Tolnai Népújság, 2019. június (30. évfolyam, 126-149. szám)
2019-06-13 / 135. szám
2019. JÚNIUS 13., CSÜTÖRTÖK SPORT 15 Legutóbb Mexikó előtt vezettük félidőben a selejtezőcsoportot Novák Miklós, Ch. Gáli András szerkesztoseg@mediaworks.hu LABDARÚGÁS A magyart a székely himnusz, az első tiszteletkört a második követte. Fergeteges ünneplésbe torkollott a Wales elleni 1-0-s győzelem. Sőt inkább eufóriába, amikor az érzelmek túlcsordulása nem a gyengeség, hanem az erő jele, amikor minden egyszerűnek, magától értetődőnek, természetesnek tűnik. Hát persze, hogy jó ötlet volt beszállni a 2020-as Európabajnokság rendezésébe, s kétség sem férhet hozzá, hogy ott leszünk a tornán... Legfeljebb csak azt bánhatjuk, hogy az új Puskás-stadion nincs még készen, mert válogatott meccsen már most kicsinek érezzük a Fradi arénáját. Dzsudzsák Balázs, miként újabban oly gyakran, kedd este is ráérzett a lényegre, amikor ezt mondta: „Ez az ország, ez a csapat most egy szívként dobban.” A csapatkapitány önmagára szabottan ezt a következőkkel toldotta meg: „A PSV- ben és a Dinamo Moszkvában sem volt kérdéses, hogy mit szolgálok, mi jár a fejemben. Most tartok a karrieremben a legmagasabban, ezt az érzést egyetlen klubcsapat sem tudná überelni.” A többnyire kritikus Szalai Ádámból is kitört egy vallomás: „Először érzem azt, hogy tényleg formálódik egy jó csapat. Nincsenek közöttünk világsztárok, de ha csapatként így funkcionálunk, akkor ilyen siker sülhet ki belőle.” S ha már Szalai... Hogy milyen változás zajlik le benne, azt meglepetésre egy háttérember fogalmazta Pátkai Máté újabb győztes gólt szerzett, Horvátország után ezúttal Wales ellen volt eredményes meg a legpontosabban, aki váratlanul a középpontba került. „Volt idő, amikor úgy viselkedett, mint egy durcás kisgyerek, aztán ráérzett arra, hogy a csapatnak vezéregyéniségként van rá szüksége” - mondta ki Marco Rossi helyettese, Cosimo Inguscio. Van mit és miért számolgatnunk A walesiek feletti győzelem nemcsak az őszinte, érzelmes mondatokra jogosít fel, hanem arra is, hogy hideg fejjel számolgassunk. Mert mostantól bizony van mit és miért. Az már eldőlt, hogy a magyar válogatott a selejtezők félidejében az élen áll; csupán az a kérdés, hogy egyedül vagy holtversenyben. Ez majd szeptember 6-án dől el, amikor mi nem játszunk, s a minket követő két hatpontos csapat, Horvátország és Szlovákia csap össze. Mi mást kívánhatnánk, mint békés pontosztozkodást, mi több: oda és vissza... Ám a legfontosabb meccs nekünk szeptember 9-én következik, amikor Szlovákiát fogadjuk. Ha azt megnyerjük - s persze a papírformát beváltva az azeriek ellenit is -, akkor aligha maradhatunk le az Európabajnokságról. Félidőben ilyen jól legutóbb a mexikói vb előtt álltunk. Sőt, akkor ennél is jobban, háromból három győzelemmel, de ne legyünk telhetetlenek. Bátran tervezhetjük a futballjövőt, s ennél többet nem is kérhetünk. Pátkai, a hétköznapi hős Pátkai Máté nagyon tud érkezni. Március 24-én, a horvátok ellen és tegnapelőtt, Wales legyőzésekor is jókor volt jó helyen: a vb-ezüstérmest és az Eb-elődöntőst is a Mol Vidi FC 30 éves védekező középpályása góljával vertük meg.- Lesz most egy hetem, amit a családommal fogok tölteni (Pátkaiéknak három gyerekük van - a szerk.), nem túl sok, de máris kezdődik a felkészülés a Vidivel az Európaliga-selejtezőre. A gólom? A félidőben felhívták a figyelmünket az edzőink arra, hogy jobban ügyeljünk az úgynevezett második labdákra, próbáljuk meg azokat „fölszedni”. És lám, éppen egy ilyen lecsorgó labdából adódó helyzetet sikerült értékesítenem. Szalai Ádám megharcolt egy védővel, és elém pattant a labda, nekem már csak be kellett rúgnom. Igaz, hogy egy kis szerencsém is volt, mert a védő fején megpattant a labda, de ennek már nincs jelentősége - mondta a vegyes zónában a fehérvári játékos. Pátkait megkérdeztük, amikor megindult kísérni a támadást, megfordult-e a fejében, hogy ebből akár gól is születhet.- Igen, nyilván ezért indultam el. Nem az a játékos vagyok, aki 25-30 méterről megereszt egy bombát, mint például Kleinheisler Laci, én ezekre a lecsorgókra szeretek odaérni. Mondhatni, szerencsém volt... Említettem Pátkainak, hogy hovatovább hősnek számít a közönség szemében, amire így reagált:- Nem áll jól nekem a hősszerep, és nem is szeretek hős lenni. Azt azonban remélem, hogy egyre fontosabb láncszeme vagyok ennek a válogatottnak. Hiszen az lehet, hogy ebben a csapatban egy picit kevesebb a nagy egyéniség, mint egyik-másik korábbi válogatottban volt vagy néhány jelenlegi európai csapatban, de pontosan tudjuk, hogy napjaink európai focijában nem mindig az a csapat győz, amelyikben sztárok kergetik a labdát. Az is lehet a siker kulcsa, ha jó sok munkás és jó sok csapatember van együtt. Fotó: Török Attila Nem érezték meg Rossi hiányát A mezőny egyik legjobbja vitán felül az ellenfél kapuját ezúttal is veszélyeztető középhátvéd, Willi Orbán volt, aki Baráth Botonddal lassan olyan magabiztos kettőst alkot, mintha tíz éve játszanának együtt.- Az esélyeink most már igen jók, félúton vagyunk, persze még négy mérkőzés áll előttünk - mondta az RB Leipzig védője. - Nagyon kell összpontosítanunk, ez a lényeg. Gareth Bale-re végig nagyon figyeltünk, kollektív védekezéssel semlegesítettük, amibe a középpályásaink is bekapcsolódtak. Tudtuk, hogy, bár nincs kirobbanó formában, de egyetlen villanással képes lehet eldönteni a meccset. Rossi hiánya? Nem éreztük, mert tartott egy remek motivációs beszédet a mérkőzés előtt. Ami hiányzott, az legfeljebb az volt, hogy nem hallottuk a kiabálását a pálya széléről - tette hozzá a védő, s közben elmosolyodott. 1. Magyarország 4 3 2. Szlovákia 3 2 3. Horvátország 3 2 4. Wales 4 1 5. Azerbajdzsán 3 -A magyar labdarúgó-válogatott mindenképpen elsőként zárja az Európa-bajnoki selejtezők első felét, már csak az a kérdés, hogy egyedül vagy holtversenyben. Hasonló részsikert legutóbb az 1986-os világbajnokság selejtezői alatt jegyezhettünk fel. A hasonló folytatás persze nem garantálható, de a hazai rendezésre gondolva az eufória a három és fél évtizeddel ezelőttit is meghaladhatja; ahogy Dzsudzsák Balázs fogalmazta meg: ez az ország, ez a csapat most egy szívként dobban. an Öt válogatott nyert meg négyből négy mérkőzést a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőin Szeptemberig szünet lesz az Eb-selejtezőkön, így érdemes helyzetképet adni, de a tíz csoportból csak ötben, az F, a G, a H, az I és a J jelűben van túl minden csapat négy mérkőzésen - azokban a csoportokban, amelyekbe hat együttest soroltak be. Az A, B, C, D és E csoportban öt csapat szerepel, így a játéknapokon egy mindig szabadnapos, és tovább bonyolítja a tisztánlátást, hogy az elmúlt hét végén Portugália, Hollandia, Anglia és Svájc a Nemzetek Ligája négyes döntőjében volt érdekelt, így ezek a válogatottak eddig csupán két Eb-selejtezőt játszottak. Érdekesség, hogy az angolok két győzelmükkel így is vezetik az A csoportot. A Nemzetek Ligája-győztes portugálok viszont két hazai döntetlennel nyitottak - márciusban az ukránok és a szerbek ellen -, így a B csoportban egyelőre az utolsó előttiek, és a luxemburgiak is megelőzik őket. Mind a négy mérkőzésüket az észak-írek, a spanyolok, a lengyelek, a belgák és az olaszok nyerték meg, nem veszítettek pontot eddigi három meccsükön a németek, valamint a már említett angolok is hibátlanok. Kedden a németek gálaelőadást tartottak Mainzban, ahol 8-0-ra ütötték ki az észteket. Manuel Neuer 88. válogatottbeli fellépésén a 37. alkalommal nem kapott gólt, s utóbbi tekintetben lehagyta a német örökranglista élén a legendás Sepp Maiért. Az olaszok Torinóban bajba kerültek a bosnyákok ellen, mert Dzeko a 33. percben a vendégeknek szerzett vezetést, akik Insigne egyenlítése után sokáig tartották a döntetlent. Verratti a 86. percben szerezte meg az olaszok győztes gólját (2-1). S ha a bosnyákoknak nem is jött össze a pontszerzés, a keddi játéknap legnagyobb meglepetése ebben a csoportban született: az örmények idegenben 3-2-re legyőzték a görögöket. Csoportállások négy játéknap után - Élen az angolok, az olaszok, a spanyolok és a lengyelek A CSOPORT; 1. Anglia 6 pont/2 mérkőzés, 2. Csehország 6/3,3. Koszovó 5/3, 4. Bulgária 2,5. Montenegró 2. B CSOPORT: 1. Ukrajna 10, 2. Luxemburgé 3. Szerbia 4/3,4. Portugália 2/2,5. Litvánia 1/3. C CSOPORT:! Észak-írország 12,2. Németország 9/3,3. Hollandia 3/2,4. Fe-D CSOPORT:! Írország 10, 2. Dánia 5/3,3. Svájc 4/2, 4. Grúzia 3, 5. Gibraltár 0/3. F CSOPORT: Norvégia 5,5. Málta 3, 6. Feröer 0. G CSOPORT: 1. Lengyelország 12,2. Izrael 7,3. Ausztria 6,4. Szlovénia 5,5. héroroszország 0/4,5. Észt- 1. Spanyolország 12,2. Ro- Észak-Macedónia 4,6. Lettország 0/3. mánia 7, 3. Svédország 7,4. ország 0. H CSOPORT: 1. Franciaország 9,2. Törökország 9, 3. Izland 9,4. Albánia 6, 5. Moldova 3,6. Andorra 0. I CSOPORT:! Belgium 12, 2. Oroszország 9, 3. Kazahsztán 6,4. Skócia 6,5. Ciprus 3, 6. San Marino 0. J CSOPORT: 1. Olaszország 12,2. Finnország 9,3. Örményország 6,4. Görögország 4,5. Bosznia-Hercegovina 4,6. Liechtenstein 0. A szikra megvolt Bódi Csaba jegyzet@mediaworks.hu Erdei Zsolt vezényelt: bal, jobb, bal! A ringet körbevevő gyereksereg pedig - szinte teljesen - úgy végezte a gyakorlatot, ahogy azt a korábbi profi ökölvívó-világbajnok megmutatta. Némi képzavarral élve „Madár” szinte szárnyalt a szorítóban. Látszott, élvezi a helyzetet, a berögzött mozdulatok maguktól jöttek, a fogadó felet jelentő fiatalság pedig vevő volt a mozgásra. A rendhagyó testnevelésóra a legelőkelőbb színvonalon jegyzett honi utánpótlás-bokszversenyt volt hivatott beharangozni, és semmi kétség afelől, hogy a 69. Bornemissza Gergely junior és ifjúsági viadal kellő reklámot kapott. A sportolói múltat öt éve maga mögött hagyott Erdei a Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnökeként nem az íróasztal mögül papolt, hanem „lement” arra a szintre, ahonnan vár valamit, mi több, valakiket. Ez a lépés azonban önmagában még kevés, mert a félnehézsúly hajdani legjobbja azt is világosan látja, hogy az idő sokkal gyorsabban szalad annál, hogy a nem is oly régi dicsőségek megmaradjanak a mai kor (fiatal)emberének emlékezetében. így aztán, amikor a sportvezető a példaképek fontosságát hangsúlyozta, nem önmagára gondolt, hanem az egri sportág-népszerűsítőn vele együtt kötelek közé lépett Jóni Mátéra utalt. A Kl-világbajnok az Exatlon Hungary egyik sztárjaként a fiatalság körében ma már sokkal jobban futó név, mint Madár. A tizenévesek sorban álltak, hogy Jónival szelfizhessenek, miközben Erdei mellé odalépett egy idősebb úr. Az autogramkérő nem rejtette véka alá, hogy nála Madár még Kokénál (értsd: Kovács István) is nagyobb alakja a honi bokszéletnek. Lehet, hogy a röpke párbeszédben Papp László is szóba került, miként az is lehet, hogy az igazi közegében oldottan és felszabadultan viselkedő elnök „csak” azt ismételte, ami a sportág sajátosságából ered, vagyis, hogy nekik a szegényebb rétegek, a nehéz sorsú gyerekek megmozgatása szerepel a zászlajukon. Egyébként meg: köszöni az elismerést. A köríves rúgás Jóninak jutott kiváltságként a ringben, azt viszont nehéz megjósolni, hogy több száz megszólított gyerek közül ki marad meg a kesztyűk világában. Mert lehet bármilyen jó hangulatú egy toborzó, a lényeget azt jelentené, hogy gyarapodjon az ökölvívók tábora. Az ajándék póló, a sapka, a versenyre szóló belépő vagy az edzőtermi bérlet szinte elengedhetetlen eszköze a kedvcsinálónak. A szikrát Erdei és Jóni megadta. A tüzet fenntartani sokkal nehezebb. Oda már türelem, alázat és fegyelem kell. r