Tolnai Népújság, 2019. április (30. évfolyam, 76-99. szám)

2019-04-24 / 94. szám

16 SPORT 2019. ÁPRILIS 24., SZERDA Tolnai Népújság A versenysporttol hatralepő Csoknyai bronzot nyert Bor Barna nyolcadik aranyérmét szerezte A félig-meddig már visszavonult Bor Barnára nagy szüksége lenne a válogatottnak Fotó: TN Pupp Réka negyedszer lett magyar bajnoki aranyérmes Icardit igazolja le a Paris SG? LABDARÚGÁS Olasz lapérte­sülés szerint a Paris Saint- Germain készen áll szerződ­tetni az Inter csatárát, Ma­­uro Icardit, akinek 70 millió euróbán szabták meg a vé­telárát. A 26 éves futballis­ta ebben az idényben úgy ju­tott el 32 tétmeccsen 16 gó­lig és öt gólpasszig, hogy hat hétig nem is lépett pályára a milánói kék-feketék színei­ben. Icardi szerződése 2021 nyaráig érvényes az Internéi, a piaci árát a Transfermarkt 90 millió euróra teszi. R. G. Flensburgban a veszprémiek KÉZILABDA A ma este (19 óra, tv: Sportl) a német Flensburg-Handewitt ottho­nában játszó Telekom Veszp­rém nyolcadik alkalommal juthat elődöntőbe a férfi Baj­nokok Ligájában. A bako­nyiak riválisa eddig négy­szer játszhatott elődöntőt a BL-ben, melyet 2014-ben megnyert. A két együttes tíz meccséből két döntetlen mellett a Veszprém ötöt, a Flensburg hármat nyert. A Veszprém a portugál Sporting CP, a Flensburg pe­dig a fehérorosz Meskov Breszt együttesét búcsúztat­ta kettős győzelemmel. R. G. Babos Tímea továbbjutott TENISZ Babos Tímea két játszmában legyőzte a szerb Ivana Jorovicsot (6:4, 6:4) az isztambuli salakpályás tor­na első fordulójában. Babos- aki 142. a világranglistán- a legjobb tizenhat között a nyolcadik kiemelt görög Ma­ria Szakkarival (43.) vagy az orosz Veronyika Kugyermeto­­vával (76.) csap össze. R. G. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Huszonhárom egyesület tu­dott érmet szerezni a Kecs­keméten lebonyolított fel­nőtt országos bajnokságon. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu CSELGÁNCS Ebben az évben tizennégy súlycsoportban negyvenkét klub százötven­egy dzsúdósa lépett tatamira a felnőtt országos bajnoksá­gon, ez - nagyjából nyolc szá­zalékos - visszaesést jelent az elmúlt évhez képest. Saj­nos napjaink magyar klasz­­szisai közül csak néhány vál­lalta az indulást, a nézők lát­hatták az olimpiai ötödik he­lyezett, világbajnoki bronzér­mes, Eb-ezüstérmes Kara­­kas Hedviget, a világbajnoki ezüstérmes Bor Barnát, vagy a kétszeres olimpikon Csoknyai Lászlót, és a kihívókat - írja a judoinfo portál. A küzdelmek során az el­ső meglepetést a 90 kilogram­mosok között induló Csoknyai László szolgáltatta, aki ip­­ponnal vereséget szenvedett a Pénzügyőr SE színeiben in­duló Veres Mártonnal szem­ben. Tegyük hozzá: az Atom­erőmű SE 2017-es világbajno­ki ötödik helyezettje már jó ideje hátrébb lépett a verseny­­sporttól, nem csúcsformában érkezett Kecskemétre. „Cso­ki” becsületére legyen mond­va, a bronzérmet begyűjtötte, így ezzel a meglepetések so­ra véget is ért, a súlycsopor­tok többségében végül a favo­rit vitte el a pálmát. A 60 kilósoknál a kecskemé­ti Szabó Csaba a páratlan éve­ket kedvelheti, hiszen 2015 és 2017 után ismét a dobogó leg­felső fokára állhatott. A 66 ki­logrammban a kaposvári Bo­ros Bence megvédte tavaly megszerzett címét, a 73 ki­lósok között az újpesti Szabó Frigyes pályafutásának má­sodik felnőtt magyar bajno­ki aranyérmét szerezte. A 81 kilósoknál Hajtós Bertalan ta­nítványa, Tóth Ferenc a tava-A hölgyeknél a 48 kilogram­mos, s mindössze tizenöt esz­tendős Kőszegi Rebeka (BHSE) pályafutása során először sze­rezte meg a felnőtt bajnoki cí­met. A paksi Pupp Réka (52 kg) negyedszer, Szabó Katinka (57 kg, BHSE) ötödször, Karakas lyi junior magyar bajnoki cí­me után ezúttal a felnőtteknél lett bajnok. A 90 kilogramm­ban a bajai Köller Milán má­sodszor vehette át a felnőtt magyar bajnoki aranyat, a 100 kilogrammban az újra re­mekül harcoló Fogasy Gergő (Bp. Honvéd SE) a fináléban az olimpiai kvótáért harcoló Ohát Zalánt (Budaörsi SC) legyőzve nyerte második aranyát. Hedvig (63 kg, BHSE) pedig he­tedik alkalommal lett magyar bajnok. A 70 kilogrammban Lőrinc Renáta (UTE) két ezüst­ös egy bronzérem után ezúttal a dobogó legfelső fokára állt, a 78 kilósoknál Salánki Eve­lin (BHSE) megvédte bajnoki cí-A nehézsúlyúaknái a paksi Bor Barna magától értetődően gyűjtötte be pazar pályafutá­sának nyolcadik magyar baj­noki diadalát. Az Atomerőmű SE félig-meddig már visszavo­nult klasszisára óriási szüksé­ge lenne a tokiói olimpiára ké­szülő magyar válogatottnak, világbajnoki ezüstérmesünk képes lehetne rá, hogy a hát­ralévő időszakban kiharcol­mét, a nehézsúlyúaknái pedig a bajaiak junior Európa-bajnoka, Szigetvári Mercédesz pályafu­tása során másodszor nyert? el a címet. További paksi eredmé­nyek. 73 kg: 7. Windischmann Bence. 81 kg: 2. Akkerman Gergely... 5. Veres Marcell. ja az ötkarikás indulás jogát. A visszacsábításáért érdemes lenne komolyabb áldozatokat is hozni. A kecskeméti bajnokság ab­szolút nyertese a Honvéd: a fő­városi klub sportolói öt arany­nyal szerezték meg az első he­lyezést az éremtáblázaton. Az Atomerőmű SE két arannyal a fővárosiak mögött végzett a húsvéti bajnokságon. A kívülről jött segítség már sok volt a Tamásinak KÉZILABDA Női NB II, Délnyu­gat, a 20. fordulóban. Mar­cali VSzSE-Tamási KC 26- 23 (11-10). Marcali, 95 néző. Vezette: Gréczi, Koltai. TAMÁSI: János F. - SEEMANN 2, Köves­­di 1, Farkas E. 3 (2), Sákovics K. 1, GULYÁS L. 13 (1), Salamon Cs. 1. Csere: Szalai Sz. (kapus), Lanczki Enikő 2 (1), Ribányi, Nagy S., Tillmann. Hetesek: 6/6, ill. 5/4. Kiállítások: 6, ill. 6 perc. A hazai együttes kérésére a múlt hétre előrehozott mér­kőzés nagy részében - a ta­másiak hibáit kihasználva - a vendéglátó vezetett, de ellépni nem tudott ellenfelétől. A szü­net után feljavult a vendégek védekezése, aminek következ­tében, ha egy rövid időszakra A hajrában nem tu­dott már megújulni Varga László csa­pata, így maradt a tisztes vereség is, de átvették a vezetést. Ezt követően a tavaly még másod­­osztályú Marcali nagyobb se­bességi fokozatra kapcsolt, és külső segédlettel visszavet­te a vezetést. A hajrában Var­ga László csapata nem tudott megújulni, emiatt csak a tisz­tes vereségre futotta erejük­ből. Ifi: 28-26. Varga László, a Tamási KC edzője: - Minden tőlünk tel­hetőt megtettünk, jól küzdött a csapat. Nem tudom, mi lett volna a mérkőzés végeredmé­nye, ha korrekt lett volna a já­tékvezetés. A Tamási a hétvégén nem lép pályára, a Tolna KC szom­baton a PEAC vendége lesz. A tamásiak a szezonban még a Kozármislennyel és a Duna-Penttel, a tolnaiak a Ne­mesvámossal és a Veszprém­mel találkoznak még. B. S. Női NB II, Délnyugati csoport 1. K.misleny U22 19 18 0 1 558-444 36 2. Csurgó 19 16 0 3 572-438 32 3. Siófok U22 19 12 1 6 614-569 25 4. PEAC 19 10 1 8 504-471 21 5. Hévíz 19 10 1 8 486-462 21 6. Veszprém 19 10 1 8 503-512 21 7. Marcali 20 9 1 10 534-570 19 8. Balatonboglár 19 8 0 11 524-565 16 9. Nemesvámos 19 7 1 11 549-553 15 10. Tolna 19 5 0 14 489-545 10 11. Tamási 20 4 0 16 481-604 8 12. Duna-Pent 19 3 0 16 509-590 6 A magyarok közül a Szekszárd AC játékosa mellett a budaörsi Pergel Szandra tudott nyerni Madarász már a 32 közé jutásért játszhatott ASZTALITENISZ A kiemeltként egyből a 128-as főtáblán kez­dő Madarász Dóra és Pergel Szandra vette sikerrel a ma­gyarok közül az első fordulót női egyesben a budapesti vi­lágbajnokság keddi játéknap­ján. A 27. helyen rangsorolt Póta Georgina meglepetésre kiesett, és a selejtezőből indult Bálint Bernadett, Hartbrich Leonie és Fehér Orsolya sem jutott a legjobb 64 közé. A védekező stílusú görög Aikaterini Toliu (127.) nem sok ellenállást tanúsított Ma­darásszal szemben, s mind­össze húsz pontot (11-4,11-1, 11-9,11-6) gyűjtött. „Az elmúlt napokban nem is tudtam rendesen edzeni, a masszőrünk és a fizioterape­­uta segítsége nélkül talán el sem tudtam volna indulni a vb-n. Ezek fényében különö­sen nagy öröm, hogy egy védő ellen ilyen könnyedén tudtam győzni” - nyilatkozott a 4:0-s siker után a Szekszárd AC- ben játszó Madarász, aki el­árulta, hogy csütörtökön meg­húzódott a combja. A világranglistán 62. Pergel Szandra (Madarász páros tár­sa) ellenfele a francia Pauline Chasselin (111.) volt. Csak az első és a negyedik szett ala­kult szorosan, de összességé-Madarász Dóra nagyon simán verte görög ellenfelét Fotó: MTI ben a Budaörs 30 éves játéko­sa irányított (4:0). „Elég sűrű a program, hét­főn este kilenc óra után még vegyes páros mérkőzést ját­szottam, ma pedig már délelőtt újabb meccs. Nem volt olyan sima, mint amilyennek kívül­ről tűnhetett. Na­gyon fontos volt, hogy az első játsz­mát meg tudtam nyerni, és hogy fejben nagyon rákészültem az összecsapásra, végig fóku­száltam” - mondta a találkozó után Pergel. A Szekszárd AC játéko­sai közül Bálint Bernadett si­mán kikapott a kínai szárma­zású, csapatban négyszeres Európa-bajnok holland Li Jie-től (0:4). A ta­valy még SZAC-os Hartbrich Leonie pedig a Szekszár­­don szintén meg­forduló, hetedik helyen kiemelt taj­vani Cseng I-csing­­től kapott ki (2:4). Madarász Dóra és Pergel Szandra lapzártánk után meccseit a 32 közé kerü­lésért, előbbire a Bálintot verő Li Jie várt. R. G. Görög ellenfe­le nem tudta megnehezíte­ni Madarász Dóra dolgát

Next

/
Thumbnails
Contents