Tolnai Népújság, 2019. május (30. évfolyam, 100-125. szám)
2019-05-06 / 103. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP Pofon a pályán Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu A múlt hét végén összeverekedtek a Fradi és az Újpest labdarúgó csapatainak szurkolói. Az újságok sportoldalain olvasható vezető cím - mert mi más is lenne a kiadós ökölharc - persze így nem egészen pontos. Merthogy a szurkoló drukkol, nem pedig dulakodik. A balhé mindig is az úgynevezett kemény mag kétes értékű kiváltsága volt. Ezek az alakok nem a sportteljesítmény előtt hajtanak fejet, hanem fejeket törnek be a sport ürügyén. Különös módon még az sem igaz, hogy a pályára olyan elfogulatlan, tárgyilagos, igazságos bírót szeretnének, aki mindent elkövetne annak érdekében, hogy az ő csapatuk győzzön. Merthogy ez is megtörtént már számtalan esetben, azután a véres összecsapás mégsem maradt el. Egyébként mi, Tolna megyeiek is kezdünk lassanként felzárkózni a felsőbb osztályhoz. Hiszen nemrég mifelénk is akadt egy jó kis bunyó a focipályán. Sajnos, ahogy az már ilyenkor tipikus, a kölcsönös ütlegelés közben nem tört ki egy izgalmas, világszínvonalú mérkőzés. Ennek legfeljebb a fordítottja igaz. S az is feltűnő és elkedvetlenítő, hogy ennek a verekedésnek sem volt megadva a módja. Egyszerűen csak egymásnak estek az emberek, elcsattantak a pofonok és kész. Mennyivel nemesebb, szívmelengetőbb lenne, ha ilyen esetekben a két tábor tagjai, ha már a lényegben ennyire egyeznek, mielőtt bármi is történne, barátsággal, sportszerűen, férfiasán kezet ráznának egymással. Utána pedig jöhetne a haddelhadd! Barátsággal, sportszerűen, férfiasán kezet ráznának egymással Biztonsági ismeretek egy jó kávé mellett BONYHÁD A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és a rendőrség közösen indított egy programot Police Coffee néven, mely során a lakosok egy kávé elfogyasztása közben kötetlenül beszélgethetnek a bűnmegelőzési szakemberekkel a biztonságérzetüket leginkább befolyásoló helyzetekről, eseményekről. A rendezvénysorozat idei első Tolna megyei állomása Bonyhádon volt. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei a délelőtt folyamán a Gyere-k-épbe elnevezésű rendezvényen a gyermekvédelmi gondozásban résztvevő diákoknak, szüleiknek és gondozóiknak mutatták be a Police Coffee kisbuszát, valamint számos vagyonvédelmi eszközt, melyek használatával megóvhatóak értékeink. A déli órákban áttelepültek a Bonyhádon megrendezett megyei Rendőrnapra, ahol a Házhoz megyünk programról tájékoztatták a megjelenteket. Az érdeklődőknek a Bikesafe kerékpárokat regisztráló program keretében lehetőségük volt a kétkerekűek adatainak központi nyilvántartásba vételére is. T. N. 2019. MÁJUS 6., HÉTFŐ Gördeszkázni, rollerezni is lehetett, nem csak futni. A diákok élvezték a változatos programot A szerző felvétele A Föld napját és a víz világnapját ünnepelték Kékbe-zöldbe öltöztek A TEOL.hu írta A Dienes Valéria Általános Iskola Grundschule megünnepelte a Föld napját és a víz világnapját, az intézmény diákjai és tanárai egyaránt kék vagy zöld pólót öltöttek, ezzel szimbolizálva földet és vizet. Buschmann Adrienn adrienn.buschmann@nnediaworks.hu SZEKSZÁRD Logóné Kovács Zsuzsa programszervező fontosnak tartotta a rendezvény megálmodásakor, hogy kiemelt szerepet kapjon a víz is, hiszen a Föld, a Kék Bolygó felszínének majdnem 71 százalékát víz borítja. A kék színnel a vizekre és ezek fontosságára, védelmére hívták fel a figyelmet, hiszen napjainkban kiemelten aktuális nemcsak a szárazföld, hanem a vizek szennyezése elleni küzdelem is. A programot az iskola énekkarának előadása nyitotta; a fiatalok Bagdi Bella Gyújts egy gyertyát a Földért című dalát énekelték el társaikkal és tanáraikkal. Az éneklés mellett a sport is fontos szerepet kapott a programon, az udvarról a kék-zöld forgatag az iskola elé vonult, ahol 180 méteres távot futottak (vagy görkorcsolyáztak, gördeszkáztak, rollereztek) le kicsik és nagyok. És hogy miért pont száznyolcvanat? Mert ennyi szélességi köre van a Földnek, illetve keleti és nyugati irányban is 180 hosszúsági körre osztják bolygónkat - árulta el Logóné Kovács Zsuzsa. Miközben a gyerekek csoportonként rajthoz álltak, Simon Andrea igazgatónő elmesélte, hogy különleges nap volt az iskola életében ez a péntek, hiszen aznap tartották a Tracht Tagot, azaz a népviseleti napjukat is, amikor a gyermekek német hagyományőrző ruhadarabokat öltöttek magukra. Kora délutánra várták az iskolába Dienes Valéria unokáját is, Bruce Dienest, aki Kanadából látogatott el hozzájuk. Az iskola előtt közben elkezdődött a verseny; több hullámban érkeztek a célba pedagógusok és gyermekek, ahol zöld és kék szalagokat vehettek át, melyeket az iskola kerítésére tűztek a program zárásaként. A kék szalagokat az iskola kerítésére tűzték a program zárásaként Egy rendsodró gép kerekeit lopta el Letolta a nadrágját az asszony udvarán VARSÁD Egy helybeli férfi tett feljelentést a Tamási Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen, aki április elején egy - az ingatlana közelében lévő - mezőgazdasági területről ellopta a rendsodrójának két kerekét és az egyik vonótengelyét, mellyel mintegy 60.000 forint kárt okozott. A lopás miatt büntetőeljárást indítottak ismeretlen tettes ellen. A rendőrök rövid időn belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyt, egy 17 éves fiút, akit kihallgattak az ügyben, és az elkövető elismerte a lopást, és elmondta, hogy azt az öccsével együtt követte el. A rendőrök a kerekeket lefoglalták, és a sértettnek viszszaadták. T. N. KAJDACS A Paksi Rendőrkapitányság Nagydorogi Rendőrőrsén befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 31 éves kajdacsi férfival szemben indítottak szeméremsértés gyanúja miatt. Egy kajdacsi nő tett feljelentést a férfi ellen, aki január 26-án a délutáni órákban a sértett házának udvarán szeméremsértő kijelentéseket tett, miközben nadrágját letolta. Az eset kapcsán büntetőeljárást indítottak. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben szeméremsértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Az elkövető tettét azzal magyarázta, hogy ittas volt, amikor összeszólalkozott az asszonnyal, akit ki akart gúnyólni, ezért tolta le a nadrágját. T. N. A Rotary Club Szekszárd rendezvényén a részvételi díjból jótékonysági célokra is futja Ezt jól kifőzte a vidám csapat a családi napon SZEDRES „A párotokat és a jó kedvet ne hagyjátok odahaza!” Ezzel a sokatmondó mottóval szervezett családi napot a múlt szombaton a Rotary Club Szekszárd. Szedresen, a Lovas Udvarházban tartott rendezvényen dr. Kiszler Gyula elnök mintegy nyolcvan vendéget köszöntött, a tagtársak mellett azok jelenlévő kisgyermekeit is. A résztvevők egyebek mellett játékos főzőversenyen vehettek részt, de azért az magától értetődő volt, hogy aki nem főzött, az is jóllakhatott. A szekszárdi borok felismerő versenyén formabontó szabályt jelentett, hogy a felismerés nem kritériuma a fogyasztásnak! Nagy sikert arattak ezen kívül a vetélkedők és mindig akadt jelentkező a sétakocsikázásra és a lovaglásra is.- A jó kedvet még az átmeneti eső sem mosta el - közölte az elnök, aki azt is elmondta, hogy a részvételi díj bizonyos hányadát a Rotary Club Szekszárd jótékony célra fordítja. A fehér asztal mellett számos megfontolásra érdemes javaslat is elhangzott, ezeket a hasznos felvetéseket a szerveződés másokat segítő módon építi be tevékenységébe. Sz. Á. Kiszler Gyula elnök köszöntötte a vendégeket Fotók: Gottvald Károly Sokféle szabadtéri programra volt lehetőség Képgaléria: Teol.hu