Tolnai Népújság, 2019. június (30. évfolyam, 126-149. szám)
2019-06-14 / 136. szám
2019. JÚNIUS 14., PÉNTEK SPORT 15 Vogel Soma nyugodtan élvezte a játékot a medencében Fiatal, de már tekintélyes Az FTC kapusa hatvanszázalékosán védett a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjében Fotó: MTI % Dicsérő szavak a szakmai stábtól és a játékostárstól Vogel Soma teljesítményével kapcsolatban a szakmai stáb tagjai és a játékostársak sem fukarkodtak a jelzőkkel. „Kimagaslóan védett, az egyik leginkább meghatározó teljesítményt ő nyújtotta a három nap alatt” - mondta Varga Zsolt vezetőedző. „Felnőtt a feladathoz, és innentől kezdve úgy kezelem, mint a legjobb magyar kapust” - tette hozzá Varga Dénes, a nyolcas döntő legjobbjának választott csapatkapitány. Az FTC-Telekom vízilabdacsapatának kapusa, Vogel Soma huszonöt évvel édesapja BEK-sikere után emelhette a magasba a Bajnokok Ligája-trófeát. Lakner Gábor/Nemzeti Sport szerkesztoseg@mediaworks.hu VÍZILABDA A Bajnokok Ligája eredményhirdetése után az egyik olasz kolléga lázasan lapozta a papírjait. „Ki lett a torna legjobb kapusa? Lemaradtam róla...” - nézett körül érdeklődve, majd hitetlenkedve csóválta a fejét, amikor a válaszból kiderült, nem maradt le semmiről: a hannoveri szervezők ebben a kategóriában elfeledkeztek a különdíjról. így aztán a győztes FTCTelekom kapusa, Vogel Soma nem kapott olyan szép és egyben súlyos serleget, mint a legjobb játékosnak választott Varga Dénes. Ahhoz ugyanis kétség sem férhetett, hogy a zöld-fehéreké volt a legjobb kapus, és nem csupán a győzelem miatt: hatvanszázalékos eredményességgel védett a három korábbi BL-győztes - a Jug Dubrovnik, a Barceloneta és az Olympiakosz - ellen, alig 21 évesen, élete első nyolcas döntőjében. Ráadásul kereken huszonöt évvel azután lett aranyérmes a BL-ben, hogy édesapja, Vogel Zsolt az UTE játékosaként megnyerte az akkor még BEK-nek nevezett sorozatot. „Sokszor eszembe jutott, milyen jó lenne, ha meg tudnám ismételni apu eredményét, még Hannoverben is gondoltam rá, de közvetlenül a döntő előtt és utána nem ez járt a fejemben -mondta Vogel Soma. - Általában egyébként nem nézi a mécseseimet, nem bírja idegekkel, de abban biztos vagyok, hogy jobban örült az én győzelmemnek, mint amennyire annak idején a sajátjának.” Mint ismeretes, az FTC ötméteresekkel nyert 4-3-ra az Olympiakosz ellen a 10-10- zel záruló négy negyed után. A zöld-fehérek ráadásul már másodszor verték meg az idényben ötösökkel a görögöket, ugyanis az európai Szuperkupát is így hódították el. A büntetőspecialistának számító Vogel Somától szemlátomást tartottak a görögök, és a lehető legjobb helyre akarták lőni a labdát, amibe annak rendje-módja szerint bele is hibáztak. „Lehet, hogy valóban túlhelyezték a lövéseket a legutóbbi párbaj miatt - mondta szerényen saját szerepéről a válogatott kapus. - Örülök neki, ha már kialakult valamiféle tekintélyem a nemzetközi porondon is. A kapufára menő lövéseknél éreztem az irányt, előzetesen mindig megbeszéljük kapustársammal, Gárdonyi Andrással, hogy mire számíthatok a lövőktől. Többnyire be is válik a várakozásunk.” A győzelem után rendkívül, boldog, és egyben rendkívül kimerült ferencvárosi játékosok kászálódtak ki a medencéből. A három mérkőzés után kijelenthető, hogy mindent kiadtak magukból. „Rettentő fárasztó volt ez a három nap, de végig ugyanazt a tempót tudtuk diktálni, sőt a végén talán rá is tudtunk tenni egy lapáttal. A döntő utolsó két negyedére eléggé megfogyatkoztunk, de az utolsó leheletünkig küzdöttünk - mondta Vogel. - A nehézségek ellenére minden pillanatát élveztem a nyolcas döntőnek. Mindenki mondta, hogy nem szabad izgulni és görcsölni ezeken a fontos mérkőzéseken, nekem pedig sikerült nyugodtnak maradnom. Körülnéztem az uszodában, és csak élveztem a játékot.” Az FTC minden sorozatot megnyert, amelyben elindult, Vogel Soma szívéhez azonban a Bajnokok Ligájában elnyert aranyérem áll a legközelebb az idényben megszerzett öt közül. „Egyértelműen a BL-győzelem emelkedik ki közülük - mondta a kapus. - Ebben a sorozatban volt a legkisebb esélyünk, a csoportmeccseken is látszott, hogy nincs még kellő rutinja a csapat nagy részének a nemzetközi kupában. Persze ez nem csoda, sokaknak ez volt az első BL-idénye, például nekem is. Azonban egyetlen hétvégén bármi megtörténhet, ilyenkor csak a pillanatnyi forma számít, a mi formaidőzítésünk pedig tökéletes volt.” A kapust saját teljesítményéről is megkérdeztük, ő azonban egyáltalán nem azzal foglalkozott, hogy a legjobb védési mutatót produkálta a nyolcas döntő mezőnyében. „Eléggé elfogult vagyok magammal szemben, ami ráadásul maxitnalizmussal párosul - szögezte le Vogel. - Mindegyik meccsen kaptam olyan gólokat, amelyek miatt most is ideges vagyok, ha rájuk gondolok, mert elkerülhetők lettek volna. Mindig van hová fejlődni, szóval nem dőlök hátra, hanem dolgozom tovább. Azt azért én sem mondom, hogy rosszul ment a védés, örülök neki, hogy a saját kis részemet én is hozzá tudtam tenni a csapat teljesítményéhez.” Azért saját részének a nagyságáról a csapattársaknak kissé más volt a véleményük... Révfülöptől Balatonboglárig 5,2 kilométert kell úszniuk a résztvevőknek, tavaly hétéves kortól 83 évesig indultak a vállalkozó kedvűek a Balaton-átúszáson Fotó: MTI Rekordrészvételre számítanak a szervezők a június 29-i eseményen A Balatont csak nálunk lehet átúszni ÚSZÁS Nem kell már túl sokat aludni, június 29-én esedékes a 37. Lidi Balaton-átúszás, amelyet szokás szerint a Budapest Sportiroda (BSI) szervez. A feladat nem egyszerű, de jól ismert: 5,2 kilométert kell leúszni Révfülöptől Balatonboglárig - vagy akár vissza is, ahogy tette azt korábban Szabó Tünde sportért felelős államtitkár néhány úszótársa. A viadalt felvezető budapesti sajtótájékoztatón a korábbi olimpiai ezüstérmes hátúszó elmondta, évről évre a vízben követi a történteket, de még nem úszta át a Balatont. Véleménye szerint a fő cél, hogy mindenki sportoljon, legyenek események, az átúszás nagy előnye, hogy élés szabadidő-sportolók is részt vehetnek rajta. Ráadásul korosztálytól függetlenül, hiszen a 2018-as versenyen hétéves kortól 83 évesig indultak a vállalkozó kedvűek. Máth István versenyigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy a Balaton-átúszás tekintélyt parancsoló esemény, és bizony a nyílt vízi úszás össze sem hasonlítható azzal, amikor az ember az úszómedencében szeli a habokat (az indulás elengedhetetlen feltétele az egy hónapnál nem régebbi orvosi vizsgálatot igazoló papír). Ami nagyon fontos, hogy az előnevezések jelentős száma okán rekordrészvételre készülnek a szervezők, ehhez viszont elengedhetetlen, hogy ne kelljen elhalasztani az eseményt - tavaly úgy is összejöttek 7107-en, hogy többször is odázni kellett az átúszást. Máth István a sajtótájékoztató előtt is felhívta az obszervatóriumot, noha ilyen hosszú távon biztosat nem lehet mondani, de a jelek szerint jó idő lesz két és fél hét múlva. A versenyigazgató több egyéb fontos információval is ellátta a média képviselőit, például azzal, hogy aki esetleg azért nem engedné indulni kisgyermekét, mert félti a balesettől, ne aggódjon, a karszalagra kötelező ráírni a szülő vagy a kísérő telefonszámát, így azonnal lehet értesíteni őket, ha baj van. Mindemellett a biztonságra 130 vitorlás és 11 motoros hajóval figyelnek, negyvenméterenként lehet vizet, szőlőcukrot kérni, megkapaszkodni. Összességében 1500 fős csapat áll rendelkezésre, akik csak a versenyzőkre és a gördülékeny lebonyolításra ügyelnek - a Magyar Honvédség is szerepet vállal a logisztikában, sőt, a katonák vízbe is ugranak. Hogy biztosan időben megrendezik-e a 37. Lidi Balatonátúszást, az június 27-én dől el, addig csak Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos frappáns mondását idéznénk, miért is egyedülálló ez a kezdeményezés: „egész Európában sehol nem lehet átúszni máshol a Balatont, csak nálunk”. Győri Ferenc Katarzis Takács Zoltán jegyzet@mediaworks.hu Vannak napok, amikor úgy egymásra hangolódik játékos és szurkoló, hogy utóbbi szinte valóban a tizenkettedik ember a pályán. Ilyenkor általában a siker sem marad el. A közelmúltban két ilyen egészen felemelő élményt is átélhettek a magyar labdarúgó-válogatott tagjai és azok a drukkerek, akik a horvátok és a walesiek ellen kint voltak a Fradi-arénában. Pedig egészen más volt a két este forgatókönyve, csak a vége lett ugyanaz: katarzis a lelátókon. A vb ezüstérmese elleni meccsre sok kisgyereket azért hoztak el a szülei, hogy láthassák kedvenc világsztárjukat, még jó, hogy a Modricvagy Rakitic-mez azért otthon maradt. A büfésorban a szlovákok elleni 0-2 után csak néhányan kockáztattak meg egy bravúrdöntetlent az esélylatolgatáskor. Aztán elkezdődött a meccs, és valami hirtelen megváltozott. Hiába szereztek vezetést a horvátok, a közönség a magyar csapat küzdése láttán egyszer csak elkezdte elhinni, hogy ezen az estén minden megtörténhet. Húszezren csúsztak be Lovrencsiccsel, fejeltek Orbánnal vagy lendült a lábuk együtt Szálaiéval. Pátkai balettos góljánál pedig ismeretlenek ölelkeztek öszsze földöntúli boldogságban, és már egyetlen gyerek sem volt a stadionban, aki Modric cseleiért rajongott volna. A Wales elleni összecsapás előtt egészen más volt a lelátó lelkiállapota. Már nem hallottam az esélytelen nyugalmával előadott „csak ki ne tömjenek minket” rémképeket festő pesszimistákat. Helyette tapintható feszültség lepte be a pályát és a drukkerek széksorait. Egyre többen mondták ki hangosan, amit azért előre lehetett tudni: egygólos meccs lesz ez. Ha bejön egy kontrájuk, akkor övék, ha bejön egy ívelésünk, akkor miénk a győzelem. Szerencsére Bale eltörte a labdát, Pátkai meg nem. A közönség pedig végig hitt ebben az egy szerencsés mozzanatban. Egy pillanatig sem szapulták azt a hazai játékost, aki rossz megoldást választott, helyette jött a biztatás. A kezdetben igencsak hangos, énekes kedvű walesi tábor pedig fokozatosan halkult el, ahogy látták, működik a magyar taktika s a kémia a hazai csapat és a közönsége között. Pedig ha valakik, hát ők igencsak értenek ahhoz, hogy egy stadionban meccshangulat legyen. javukra legyen írva, a meccs végi Himnusz alatt megálltak, s ahogy az elején a magyar publikum a walesi, úgy ők a mi nemzeti énekünket tapsolták meg. Éppen a szlovákok elleni idegenbeli meccsen balhézok miatt üresen tátongó szektor mellett álltak, ahol egy drapéria hirdette: „A gyűlölet nem pálya!” Szeptemberben jön a magyar-szlovák visszavágó. Az «igazi katarzis az lenne, ha ott újra elénekelhetné ez a közönség a Himnuszt a meccs után.
