Tolnai Népújság, 2019. május (30. évfolyam, 100-125. szám)

2019-05-20 / 115. szám

Kévésén múlt az ASE-bravúr KOSÁRLABDA Az Atomerőmű SE óri­ási csatára késztette a Szolnoki Olaj gárdáját a férfi NB I negyeddöntőjé­ben. A szombati találkozón nagyon sokáig tartották magukat Kovács Ákosék, végül 83-80-ra nyertek a bajnoki címvédő Tisza-partiak. A há­rom győzelemig tartó párharc máso­dik mérkőzését kedden rendezik a Gesztenyés úti csarnokban. ► 16 Duplázott az export NÖVÉNYTERMESZTÉS Az olajos mag­vak termesztésének kedveznek a kör­nyezeti és talajadottságok. Az ágazat jövőbeni jövedelemtermelő képessé­ge több tényezőtől függ. ► 7 így lehet megkapni BABAVÁRÓ A jelzáloghitel egy részé­nek elengedéséről szóló, július else­jével hatályba lépő jogszabályt pén­teken egyértelműsítették. Eszerint a megemelt, 4 millió forintos támo­gatást a 2019. július 1. után szüle­tett, a családba harmadikként ér­kező gyermekek után lehet majd igénybe venni. ► 9-Mutassanak egységet NEVELÉS A gyermek egyes örökölt tulajdonságain nem változtat a ne­velés. Ám lehetnek olyan rossz szo­kásai a kicsinek, amelyekért nem a gének, hanem az esetleges szülői hibák a felelősek. ► 11 Jó reggelt! A kora délelőtti órákban ép­pen a városban akadt dol­gom. Sétáltam, és egyszer csak különös dologra lettem figyel­mes. Az természetes, hogy a bicik­liket, motorkerékpárokat biztonsá­gi okokból lezárjuk. Igaz, a trük­kös tolvajok a legspeciálisabb esz­közöket is képesek kinyitni, szét­vágni. A tudat, hogy a jármű moz­díthatatlan, mégis jelent némi megnyugvást az ember számára. S a viszontlátás reményteljes érzel­meitől túlfűtve, ügyeink végezté­vel igyekszünk vissza tulajdonunk­hoz. Ám kérdezem én, milyen vi­lág az, ahol már a babakocsit is le kell lakatolni? Bár tény, hogy négy kereke van és millió használati le­hetőség rejlik benne. Sz. L. L. 9 770865 603012 19115 Kiváló hangulatban telt a Város napja Pakson PAKS Több napos rendez­vénysorozattal ünnepelte vá­rossá avatása negyvenedik évfordulóját Paks. A Város hete szombaton zárult, ami­kor is a hagyományos felvo­nulás során az önkormány­zat, az intézmények, a civil szervezetek csoportjai felvo­nultak a Szent István térről a Táncsics-parkba, ahol a Rog­er Schilling Zenekar fogadta őket, és minden érdeklődőt. A város napi forgatagban a helyi egyesületek lép­tek színpadra, a különbö­ző standoknál pedig számos érdekességgel várták a láto­gatókat. A halászléfőző ver­senyre negyvenhárom csa­pat nevezett. Este Szabó Ba­lázs és bandája, valamint a Charlie Band adott koncer­tet. Paks és Reichertshofen szintén ezen a napon erősí­tette meg ismét a harminc éve kötött testvértelepülési szerződést. ► 6 Látványos mozzanattal, a város napi felvonulással kezdődött a program. Galériánkat keresse a Teol.hu oldalon Fotó: Molnár Gy. Harminc évüket ünnepelték Autók ütköztek Nagykónyinál TOLNA MEGYE Emlékülést és konferenciát rendeztek szom­baton Bonyhádon a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsé­ge megalakulásának harmin­cadik évfordulóján. Ugyan­ebből az alkalomból megem­lékezést tartottak Bátaszé­­ken, Tevelen és Izményben is. A rendezvényeken színvona­las kulturális műsorok színe­sítették a megemlékezést. ► 3 Gemenc Hangját keresték SZEKSZÁRD Negyvenegyen, összesen ötven produkcióval neveztek be a Babits kultu­rális központ és a Tücsök Ze­nés Színpad szervezésében zajló énekversenyre. ► 6 NAGYKÓNYI Baleset történt vasárnap reggel. A rendőr­ség tájékoztatása szerint egy személygépkocsi közleke­dett Nagykónyi és Iregszem­­cse között, amikor tisztázat­lan okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol ne­kiütközött egy szabályosan közlekedő autónak. A bal­esetben négyen könnyebben megsérültek. H. E. Rossz helyen parkolt le a gépkocsi SZEKSZÁRD Olvasónk moz­gáskorlátozott, pont egy olyan üzlet előtt büntették meg parkolásért a kórház te­rületén belül, ahol ortopéd cipőt szeretett volna vásá­rolni. Levelét elküldte szer­kesztőségünkbe és a me­gyei kórházhoz is. Kis Zol­tán, a megyei kórház gaz­dasági-műszaki igazgató­­helyettese válaszában arról tájékoztatott, hogy minden nap legalább tíz, néha több autó parkol szabálytalanul a kórház területén, eseten­ként egészen extrém helye­ken megállva, ami ellen a to­vábbiakban is szigorúan fel fognak lépni. Olvasónk ügye méltányosságból pozitív el­bírálást kapott. ► 4 Nyolcadikként zárt a Paks LABDARÚGÁS A Paksi FC 4-1-re kikapott Debrecenben, az OTP Bank Liga 33. fordulójában, a szezon záró mérkőzésén. Csertői Aurél együttese a nyolcadik helyen fejezte be a küzdelmeket, míg a győztes debreceniek bronzérmesként zártak, és indulhatnak az Európa-ligában. Az NB l-ből a Haladás mellett az MTK együttese búcsúzott el. Fotó: Kovács Anikó/NS ► 15 Fábián Evelin lett a legszebb PÉCS A pécsi sürgősségi egyik ápolónője, a székely felmenőkkel rendelkező hu­szonkét éves Fábián Evelin nyerte meg az első alkalom­mal megrendezett szépség­­versenyünket. Mint azt a vele készült in­terjúban elmondta, nehe­zen hitte el, hogy ez megtör­ténhet vele, és biztos benne, hogy valamennyi időnek el kell telnie ahhoz, hogy telje­sen feldolgozza azt, hogy el­érte ezt az eredményt. Talán majd ha a fejére kerül a ko­rona, csak akkor fogja telje­sen elhinni. Evelin, akinek ez volt az első versenye, jövő évben szeretné megmérettetni ma­gát a Miss Europe-on. ► 2 SZERKESZTŐS ÉG: E-mail: szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Mauthner Ilona TERJESZTÉS hétköznap 8-16 óráig HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig 06-74/511-510 06-46/998-800 06-74/511-534 MA HOLNAP 23 22 # Ma a napos időszakok között számítani kell zápor­ra, zivatarra. Az élénk szelet sokfelé viharos löké­sek kísérik. Délután 19-25 fokot mérhetünk. ► 13 Boldog névnapot 4L-qp kívánunk Felicia és Bernét nevű olvasóinknak! . Ju

Next

/
Thumbnails
Contents