Tolnai Népújság, 2019. június (30. évfolyam, 126-149. szám)

2019-06-14 / 136. szám

EGY PERCBEN Semmi sem biztos... Sok a kérdőjel még a női NB l/B-től búcsúzó Szekszárdi Feke­te Gólyák KC háza táján. A levegőben lóg még. hogy melyik osztályban kez­di meg az új szezont ősszel a felnőtt­csapat, s ezáltal a játékoskeret, vala­mint az edzői stáb összetétele is bi­zonytalan még. ► 16 Ökológiai szemlélettel TALÁLKOZÓ Az első ökológiai szem­léletű nyári találkozót Nagyszékely­ben egy korábban a fővárosban élő hölgy, Jagodics Edit szervezi, aki sze­retné, ha a közösségi önellátás, kör­nyezettudatosság még hatékonyabb lenne. A találkozóra egyetemekről is érkeznek szaktekintélyek. ► 4 Különleges előadással kezdődött az Ünnepi Könyvhét Az élet szerelme TOLNA MEGYE A központi rendezvényekkel egy időben megyénk­ben is elkezdődtek a 90. Ünnepi Könyvhét programjai. író-olvasó találkozókból, könyvbemutatókból válogathatnak az érdeklődők. A Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtárban az Amor Vitae - Az élet szerelme című zenés irodalmi előadás nyitotta a programot. Ko­vács Gábor és Szabó László, valamint Kató Hajnalka jóvoltából Vö­rös István költő (a képen jobbra) és Móser Zoltán fotós (balra) új al­bumát ismerhette meg a közönség. Fotó: Makovics Kornél ► 3 Akadozott a bankkártyás fizetés MASTERCARD Gond van a MasterCardnál, sokan nem tudtak kártyával fizetni, se pénzt felvenni. Több olvasói panasz is érkezett szerkesz­tőségünkhöz, miszerint kü­lönböző üzletekben nem. mű­ködött a bankkártyás fize­tés, esetenként pedig kész­pénzt sem sikerült felvenni az ATM-ekből. A megkérde­zett bankok azt nyilatkozták, hogy a probléma ezúttal nem a termináloknál vagy a ter­minálokat üzemeltető szol­gáltatóknál, hanem bankok­nál van. A Visa kártyával ren­delkezőket nem érinti a szol­gáltatáskimaradás, ők gond nélkül tudnak fizetni és kész­pénzt felvenni is. ► 7 Egy újabb áldozat került elő BUDAPEST-TOLNA MEGYE A Hableány sétahajó baleseté­nek újabb áldozatát azono­sították - közölte a Budapes­ti Rendőr-főkapitányság csü­törtök reggel a honlapján. A Duna Tolna megyei, Bölcske és Madocsa közötti szaka­szánál szerda késő délután megtalált férfi a május 29-én elsüllyedt sétahajó utasa volt - írták. A Duna Margit hídi szakaszától a déli országha­tárig továbbra is keresnek még három eltűnt dél-koreai utast. ► 9 A hónap műtárgya LELET Munkában, vagy éppen csatá­ban megfáradt őseink szívesen mú­latták fölös idejüket különböző já­tékokkal. Ezt bizonyítja az a tégla, mely Bátán került elő. Jó reggelt! N emrég felidéztük középisko­lai barátnőimmel legemléke­zetesebb diákcsínyeinket. A legcsibészebb huncutság elkövető­je és egykori osztályfőnökünk nem szimpatizált egymással. A lány el­lenőrzőjében csak szaporodtak az intők. Tanárunk gyakran a szülő­ket is felhívta. Ezt elkerülendő, di­áktársam az utolsó év elején jelezte, hogy változott a telefonszámuk. Egy hét sem telt el, osztályfőnökünk az egész osztály előtt vonta felelősség­re a csínyért. Értetlenül figyeltük, ahogy a szidás közben a lány neve­tése visszatartásával küszködött. Majd az egész osztály egyszerre ka­cagott fel, mikor kibuggyant belőle: „Ági néni tényleg felhívta a lelkise­­gély-szolgálatot?” K. K. Lopás miatt állt bíróság előtt a gyanúsított „Gyilkos!” - kiabálták Olvasni jó, de nem mindenki tudja ezt SZEKSZÁRD Kisebb, olykor hangos csoport gyűlt össze tegnap a Szekszárdi Járás­­bíróság épülete előtt. Mint megtudtuk, a férfi miatt tör­tént ez, aki ellen korábban Szekszárdon egy kislány megölése miatt indult eljá­rás. Ezért hangzott el több­ször a helyszínen a „Gye­rekgyilkos!” felkiáltás is. Dr. Kovács Ildikó, a Szekszár­di Törvényszék sajtószóvivő­je elmondta, az illető egy ko­rábbi lopási ügye miatt ke­rült most a bíróság elé. Még 2017-ben a férfi - miközben eltávozáson volt a javítóinté­zetből - követett el egy lopá­si kísérletet. Tegnap az emi­att indított eljárás keretében hallgatott meg tanúkat a bí­róság. A tárgyalást végül el­napolták, mivel az ügy sér­tettje nem jelent meg. TN Háborgó, kiabáló tömeg fogadta a férfit Fotó: Mártonfai Dénes TOLNA MEGYE A jövő héten kez­dődik a nyári szünet, és a nyár nagyon jó alkalom arra, hogy sokat olvasson a gyerek, főleg az, akinek ezen a területen lenne mit bepótolnia. Nem kis feladat a szülő számára, hogy megszerettesse szeme fényé­vel az olvasást. A szakember szerint, ha a gyerek azt látja, hogy a szülei olvasnak újsá­got, könyvet, ő is ezt a mintát követi. Egy-egy mesét, a sze­replő jellemét akár meg is vi­tathatja egymással a szülő és a gyerek, így nem csak a szó­kincse, de az érvelési készsé­ge is fejlődik. ► 2 TEMETÉSFELVÉTEL BEMUTATÓTEREM HIRDETÉS Iroda vezető: Tavaszi Csilla PAKS, Dózsa Gy. u. 2/A mobil: 06-20/ 410 - 7512 telefon: 06-75/ 675 - 732 Temetésfelvétel * Kellék értékesítés * Gyászhirdetés Készenlét: 0-24-ír 06-20 / 941 33 76 vvwiv.panteon-temetkezes.hu 9 770865 603050 19136 SZERKESZTŐSÉG: Email: szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Szeri Árpád 06-74/511-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig 06-46/998-800 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig: 06-74/511-534 32 33 # A következő napokban még fokozódik a hőség, 33- 38 fok is lehet délutánonként árnyékban. Napra eb­ben az időszakban nem ajánlatos menni. ► 13 T Boldog névnapot kívánunk Vazul nevű olvasóinknak!

Next

/
Thumbnails
Contents