Tolnai Népújság, 2019. április (30. évfolyam, 76-99. szám)
2019-04-05 / 80. szám
10 TETTHELY-TV-MŰSOR 2019. ÁPRILIS 5., PENTEK Macron kormánya nem akarja megoldani a helyzetet Naponta három templomrongálás Tavaly ismeretlenek betörték a párizsi Saint-Denis-székesegyház kapuját Fotó: AFP HÍREK Kitüntették a román péket LONDON A 2017-es terrortámadás alkalmával mutatott hősies viselkedéséért kitüntették az angol fővárosban pékként dolgozó Florin Morariut. 2017 júniusában a London Bridge-en egy fehér furgon nagy sebességgel felhajtott a járdára, több gyalogost elütött, majd az autóban ülők kiugrottak és késsel támadtak a járókelőkre. Florin Morariu az egyik közeli pékségben dolgozott azon az estén, és szembeszállt az egyik késsel hadonászó támadóval. A román vendégmunkás egy ládával leütötte a terroristát, majd odakiáltott az ugyancsak román munkatársának, hogy hozza ki a pékségből az asztal alatt tartott nagy méretű, kemény fakanalat. MW Hat évet kapott az ámokfutó BUDAPEST Jogerősen hat év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék azt a férfit, aki a vád szerint 2017 márciusában részegen, 170-nel száguldva halálos balesetet okozott a Szentendrei úton. Az első fokon még hét és fél év börtönbüntetést kapott férfit a vezetéstől örökre eltiltották. A vétlen autóban ülő két fiatal a helyszínen azonnal meghalt, az egyikük a huszonegy éves ifjúsági világbajnok kajakos, Janza Richárd volt. A vádlott korábban vállalta a felelősségét, bocsánatot kért, de a másodfokú ítélethirdetésre nem ment el. MW Az elmúlt három évben a franciaországi keresztény templomok kiemelt célpontjaivá váltak a vandalizmusnak, 2016 óta átlagban naponta három támadás éri a szentélyeket. Eközben épül az ország legnagyobb mecsete. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu FRANCIAORSZÁG A francia Központi Bűnügyi Hírszerzési Szolgálat jelentése szerint 2017-ben összesen 1045, templommal kapcsolatos rongálási esetet jegyeztek fel. 2018-ban, a temetőket is beleszámítva összesen 1063 keresztényellenes rongálást követtek el, átlagban naponta hármat. Március közepén volt, hogy egy hét alatt 12 templomot támadtak meg. Közöttük volt például a párizsi Saint- Sulpice-katedrális, azt felgyújtották. A dél-franciaországi Nimes város Notre-Damedes-Enfants-templomának falát és oltárát ismeretlenek összekenték emberi ürülékkel, mások megrongálták a közel 900 éves párizsi Saint- Denis-székesegyház kapuzatát. Macron kormánya elismeri, de nem akarja megoldani a helyzetet. Eközben lassan megkezdik az ország egyik legnagyobb mecsetének az építését Toulouse-ban. Az új mecset majdnem kétmillió euróba (650 millió forint) kerül. A Rahma-mecset tervei már régóta elkészültek, az azonos nevű egyesület először a majdnem 4000 négyzetméteres telket szerezte meg a toulouse-i önkormányzattól még 2017-ben, 234 ezer euróért (75 millió forint). Nem meglepő módon az üzletet a város akkori, mára megbukott szocialista polgármestere hozta össze. A mecset megnyitása tíz év múlva esedékes. Jelentősen enyhítették Tomcaték büntetését BUDAPIST Lényegesen enyhítette négy tolvajkergető büntetését a Fővárosi ítélőtábla másodfokú, jogerős döntésében: a korábban kiszabott letöltendő szabadságvesztést felfüggesztettre változtatta, a felfüggesztettet pedig próbára bocsátásra. Az eljárás adatai szerint a magát tolvajkergetőknek nevező csoport tagjai a biciklilopások ellen kívántak fellépni. Mozgásérzékelővel felszerelt, „csali kerékpárokat” hagytak közterületen, és megpróbálták leleplezni azokat, akik ellopják a bicikliket. 2015 áprilisában a budai Széna téren hagytak egy nagy értékű kerékpárt, amikor pedig azt ellopták, a négy vádlott a tolvaj - az eljárás sértettje - után eredt. Napokkal később sikerült megtalálniuk egy fiatalembert, akinek köze lehetett a lopáshoz. A csapat vezetője, a Tomcat néven ismert Polgár Tamás elsőrendű vádlott a vélt tolvajt pofon ütötte. Amikor a sértett visszatámadt, Polgár két társa lefogta a fiatalembert, Polgár Tamás pedig bakancsával közepes erővel fejbe rúgta. A Budapest Környéki Törvényszék tavaly, nem jogerősen, súlyos testi sértés és garázdaság miatt 2 év letöltendő börtönre ítélte Polgár Tamást, három társára pedig egy év körüli felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki. MW Egy óvoda és több rendőr ellen is merényletre készültek Őrizetbe vettek és vád alá helyeztek két 21 éves férfit Párizsban, akik egy óvoda, illetve rendőrök ellen akartak merényletet végrehajtani. A fő gyanúsított súlyos pszichiátriai zavarban szenved. Kihallgatásakor a másik gyanúsított Mohamed Merah csodálójának mondta magát. Merah 2012-ben hét embert ölt meg Toulouse-ban, három francia katonát, majd egy zsidó iskola három tanulóját és egy tanárát. TELEVIZIO-MUSOR 2019. ÁPRILIS 5., PENTEK te o (0 4.05 5.00 5.25 6.00 9.05 10.10 12.00 12.45 13.20 14.25 15.35 16.50 18.00 19.05 19.55 21.00 21.40 22.40 23.50 0.25 1.45 Fókusz© Top Shop Barátok közt © Reggeli © Asztro-Show TopShop KölyökKalauz © A semmi közepén© Drága örökösök © A simlis és a szende © A specialista© Elit-A szeretet útján © RTL Híradó Esti kiadás Fókusz© Drága örökösök © Barátok közt © Doktor Murphy© ShowderKlub© RTL Híradó -Késő esti kiadás Gyertek át!® Pokolba az élettel© < te o <A 21.00 Barátok közt uranKent niraao es idojarasjeientes 5.55 Ma reggel 6.00 Híradó 8.50 Ma délelőtt 10.35 Életkor 11.35 Itthon vagy! 12.00 Déli harangszó 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.35 Unió2814.35 Magyar gazda 15.35 Életkor 16.35 Itthon vagy! 17.33 Szemtől szembe 17.50 Ma este 19.05 Életkor 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.50 Ma éjjel 23.20 Angol nyelvű hírek 23.55 Ma éjjel 0.00 Himnusz 5.15 Túsarok® 5.20 Családi Titkok© 6.15 Mokka® 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka© 8.50 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Piszkos pénz, tiszta szerelem © 13.35 Walker, a texasi kopó© 14.40 Walker, a texasi kopó® 15.40 Szerelmem, Ramón © 16.45 Cennet© 18.00 Tények 19.15 Exatlon Hungary © 21.30 Pénzt vagy éveket!© 23.00 A spanom csaja © 1.30 Tények Extra 2.00 Walker, a texasi kopó® 3.00 Tények Este 3.40 Charly, majom a családban © 4.30 Charly, majom a családban © 23.00 A spanom csaja 7.00 Híradó 7.30 Magyarország élőben 8.05 Plusz-mínusz 8.30 Paletta 9.05 Szabadfogás ® 10.00 Híradó 10.30 Háttér-kép ® 11.30 A munkavállalók világa 12.00 Híradó 12.30 Építők 13.05 Troli ® 14.05 Csörte 15.30 Őszintén 16.05 Panaszkönyv 17.30 Pluszmínusz 18.30 Paletta 19.00 Híradó 19,30 Magyarország élőben 20.05 Őszintén 20.30 Informátor © 21.05 Troli © 22.00 Híradó 5.55 Hajnali gondolatok 6.00 Híradó 6.40 Kenő© 6.45 Életkerék 7.15 Öt kontinens 7.50 Ridikül© 8.45 Mámoros szerelem © 9.35 A vidéki doktor © 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.50 ízőrzők 13.30 Honfoglaló© 14.20 Végtelen szerelem © 15.10 Hat nővér© 16.10 Rexfelügyelő© 17.05 Ridikül® 18.00 Híradó 18.35 Sorsok útvesztője© 19.20 Hej Páva 2019 19.30 Honfoglaló© 20.25 Taxi© 22.00 Kenő© 22.01 Az élet egy csoda © 0.40 Csak színház és más semmi © 1.40 Rúzs és selyem 2.10 Rejtélyes XX. század - Kun Miklós műsora © 2.35 Mesterember 3.05 Hangvilla 3.35 Élő egyház 22.01 Az élet egy csoda 6.00 ATV START 8.35 START plusz 9.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.15 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz © 21.25 AradiVarga Show © 22.15 Dumakabaré ® 23.00 Hazahúzó 0.00 700-as klub © 0.35 Élő építészet -100 híres épület a világból 6.05 Századfordító magyarok © 7.00 Híradó 7.15 Időjárás-jelentés 7.20 Mérföldkövek a magyar technika történetéből 7.55 Dallamról dallamra 8.30 1100 év Európa közepén 9.00 Vészhelyzet© 9.45 Linda© 11.00 Híradó 11.10 Időjárás-jelentés 11.15 Éretlenek® 11.50 Éretlenek© 12.25 Kérned© 13.35 A peleskei nótárius © 14.55 Kató néni kabaréja © 15.50 Dallamról dallamra 16.20 1100 év Európa közepén 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Éretlenek© 17.50 Éretlenek© 18.25 Vészhelyzet® 19.10 Lehetetlen?© 19.55 Linda© 21.05 Kémeri© 22.20 A makrancos hölgy © 0.30 Kincsestár© PRIME 6.00 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 7.00 NCIS: Los Angeles © 8.00 Don Matteo ® 9.20 Váratlan utazás ® 10.25 Robbie, a fóka ® 11.25 A klinika ® 12.25 Charly, majom a családban © 13.30 Hegyi doktor ©14.30 A klinika ©15.30 Charly, majom a családban © 16.35 Hegyi doktor © 17.40 Don Matteo © 19.00 Hawaii FiveO © 21.00 Shark - Törvényszéki ragadozó © 23.00 NCIS: Los Angeles © 6.00 Felsős 6.35 Érettségi 7.05 M5 Híradó 7.45 Ez itt a kérdés... © 8.30 Univerzum© 9.35 Kult’30 10.10 Franciaország vad világa © 11.10 A világ madártávlatból © 11.40 Egymagyarsír az esőerdőben© 12.15 Andre Rieu-Üdvözlet a világomban 13.20 OJD Irodalom és könyv 26 percben 14.00 Érettségi 14.35 Szólalj meg! 15.20 Álomkertek© 15.50 Felsős 16.20 Magyar Történelmi Arcképcsarnok© 16.55 Ön is tudja? 17.30 Kult’30 18.05 Franciaország vad világa © 19.00 A világ madártávlatból © 19.35 A törpe víziló küldetés © 20.30 M5 Híradó 21.05 Ez itt a kérdés... © 19.35 A törpe való küldetés 6.30 Teleshop 8.10 Zűrös manus © 10.20 Van, aki forrón szereti © 13.00 Leszámolás Kis-Tokióban © 14.45 Kamuzsaruk © 17.00 Mortal Kombat © 19.00 Halálos célpont © 21.00 James Bond: Skyfall © 0.15 Amerikai pite © 2.15 Halálos meló ® 4.00 Van, aki forrón szereti © 6.00 6.30 6.55 7.20 7.50 8.20 8.45 9.10 10.15 11.05 12.05 13.05 14.00 15.00 16.00 17.00 18.00 19.00 20.00 21.00 23.55 1.55 2.35 3.20 4.00 TVSHOP Jóbarátok © Jóbarátok © Jóbarátok © Jóbarátok © Agymenők © Agymenők © Szívek szállodája© Szívek szállodája© Szellemekkel suttogó © Castle © Castle © Döglött akták © Döglött akták© Castle © Castle © Észbontók © Észbontók © Ide süss! © Bosszúállók: Ultron kora© Amerikai pite 3.- Az esküvő © Döglött akták© Castle © Castle © Szivek szállodája © 21.00 Bosszúállók: Ultrái kora 5.50 Magánnyomozók © 6.55 Hal a tortán ® 8.00 Tények Reggel ® 8.40 Veled is megtörténhet! © 9.50 Családi Titkok © 12.00 Jóban Rosszban ® 13.10 Édes élet © 14.20 Magánnyomozók © 15.25 Csapdába csalva © 16.00 Tények ® 16.30 Családi Titkok © 18.45 Magánnyomozók © 19.50 Jóban Rosszban © 21.00 Rideg Világ © 23.15 Hulla-jó szilveszter © 1.25 Csapdába csalva ® 7.25 Carter edző® am.-ném. filmdráma 2005 10.15 Ragadozók© amerikai kalandfilm 1996 12.25 Star Trek 8.Kapcsolatfelvétel © amerikai akciófilm 1996 14.40 Aeon Flux© am.-ném. akciófilm 2005 16.25 Ocean’s Thirteen-A játszma folytatódik© amerikai krimi 2007 18.50 Halálos fegyver© am. akció-vígjáték 1987 21.00 Legenda vagyok© amerikai thriller 2007 R.: Francis Lawrence Sz.: Will Smith, Alice Braga, Emma Thompson, Charlie Tahan, Salli Richardson- Whitfield 23.00 Iron Sky-Támad a Hold © finn-német-ausztrál sci-fi akciófilm 2012 1.10 Star Trek 8.Kapcsolatfelvétel © amerikai akciófílm 1996 3.20 Mad Max© ausztrál akciófilm 1979 5.00 Aeon Flux© am.-ném. akciófilm 2005 21.00 Legenda vagyok 6.00 Kosárlabda - NBA 7.30 Televíziós vásárlás 9.00 Germánia 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 Harcművészet. Kempómagazin 11.15 UFC 11.45 Darts Premier Liga 14.45 Kosárlabda-NBA 16.45 Kékek 17.15 Kezeket fel! a Sport TV kézimagazinja 17.45 Labdarúgás 18.15 Europálya 19.45 Labdarúgás: Bundesliga Preview Show 20.15 Labdarúgás: Bundesliga 22.45 Heti helyzet 23.45 Építők 5.55 6.30 7.30 9.25 10.00 10.30 12.25 13.00 13.30 14.00 14.30 16.25 17.00 17.10 17.45 18.30 19.00 21.10 21.45 22.30 Fradi Tv Sporthíradó Labdarúgó közvetítés Szombathelyi Haladás- Puskás Akadémia FC DVSCTv Sporthíradó Röplabda közvetítés Női Röplabda Extraliga elődöntő: Fatum Nyíregyháza - Swietelsky Békéscsaba Asztalitenisz magazin Sporthíradó Pecatúra magazin Jégkorong magazin Labdarúgó közvetítés MOLVidiFC-Ferencvárosi TC negyeddöntő Startfejes magazin Sporthíradó Női labdarúgó magazin Irány Madrid! M4 Sport stúdió Jégkorong közvetítés Férfi válogatott mérkőzés: Magyarország- Svédország M4 Sport stúdió Játékoskijáró Sporthíradó 1710 Női labdarugó magazin 9.00 Paleo konyha ® 10.00 Mi van a hűtőben? ® 11.00 Nápoly ízei David Roccoval ® 12.05 Nicola konyhája © 13.10 Éhes motorosok - Laktató fogások ® 14.10 A boldogság receptjei © 15.10 Bede Róbert mesterfogásai © 16.00 így etesd a családodat! © 16.55 Nigellissíma © 18.00 Paleo konyha © 19.00 A boldogság receptjei © 20.00 Sütés Anna Olsonnal © 21.00 Nigellissíma ® A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásénak jogát minden tévéadó fenntartja!