Tolnai Népújság, 2019. május (30. évfolyam, 100-125. szám)
2019-05-07 / 104. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2019. MÁJUS 7., KEDD HÍREK Fakanállal ütött, és rúgott is a nő DOMBÓVÁR Egy dombóvári férfi tett feljelentést egy 48 éves helyi nő ellen, aki április 9-én az esti órákban Dombóvár egyik parkjában bántalmazta. A tettlegeséget szóváltás előzte meg, és amikor a férfi már földön feküdt, a nő egy fakanállal fejbe verte, rugdosta, majd egy üres üveggel meg is ütötte. A férfi könynyű sérüléseket szenvedett. A nő ellen garázdaság vétség és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás, amely során gyanúsítottként hallgatták ki - tájékoztatott a rendőrség. 1.1. A megelőzésen volt a hangsúly DOMBÓVA! Baleset- és bűnmegelőzési programot tartott a Dombóvári Rendőrkapitányság előadója, Tóth Szilvia főtörzszászlós a Dombóvári városi majálison. A gyermekek kerékpáros ügyességi pályán tesztelhették tudásukat, közlekedési puzzle kirakóval játszhattak, színezhettek és kipróbálhatták a rendőrautót is. Minden résztvevő gyermek közlekedésbiztonsági ajándékot kapott. A felnőtteket pedig vagyonvédelmi tanácsadással várták. 1.1. Ének és szavalat az ünnepségen GRABÓC Anyák napi ünnepélyt tartott a grábóci önkormányzat a település kultúrtermében. Takács László polgármester köszöntője után Kásler Jánosné, a nyugdíjasklub vezetője két saját versét szavalta el. Ezt követően a helyi óvodások és alsó tagozatos iskolások adtak műsort, majd Szobácsi Orsolya énekes lepte meg a közönséget három szép dallal. Az önkormányzat ajándékát, a virágot a kisgyermekek nyújtották át az édesanyáknak és nagymamáknak. Sz.Á. Egy házasságban elkerülhetetlenek a krízisek Ami megoldatlan, később kísérteni fog Minden házasságban vannak krízisek. Ha ezeket a felek nem oldják meg, hanem elmenekülnek, jó esélylyel a következő kapcsolatuk is zátonyra fut. A válásról ugyanis már lesz sémájuk, a problémamegoldásról viszont nem - összegzi tapasztalatait Szanyóné Lóki Gabriella családterapeuta. Brunner Mónika monika.brunner@mediaworks.hu TOLNA MEGYE - A házasság hetedik éve kritikus, mert ekkor történik a legtöbb változás az életükben; az otthonteremtés, gyermekvállalás, hivatásbeli elköteleződés - mondta Szanyóné Lóki Gabriella, aki a Pécsi Egyházmegye alkalmazásában házas és családos közösségek mentora, képzések, előadások szervezője, családterapeuta. Hozzátette, ha a felek nem tudják megmenteni a házasságot - kutatások szerint -, másodszorra is az elsőhöz hasonló férjet, feleséget választanak. A második házasságban azonban már hamarabb, három-öt év múlva eljön a krízis. Amenynyiben valaki harmadszor is belevág, egy-két éven belül ismét válsággal kell szembenéznie. A szakember szerint ennek elsősorban az az oka, hogy a feleknek nem sikerült a felmerő problémákat megoldani, így ezen képességeik nem fejlődnek, tehát jó esély van rá, hogy a hibákat megismétlik. A válásról viszont van sémájuk, így könnyebbnek tűnik ismét elmenekülni. Szanyóné Lóki Gabriella elmondta, hogy amikor egy házasságban megjelenik a harmadik, az gyakran a férj és a feleség közös hibája. Vélhetően valamilyen hiányt tölt be a szerető. Ilyen lehet a gyengédség, amelyet testi gyönyörök formájában megkaphat, aki félrelép, főként ha hasonlóak az igényeik, és a szenvedélyük foka. Ez könnyen huzamosabb ideig elfedheti, hogy Szanyóné Lóki Gabriella: a szerető hiányt tölt be Beküldött fotó A racionális választás ad stabil alapot Ha a nő és a férfi között az ágyban összhang van, akkor általában szerelmet éreznek egymás iránt - mondta Szanyóné Lóki Gabriella. Úgy tapasztalta, a legtöbb szerelembe esett fiatal hajlandó feláldozni saját igényeit, céljait. Észre sem veszi, hogy a partnere esetleg nem teszi meg ugyanezt. Amennyiben valaki csak a szexualitás miatt köteleződik el, gyakran akkor szembesül a párja és közte tátongó szakadékkal, amikor a testi vágy alábbhagy. Álkötődés van tehát köztük, ezért előbb vagy utóbb megjelenik egy hiányérzet. Van bőven példa ennek az ellenkezőjére is, a kizárólag értelmen alapuló kapcsolatra. Szanyóné Lóki Gabriella szerint bármilyen meglepő, ezekben az esetekben sokkal stabilabb alapokra épül a házasság, és több esélyük van a feleknek egy boldog közös életre, mint azoknak, akiket a kezdeti nagy szenvedély hozott össze. más a világnézetük, az értékrendjük, a jövőképük. Megtévesztő lehet tehát a szexualitáson alapuló elköteleződés. Ha a szerelmi háromszögben a szerető egy fiatal, tapasztalatlanabb nő, gyakori, hogy úgy érzi, kegyetlen és igazságtalan vele a környezete, hiszen ő csak boldog szeretne lenni. Szanyóné Lóki Gabriella felhívta a figyelmet arra, alaposan át kell gondolnia, mit remél, és mi a realitás. Szíve választottja ugyanis a felesége mellett alszik, a gyerekeivel tölt minőségi időt. Előbb-utóbb elkerülhetetlenül választásra kell kényszerítenie partnerét. Ha pedig valaki szeretői státuszból lesz feleség vagy férj, egy eleve sérült bizalmi kapcsolatra épülő házasságba lép be, amiben kísért a múlt. Vagyis a státuszba került fél retteg attól, hogy megcsalják. A féltékenység pedig megmérgezheti a kapcsolatot. A szakember szerint a hűtlenség során minden szereplő sérül. Szerencsére vannak szép történetek a megbocsátásról, arról, hogy a pár újra egymásra talál, újjáépítik az elveszett bizalmat. Ez azonban egyáltalán nem egyszerű külső segítség, lelki támasz, hit nélkül. A házasságokon, párkapcsolaton dolgozni kell, és elfogadni, hogy az élet számtalan kihívás elé állítja a feleket. Ha az ember nem ringatja magát idealisztikus álomban, akkor tud küzdeni, kommunikálni, és időt adni a párjának. Tud lazítani, és megélni az életet. Az ember esendő, de a vallási közösség építő és biztonságot adó, mert van bizalmi légkör. A házaspárok megoszthatják a tapasztalataikat, és egymástól sok hasznos dolgot tanulhatnak, lelki kincseket gyűjthetnek a hétköznapokhoz - vallja a szakember. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Hegedűsök, csellisták találkoztak Bonyhádon BONYHÁD A III. Tolna Megyei Vonós Versenyt rendezték pénteken Bonyhádon, a zeneiskolában. A hegedűsök közül a mini korcsoportban a dunaföldvári Dósa Máté arany, a szekszárdi Oravecz Amina ezüst minősítést, Róka Lilla Dunaföldvárról pedig aranyat és nívódíjat érdemelt. Az első korcsoportban a szekszárdi Horváth Eszter Dóra kapott arany minősítést és nívódíjat, Dunaföldvárról Telkes Norbert Kristóf arany, Szabó Júlia Emma ezüst, Bonyhádról Tegzes Kitti bronz minősítést ért el. A második korcsoportban bronz minősítést Czompó Hanna dunaföldvári és Nagy Sára Flóra szekszárdi versenyzőnek ítélt a zsűri, a szekszárdi Csötönyi Gáspár és a dunaföldvári Pápa Richárd ezüstöt, Dobos Ferenc aranyat és nívódíjat érdemelt. A harmadik korcsoportban ezüstöt a paksi Fries Luca, aranyat a dunaföldvári Gogarten Philipp Antal és a szekszárdi Trapp Viola Kata kapott. A negyedik korcsoportos szekszárdi Csuka Lucát nívódíjjal ismerték el. A gordonkások közül a mini korcsoportos Csapó Szófia bronz, Baross Emőke ezüst, Szí András arany fokozatot és nívódíjat, az első korcsoportban Bányai Brigitta aranyat, Szigeti Boldizsár aranyat és nívódíjat kapott. A második korcsoportban Szőts Ármin érdemelt aranyat és nívódíjat. Felkészítő tanári különdíjat Auth Zoltánná, Deák Adrienn, Színé Köntös Hedvig vehetett át. B. K. Bányai Brigitta arany minősítést kapott Beküldött fotó Barátságos nemzetközi focitornát tartottak Csikóstőttősön A vendégcsapaté lett a diadal Kazinczy-éremmel tért haza két diák CSIKÓSTŐTTŐS Barátságos nemzetközi focitornának adott helyet nemrég Csikóstöttős. A hagyomány négy éve kezdődött egy jótékonysági mérkőzés során, ahol Kőhalmi Antal vendégként vett részt Antonovac nagyközségben. Idén a Dombóvári Vasutasok csapata a Dombóvári Horvát Nemzetiségi Önkormányzattal együtt szervezte meg a kupát, amelyen négy csapat vett részt. A megnyitón Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője, Drago Horvat pécsi horvát főkonzul, Pintér Szilárd Csikóstőttős polgármestere, a Kapós-menti Terület- .és Vidékfejlesztési Társulás elnöke és Varga-Stadler Gábor, a Dombóvári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnöke köszöntötte a résztvevőket. A szoros küzdelemben az első helyen a vendég Antonovac veterán csapat végzett, akik megverték a dombóvári horvátok, a csikóstőttősi öregfiúk és a vasutasok csapatát is. A hideg, esős időjárás nem kedvezett a programnak, a mérkőzések után mindenkinek jól esett az ebéd a csikóstőttősi faluházban. V. Sz. Minden csapat helyt állt a küzdelemben A szerző felvétele GYŐR A Szép magyar beszéd verseny Kárpát-medencei döntőjének Győr adott otthont. A kétnapos megmérettetésen a diákok egy szabadon választott és egy kötelezően megadott szöveget olvastak fel, valamint egy Beszélni nehéz elnevezésű feladatot oldottak meg. A tizenkét tagú zsűri három bizottságban értékelte a versenyzőket Balázs Géza, az Anyanyelvápolók Szövetségének alelnöke, Szakonyi Károly Kossuth-díjas író és Minya Károly főiskolai tanár elnökletével. A döntőn százötven, köztük harminc határon túli középiskolás vett részt. A versenyen legjobb teljesítményt elérő harmincöt diák Kazinczy-érmet vett át. Köztük volt Lóki Hanna, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium 11. évfolyamos, valamint Szirányi Péter, a Szekszárdi Garay János Gimnázium 10. évfolyamos diákja. Lóki Hanna felkészítő tanára Kutnyánszkyné Bácskái Eszter, Szirányi Péterné Báló Marianna volt. Utóbbi pedagógus elnyerte a Kazinczy Gimnázium Baráti Köre jutalmát is, mert hosszú ideje kiemelkedően készíti fel tanítványait a Kazinczy-versenyre. Sz. Á.