Tolnai Népújság, 2019. május (30. évfolyam, 100-125. szám)
2019-05-07 / 104. szám
fi MEGYEI KÖRKÉP 2019. MÁJUS 7., KEDD Kitüntető címmel ismerték el közel harminc év eredményes munkáját Mire valami elkészül, jönnek az újabb feladatok, kihívások Farner János őrnagy a változatosságot tekinti a munkájában a legszebbnek, ugyanakkor a legnehezebbnek is, hiszen mindig újabb és újabb feladatok, kihívások jönnek, amelyeknek meg kell felelni. Ihárosi Ibolya ibolya@mediaworks.hu SZEKSZARD A Tolna Megye Év Rendőre kitüntető címet kapta meg a közbiztonsági területről Farner János őrnagy, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Osztályának kiemelt főelőadója. Mint elmondta, húszéves korában lett rendőr, ami a bátyjának köszönhető, ő javasolta, hogy ezt a pályát válassza. A Szekszárdi Rendőrkapitányságon kezdte, majd amikor megalakult a megyénél a közlekedés-rendészeti osztály, átment oda dolgozni. Ezt követően tizenhét évig közlekedési járőr volt, amit nagyon szeretett csinálni. Igaz, akkoriban még más világ volt, kevesebb autó járt az utakon, s talán ebből is következően jobb volt a közlekedési morál is, mondta a kitüntetett. Polgári végzettsége szociális munkás, és elvégezte a tiszti átképzőt is.- Tolna megye nem a vadnyugat, de volt-e valamilyen látványos, kalandos esete?- Pécsett kiraboltak egy ékszerboltot, az ügyelet megadta annak a taxinak a rendszámát, amellyel a magányos elkövető elindult Tolna megye felé. Mi éppen dolgoztunk, két autóval voltunk kint a hatoson, amikor Kakasdnál megállítottuk a férfit. Kiugrott az autóból, futni kezdett, átugrott egy palánkon, én meg az ő hátára, így meglett a rabló, akinél egyébként fegyver is volt.- Pontosan mi a munkaköre?- Sok más mellett a megyében működő tradicionális biztonsági őrségek szakmai irányítása, felügyelete az egyik legfontosabb feladatom. Ezek közé tartozik az erőmű, valamint a bátaapáti hulladéklerakó biztonsági őrsége és a dombóvári vasútőrség. Az ideiglenes csapatszolgálati század szakmai irányítása, vagy éppen a prostitúciós adatgyűjtés is a szakmai területemhez tartozik. Ezek mellett részt veszek például a hivatalos személy elleni erőszak kivizsgálásában. Várhatóan Paks II. építése rengeteg feladatot generál majd a számunkra. A nagy migrációs nyomás idején folyamatosan dolgoztunk a határon is. Két idegenrendész van a megyében, az egyik én vagyok. Ha egy nap elfogtak harmincharmincöt illegális migránst, akkor az ő ügyüknek az intézése is a mi feladatunk volt.- Érte szakmai kudarc is?- Talán a központi ügyeletén eltöltött időt érzem kevéssé eredményesnek. Ott soha nem éreztem azt, hogy valaminek a végére értem, valamit befejeztem volna. Naponta száz-százötven telefont kaptunk olyan számokról is, amelyeket nem jelzett ki a készülék. Volt, hogy bele sem szóltak a telefonba, vagy csak anyáztak. Mindez elvette az időt az olyan munkáktól, amelyekre többet kellett kellett volna fordítani. Akkoriban még nem volt országos hívásfogadó központ, minden telefon hozzánk futott be.- Mi a legszebb ebben a munkában?- Elsősorban az, hogy elég sokrétű, mindig van egy újabb s még újabb kihívás, nem lehet belefásulni. Jó érzés, ha az ember megcsinál egy feladatot, és látja, hogy az eredményes volt. Az meg különösen jó érzés, ha. még el is ismerik az ember munkáját. Természetesen nem csak az én munkám van benne a sikerekben. Tízen vagyunk az osztályon, egymást helyettesítjük például szabadságok idején, vagy ha más okból úgy adódik. Ez egy komp-Különösen jó érzés, ha elismerik az ember munkáját, mondta a kitüntetett Farner János Fotó: M. K. Részletek a kitüntető cím odaítélésének indokolásából Farner János 1991. július 16- tól teljesít hivatásos szolgálatot a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság állományában. Tevékenyen részt vesz a komplex közlekedésrendészeti ellenőrzések végrehajtásában, megszervezi, végrehajtja a megye mélységi illegális migrációs ellenőrzési feladatait. Okmányismereti mentorként szakmai ismereteit a kijelölt állomány részére rendszeresen átadja, ellátja a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság ideiglenes csapatszolgálati századának szakmai és instruktori irányítását, határrendészeti feladatainak szakmai koordinálását. Képzi a megye állományát ezen feladatok ellátására. Okmányismereti mentorként is végez oktató munkát. Szakirányítói tevékenységet végez a rendkívül szerteágazó közrendvédelmi terület számos egyéb pontján. Az elmúlt több mint huszonhét év során több alkalommal részesült vezetői dicséretben és jutalomban. lex tevékenység, amit együtt végzünk valamennyien, akik az osztályon dolgozunk.- És mi a legnehezebb?- Ugyanez. Ha valamit befejeztünk, nem lehet megpihenni a babérokon, mert már ott van a következő feladat. Mire valami elkészül, már jön is az újabb kihívás. Nem lehet félretenni egy munkát, a feladat végrehajtásának folyamatosnak kell lenni, és lehetőleg minél gyorsabban elkészülni vele, hogy a végén még maradjon idő arra is, ha esetleg valamit korrigálni vagy pótolni kell.- Beszéljünk egy kicsit a családról!- Feleségemmel tizennégy éve házasodtunk össze, és tizenhat éve vagyunk együtt. Nagyon sokat köszönhetek neki én is és a munka is, hiszen rengeteget vagyok távol otthonról. Azt mondják, hogy minden sikeres férfi mögött egy nő áll, és ez a mi esetünkben is így van. Három gyermekünk született, most még egyik sem szeretne rendőr lenni, de ez bizonnyal alakul még.- Mit csinál a legszívesebben a szabadidejében?- Legszívesebben a családommal töltöm az időt, és nagyon szeretek főzni. Otthon minden nap én főzök, az egész család örömére, legalábbis úgy tűnik számomra, hogy elégedettek vele. A barátaimnak is főzök időnként, amikor összejövünk beszélgetni. A házunkon is mindig van mit csinálni, felújítani.- Mi tekint a legnagyobb szakmai sikerének?- Azt, hogy Tolna Megye Év Rendőre lehetek. Ennél nagyobb elismerést egy beosztott rendőr nem kaphat. Látogasson el hírportálunkra! TEDL.hu Országos harmadik helyezett a szociálismunkás-hallgatő A családon belüli erőszakról Biológiai eljárással kezdik a gyérítést SZEKSZÁRD-GÖDÖLLŐ Harmadik helyezést ért el Huth Anita szociális munka szakos hallgató a Családon belüli erőszak. GyermekSZEMlélet a bántalmazások tükrében című előadásával az Országos Tudományos Diákköri Konferencia társadalomtudományi szekciójának szociális munka és szociálpolitika I. tagozatában. Minden ötödik nő olyan családban nőtt fel, ahol az apa verte az anyát. A nők átlagban 5-12 intézménynél, szervezetnél, hatóságnál kérnek segítséget az erőszak megállítása érdekében, mielőtt hatékony segítséget kapnak, vagy megölik őket, illetve gyerekeiket, olvasható a NANE és a Patent Egyesület 2018-as statisztikájában. A dolgozatban vizsgálta az elkövető férfi viselkedését a szülői szerepben és a hétköznapokban, a bántalmazó apa hatását az anya-gyerek kapcsolatra, illetve az erőszak hatását a gyerekekre. A munka célja, hogy középpontba helyezze a bántalmazó családban élő gyermekeket, bemutatva, miként hat ez a környezet a gyerekek lelki, fizikai és szociális fejlődésére. Természetesen vannak női bántalmazok és férfi áldozatok is, mondta el a díjazott hallgató. 1.1. Dr. Szécsi Gábor dékán, Huth Anita és dr. Varga István témavezető TOLNA MEGYE Elkezdődött az országos szúnyoggyérítési program. Boros Brigitta, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, az elmúlt napok esőzései miatt szükségessé vált a lárvák elleni kezelések megkezdése. Ez a Duna alsó szakaszát is érinti. A biológiai eljárás során egy baktérium által termelt, fehérjetartalmú folyadékot juttatnak a szúnyogok tenyészőhelyein a vízbe. A szer kizárólag a szúnyoglárvákat pusztítja el, ártalmatlan minden más élőlényre. Ez a módszer a kifejlett szúnyogok elleni védekezéshez nem alkalmazható. A biológiai gyérítés elsőbbséget élvez, de nem lehet kizárólag így védekezni a szúnyogok ellen, mivel lehetetlen felkutatni és kezelni minden egyes pocsolyát, kerti vízzel teli hordót vagy vödröt. Idővel a biológiai védekezést kémiai permetezés is kiegészíti. A ház körüli, vízzel teli vödrökben, esővíztározókban, hordókban, kaspókban ezerszámra fejlődhetnek szúnyogok. Ezeket érdemes lefedni, vagy kiönteni belőlük a vizet, ezzel is csökkentve a szúnyogok számát. H. E.