Tolnai Népújság, 2019. április (30. évfolyam, 76-99. szám)

2019-04-04 / 79. szám

2019. ÁPRILIS 4., CSÜTÖRTÖK BELFÖLD-KÜLFÖLD g A gyanú szerint kivégzésekben vett részt Haszan F. Hóhér vagy paraszt? Az elfogott és terrorizmussal gyanúsított szír férfi analfabétának mondja magát Fotó: MTI Tízezres karavánt szerveznek a migránsok GÖRÖGORSZÁG A magyar kor­mány azt várja az Európai Unió illetékes szerveitől, hogy lépje­nek fel a migránskaravánok ellen, akadályozzák meg, hogy elinduljanak. Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitká­ra a köztelevízióban elmondta: jól látszik, hogy a karavánokat az interneten, a közösségi mé­dia segítségével szervezik, s ez nem lehet véletlen. Korábban megírtuk: „Re­ménysugár karaván” néven in­dított akciót a görögországi mig­­ránscsoport, remélve, hogy így megnyitják előttük a határokat. A Szaloniki közelében várakozó tömeg arra számít, hogy a hét folyamán már elindulhatnak. A szaloniki az egyik legna­gyobb befogadó központ Görög­országban, a térségben négy­ezer migráns várakozik. A magyar közszolgálati tv­­nek több bevándorló is azt mondta, csatlakozni szeret­nének a migránskaravánhoz, amely Nyugat-Európa felé akar elindulni. A szervezők tízezer migráns csatlakozásában re­ménykednek, hogy megnyis­sák előttük a határokat. Meg­győződésük, hogy ha elég so­kan lesznek, akkor átjutnak az útjukba eső akadályokon. A V4 Hírügynökség azt írja: az ak­ció hetek óta szerveződik a kö­zösségi oldalakon, a zárt cso­portokhoz a hírek szerint már több ezren csatlakoztak. MW A Fővárosi Nyomozó Ügyész­ség munkatársai fél napon át hallgatták ki a Budapes­ten elfogott, az Iszlám Ál­lam egyik hóhérának tartott Haszan Farhudot. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu BUDAPEST Kilenc órán keresz­tül hallgatták ki a Fővárosi Nyomozó Ügyészség munka­társai azt a közelmúltban Ma­gyarországon elfogott szír fér­fit, akit terrorcselekmények elkövetésével gyanúsítanak. Haszan Farhud részletesen be­számolt arról, hogy az utóbbi években merre járt és kivel ta­lálkozott, mások mellett kide­rült, hogy a szíriai hadsereg­ben szolgált korábban. A ki­hallgatás után az elfogott ter­rorista ügyvédje, Kelen Lász­ló részletesen beszélt az el­hangzottakról a Magyar Nem­zetnek. Elmondta, hogy két olyan tanú is van Belgium­ban, akik korábban azonosí­tották Haszan Farhudot, mint a homszi vérengzés egyik el­követőjét, irányítóját, az Isz­lám Állam középvezetőjét. Az eredeti szemtanút viszont még nem sikerült megtalálniuk a belga hatóságoknak. A kihallgatás során a szír férfi neveket, adatokat, telefon­számokat sorolt fel. Olyan ta­núkét, akik alá tudják támasz­tani történetét, azaz, hogy nem terrorista, nincs köze kivégzé­sekhez. A védőügyvéd szerint nincs ellentmondás abban, hogy Haszan Farhud analfabé­tának vallja magát, miközben számos személy telefonszámát és lakcímét fejből tudja, vala­mint a telefonjában is vannak mentett információk. Kelen szerint egyes üzeneteit példá­ul a felesége írta. A kihallgatáson kiderült az is, hogy Haszan Farhud egy, a feleségére hasonlító asszonyt próbált Európába hozni saját párjának a papírjaival, ötezer euró ellenében. Miután lebuk­tak, felfüggesztett börtönbün­tetést kapott embercsempé­szetért és közokirat-hamisítá­sért, ezután kiutasították őket Magyarországról. A védő be­szélt azokról a felvételekről is, amelyeken a gyanú szerint Haszan Farhud látható az Isz­lám Állam szimpatizánsaként. Ezen a felvételen „egy olyan személy van, aki élteti az Isz­lám Államot” - mondta Kelen. A védő azonban a látottak alapján nem tudja egyértel­műen azonosítani ügyfelét. Mint mondta, lehet akár ő is, de nagyobb összeget nem ten­ne rá. - Az ügy jelenlegi sza­kaszában ötven-ötven száza­lék az esélye, hogy Haszan( Farhud terrorista vagy „egy szír paraszt” - jelentette ki. Kelen László kiemelte, hogy szerinte nagyon korrekt mun­kát végez az ügyészség, komo­lyan ellenőriznek mindent, a védelem indítványaira odafi­gyelnek, a jogszabályi kötele­zettségekre pedig felhívják a figyelmet, ha szükség van rá. A szír férfit azzal gyanúsít­ják, hogy 2016-ban, az Iszlám Állam kötelékében parancsot adott húsz ember lefejezésére, és tíz ember kivégzésében sze­mélyesen is részt vett. HÍREK Lengyelország a célkeresztben BRÜSSZEL Elindította a köte­­lezettségszegési eljárást Len­gyelország ellen az Európai Bi­zottság (EB) az igazságügyi re­formok keretében létrehozott fegyelmi kamarák miatt, je­lentették be szerdán Brüsszel­ben. Az EB szerint ezek a tes­tületek fokozzák a bírák feletti politikai ellenőrzést. A lengye­lek korábban úgy reagáltak: sok uniós tagállamban a vég­rehajtó és a törvényhozó hata­lom „sokkal közvetlenebb ha­táskörrel rendelkezik az igaz­ságügy ellenőrzésében”, mint ahogy ezt a lengyel bírósá­gi reform feltételezi, ebben a kérdésben az EB-nek nincs hatásköre. MW Újhelyi válaszát várja a KDNP SZEGED Továbbra is tisztáznia kell magát és újabb kérdések­re is válaszolnia kell Újhelyi Istvánnak, a szocialisták EP- képviselőjének, miután továb­bi információk kerültek nap­világra házának és balatoni nyaralójának a felújításáról - mondta tegnap Nacsa Lőrinc. A KDNP képviselője a Szeviép egykori vezérigazgatójának nyilatkozatára hívta fel a fi­gyelmet, aki közölte: doku­mentumokkal tudja igazolni, hogy Újhelyi több tízmilliós ér­tékben, de valójában ingyen újíttatta fel velük saját ingat­lanjait. Mint mondta: Újhelyi „így hajtotta be a Szeviéptől a cégnek szerzett megbízáso­kat". MW Lezárult az iratok minősítésének felülvizsgálata Megvétózta az EB a szlovák különadót Nyilvános a kémügy A bíróság jogerősen felmentette Labore Sándort, Szilvásy Györgyöt és Galambos Lajost Fotó: MTI BUDAPEST Befejeződött az úgy­nevezett kémügy iratainak minősítését áttekintő felül­vizsgálat. A iratok minősíté­se ezzel megszűnt, ezért az ügyészség a honlapján közzé­tette a vádirat kivonatát és a bírói döntés lényegét. A kém­ügyben a Gyurcsány-kormány idején titokminiszteri pozíciót betöltő Szilvásy Györgyöt és a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) két akkori főigazga­tóját, Galambos Lajost és La­bore Sándort, továbbá egy ci­vil személyt a bíróság a nyil­vánosság kizárásával lefolyta­tott tárgyalássorozatot köve­tően korábban már jogerősen felmentette. A Legfőbb Ügyészség köz­leményében felidézte, a Buda­pesti Katonai Ügyészség 2011. december 5-én kémkedés és bűnpártolás bűntette miatt emelt vádat négy férfival szem­ben, mert szerinte közremű­ködtek abban, hogy az Orosz Föderáció Biztonsági Szolgá­latának megbízottjai informá­ciószerző tevékenységet végez­zenek Magyarországon. A vád­irat szerint a Polgári Nemzet­­biztonsági Szolgálatokat irá­nyító miniszter és az NBH fő­igazgatója a parlamentben megbeszélést tartott az Orosz Föderáció Biztonsági Szolgála­tának helyettes vezetőjével. En­nek során szóba került, hogy az NBH-ból információk szivá­rognak ki, ezért az orosz szer­vezet képviselője felajánlotta, hogy általa irányított szakem­berek poligráfos vizsgálattal segítenek a kiszivárogtató fel­kutatásában. A titokminiszter ezután arra utasította az NBH főigazgatóját, hogy működ­jön együtt az Orosz Föderáció megbízottjaival. Ennek megfe­lelően - konspirációs céllal - bolgár pszichológusként meg­jelölt, de valójában az Orosz Föderáció Biztonsági Szolgá­latához tartozó személyek az NBH részben vezető beosztás­ban levő, részben vezető beosz­tásra szánt, tiszti rendfokoza­tú 16 dolgozójának poligráfos vizsgálatában vettek részt. A vádlottak tevékenysége foly­tán az orosz szervezet adatokat szerzett a vizsgálat résztvevői­nek személyiségéről, esetleges beszervezhetőségéről, így nőtt az NBH támadhatóságának kockázata, és ez veszélyeztet­te Magyarország nemzetközi és nemzetbiztonsági érdekeit - áll az ügyészség közleményé­ben. MW Van, amikor Brüsszel tud gyorsan dönteni SZLOVÁKIA Ha a fogyasztókat kell védeni, az Európai Bizott­ságnak (EB) mindig sok idő­re van szüksége, ha pedig a multik érdekeiről van szó, ak­kor rendkívül gyorsan is ké­pes dönteni - így reagált Gabriela Matecná szlovák föld­művelésügyi miniszter, miu­tán a brüsszeli testület meg­vétózott egy adójogszabályt. Az áruházláncok különleges il­letékét szabályozó jogszabály­ról van szó, amit a második leg­nagyobb kormánypárt, a Szlo­vák Nemzeti Párt (SNS) készí­tett elő tavaly. Ennek értelmé­ben az áruházláncok 2019-től különleges, a nettó árbevéte­lük 2,5 százalékának megfele­lő összegű illetéket lettek vol­na kötelesek fizetni az állam­nak. Az EB azonban a napok­ban előzetes intézkedést adott ki az üzletláncokra kiszabott különleges illetékről szóló tör­vény leállítására Szlovákiában. Mindezt hihetetlen gyorsaság­gal tették meg, alig három nap alatt született meg a döntés - mondta a szlovák földművelés­­ügyi miniszter. A V4 Hírügynökség azt ír­ja: az adóból befolyt összeget a tárca az agrárium fejleszté­sére akarta fordítani, amely egyre inkább kiszorul a ha­zai piacról. Gabriela Matecna agrárminiszter hangsúlyoz­ta: „egy szokatlan intézkedés-Lahodk Delikátesz „Védik a fogyasztókat” Fotó: MTI ről van szó, amelyet az Euró­pai Unió történetében eddig kevesebb, mint tízszer alkal­maztak”. Egyben furcsállot­ta, hogy a leállítás pontos ide­jéről már másfél hónappal ez­előtt tudott az üzletláncok ér­dekképviselete. Az Európai Bi­zottság határozata eddig nem állt Szlovákia rendelkezésé­re. A miniszter asszony nehez­ményezte azt is, hogy az Eu­rópai Bizottságban a döntés­­hozási folyamat évekig is el szokott tartani, mint például a kettős élelmiszerminőséggel vagy az üzletláncok kétes el­járásaival kapcsolatos ügyek­ben. Szerinte elfogadhatatlan, hogy az üzletláncok képviselői a döntés nyilvánosságra hoza­tala előtt másfél hónappal tud­janak az előzetes intézkedés­ről, ennek pontos dátumáról. Ugyanakkor Szlovákia a leg­utóbbi, az EB-nek küldött vála­szára nem érkezett visszajel­zés. „Komoly kifogásaim van­nak az Uyen eljárással szem­ben, és megkérjük az EB-t, in­dítson nyomozást, mely hiva­talnokok hozták meg a dön­tést, és ők milyen érdekcso­portokkal álltak kapcsolatban. Ezeket az információkat ké­sőbb nyüvánosságra hozzuk” - mondta a tárcavezető. Bár az illeték még nem lé­pett érvénybe, az élelmiszer­­árak érzékelhetően emelked­tek Szlovákiában. A közvéle­mény is azt a véleményt oszt­ja, hogy az élelmiszerárak már több tíz éve épp a nemzetközi üzletláncok miatt emelkednek, amelyek tönkretették a függet­len boltokat, az élelmiszergyár­tókat és külföldi áruval árasz­tották el Szlovákiát. MW

Next

/
Thumbnails
Contents