Tolnai Népújság, 2019. április (30. évfolyam, 76-99. szám)

2019-04-04 / 79. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2019. ÁPRILIS 4., CSÜTÖRTÖK Ihárosi Ibolya ibolya.iharosi@mediaworks.hu Nem rendőrségi legenda, évekkel ezelőtt megtörtént, hogy a tanyabetörő a helyszínen hagyta a személyi igazolványát, ami a bor és a füstölt áru pakolása köz­ben kiesett a zsebéből. Mindenesetre perdöntő bizonyítékot hagyott maga után. Egy másik esetben székletminta alapján azonosították a gyilkost, mint ahogy ez a bírósági tárgyalá­son is elhangzott. Egyes vélemények szerint az elítélt eljárá­sa valamiféle rituálé lehetett. Mások meg úgy vélekedtek an­nak idején, hogy egyszerűen csak, mondjuk úgy, berezelt. Ugyancsak Tolna megyében történt, hogy a nem különöseb­ben eszes helyi postarabló, nem vette le a fejéről a símaszkot amikor hazament, nehogy va­laki felismerje. Csakhogy töb­ben is látták, hova ment be a nem kis feltűnést keltő masz­kos figura. Az is előfordult, hogy egy férfi a szomszéd fa­luba ment át „takszövöt” ra­bolni. Hiba takarta el az arcát naná, hogy felismerték, ráadásul a bank előtt parkolt. A napokban zárult vádemelési javaslattal az az ügy, amely szerint tavaly október 18-án késő este egy 62 éves kölkedi nő betört egy bogyiszlói házba. A kaput benyomva jutott az udvar­ba, majd betörte a bejárati ajtó üvegét és benyúlva elfordította a kulcsot a zárban. A konyhában megivott egy liter vörösbort, majd lefeküdt az előszobában álló kanapéra és elaludt. Reggel a sértett előbb ébredt fel mint ő. A tanulság, a vagy iszik, ve­zet mintájára: hogy vagy iszik, vagy betör. Mert a kettő együtt ezek szeirnt nem vezet sikerre. Végigsétált a falun maszkban, hogy ne ismerjék fel Nagyobb helyet kapna a tárlat Újabb felújítások előtt áll a Gizella hengermalom: a tervek között szerepel egy tel­jes belső felújítás és a vizesb­lokk kialakítása. A település mozgatórugója, a Magyarkeszi Község Fejlesztésért Alapítvány szeretné, hogy a malom hely­színt tudna biztosítani a külön­féle rendezvényeik­nek, és alkalmas­sá válna gyerme­kek táboroztatásá­ra. A méretét tekint­ve ugyanis a műve­lődési háznál jóval tágasabb, azonban komoly infrastruk­turális fejlesztése­ket igényel.- Ha sikerülne egy komplett belső felújítás, akkor a Dénes Oszkár-Bársony Rózsi kiállítá­sunk egésze állandó, és méltó helyet kaphatna a nagyterem­ben - mondta lapunknak Né­­meth-Tongori Csilla Terézia, a Magyarkeszi Község Fejleszté­séért Alapítvány elnöke. Bár­sony Rózsi színésznő és férje, Dénes Oszkár színész szorosan kapcsolódnak a településhez, hiszen a színész Magyarkeszin született 1891-ben. Dénes Osz­kár kezdetben hivatalnokként dolgozott, majd később átnyer­gelt a vágyott színészi pályára. Fellépett a Belvárosi Színház­ban, szerződtette a Royal Orfe­um, tagja lett a Ki­rály Színháznak, német nyelvtudása révén német nyelv­­területen is sikere­ket ért el. Bársony Rózsi eredeti neve Sonnenschein Ró­za, pályáját gyerek­színészként kezdte. Szerződtették a Király Színház­ba, fellépett a Fővárosi Operett­színházban, a Magyar Színház­ban, a Royal Színházban. A házaspár európai és ameri­kai kőrútjain Ábrahám Pál ope­rettjeit, főként a Bál a Savoyban című művét adták elő. Magyar­keszi kiállításukon Bársony Ró­zsi külföldön élő, nevelt gyer­mekei is megjelentek. B. M. A hírneves színész há­zaspár kötő­dött a telepü­léshez A szeretet tartja össze a Tücsök Zenés Színpadot A szólisták, akik alázattal vokáloznak Nagyon jól sikerült a Babitsban rendezett tavaszváró bátyus bál Fotó: Makovics Kornél A Tücsök Zenés Színpad háza táján mindig van va­lami újdonság, fontos ese­mény. Az az alapvetés azon­ban nem változott, hogy az egyesület nem sztárképző. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu SZEKSZÁRD Béresné Kollár Éva általában huszonöt-harminc gyerekkel foglalkozik. Az el­múlt időszakban két csoport­ban dolgoztak, a művészeti ve­zető most azonban újra elérke­zettnek látta az időt arra, hogy a Tücsök Zenés Színpad gyer­mekcsoportját két részre bont­sa. A csapat ezzel együtt egysé­ges, összetartja őket egymás és a zene szeretete. Nagyon jól lát­szik ez például a dombori nyá­ri táborokban, ahol mindenki együtt van. A nagyobbak segí­tik a kicsiket a gyakorlásban, szövegtanulásban, akárcsak azok a szülők, akiknek a gye­rekei még a Tücsök első gene­rációjában énekeltek. Az idei lesz a huszonnegyedik ilyen összejövetel, ebből pedig kitű­nik, hogy a színpad jövőre ne­gyedszázados fennállását ün­nepli majd. Béresné Kollár Évától meg­tudtuk, hogy férje, Béres Já­nos halálával, aki ha egyszerű­en szeretnénk fogalmazni ze­neszerzőként, technikusként, gyakorlatilag azonban minde­nesként, egyfajta apaféleség­ként volt jelen a Tücsök éle­tében, félbeszakadt a harma­dik lemez készítése. A dalok jó része azonban megvan, és ha minden jól megy, a befeje­zésben a művészeti vezető se­gítségére lesz egy zongoramű­vész-zeneszerző jó barát, Ke­mény Gábor. A huszonöt éves évfordulóra szeretnének ké­szen lenni a lemezzel, ehhez azonban stúdiót kell szerezni. Közelebbi feladat a május 18-i, hagyományos megyei énekverseny megszervezé­se. A korábbiakhoz hasonló­an a kiválóan szereplő diákok­nak felajánlják azt a lehetősé­get, hogy bekerüljenek a tücs­kök közé. A csapat tagjai is számos al­kalommal megméretik magu­kat. Rendszeresen szerepelnek a Keszthelyi Helikoni Ünnep­ségeken, és a szekszárdi éne­kesek jellemzően három-négy éremmel térnek haza. Ké­szülnek a Kék-Duna Euromu­­sic Nemzetközi Énekverseny­re, amelynek igen erős a me­zőnye. - Most több kicsit vi­szek, elsősorban azért, hogy lássák, miként mozognak a Béresné Kollár Évának nem akármilyen szakmai és bará­ti kapcsolatai alakultak ki az el­múlt huszonöt évben. Miklós Ti­borral akkor mélyült el a barát­ság, amikor a műfordító, dal­­szövegíró rendezővel a Tücsök a Légy jó mindhalálig című dara­bon dolgozott, és tovább erősö­dött, köszönhetően a Szekszárdi Jazz Quartet zenéjének. Az ere­deti Ellopott futár című musical­ből Miklós Tibor öt dalt hagyott meg, a többi dalszöveget a quar­színpadon azok a határon tú­li indulók, akik országos ver­senyek győztesei. Vannak kö­zöttük olyanok, akik egysze­rűen felszántják a színpadot. A nálunk éneklő gyerekek közül lesz, aki ettől még elszántab­­bá válik. És persze a másik ok, amiért viszem őket, hogy egy­re jobbak a picik - mondja Bé­resné Kollár Éva. Az énekeseknek évente vagy hatvan fellépése van, legköze­lebb a szekszárdi majálison lát­hatja az ifjúsági csoportot a kö­tet számaihoz írta, ezt adta elő a Tücsök Zenés Színpad. Most az eredeti mű társszerzője, Dan­­csák Gyula kereste meg Béres­né Kollár Évát azzal, hogy egy budapesti színházban szeretnék színre vinni a musicalt, de nincs meg az eredeti szövegkönyv, kotta. Érdekes, de Dancsáknak aztán nagyon tetszett az újabb verzió. A dolog most úgy áll, hogy a budapesti bemutatót Bé­resné Kollár Éva meghívott ven­dégként láthatja majd. zönség. Ők énekeltek nemré­giben a Babits kulturális köz­pontban megrendezett bátyus bálon is. - Minden gyerek­nek legalább egyórás reperto­árja van. Ebből volt most is a „gond”, sorra jöttek, hogy „ezt sem énekeltem, meg ezt sem” - meséli a vezető. Hozzáteszi, a Tücsök változatlanul nem sztárképző, az a legfontosabb, hogy a gyerekek kedvüknek való, értelmes elfoglaltságot találtak, amely kihívást jelent. Béresné Kollár Éva amellett, hogy pedagógus és szigorú, barát is és pótanyuka, akivél meg lehet beszélni a gondokat. Fontos, hogy a fiatal énekesek megszokják a szereplést, és a félénkebb, visszahúzódó gye­rek is megtanuljon szabatosan beszélni úgy, hogy a tévékame­ra se hozza zavarba. A Tücsök erőssége az is, hogy a csapat­ban mindenki szólista, de min­denki alázatosan segít, vokálo­­zik a másiknak. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Együtt van a szakma és a barátság Piacon és közterületen ellenőriz a hatóság TOLNA MEGYE A NAV Tolna Me­gyei Adó- és Vámigazgatósá­gának munkatársai ezen a héten kiemelten ellenőrzik a piacokon és egyéb közterüle­ten árusítókat. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a fog­lalkoztatás szabályszerűsé­gét és az árukészletek erede­tét. A mai napon Tamásiban, pénteken pedig Szekszárdon várhatóak a megyei igazga­tóság munkatársai. Mindez nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek NAV ellenőrzések a megyében. TN Nemzetközi ellenőrzés keretében fülelték le a megyében is a gyorshajtókat Negyvenkét helyszínen volt mérés TOLNA MEGYE Huszonnégy órás közúti ellenőrzés zajol­­ott le az egész ország terüle­tén szerda reggel hat órától csütörtökön reggel hat óráig. A TISPOL, az Európai Közle­kedésrendészeti Szervek Há­lózata szervezésében Európa számos országában került sor ugyanilyen közlekedésbiz­tonsági ellenőrzésre, amely­nek keretében a járművek se­bességét tesztelték. A Speedmaraton elnevezé­sű átfogó akcióban Tolna me­gyében a fenti huszonnégy óra alatt negyvenkét felállítá­si helyen mérték meg az au­tók sebességét. A helyszíneket a rendőrség nyilvánosságra hozta. Az el­lenőrzésben összesen 51 ren­dőr vett részt. Kérdésünk­re Megyeri Zsolt alezredes, a megyei közlekedésrendésze­ti osztály vezetője elmondta, hogy egy-egy ilyen akció visz­­szatartja a gyorshajtókat, már csak azért is, mert az autósok figyelmeztetik egymást. A ha­tás azonban csak ideig-óráig érvényesül, mert aki nem jog­követő, az később ismét gyor­sít. Más szabálytalanságokat sem néznek el. Mint ismere­tes, az objektív felelősség kö­rébe tartozó ügyeket Vas me­gyében bírálják el, azonban Munkában a sebességmérő Szekszárdon Fotó: Mártonfai Dénes azok a szabályszegők, aki­ket a rendőrök az ellenőrzés során megállítanak, legyen az kisebb vagy nagyobb mér­tékű gyorshajtás, akkor vagy közigazgatási, vagy helyszíni bírság megfizetésére számít­hatnak. A helyszíni bírság öt és ötvenezer forint között le­hetséges, ez rendőri mérlege­léstől függ. A közigazgatási bírság fixösszegű, amely harminc­ezer és háromszázezer fo­rint között mozog, a gyorshaj­tás mértékétől függően. Ezen esetekben a rendőrnek nin­csen mérlegelési lehetősége az összeg tekintetében. 1.1.

Next

/
Thumbnails
Contents