járdát vegyék igénybe, ne a gépkocsik között közlekedjenek, és ahol az erre alkalmas, az útpadkát vegyék igénybe. Fontos a kerékpárok világítása, és lakott területen kívül kötelező a láthatósági mellény viselése. Az osztályvezető hozzáétette, hogy szerencsére a megyében nem jellemző a gyerekbaleset, évente egyegy fordul elő. Fluszti Gábor, a bűnmegelőzési alosztály vezetője elmondta, intézkedési terv készült, ennek megfelelően a főkapitányság valamennyi egysége gyakrabban lesz jelen a strandok és turisztikai szempontból fontos helyszínek környékén. A terv része egy tábla, amely azt fejezi ki, hogy nyáron senki se hagyjon autóban gyereket, vagy állatot, mert a kocsi hamar átforrósodhat, aminek végzetes következményei lehetnek. A tábla képi ábrázolását a külföldiek is könnyen megérthetik majd. A hasznos tanácsok közt elhangzott például, hogy strandra és fürdőhelyre csak a legszükségesebb érté, két vigyék magunkkal, és azokat is tegyék az értékmegőrzőbe, mert mint mondta, a „biztonsági pokróc” nem védi meg értékeinket. Kifejtette, hogy a baleseteket mindig a meggondolatlanság okozza, ezért fontos megfontoltan cselekedni a vízben és vízparton. A fesztiválok kapcsán pedig kiemelte, hogy a fiatalok és a szülők mindig elérhetőek legyenek, ha erre szükség lenne. Nem is egy fesztiválokon fosztogató tolvaj bandát kaptak már el, ezért oda sem szabad értékes tárgyakat vinni. Felhívta a figyelmet a drogok és az ismeretlen összetételű anyagok mellett a túlzott alkoholfogyasztás következményeire. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Első a biztonság Csillag Balázs, a Szekszárdi Sportközpont Nkft. ügyvezetője is azt hangsúlyozta, hogy a legfontosabb a fürdővendégek biztonsága, ennek érdekében házirendben rögzítették a medencék használatának szabályait. Ugyanakkor fontosnak tartják, hogy ezzel is fejlesszék a fürdőkultúrát. A medencéknél őr, vagy úszómester figyel a szabályok betartására. Biztosítják a vendégek által elvárt vagyonvédelmi és az értékmegőrző szolgáltatásokat is. A fürdő kamerákkal ellátott terület, a kamerák a megelőzést szolgálják, és adott esetben segíthetik az esetleges bűncselekmény felderítését. A szülők feladata tájékoztatni a gyerekeket a nyár veszélyeiről HIRDETÉS Lovaglás, úszás, csúszdaverseny, strandfocí, és a nagyobbaknak kalandpark-látogatás Gazdag program várja idén is a táborozókat SZEKSZÁRD Az idén is azokat a programokat szervezik meg a szekszárdi strandon, amelyek az előző években már sikert arattak - tájékoztatott Csillag Balázs, a fürdőt üzemeltető nonprofit kft. ügyvezetője. Az idén nyolc turnusban lesz nyári tábor, a helyek többsége már elkelt, hiszen sok a visszatérő gyerek, de néhány jelentkezőt még tudnak fogadni. A hétköznapi napközis jellegű táborok idején a gyerekek a fürdőben kapnak reggelit, ebédet és uzsonnát, de nem csak a fürdőben lesznek programok, hanem megismerik, kipróbálják a sportközpont valamennyi létesítményét. A cél továbbra is az, hogy a picik játékosan ismerkedjenek meg minél több sportággal, miközben egy kalandokkal teli, élményekben gazdag hetet töltenek el. Újdonság, hogy idén különböző sportágak helyi egyesületei is bemutatkoznak és foglalkozást tartanak a „táborlakóknak”. Megismerkedhetnek többek között a kajak-kenu, kosárlabda, atlétika, vízilabda, ökölvívás sportággal. A már megszokott úszás, lovaglás, csúszdaverseny, sorversenyek, röplabda, strand-A csúszda felnőttek és gyerekek körében egyformán népszerű. Képgaléria: teol.hu Fotó: Mártonfai D. foci és az idősebb korosztálynak a kalandpark-látogatás sem marad el. Tavaly nem volt, de az idén lesz Coca-Cola strandparty július hatodikán és hetedikén, amelynek keretében családoknak kínálnak különféle sportprogramokat, vetélkedőket. Minden évben kiemelt rendezvény a Fürdő napok három napos programsorozata, amely kapcsolódik az országos Fürdők éjszakája rendezvényhez, július 26-án éjfélig lesznek nyitva. Egyebek közt lesz vízi tűzijáték, buborékshow, és neves előadók,‘zenekarok lépnek fel. 1.1.