Tolnai Népújság, 2019. június (30. évfolyam, 126-149. szám)
2019-06-08 / 132. szám
m asz - Terev Janos [1970-2019 HOPPÁ! Farkas Wellmann Endre Hoppá, apám! - így üdvözöltük egymást legtöbbször, közös barátunkat, a jó Haklik Norbertét parodizálva és ugyanakkor megidézve, mély, recsegős hangon, mielőtt leültünk havonta egyszer a Hold utcai gondolkodók asztalához. A legutóbbi pár találkozó elmaradt, de épp szerveztük az újat. Május 27-én kellett volna összefutnunk, de nem sikerült mindenkivel egyeztetni. Akit érdekel, elmondom: ez egy félig titkos irodalmi társaság volt, majdnem húsz éve járt össze a banda, a legutóbbi felállásban Téreyn kívül Nagy Koppány Zsolt, Dobai Bálint, Szöllősi Mátyás és Murányi Sándor Olivér is felbukkant az asztalnál. A lényeg, hogy a felsoroltaknak itt egy-egy alteregója jelent meg, ha van ilyen, Cseh Tamás-osan, a jobbik énünket vittük ezekre a találkozókra. S hogy miről is volt itt szó egyébként? Mindenről: politikai és irodalmi aktualitásokról, magánéletről és nem utolsósorban irodalomi szövegekről. Olyan társaság voltunk, ahol felül tudtunk emelkedni az aktualitások mocskán, a kultúrharcon, a szekértáborosdin, az írószövetségi stratégiákon, nagyjából mindenen, ami embereket távol tarthat egymástól. Ezért is volt fontos ez mindnyájunknak, hiszen ahányszor csak úgy éreztük, hogy megérett a világ a pusztulásra, összehívtuk a csapatot, és egy ital mellett mindig sikerült megnyugtatóan megbeszélni a dolgokat. Tagadhatatlanul János volt az összetartó erő, a legrégebbi csapattag és a legaktívabb szervező is az utolsó pillanatig. És valahol innen kellene kezdődnie ennek az Írásnak, hogy miért is volt ennyire fontos ez neki? Mi mindenképpen ezt az embert ismertük benne, a barátot, aki aggódva figyel, számontartja mindannyiunk sorsát, naprakész minden írásunk elolvasásában, aki soha nem fogy ki az ötletekből, az optimizmusból és a hitből. Mindig is távol tartotta magát a dilettánsoktól, de ugyanakkor hitt abban, hogy mindenkiben ott van a képesség a jóra, a fejlődésre, gyakran óvatosságra intve bennünket, ha túl gyorsan törtünk pálcát valaki vagy valami felett. Pedig most okunk volna a lázadásra. Irodalmunk középnemzedékének legjobbja ment el, a mindenkoriak egyik legnagyobbika. Életerősen, tele tervekkel, itt hagyva családot, gyerekeket, barátokat és nem utolsósorban az irodalmat. De nincs ki ellen lázadni, az alázat marad, ahogy ő is tanította volna. De sajnálom, hogy nem jutott neki egy Kossuth-díj, sajnálom, hogy nem jutott neki akkora elismerés, mint amekkorát megérdemelt volna. Hogy feleakkora se. De ezt talán hagyjuk. Akik tudjuk, legalább huszonöt éve tudjuk, hogy ki ő. Én most mégis a baráttól búcsúzom, a Hold utcai gondolkodótárstól, akinek a vezetésével minden év végén, az év utolsó találkozóján a Vörösmarty tértől indulva sétáltunk át a bazilika mögött a Hold utcai helyszínre, tele karácsonyi szeretettel és hittel, mint egykor gyermekkorunkban. Vagy a Vörösmartyn, vagy a bazilikánál mindig verset olvastunk fel. Mi vagyunk a Mikuk! - mondta János ilyenkor, ragyogó arccal vezetve a sort. Aztán jött a karácsony, az új év, az új találkozás. Eddig tudtuk, hogy ez mindig így lesz. Most már tudjuk, hogy nem. Hoppá! Isten veled, János! Törött kerék takril, 21 * 28 cm, 19791 tarca HOGYAN LEGYEK ALKOTÓ? Kérdezem magamtól: mit kell tennem, mit kell megtanulnom ahhoz, hogy alkotó ember legyek? Próbálok válaszolni. * A tehetség fogalmával úgy jár az ember, mint Szent Ágoston az idővel: ha nem kérdezik, tudom, micsoda, de ha megkérdezik, nem tudom. Vannak virtuóz rajzolók, szinte megszólalnak a képeik, mégis csupán mesteremberek a művészetben, miközben ügyetlen festők korszakos zseninek bizonyulnak - lásd a vámos Rousseau vagy a mi Balázs Jánosunk. Vannak döbbenetes képességű fejszámolók, akiknek egész életükben egyetlen matematikai ötlet sem jut az eszükbe, és vannak az összeadással is bajlódók, akiknek világraszóló sejtéseik támadnak a számok birodalmában. Sokan mondják, hogy a tehetség nem műfajspecifikus - de ez sem biztos. A hegedűművész talán mégsem mindjárt jó szobrász vagy költő is. De talán mégis van átjárás. A kifejezőerő volna a kulcs? Vagy a gondolatmenet szabadsága, szárnyalása? * Érzelmi intelligencia. Ez vajon született dolog? Talán inkább öntudatlan tanulás eredménye. Érzelmileg intelligens emberek hasonló gyerekeket nevelnek - többnyire. De erre is rétegek rakódnak. Ismerek valakit, akinek finomhangolású az érzelmi intelligenciája, de erre időnként gorombaságig menő durvaság rétege rakódik. Ezzel megvédi magát a sérülésektől - és elzárja maga elől a világ mélységeit. Az alkotó ezt nem engedheti meg magának. Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni... Ez az a pokol, a kilógó idegvégződések pokla, amely néha még a simogatásra is fájdalommal reagál. * A másra figyelés képessége nélkül nincs alkotás. Ám önmagából kilépni senki sem tud - a lét egyik nagy misztériuma, hogy a mindenséget mindenki önmagában hordja, minden meghalóval meghal és minden születővel újraszületik, miközben kívülünk van, tőlünk független valóság. Az empátia a lehetetlen kísérlete: megpróbálni a másik szemével látni a világot. * Önmagunkba vetett hit és önkétség között nincs nyugvó állapot. Mint egy szelelő, amelyben levegő áramlik felfelé, és a gravitáció által lefelé vonzva búzaszemek lebegnek az áramlatban. Önhit és önkétség között így lebegünk, emel a hit és húz le a kétség. Sokan elszállnak az önhit túl erős áramától, mások mélybe hullnak a túl erős önkétség súlyától. Hogy még bonyolultabb legyen: az alkotó erő kibomlásához erős hit és erős kétség egyensúlya kell: vasgolyó lebegjen a szélviharban. * „Ha kritikusok nem volnának: a világon legjobban utálnám a tejfölös tormamártást, de így azoké az elsőség, s csak második helyet foglal a tejfölös-torma.” Petőfi írta ezt az Úti jegyzetekben, 1845- ben. Aki bármit is alkotott már, megérti. De azért Petőfinek nincs igaza. Értő kritika nélkül nincs jelentős alkotó tevékenység. A létrehozás és a megítélés két külön tehetség. A Nyugatot Ady, Babits, Kosztolányi írta, de Ignotus és Osvát szerkesztette. Kismesterek az írásban és nagymesterek a mások teljesítményének megítélésében. Ritka eset, ha valakibe csak az egyik vagy csak a másik tehetség szorul. Ha csak ítész, attól még remek kritikus lehet, legföljebb a költők a tejfölös torma elé sorolják. De ha csak alkotó, ítélőképesség nélkül, abból aligha lesz valaki. Még egy rövid vers sem készen születik, még a legnagyobbak is írnak gyenge műveket. A képesség önmagunk munkájának megítélésére, a gyenge teljesítmény eldobására, a hibák kijavítására, a fölösleg lefaragására - enélkül csak kusza halmaz, ami létrejön. * Szent Ferenc szerint nem az az igazi hit, ha nyári napsütésben, jóllakva örülsz az életnek, hanem ha fázva, éhesen, megalázva, megveretve is boldogsággal tölt el, hogy részese lehetsz a létezés megismételhetetlen gyönyörűségének. Meg kell tanulni ennek az igazságát. A fájdalom is a teljesség része, olyasmiket mutat meg az életből, amit másképp soha nem látna meg az ember. Alkotó csak abból lesz, akit mindenestül, szőröstül-bőröstül lenyűgöz az élet, akit elvarázsol, amit létezésnek hívunk, még akkor is, amikor cudarul bánik vele. * Azt, hogy mit gondolunk a világ dolgairól, nagymértékben befolyásolja, hogy mit szeretnénk vagy mitől félünk. Nem az objektív valóságot látjuk, hanem annak a vágyaink és félelmeink által eltorzított képét. E törvény alól senki sem lehet teljesen kivétel. A mérték azonban, mint annyi más esetben, itt is meghatározó. A sorsdöntő kér-Bencsik Gábor dés, hogy amikor a művünket kiengedjük a világba, mennyire tudjuk „elengedni a kezét”, milyen mértékben engedjük, hogy a valóság szabadon próba alá vesse. * Az embernek, amikor ébren van, folyton jár az esze. De ez a gondolkodás legtöbbször töredezett, csapongó, improduktív, ugyanazt toporogja körül egyre. Márpedig az alkotáshoz hosszú, tudatosan kontroll alatt tartott gondolatmenetek végiggondolására van szükség. Hiszen a gondolat nem készen születik, építeni, fejleszteni kell. A legtöbb ember kamaszkorában még rendelkezik ezzel a tudással, de aztán a gondolkodása belezökken a töredezettségbe. Az alkotónak az a feladata, hogy felnőttként megtartsa ezt a tudást, immár alapos tárgyi ismeretekkel felvértezve képes legyen hosszú gondolatmeneteket végiggondolni, kontrollált szabadságban. * Minden kisgyerek alkot: énekel, rajzol, verset költ, akadálytalanul jár ide-oda a valóság és a képzelet között. Az emberek többsége azonban ezt a képességét felnőtt korára kinövi, a valóságból a képzeletbe nyíló ajtókat önmaga előtt bezáija, és legföljebb a mások által nyitott ajtókon át hajlandó kirándulásokat tenni odaátra. Az alkotó viszont „úgy marad”. Énekel, rajzol, verset költ, megőrzi magában a valóság és a képzelet közötti átjárás képességét. * Lehet mindezt tanulni? Ehhez a tanulás talentuma kell? Főszerkesztő: Szentmártoni János (Kárpát-medence) • Lapigazgató Demeter Szilárd • Szerkesztőség: Ágoston Szász Katalin (gyerekirodalom), Bonczidai Évo (felelős szerkesztő), I I -ÍV aanaaaaaaO FarkDS Wellmann Endre (vers), Nagy Koppány Zsolt (novella, tárca), Szente Anita (szerkesztőségi titkár) • Karikatúra: Könczey Elemér • I I I VIP uaaaaaaiJ3C»3 Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence, Mohácsi László Árpád • Olvasószerkesztés, korrektúra: Farkas Orsolya, Kis Petronella, Nádai László • I Készült a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség íróakadémia programja gondozásában. A melléklet támogatója: Emberi Erőforrások Minisztériuma I IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET E-mail: szerkesztoseg akmtg.hu, postacím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., III. emelet 21. 2019. június
