Tolnai Népújság, 2019. május (30. évfolyam, 100-125. szám)
2019-05-31 / 125. szám
2019. MÁJUS 31., PENTEK GAZDASÁG y Jöhet a nálunk sohasem alkalmazott zöldszüret Rizikót kell vállalnia a szőlősgazdának Továbbra is két számjegyű a keresetek emelkedése KSH Márciusban 15 ezer forinttal, több mint 10 százalékkal, 367 ezer forintra nőtt a bruttó átlagkereset az egy évvel korábbihoz képest - jelentette tegnap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A nettó átlagkereset a kedvezmények nélkül 244 200 forint, 10 ezerrel több, mint tavaly márciusban. Az inflációval számolva a reálkeresetek 7,1 illetve 7,6 százalékkal emelkedtek. A teljes munkaidőben alkalmazottak száma 101 ezerrel, a vállalkozásoknál 104 ezerrel nőtt a létszám, míg a közfoglalkoztatottak száma 36 ezerrel csökkent tavaly március óta. A bérnövekedés hátterében a képzett munkaerő hiánya és a bérminimum emelése áll. Az átlagbérek két számjegyű növekedését segítette az is, hogy korábbi közfoglalkoztatottak nagy számban kerültek át az elsődleges munkaerőpiacra, amivel magasabb bért értek el - kommentálták az MTI-nek nyilatkozó szakértőik. MW Megélénkült a beruházások növekedése KSH Az első negyedévben 26 százalékkal nőttek a beruházások a tavalyi 17 százalékos emelkedés után. A beruházások erős élénkülését elsősorban a vállalkozások fejlesztései eredményezték, a feldolgozóipar kapacitásnövelést célzó beruházásai 32,6 százalékkal nőttek, ami jelentős élénkülés a tavalyi 6,3 százalék és a negyedik negyedévi 18,5 százalék után - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A fejlesztések több mint felét megvalósító, legalább 50 fős vállalkozások körében 38 százalékkal nőttek a beruházások. A fejlesztések csaknem harmadát megvalósító feldolgozóipar beruházásai az elmúlt nyolc év legmagasabb ütemében nőttek. A legnagyobb mértékben a villamos berendezések gyártása területén volt tapasztalható a növekedés, amit az erős külső piaci kereslettel magyaráz a jelentés. MW Óriási készletek állnak a borospincékben, ezért az Agrárminisztérium elé került a borlepárlás újbóli engedélyezése, illetve a zöldszüret alkalmazása is. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu BORPIAC A pincékben felhalmozódó borkészlet miatt a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa kezdeményezte az Agrárminisztériumnál a borlepárlás újbóli engedélyezését literenkénti 60 forintos áron - írja a Világgazdaság. Emellett a Magyarországon eddig sohasem alkalmazott zöldszüret lehetővé tételét is kérték, amelynek lényege, hogy fajtánként és a két utóbbi év termésátlagja alapján hektáronként 800-900 ezer forintot fizet az állam azoknak, akik július 10-éig leszedik a fürtöket - hívta fel a figyelmet Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke. Még nincs elfogadott kormányhatározat, de a tervek szerint a rendelet hamarosan A vészhelyzeti beavatkozást az is indokolja, hogy tavaly a kimagasló termés miatt 3,6 millió hektoliter bor készült hazánkban. Azonban 2018-ban az azt megelőző gyenge év után éppen BUDAPEST A családvédelmi akcióterv számos eleme elérhető az egyszülős családok számára is, ők is igényelhetik július 1-jétől a használt lakásokra felvehető csokkölcsönt és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását, valamint januártól igénybe vehetik a nagyszümegjelenik. Várhatóan az szerepel benne, hogy legkésőbb június 15-éig kell bejelentkezniük azoknak, akik zöldszüretet terveznek. Nekik július 10- éig le is kell szedniük az összes fürtöt a bejelentett területről. A jelentkezésben nem kell az összes szőlőt feltüntetni. El helyreállt a nagy bortermelő országokban is a normál termésmennyiség, és elkezdték viszszavenni régi piacaikat, kiszorítva a rövid időre betörő magyar termékeket. Emiatt a szokásos lői gyedet is - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Budapesten. Novák Katalin az egyszülős központ működésének első évfordulóján tartott ünnepségen azt mondta, a gyereküket egyelehet különíteni fajtára, helyrajzi számra, származási bizonylatra vészhelyzeti intézkedésbe vont ültetvényeket, vagyis a gazdák eldönthetik, melyik fajta szőlőt áldozzák be. A szőlő leszedési költségére külön támogatás nincs, az benne van az adott területre havi export lelassult, és idén április-májusra nagyjából egymillió hektoliter borfelesleg keletkezett. Mindent összevetve az utóbbi évtized legbővebb termését szüretelték tavaly, és ugyan dűl nevelők sem maradnak magukra, ők is számíthatnak a kormány segítségére. Az egyszülős családok előnyt élveznek a bölcsődei felvételinél, a négygyermekes anyák szja-mentességét is igénybe vehetik, igényelhetik a gyerekek otthon gondozási vonatkozó ellentételezésben. A zöldszüretben nem kötelező részt venni, de június 15. után a gazdálkodók már nem módosíthatnak döntésükön. Aki jégkárt jelentett az idén, az az érintett területtel nem vehet részt a zöldszüretprogramban. apróbb gondokkal meg kellett küzdeni, de a borok minősége is kiváló, összegzett évjárat-értékelő előadásában Májer János, a NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet igazgatója. díját, az Erzsébet-táborokban külön helyeket hirdetnek meg nekik és az otthonteremtésüket is segítik, a családi otthonteremtési kedvezmény (csők) minden 10. kedvezményezettje ugyanis egyszülős családban él - ismertette az államtitkár. MW Ismét növekedés a Boschnál BUDAPEST Újra két számjegyű árbevétel-növekedést ért el a Bosch-csoport tavaly Magyarországon - közölte Daniel Korioth, a magyarországi Bosch-csoport vezetője. A cégcsoport teljes magyarországi árbevétele 13 százalékkal 1317 milliárd forintra nőtt tavaly. A Bosch magyar piacon elért forgalma 3 százalékkal, 251 milliárd forintra nőtt tavaly. Az idei teljesítményre globális cégként jelentős hatással lehet a világkereskedelem alakulása, ezzel együtt az óvatos becsléseik szerint stabil maradhat. MW Jól pörög a konvektorcsere TÁMOGATÁS A 2019. május 22-i megnyitás óta mintegy 3000 pályázatot nyújtottak be az Otthon melege program földgázüzemű konvektorok cseréjére irányuló alprogramjára, amelynek teljes keretöszszege 2 milliárd forint. A fennmaradó összegre változatlan feltételekkel, ügyfélkapus azonosítást követően elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthatóak be pályázatok 2019. augusztus végéig. A konvektorcserére irányuló támogatás maximális mértéke az elszámolható bruttó költségek 60 százaléka, akár 750 ezer forint is lehet A pályázatfogadó felület a https://konvektor2019.nfsi.hu oldalon érhető el. MTI Eltűnik a cukor fele az üdítőkből REFORM 2010 óta összesen 43 százalékkal csökkent Magyarországon az üdítőitalok és gyümölcslevek átlagos cukor- és kalóriatartalma - derül ki a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetségfriss adataiból. 2010- ben az alkoholmentes italok 100 milliliterre vetített átlagos kalóriatartalma 40 kalória volt, ma már csupán 23 kalória. A gyártók önkéntes vállalása szerint az alkoholmentes italok átlagos cukor- és kalóriatartalma 2020. év végéig 50 százalékkal lesz kisebb. A gyártók célja, hogy 2020- szal bezárólag felére csökkenjen a Magyarországon forgalomba hozott alkoholmentes italok, üdítők átlagos cukor- és kalóriatartalma. MW Lelassult a borkivitel és egymillió hektó felesleg maradt a termelők nyakán Júliustól illeti meg kedvezmény a gyerekeket egyedül nevelőket Egyszülős családoknak is jár A lakosság is ajánlhatja a versenyben a kedvenc kézbesítőjét Keressük a legjobb postást Bővült a magyar sertésexport PÁLYÁZAT A Magyar Posta - az elmúlt két évhez hasonlóan - azt a postai munkavállalót keresi, aki munkáját lelkiismeretesen és pontosan végzi, valamint a településen, illetve a környezetében élők körében kiemelkedő megbecsülésnek és ismertségnek örvend. A pályázat első körében a lakosság jelölhet dolgozókat július 1-jéig a „Postás Példakép Díj”, Magyar Posta Zrt., Budapest 1540 postacímre vagy a postakommunikacio@ posta.hu e-mail-címre, illetve a Magyar Posta internetes oldalán. A jó postásban feltétlenül megbíznak az emberek Fotó: MW A jelölésnek tartalmaznia kell a jelölt nevét, munkahelyét, illetve a jelölés szöveges indoklását, valamint magának a jelölőnek a nevét és elérhetőségét. A beérkezett jelölések közül majd szakmai zsűri választja ki a legjobbakat, akik közül a közönség szeptember 16-ától szavazhat a kedvencére. A nyertes a 2019. évi postavilágnap központi ünnepségén veheti át a Postás Példakép Díjat és a vele járó 300 000 forint értékű ajándékutalványt. A győztest jelölő személyt is megjutalmazzák, 50 000 forint értékű ajándékutalványt kap. MW BUDAPEST Megugrott a sertésexport, szarvasmarhából és baromfiból is kevesebbet vágtak az országban - írta meg a Magyar Hírlap. A hazai vágóhidakon 7 százalékkal kevesebb szarvasmarhát, egy százalékkal kevesebb baromfifélét és csaknem négy százalékkal kevesebb sertést vágtak 2019 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest - ismerteti a lap az Agrárgazdasági Kutatóintézet jelentését. A libavágás ellenben 40 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi értéket. Az élő sertés kivitele 45 százalékkal növekedett, míg az import 14 százalékkal csökkent. Az export 4,4 ezer, az import 9,1 ezer tonna volt. Magyarország 7,7 ezer tonna export mellett 1,1 tonna élő marhát importált az év első két hónapjában, az export 7 százalékkal növekedett, az import 45 százalékkal csökkent. Európában az növelte a keresletet, hogy Kínában afrikaisertéspestis-járvány tört ki. Emiatt kétszázmillió állatot le kell ölni. Magyarországon élő sertésben nem, de vaddisznókból már kimutatták a vírust, ezért nem exportálhatunk Kínába. Az európai piacról eltűnő mennyiség pótolható a magyar hizlaldákból. MW