Tolnai Népújság, 2019. április (30. évfolyam, 76-99. szám)
2019-04-20 / 92. szám
2019. ÁPRILIS 20., SZOMBAT SPORT 15 Jónyer István beindítana egy nevét viselő asztalitenisz-akadémiát Vörös szőnyeg és kézcsók A négyszeres világbajnok Jónyer István még ma is bűvöli a labdát Fotó: Havran Zoltán Hosszú ideje megszoktuk, hogy az asztalitenisz-világbajnokságok nem kínálnak magyar éremesélyt, és így lesz ez a holnap kezdődő budapesti vb-n is. A 70-es években és a 80-asok elején egészen más idők jártak, akkor az számított meglepetésnek, ha versenyzőink dobogós helyezés nélkül zártak. Jónyer István négy aranyérmet is begyűjtött, s ugyan egyéniben is megkoronázták, az 1979-es csapatsikert többre taksálja. Fábik Tibor szerkesztoseg@mediaworks.hu- Hatvankilenc év után rendezünk újra asztalitenisz-világbajnokságot, de önnek mégsem ez az év fő versenye.- Nos, ha azt nézzük, a nyári, ugyancsak Budapesten sorra kerülő veterán Eb valóban megelőzi, mert azon én is indulok. Úgy néz ki, hogy csak párosban, mert nem nagyon van időm tisztességesen felkészülni. Persze, lehet, most a vb-n olyan impulzusokat kapok, hogy utána nagy lendülettel belevetem magam az edzésekbe, és végül egyesben is asztalhoz állok. Tavaly a Las Vegas-i vb-re sem tudtam úgy felkészülni, ahogy szerettem volna, rádaásul peches sorsolást fogtam ki, egy kínai, egy japán és egy német ellenfelet kaptam a ésoportban, akik ráadásul nagyon gyorsak voltak. A japánt megvertem, a kínaitól kikaptam, és ahhoz, hogy a körbeverésből jól jöjjek ki, 3:0-ra kellett volna legyőznöm a németet Sajnos már az első játszmában elment a hajó, de egyáltalán nem bosszankodtam. Hatalmas élmény volt a vb, négyezer-ötszáz indulóval, öten voltunk világbajnokok- Bengtsson, Persson, Lindh, Rosskopf és én -, és hatalmas felhajtást csaptak körülöttünk. Bejátszották a nagy sikereinket, és engem még most is megérint, ha bemondják, hogy Jónyer, Magyarország, világbajnok...- Annak idején legendásan nagy gondot fordított az ütőire, s hogy tudja alakítgatni őket, nemcsak reszelőt, még satut is vitt magával a versenyekre. Ez a szokása megmaradt?- Most már nem faragom, hanem cserélem az ütőimet. Nemrég váltottam egy gyorsabbra. Úgy vagyok vele, hogy ha már a lábam lassabb, legalább az ütőm legyen gyorsabb.- Mekkora szerepe volt a sportágválasztásában annak, hogy édesapja asztalosként remek pingpongütőt készített önnek?- Azért a történetnek nem ez az eleje. Miskolcon esténként eleinte állandóan fociztam, és a Diósgyőr meccsein labdaszedő voltam, még Solymosi Pixinek is szedtem a labdát. Az általános iskolában a testnevelő tanárunk válogatott kosaras volt, nála állandóan kosaraztunk, és az sem ment rosszul. De a kézilabdát, sőt még a korcsolyát is kipróbáltam, Az iskolában pedig a szünetekben állandóan forgóztunk a pingpongasztalnál, és általában én nyertem. Ezt látva beneveztek egy iskolák közötti bajnokságra, és akkor megkértem apámat, hogy készítsen nekem egy mahagóniütőt. Elég szegények voltunk, így borításnak hungarocellt ragasztottunk rá, ám ezzel is megvertem az igazolt versenyzőket, és ha nagyon későn is, de tizennégy évesen az asztalitenisz mellett kötöttem ki.- Mindenesetre gyorsan behozta a lemaradását.- Elvittek egy tatai tehetségkutatóra, ott is jól szerepeltem, aztán bekerültem az ifjúsági válogatottba, tizenhét évesen pedig olyasmi történt velem, amire nem is gondolhattam. Bérezik Zoltán hatszoros Európa-bajnokként, mint versenyző, már kifelé ment a sportágból, az Utasellátónál volt ellenőr, és a Budapest-Miskolc-vonalat járta. Esténként lejárt játszani hozzánk. Egyszer adott öt fór előnyt, megvertem, aztán hármat, akkor is megvertem, majd egálról is. És akkor megkérdezte tőlem: öcsi, nincs kedved velem indulni párosban a magyar bajnokságon? Hogyne lett volna! És meg is nyertük az ob-t.- Az eredménylistájából a négy világbajnoki címét mindenképpen emeljük ki: 1971-ben párosban Klampár Tiborral, 1975- ben egyéniben is, és párosban az eltiltott Klampár helyett Gergely Gáborral, 1979-ben pedig csapatban győzött. Az asztalitenisz egyéni sportág, leginkább mégis a phenjani csapatsikerre emlékezünk kollektíván, és ahogy tudom, ön is ezt tartja a legtöbbre.- így igaz, bár természetesen a kalkuttai egyéni győzelmem is nagyon kedves emlék. Már csak azért is, mert a jugoszláv Sztipancsics már 2:0-ra, a harmadik szettben pedig 13-7- re, majd 2:2 után a döntő játszmában 17-13-ra vezetett, innen fordítottam. A helyi szurkolók a vörös szőnyegen sorban jöttek oda hozzám, lehajoltak, letérdeltek előttem, és a kezemet csókolgatták, azt sem tudtam, mi történik. Ám ez tulajdonképpen az én privát győzelmem volt, a phenjani csapatsikernek sokkal nagyobb a hatása. A verhetetlennek hitt kínaiakat a csoportban, majd a döntőben is simán megvertük Ázsiában, huszonkétezer néző előtt, ami egész Európa és a kis Magyarország hatalmas sikere volt. A döntő után a banketten az európaiak olyan vastapssal köszöntöttek bennünket, hogy most is beleborzongok. Amúgy ennek április 30- án lesz a negyvenedik évfordulója. Áder János köztársasági elnök úrtól már van egy vacsorameghívásunk, és a főváros, Tarlós István főpolgármester úr is megemlékezik győzelmünkről. Ezt tényleg nem felejtik el az emberek.- Azért még Kalkuttához viszszatérve, arról a vb-ről nem csak a két ottani aranya szolgáltatta a sztorit. A gyomorrontása nem volt éppen jó előjel.- Hét kilót fogytam, nyolcvanegyről hetvennégyre, de ez nem okozott gondot, mert a kondícióm megvolt. Igaz, olyan zsebkendőnyi nadrágban játszottam, hogy el sem hiszem. Ma is megvan, igyekszem a régiségeket megőrizni. Volt egy Gergely-trikóm is, Gabi képe volt az elején, húsz évig edzettem benne. Már teljesen szétszakadt, mindig varrnom kellett, de nagyon jó anyagból készült, könnyű volt, ragaszkodtam hozzá.- Az edzőteremben azért csodálkozhattak...- Manapság is megesik, hogyha egy közönségtalálkozón a Jónyer-képek elfogynak, akkor Klampárét írom alá. Mondták már, hogy elnézést, valami nem stimmel, mert ennek az embernek van haja... Nagy kár, hogy Tibi sokszor volt eltiltva, mert csapatban és párosban is nyerhettünk volna még világbajnokságokat. No meg Szarajevóban is lehetett volna aranyunk az ezüst helyett, ha a páros döntője előtt a helyi buszon egy alak nem kapja ki az ölemből az ütőmet. Mire észbe kaptam, le is ugrott a buszról, és eltűnt a sikátorban. Gergely Gabi kölcsönadta az ütőjét, de az nem passzolt olyan jól hozzám.- Hogy látja, az utánuk következő generáció miért nem tudta megközelíteni sem az önök eredményeit? S persze a maiak sem tudják.- Jómagam majdnem négyszázszor voltam válogatott, lehet, hogy ez vüágcsúcs. Nekünk mindig játszanunk kellett, emlékszem, lázasan is muszáj volt asztalhoz állnom. így akik utánunk jöttek, Kristonék, azoknak meg sem volt a lehetőségük, hogy felzárkózzanak hozzánk. Ami a még későbbi generációkat illeti, a tehetségeink megvoltak, de nem akadt olyan edző, aki tudta volna, mit kellene csinálni velük.- Ön például tudhatta volna.- És világ életemben edzőnek készültem... Ha egy nemzetközi versenyen kikaptam, felültem a lelátó legfelső sorába, onnan lestem nyolc-tíz asztalt, mindent megfigyeltem, jegyzeteltem. S amiket leírtam, az rögződött bennem, ma is viszszamondom. Bérezik szövetségi kapitányként sokszor kikérte a véleményemet, és úgy volt, hogyha befejezem a versenyzést, akkor együtt dolgozunk majd. Csakhogy másképp alakult az életem, vállalkozásokba fogtam, vüágcégek képviselője lettem, így aztán igazán komolyan nem edzősködtem.- Néhány évvel ezelőtt Pákh Imre elnöksége alatt a magyar szövetség alelnöke volt. Túl azon, hogy szerepet vállal a vb népszerűsítésében, a Hungexpón is játszik majd a szurkolókkal, valamint készül a veterán Eb-re, mennyire van jelen a sportágban?- A jelenlegi elnök, Nátrán Roland mellett én képviselem a szövetséget a Magyar Olimpiai Bizottságban. Ha előre nézek, 68 évesen is érzek magamban annyi erőt, hogy beindítsam a Jónyer-asztalitenisz-akadémiát, de ehhez először még helyet kellene találnom hozzá. A Miskolc melletti Ongán, ahol gyerekeskedtem, pedig egy kisebb sportiskola gondolata foglalkoztat. Rendszeresen utazom különféle rendezvényekre, külföldre is, népszerűsíteni az asztaliteniszt. Ezekre az utakra azonban szponzorokat kell szereznem, mert életjáradékot nem kapok, a nyugdíjam pedig nem sok. De talán egyszer lehetek majd a nemzet sportolója... A legutóbbi két alkalommal a Nemzeti Sport szavazásán én kaptam a legtöbb szavazatot, mint aki a legjobban megérdemelné, ám nem ez dönt. Már megvan az első sikerünk a hazai világbajnokságon A vb-n vasárnap 10 órakor kezdődnek meg a versenyek, de az első sikerünket már tegnap nyugtázhattuk a Hungexpón. Thomas Weikert, a nemzetközi szövetség elnöke gratulált az előkészületekhez, borítékolta, hogy kiváló házigazdák leszünk. Magyarország negyedszer rendez vb-t, és ennek már igazán itt van az ideje, mert legutóbb 1950-ben adtunk otthont a sportág legnagyobb seregszemléjének. A színeinket most Majoros Bence, Lakatos Tamás, Szudi Ádám, Ecseki Nándor, András Csaba, Juhász Patrik, valamint Póta Georgina, Pergel Szandra, Madarász Dóra, Bálint Bernadett, Hartbrich Leonie, Fehér Orsolya és Nagyváradi Mercédesz képviselik. De női párosban „velünk" lesz a svéd Mathilda Ekholm is, aki a kétszeres Európa-bajnok Pótával alkot duót. JEGYZET A csodákat követően Pajor-Gyulai László jegyzet@mediaworks.hu Nagy volt a csalódottság. Tavaly ezüstérmet nyert a Sopron Basket a női kosárlabda Euroligában, ami itt ugyanaz, mint a futballban a Bajnokok Ligája, most viszont csak negyedik lett, a bronzcsatát hazai közönség előtt elbukva az USK Praha ellen. Csak negyedik? Túl azon, hogy klubok tucatjai álmodoznak ilyen helyezésről, már egy éve is csodának számított a négyes döntőbe jutás, az ezüst pedig a csodák netovábbjának, az idei részvétel kiharcolása ennél is több volt a nyáron átalakult, menet közben rengeteg gond sújtotta csapattól. A Sopron az Euroliga teljes mezőnyét tekintve a költségvetésével, az anyagi lehetőségeivel nincs az első tízben, és bár remek játékosokat is tudott szerződtetni, a kerete nem kiegyensúlyozott, nagy a különbség az első hét és a nyolcadik, valamint az azután következő játékosok tudása között. A bravúr kulcsa a remek közösség mellett a kiváló háttér és szakmai munka, utóbbiban Roberto íniguez két éve igazi minőségi változást hozott. Az eredmények lenyűgözőek, és mégis, a felek a jelek szerint nem túl jó szájízzel válnak majd el. A spanyol edző hamarosan újabb bajnoki elsőséggel köszön el, ám a válás tényét nem túl elegáns először egy meccs utáni sajtótájékoztatón bejelenteni és közben belerúgni abba a klubba, amely ezeknek a csodás eredményeknek az elérését számára lehetővé tette. A spanyol edző mondvacsinált ürügyekkel is feszültséget keltett, és azon is kiborult, hogy a klub tavalyhoz hasonlóan az idén is elvállalta az Euroliga négyes döntőjének megrendezését. Úgy vélte, hazai pályán nagyobb a nyomás, és amikor ez nem a szándéka szerint történt, zokon vette, és ebből született a vád, hogy a vezetők számára már nem a kosárlabda a legfontosabb, ami a klubban zajló munkát és az eredményeket is nézve nettó zagyvaság. Most az a kérdés, hogy mi lesz íniguez után. A legtöbb játékos értéke az utóbbi két évben jelentősen megugrott, de ebből csak ők profitálnak, mert a nyáron ingyen mehetnek, és a máshonnan érkező busás ajánlatokkal a soproniak nem versenyezhetnek. Ha megtennék, biztos anyagi csődbe vezető spirálba hajszolnák bele saját magukat, így aztán valamilyen szintről újra kell kezdeni az építkezést, ami a nemzetközi porondon az eredményesség rovására mehet. Egyébként csak a soproni szurkolók nem tűntek csalódottnak az elveszített bronzmeccs után. Ők felállva, sugárzó szeretettel éltették a játékosokat, íniguezt és a komoly betegséggel küzdő Török Zoltán ügyvezetőt. És okkal, valamennyien megérdemelték.
