Tolnai Népújság, 2019. május (30. évfolyam, 100-125. szám)

2019-05-30 / 124. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP Wessely Gábor szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu A hibernálás a hatvanas évek közepén kezdődött. A tüdőrákban elhunyt Walt Disney például 1966 óta vár az újraélesztésre. Egyesek szerint erkölcstelenség ezért pénzt kérni, mert még semmilyen állatkísérlet sem igazolta, hogy visszahozható a lefagyasztott elhunyt. Ezek az érvek nem mindenkit győznek meg. Becslések szerint már több száz tes­tet tárolnak 193 fokos folyékony nitrogénban, a földi feltáma­dás reményében. És több ezren vannak, akik már befizettek, és hamarosan igénybe kívánják venni ezt a szolgáltatást. A tartályba zárt élni vágyók, a tartályba zárt halottakról jutottak eszembe. Nemrég lépett hatályba Washington ál­lamban az a jogszabály, mely Haláluk után ter­mőfölddé kom­­posztá Itathatják a testüket szerint az ott élők, dönthet­nek úgy, hogy haláluk után termőfölddé komposztáltat­­ják a testüket. Az elhunytat egy hatszögletű acéltartály­ban helyezik el, amelyet fa­forgáccsal, lucernával és szal­mával töltenek meg. A konténert lezárják, és a baktériumok harminc nap alatt lebontják az emberi szöveteket. A folyamat eredménye: száraz, gazdag termőföld. Klinikai teszteket vé­geztek a washingtoni egyetemen, és megállapították, hogy minden lebomlik, a csontok, a fogak is. Alkalmazzák már ezt a módszert a farmokon elhullott állatoknál, régóta. Meg­bízható, környezetkímélő. A koporsós temetések ugyanis ter­mőföldveszteséget, a hamvasztásosak pedig légszennyezést okoznak. De ez a rekompozitálás valami csoda! Porrá lesz a porból lett test, felgyorsult világunkhoz méltó tempóban. Rekordméretű palacsintakígyó készül a majosi gyereknapon BONYHAD-MAJOS Az idei, jú­nius 1-jei majosi városi gyer­mek- és családi nap egy iga­zán különleges program­mal gazdagodik: a TS Gast­ro gyermekétkeztetéssel fog­lalkozó kft. a tavaly felállított kétszázhatvan méteres pala­­csintakígyó-rekordját ezen az eseményen szeretné meg­­dönteni, a cél egy háromszáz méter hosszan tekergő pala­csintakígyó elkészítése. En­nek bejelentésével kezdte a témában meghirdetett szer­dai sajtótájékoztatóját Filó­­né Ferencz Ibolya, Bonyhád polgármestere, Pohli Fanni, a TS Gastro Kft. területi ve­zetője és Vízin Balázs, a CO­­LONIA Alapítvány kuratóriu­mi tagja - olvasható a város honlapján.- Hosszú évek óta hagyo­mány, hogy a városi gyer­meknapunknak a majosi sportpálya ad otthont - emlé­keztetett a polgármester. Fi­­lóné Ferencz Ibolya hozzátet­te, az idén sem változtattak ezen, azonban azzal, hogy a város biztosította támoga­tás és Sárkány Szabolcs ön­­kormányzati képviselő mel­lett a TS Gastro Kft., illetve a COLONIA Alapítvány is társ­­szervezővé vált, még színvo­nalasabb rendezvényt való­síthatnak meg a bonyhádi, valamint a majosi családok javát szolgálva. TN Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu 2019. MÁJUS 30., CSÜTÖRTÖK Berlinger Attila nemzetközi kapcsolatok referense a testvér- és partnervárosi kapcsolatok tavalyi alakulásáról számolt be Fotó: M. D. Hafner Adél kinevezését támogatja a testület Jól teljesítettek a helyi vállalkozások Nőtt Szekszárd iparűzé­si adóból befolyt bevétele. Többek között ez is kiderült a szerdai közgyűlésen elfo­gadott beszámolókból. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu SZEKSZÁRD Több beszámolót is elfogadott szerdai ülésén a szekszárdi közgyűlés. Ezek között van az önkormányzat gyermekjóléti és gyermek­­védelmi feladatainak tavalyi ellátásáról szóló előterjesz­tés. Ebből többek között kide­rül, hogy a 2018 végén nyil­vántartott rendszeres gyer­mekvédelmi kedvezmény­ben 292 családban 575 gyer­mek részesült. Pénzbeli támo­gatásként közel 7,5 millió fo­rint összegű Gyermekvédel­mi Erzsébet-utalványt osztot­tak ki, és tizenhét tanuló he­lyi tömegközlekedési bérletét biztosították. A Bursa Hun­­garica ösztöndíjpályázatban nyolcvankilenc tanuló kapott támogatást. A megyei kórház­ban 191 csecsemő komplex ultrahangvizsgálatát végez­ték el önkormányzati finan­szírozásból. A Szekszárd és Környéke Alapellátási és Szakosított El­látási Társulás működéséről szóló beszámoló kapcsán Rácz Zoltán képviselő arra volt kí­váncsi, hogy hány önkormány­zati bérlakásra van szükség, és hogy tervezik-e a hajlék­talanellátás bővítését. Vála­szában Tolácziné Varga Zsu­zsanna, a Humánszolgáltató Központ igazgatója elmondta, hogy nem illetékesek a bérla­kásállomány ügyében javasla­tot tenni, ugyanakkor az ügy-Arról is döntött a közgyűlés, hogy pályázatot nyújt be az ön­­kormányzat a Mérey utca tel­jes felújítására, amely a tervek szerint három szakaszon való­sulna meg: a Bocskai csomó­pont és a Babits utca között, a Babits utca és a Kiskadar­ka utca között, valamint a Kis­kadarka utca és a körforga­lom között. Ez azért is kiemel­ten fontos, mert más pályázati feleik sok problémával küzde­nek, ezek közé tartozik a lak­hatás is. Az elmúlt időszakban négy olyan családot segítettek önkormányzati bérlakáshoz, akik előtte a családok átmene­ti otthonában éltek. A hajlék­talanellátás kapcsán az intéz­ményvezető elmondta, jelen­leg minden olyan ellátási for­ma adott, amire szükség van. Rácz Zoltán az idősek ott­honaival kapcsolatban is tett fel kérdést. Azt szerette vol­na tudni, hogy kilátásban van-e férőhelybővítés. Rotten­bacher Ádám intézményveze­forrásból vízvezetékcsere való­sul meg, ami után nem lenne lehetőség a teljes útfelújítás­ra, csak a sávos helyreállítás­ra. A tervezett beruházás tel­jes költségvetése több mint 86 millió forint, amelyhez 40 mil­lió forintos támogatás igényel­hető. Az önerőként fennmara­dó szükséges összeget a jövő évi költségvetés terhére bizto­sítja az önkormányzat. tő elmondta, hogy Szekszár­­don 155, Palánkon 150 hely áll rendelkezésre. A várólistán át­lagosan 80-90 idős szerepel, ami jelzi az igényt. Hozzátette, hogy még így is jobb a helyzet, mint országosan, ugyanakkor évek óta nem volt olyan euró­pai uniós forrás, amely időse­­kotthona-bővítést tett volna le­hetővé. A tavalyi adóbevételek telje­süléséről szóló beszámolót is elfogadta a közgyűlés. Ács Re­zső polgármester elmondta, öt százalékkal nőtt az előző év­hez képest az iparűzési adó mértéke. Ez azt jelenti, hogy a költségvetési számlára utalt összeg 2 milliárd 438 millió 7 ezer forint volt, 246 millió 1 ezer forinttal több mint 2017- ben. Építményadóként 441 millió 200 ezer forint folyt be. Személyi döntés is született az ülésen. A közgyűlés egyetér­tését adta ahhoz, hogy a Szek­szárdi Német Nemzetiségi Ön­­kormányzat képviselő-testüle­­te a Wunderland Óvoda intéz­ményvezetői feladatának ellá­tásával 2019. augusztus 1-től Häfner Adélt bízza meg. Pályáznak a Mérey utca felújítására Őszre elkészülhet a paksi lakatosüzem Komjáti Anett olajfestményeiből nyílt kiállítás Szekszárdon Az emberi arc mindent kifejez Ma délelőtt helyezik el a West Hungária Bau Kft. pak­si telephelyének alapkövét az ipari parkban. Az ünnepi ese­ményen részt vesz Bodó Sán­dor foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért 'fe­lelős államtitkár és Szabó Pé­ter, a város polgármestere is. A lakatosüzem, amelyet vár­hatóan ősszel adnak át, 42 em­ber foglalkoztatását teszi lehe­tővé Pakson. A cég tájékozta­tása szerint az üzem gépesí­tett eszközparkját, illetve mé­retét úgy tervezték meg, hogy a Paks II beruházás során fel­merülő többletigényekhez is kapcsolódni tudjon. A megnö­velt kapacitással a West Hun­gária Bau Kft. építőipari po­tenciálja növekszik, a korszerű munkakörnyezet pedig a mun­kaerő-megtartást segíti. A több mint ezer négyzetméteres csar­nok tetején elhelyezett napele­mek 70 ezer kilowatt megúju­ló villamosenergia-termelést is lehetővé tesznek. A négyszin­tes kiszolgáló épületben pedig irodák, raktárhelyiségek, vi­zesblokkok kapnak helyet. A projekthez kapcsolódik egy másik beruházás is, a győri profilgyártó gépsort egy új, percenként 60 folyóméter gyártási sebességű gépre cse­rélték. M. K. SZEKSZÁRD Komjáti Anett olajfestményeiből nyílt kiál­lítás a Belvárosi kávéházban. A tárlatot, amely június 12- ig látható, Kis Pál István köl­tő ajánlotta az érdeklődők fi­gyelmébe. Komjáti Anett Kalocsán szü­letett 1979-ben. Annak ellené­re, hogy már gyerekkora óta fontos számára a művészet, a rajzolás, csak harmincnyolc évesen, mintegy másfél évvel ezelőtt kezdett el festeni a ta­nítás mellett, a szabadidejé­ben. Azóta minden igyekeze­te arra irányul, hogy egyre közelebb kerülhessen a festé­szethez, minél többet tanul-Pillanatkép a megnyitón. Képgaléria: TEOL.hu Fotó: M. D. jón, ősztől például a terápiás festészetet. Eredetileg testne­velési egyetemet végzett, má­soddiplomája a kommuniká­ció, nyomtatott sajtó speciali­­zációval. Vallomása szerint legszíve­sebben portrét készít, mert „Az arc, a szemek kifejező ere­je, az érzések tükröződése, szí­neink árnyalatainak vizsgála­ta, ami igazán feltölt.” A port­rékat, ismert vagy kevésbé is­mert festőkről, illetve az inter­neten található ismeretlen ar­cokról készíti. A szekszárdi ki­állításon például Salvador Da­li, Marc Chagall és Frida Kah­­lo látható. 1.1.

Next

/
Thumbnails
Contents