Tolnai Népújság, 2019. május (30. évfolyam, 100-125. szám)

2019-05-07 / 104. szám

10 MOZAIK-TV -MŰSOR 2019. MÁJUS 7., KEDD POENPERCEK ALTATÓ Egy férfi bemegy az orvoshoz:- Doktor úr, segítsen rajtam! Nem tudok aludni még alta­tóval sem, így nappal mindig álmos vagyok, és gyakran el­bóbiskolok munka közben. Kirúg a főnököm...- Van itt egy új, bivalyerős al­tató, ebből vegyen be egyet le­fekvés előtt, és minden rend­ben lesz. A férfi hazamegy, lefekvés előtt két pirulát is bevesz, hogy biztosan hasson. Reg­gel frissen megy a munkába.- Főnök úr, soha többé nem fogok elaludni munka köz­ben!- Ennek örülök, de hol volt a múlt héten? GOLF A golfpályát kerítés választ­ja el az úttól. Egy négyfős tár­saság egyik tagja nekivesel­kedik, majd balra elüti a lab­dát. Az átível a kerítés fölött, pattan egyet az úton, aztán egyenesen nekiütődik az ar­ra haladó busz kerekének, ar­ról pedig vissza a pályára, és egyenesen be a lyukba. A má­sik három csak ámul-bámul, majd egyikük megkérdezi:- Ezt hogy csináltad?- Áh, csak ismerni kell a buszmenetrendet! PORSCHE- Hogy történt a baleset?- Mentem a Trabanttal, és elhajtott mellettem egy Por­sche.- De hát ez önmagában még nem okoz balesetet!- Ez még nem, de én meg azt hittem, hogy állok, és kiszáll­tam. GIZELLA napja GIZELLA. Germán eredetű név, jelentése: lány, aki idegen ne­mesi udvarban nevelkedik. EGYÉB NÉVNAPOK: Bendegúz, Dalma, Germán, Napóleon, Pál, Szaniszló, Viktor. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Bol­dog Gizella emléknapja, Bendegúz, Gusztáv napja. A református és az evangéli­kus naptárban Gizella, Bende­gúz napja. A zsidó naptárban ijjár hónap 2. napja. NAPI IGÉK. Katolikus: ApCsel 7,51-8,la. Zsolt 30. Jn 6,30-35. Református: Gál 5,1-6. Éne­kek 4. Evangélikus: Mt 9,35- 10,1(2-4)5-7. Róm 16,17-27. A LEGUTÓBBI SUDOKU MEGFEJTÉSE 4 1 8 9 3 7 6 2 5 6 3 7 2 5 4 1 9 8 2 9 5 1 6 8 7 3 4 5 2 9 8 1 6 4 7 3 8 6 3 4 7 9 5 1 2 1 7 4 3 2 5 8 6 9 9 5 2 7 8 1 3 4 6 3 8 1 6 4 2 9 5 7 7 4 6 5 9 3 2 8 1 TÖR­VÉNYT ÜL SÍVÉG! ING NEWTON, RÖVIDEN ROBBAN­TÓSZER­KEZET VASI FALU DÉL JELE „ILYEN” KÓRHÁZ A KLINIKA RÉSZE BUGGYOS KELETI NADRÁG DUNSZT KÖZEPE! RITKA NŐI NÉV TENISZ­ÜTÉS ZÖLDSÉG­FÉLE ► ▼ ▼ ▼ ▼ ▼ k á JOULE, RÖVIDEN ► ELODÁZ, HALOGAT ► FOLYAM KÖZEPE! SPORT­AUTÓS KERESKE­DELMI, RÖVIDEN ► ÖVEZET PUSKÁS ÉNEKES ► VERSENY­SZAKASZ ► 1 T~ MEGTE­ENDŐ ÚT ► KENYÉR­KARÉJ ÁLLAT­ELESÉG f á HOSSZÚ MORZE­JEL TANTÁL r KÖTŐSZÓ UTÁNZÓ­MŰVÉSZ ► NEM NAGY­ÜZEMI ► 7BTT1 SUDOKU 4 5 9 8 5 8 6 2 _8_ _5_ _2_ 1 _4_ 3 T 5 8 8 2 1 7 9 4 5 9 3 _2_ 5 9 T 8 3 6 4 1 9 1 7 3 4 HOROSZKÓP KOS(03. 21.-04. 20.) Az ön uralkodó pla­nétája, a Mars a harmadik sorsterületén együtt áll a Holddal. Ma kissé veszeke­dős hangulatban van, főleg a közvetlen környezetével perlekedik. 8«A(04.21.-05. 20.) A Merkúr ma az ön első sorsterületén halad át, kisebb-nagyobb mértékben makacssága is előtörhet. Vi­gyázzon: ez a viselkedésmód rögzül, és még megbánhatja a konokságát. ©IKREK (05. 21.-06.21.) A Hold ma az ön első sorsterületén vonul át és egy feszítő fényszöget alkot a Neptunusszal: ez nem a világos döntések meghozata­lának időszaka. Holnap újból értékelheti a ma történteket. kkH06.22.-07.22.) Csalódott lehet, ezért töltsön egy kis időt egyedül, magányában hamarosan fel tudja tölteni lemerült ak­kumulátorait. Tartsa magát távol az alkoholtól és egyéb tudatmódosítóktól. OROSZLÁN (07.23.-08.22.) A közérzete nem a legkiválóbb a mai napon. Rengeteget dolgozik, érthető, hiszen aki valamilyen for­mában vezetője egy közös­ségnek, annak illik példát mutatnia. $7XiZ(08.23.-09. 22.) Társkapcsolata mosta­nában egyre inkább mu­tatja az elhidegülés jeleit. Beszéljék meg őszintén a problémákat és mondjon igazat, ugyanerre kérje meg partnerét is, mert fennáll a megtévesztés veszélye. Al ERLEG (09. 23.-10. 22.) Az ön uralkodó pla­nétája, a Vénusz nem túl jó helyzetben áll a hetedik sorsterületén. A hiba nem az ön készülékében van, mégis fennáll a szakítás erőteljes veszélye. SKORPIÓ (10.23.-11.22.) Könnyen lehet, hogy ma füllentésen kapja gyerme­két, gondolkodjon el ennek okán, lehet, hogy fél igazat mondani? Akkor ez arra enged következtetni, hogy ön túl sokat követel. NYILAS (11.23.-12.21.) Ma nem úgy érzékeli a világot, ahogy az tény­legesen van, előjöhetnek tudattalan félelmei, amelyek gátlásainak okai, és ezek át­színezik a dolgokat. Legyen ma különösen óvatos! BAK(12. 22.-01. 20.) Ön és a szülei között feszült hangulat van, ez nem megszokott dolog önöknél, gondolkodjon el sérelmei okán és legyen igazságos. Objektíve a dolgok már nem tűnnek veszélyesnek. @ : (01. 21.-02.18.) Figyeljen oda az anyagi kérdésekre a mai napon, könnyen lehet, hogy félre­értések áldozata lesz vagy figyelmetlenségének az a következménye, hogy megrö­vidíthetik anyagilag. HALAK (02.19.-03.20.) A Hold és a Neptunusz hatására ön álmodozó lesz, hajlamos lehet a világtól való elfordulásra. A legjobbat úgy tudná kihozni a mai napból, ha pihenéssel töltené az időt, ami persze nem könnyű a sok munka mellett. TELEVÍZIÓ-MŰSOR ' 2019. MÁJUS 7., KEDD OS o <0 ■** < rtTkuj^HHHHH W2VHHMHH DUN/TnrVHBMMi 4.00 Pasik!© 5.15 Tűsarok® 5.55 Hajnali gondolatok 6.45 Magyar gazda 7.05 M5 Híradó 6.00 TV SHOP 6.55 Családi kincs, ami 5.55 Szabadidő magazin 4.25 Barátok közt© 5.20 Családi Titkok © 6.00 Híradó 7.15 Gasztroangyal © 7.40 Vers mindenkinek 6.30 Jóbarátok® nincs © 6.30 Sporthíradó 5.00 TopShop 6.15 Mokka© 6.40 Kenő© 8.10 Német nyelvű hírek 7.45 Ez itt a kérdés... © 6.55 Jóbarátok© amerikai vígjáték 2010 7.30 Kézilabda magazin 5.25 Fókusz© 6.25 Tények Reggel 6.45 SrpskíEkran 8.20 Orosz nyelvű hírek 8.35 Univerzum 7.25 Jóbarátok© 8.50 Fuss az életedért!® 8.30 Kosárlabda magazin 6.00 Reggeli© 6.55 Mokka© 7.15 Unser Bildschirm 8.25 Kínai nyelvű hírek 9.35 Kult’30 7.55 Jóbarátok© amerikai akciófilm 2011 9.30 Jövünk! magazin 9.05 Asztro-Show 8.50 Teleshop 7.50 Ridikül® 8.35 Metodista magazin 10.10 Világörökségek 8.20 Agymenők© 10.40 Boone: a fejvadász ® 10.00 Sporthíradó 10.10 TopShop 10.45 Astro-Világ 8.45 Mámoros szerelem © 9.05 Evangélikus riportok khrül-belül © 8.45 Agymenők© amerikai 10.30 Kosárlabda közvetítés 12.00 Főnök 12.00 Tények Délben 9.35 A vidéki doktor© 9.40 A Nagyok 11.10 A világ 9.10 Szívek szállodája © akció-vígjáték 2017 Kosárlabda mérkőzés inkognitóban © 12.30 Piszkos pénz, tiszta 10.25 Család-barát 10.10 Mindenki Akadémiája madártávlatból © 10.10 Szívek szállodája© 12.25 A Lazarus-terv © 12.25 Startfejes magazin 13.25 AKonyhafónök szerelem © 12.00 Déli harangszó 10.40 Új idők, új dalai 11.40 Balatoni utazás 11.05 Szellemekkel am.-kanadai thriller 2008 13.00 Sporthíradó •Visszavágó© 13.35 Walker, a texasi 12.01 Híradó 11.15 Angol nyelvű hírek 12.15 Novum suttogó © 14.25 A Beavatott-sorozat: 13.30 Asztalitenisz magazin 15.20 Nyerő Páros© kopó© 12.50 Jamie egyszerű és 11.30 A nagy varázslat® 12.45 Folkudvar 12.05 Castle© A hűséges® 14.00 Hajime magazin 16.50 Elif- A szeretet 14.40 Walker, a texasi gyors kajái © 12.50 V4 Híradó 13.20 Hazajáró 13.00 Castle© amerikai film 2016 14.30 Hungaroring magazin útján© kopó© 13.25 Honfoglaló® 13.00 Híradó 14.00 Határtalanul 14.00 Döglött akták© 16.45 Fehér pokol® 15.00 Labdarúgó közvetítés 18.00 RTL Híradó 15.40 Szerelmem, 14.15 Végtelen szerelem © 13.15 SrpskíEkran magyar © 15.00 Döglött akták © amerikai kalandfilm 2011 Puskás Akadémia FC­Esti kiadás Ramón © 15.10 Hat nővér© 13.40 Unser Bildschirm 14.35 Szólalj meg! 16.05 Castle© 18.55 Colombiana® Budapest Honvéd 19.05 Fókusz® 16.45 Cennet© 16.10 Rexfelügyelő© 14.10 Család-barát 15.20 Álomkertek© 17.05 Castle© francia akciófilm 2011 17.00 Sporthíradó 19.35 AKonyhafónök 18.00 Tények 17.05 Ridikül© 15.40 Család’19 15.50 Felsős 18.00 A mentalista© 21.00 300© 17.15 Fradi Tv-Visszavágó© 19.10 Bezár a bazár!© 18.00 Híradó 16.05 Hazajáró 16.25 Hagyaték© 19.00 Észbontók© amerikai akciófilm 2007 17.45 M4 Sport stúdió 21.30 Barátok közt© 20.45 A Bank© 18.35 Sorsok útvesztője © 16.35 Térkép 16.55 Ön is tudja?-20.00 Észbontók© R.: Zack Snyder Kézilabda 22.05 Magnum© 22.00 Pénzt vagy éveket!© 19.20 Hej Páva 2019 17.00 Útravaló műveltségi vetélkedő 21.00 Az újonc© Sz.: Gerard Butler, Lena 18.00 Kézilabda közvetítés 23.10 Házon kívül© 23.25 Magánnyomozók® 19.30 Honfoglaló© 17.20 ízőrzők 17.30 Kult’30 22.00 Az újonc© Headey, Dominic West, K&H férfi kézilabda liga: 23.40 RTL Híradó 0.30 Tények Extra 20.25 Önök kérték!© 17.55 Gasztroangyal© 18.05 Világörökségek 23.00 ízig-vérig® Vincent Regan, David Telekom Veszprém­- Késő esti kiadás 0.55 Walker, a texasi 21.25 Diagnózis© 18.55 Szerelmes földrajz kívül-belül © 0.05 New Wenham Gyöngyös mérkőzés 0.15 A zöld íjász© kopó© 22.05 Kenő® 19.30 Itthon vagy! 19.00 A világ Amsterdam © 23.20 Argo© 19.30 M4 Sport stúdió 1.20 Kalandozó© 2.00 Walker, a texasi 22.15 Velvet Divatház © 20.00 Üdítő© madártávlatból © 1.00 Döglött magyar akció­Kézilabda 1.50 Profi kopó© 23.10 A rendszerváltás 21.00 Híradó 19.35 Univerzum© akták © vígjáték 2004 20.00 M4 Sport stúdió a konyhámban © 3.00 Tények Este politikusai © 21.25 V4 Híradó 20.30 M5 Híradó 2.00 Castle© 1.30 Piszkos Harry ® Labdarúgás 2.30 Graceland 3.40 Magánnyomozók® 0.10 Magyarország, 21.35 Ridikül© 21.00 Ez itt a kérdés... © 2.45 Szellemekkel amerikai akciófilm 1971 21.00 UEFA Bajnokok Ligája- Ügynökjátszma ® 4.25 Csapdába csalva © szeretlek! 22.35 Honfoglaló© 21.50 A makrancos hölgy, suttogó© 3.40 A Lazarus-terv© Liverpool-Barcelona 3.30 Azéletcsajos 4.50 Motogp Spanyol 1.40 Új idők, új dalai 23.30 M5 Híradó avagy A hárpia 3.25 Szívek szállodája ® amerikai-kanadai 22.50 M4 Sport stúdió oldala © Nagydíj ® 2.10 Rúzs és selyem 0.05 Mindenki Akadémiája megzabolázása © 4.10 Szívek szállodája © thriller 2008 Labdarúgás OS o to 22.05 Magnum 16.45 Cennet Mil Óránként Híradó és időjárásjelentés 5.55 Ma reggel 8.50 Ma délelőtt 10.35 Élő egyház 11.35 Kárpát Exp­ressz 12.00 Déli harangszó 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.35 Kék bolygó 14.35 Magyar gazda 15.35 Élő egyház 16.35 Kárpát Exp­ressz 17.33 Szemtől szembe 17.50 Ma este 19.05 Család’19 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.50 Ma éjjel 23.20 Idegen nyelvű hírek 0.00 Himnusz 0.02 Záróhíradó HÍR TV 6.00 Sajtóklub 7.30 Magyarország élőben 8.05 Címlap 8.30 Paletta 9.05 Sajtóklub 10,00 Híradó 11.05 Főhős @ 12.00 Híradó 12.30 Ószin­tén 13.05 Vetítő 14.05 Bayer show© 15.00 Híradó 15.30 Garázs 16.00 Hí­rek 16.05 A nyolcas ® 17.00 Híradó 17.30 Soroló 18.00 Híradó 18.30 Pa­letta 19.00 Híradó 19.30 Magyaror­szág élőben 20.05 Riasztás © 21.05 Keménymag © 22.30 Globál 23.05 Magyarország élőben 16.10 Rex felügyelő 6.00 ATV START 8.35 START plusz 9.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ék­szer TV 15.40 Fórum 16.45 Világ­­híradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Hír­adó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Hír­adó 19.15 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz © 21.30 500 - az ország géniusza 22.30 ATV Híradó 23.00 Hazahúzó 0.00 700-as klub 9.40 A Nagyok MET 7.00 NCIS: Los Angeles © 8.00 Don Matteo © 9.20 Váratlan uta­zás ® 10.25 Robbie, a fóka © 11.25 A klinika ® 12.25 Charly, majom a családban © 13.30 He­gyi doktor - Újra rendel © 14.30 A klinika © 15.30 Charly, majom a családban © 16.35 Hegyi doktor - Újra rendel © 17.40 Don Matteo © 19.00 Hawaii Five-0 ® 20.00 Hawaii Five-0 ® 21.00 Hawaii Five-0 © 22.00 Hawaii Five-0 © • © 0.35 Elő építészet -100 híres épü­let a világból 0.50 Egyenes beszéd A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja! 18.05 Vlágörökségek kívüFbelül 71 MOZI 7.35 A hercegnő és a béka ® 9.40 Közös többszörös ® 12.10 Asterix az Olimpián © 14.40 Tökéletes ka­tona ® 16.50 Pixel ® 19.00 Az Igazság mecénása © 21.00 Halál­­futam © 23.20 A vasöklű férfi © 1.25 Fegyvemepper © 3.45 James Bond: Oroszországból szeretettel ® 11.05 Szellemekkel suttogó 8.00 Tények Reggel ® 8.40 Veled is megtörténhet! © 9.50 Családi Tit­kok © 10.55 Családi Tikok ® 12.00 Jóban Rosszban ® 13.10 Édes élet © 14.20 Magánnyomozók ® 15.25 Csapdába csalva © 16.00 Tények © 16.30 Csapdába csalva © 17.00 Családi Titkok © 18.10 Családi Tit­kok © 19.15 Magánnyomozók ® 20.20 Jóban Rosszban © 21.30 Té­nyek Este ® 22.00 Míg a jackpot el nem választ® 21.00300 7.30 Sporthorgászmagazin 8.00 Labdarúgás 9.00 Labdarúgás 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 Ké­zilabda 12.00 Kézilabda. Rewind - a női Final Four elé 12.30 Kézilab­da 13.00 Kezeket fel! a Sport TV kézimagazinja 13.15 Erős emberek 14.15 Ökölvívás 17.15 Harmadik félidő 18.45 Mai helyzet 19.00 Har­madik félidő-extra 20.00 Kézilabda 23.00 Labdarúgás 21.00 UEFA Bajnokok ligája 12.05 Pepe egészséges konyhája © 13.10 Királyi receptek © 14.10 A boldogság receptjei © 15.10 Bó­­di Margó ízvilága © 16.15 Martba Stewart © 16.50 Raymond Blanc © 18.00 Gordon Ramsay © 19.00 A boldogság receptjei © 20.00 A csokoládé királynője ® 21.05 Húsimádók klubja © 21.35 Királyi receptek © 22.35 James Martin ® 23.35 Itália ízei ® 0.05 Séfek, kíméljetek! ®

Next

/
Thumbnails
Contents