Tolnai Népújság, 2019. április (30. évfolyam, 76-99. szám)
2019-04-20 / 92. szám
4 INTERJÚ 2019. ÁPRILIS 20., SZOMBAT Az ötvenes évek elején az ELTE-n tanult, és suttyomban teológiára is járt A feltámadás a hazaérkezés Kisdiákként lépett be 75 évvel ezelőtt abba az épületbe, melyben később tanított, s ahol most, 87 esztendősen, visszavonult piarista szerzetesként él Jeleníts István. Az épület: függőfolyosóval öszszekötött két épület Pesten, az Erzsébet híd közelében. Az egyik tömb a gimnáziumé, a másik a rendházé illetve a hittudományi főiskoláé. A visszavonultságot pedig úgy kell elképzelni, hogy, bár már nem tanít, de tele van a naptárja. Egykori növendékei keresztelni, esketni, temetni, lelkigyakorlatokat tartani hívják. Olyan ismert emberek tanára, gyóntatója, lelki vezetője volt, mint Pilinszky János, Latinovits Zoltán vagy Antall József. Tíz évig töltötte be a piarista rend tartományfőnöki tisztjét. Egy időben a szekszárdi főiskola óraadójaként is tevékenykedett. Az ünnep közeledtével, a húsvéttal kapcsolatos kérdésekre is válaszolt. Wessely Gábor szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu- Pont az egyházi iskolák államosításakor volt piarista gimnazista...- Igen, 1951-ben érettségiztem - mondja Jeleníts István.- Előtte két évvel államosították ezt a nyolcosztályos gimnáziumot is, aztán visszakapta a rend. A tízből kettő maradhatott meg: a kecskeméti és a budapesti. A háromszáz tanárból körülbelül nyolcvan dolgozhatott tovább, a többit el kellett bocsátani. A képzés négyosztályosra szűkült. A kispapok számát is korlátozták. Addig volt nagyjából évi ötven szentelés, az új rendelkezés szerint már csak 12 lehetett. Bejutottam az ELTE-re; később már ügyeltek arra, hogy piaristákat ne vegyenek fel, de én még elvégezhettem a magyar szakot. Közben sutytyomban teológiára is jártam, ledoktoráltam, és magyarhittan szakos tanárként kezdtem a működésemet 1959-ben. Ugyanabban az évben szenteltek pappá. A kecskeméti gimnáziumunkban töltöttem öt évet, és 1965-től vagyok Budapesten. A gimnázium és a rendi főiskola tanára lettem, magyart és biblikus tárgyakat tanítottam. A piarista tartományfőnöki feladatokat is elláttam 1985-1995-ig. A rendszerváltás után az újrainduló rendi oktatást segítettem több helyen, például Piliscsabán a katolikus egyetemen, és Gödön, ahol szakmunkásképzőt működtetünk. Sokfelé, még a szekszárdi főiskolán is adtam órákat. A mostani gimnáziumaink hatosztályosak.- Jóval kevesebb a paptanár, mint annak idején volt. Hogyan töltik fel a tantestületeket?- Nem tudtunk hirtelen megsokasodni, az biztos. A rendszerváltozáskor nehéz Jeleníts István piarista szerzetes, volt tartomanyfonök volt olyan civil tanárokat találni, akik szívesen és meggyőződésből jöttek az egyházi iskolákba. Az előző rendszer vezetői mindent megtettek azért, hogy távol tartsák a tanári pályától azokat, akik nem a kommunizmusban hittek. De a nehézségek dacára is nekikezdtünk az újraindításnak, Szegeden, Mosonmagyaróváron, Nagykanizsán és Vácott. Sátoraljaújhelyen is jelen vagyunk, főként a cigánypasztoráció területén. A még élő, egykori tanárok is besegítettek az újraindításban, a helyi lakosok is emlegették a régi, nívós egyházi oktatást. Az ilyen helyzet még mindig jobb, mint mikor már csak a történelem őrzi a nyomokat, és nem az emberi emlékezet. Tanító szerzetesek rendje a piarista, régen a legtöbb iskolánkban csak a tornatanár volt civil. Jóval kevesebben vagyunk a kelleténél, de a tanári kar most már feltölthető, a nálunk érettségizett, aztán a bölcsészkaron tanári végzettséget szerző, elkötelezett pedagógusokkal.- Mostanában hogy néznek ki a napjai? Publikál még? Zavarja az öregedés? Fél a betegségektől?- Vannak a korral járó problémáim, de az öregedés igazán súlyos keresztjeivel még nem találkoztam. Az ezredforduló után, túl a hetvenen befejeztem a tanítást, de nem unatkozom. Nem az a kérdés, hogyan üssem el az időt, hanem az, hogyan birkózzak meg az egymást kergető feladatokkal. A publikálással félhagytam. Irodalommal, pedagógiával, katolikus dogmatikával és erkölcstannal kapcsolatos könyveim jelentek meg, és jó néhány cikkem, fő-A szerző felvétele leg a Vigíliában és az Új Emberben. Mostanában a volt tanítványaim invitálásainak próbálok eleget tenni. Érettségi találkozókra hívnak, keresztelni, esketni, temetni járok, lelkigyakorlatokat tartok. Sokat éltem diákok között, az a közeg frissen tartja az embert fizikailag és szellemileg is. Kirándultunk, eveztünk, kerékpároztunk. Rómában például hatszor voltam kerékpárral, pedig már akkor is elmúltam hatvanéves.- Most a húsvétra készülünk. Mi ennek az ünnepnek a lényege?- Azt, hogy mikor született Jézus, nem tudjuk. Se az évet, se a napot. A karácsony egy szimbolikus dátum: amikor a nappalok hossza növekedni kezd, és a világosság úrrá lesz a sötétségen. A kereszthaSokfelé tanított, még a szekszárdi főiskolán is adott órákat a földi megpróbáltatások után Nagypénteki keresztút-járás Tolnán A zsidók húsvétja még régebbi ünnep A húsvét mozgó ünnep: a tavaszi nap-éj egyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnap. A zsidók már Krisztus előtt másfélezer évvel ünnepelték e napot, mint az egyiptomi fogságból való szabadulás emlékét. Egyes források szerint Kr. e. 1513-ban történt ez az esemény. A kovásztalan kenyér ünnepe elnevezés arra utal, hogy a menekülő zsidóknak nem volt idelálának dátuma viszont pontosan ismert, a zsidók ünnepéhez köthető. Nagypénteken meghalt, harmadnapra feltámadt. Nem azért támadt fel, hogy a földi életét megnyújtsa még 5-10 évvel, hanem azért, hogy elfoglalja a helyét a mennyben. Az utolsó vacsorán megmutatta tanítványainak, hogyan emlékezzünk rá: a kenyeret, mint áldozattá vált testét, és a bort, mint vérét fogyasszuk. A feltámadása után nem jelent meg Pilátusnak vagy Kajafásnak, bebizonyítva, hogy nézd csak, élek, hanem a tanítványait bátorította: veletek vagyok, ne féljetek! Megerősödött a hitük, nem csalódtak Jézusban, mint vesztesben, hanem azt látták, hogy egy csodálatos győzelem, egy hazaérkezés történt. S előttünk is nyitva áll ez a lehetőség. Nemcsak a földi életünkben reméljük az isteni áldást, hanem az örökkévalóságban való kiteljesedésben is hiszünk. Elképzelni ezt pontosan nem tudjuk, mert az időben élünk, és az itt szerzett tapasztalatok alapján gondolkodunk. A mennyországról viszont az olvasható a Bibliában, hogy szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogja. Mindenesetre, a feltámadottal való majdani találkozás, a földi megpróbáltatások után, egy boldog hazaérkezésnek tekinthető. Ez a keresztény remény.- A legtöbb ember a földön szeretne sikeres és boldog lenni...- Az nem fog menni. A földi élet nekünk kevés. Isten nem arra teremtett bennünjük a kenyértésztát megkeleszteni. Ezt az ünnepet nem akarták megvárni a Jézust elítélők, ezért végezték ki gyorsan, már előtte, pénteken. Krisztus keresztútját nagypénteken végigjárják a hívők, a helyi kálváriák stációinál megállva, elmélkedve. A szombat a csend napja: Jézus a sírban fekszik. A vasárnap az örömé: a feltámadás, az örök élet ígérete. két, hogy itt keressük a végleges helyünket, mert az evilági lét tele van végességekkel és nyugtalanító dolgokkal: „óh jaj, meg kell halni, meg kell halni”. Persze, hogy izgatottan foglalkozunk az álmaink megvalósításával, szeretnénk érdekes, értékes földi pályát, de, ha ez sikeresnek tűnik, ha szerencsénk van, akkor is bennünk motoszkál a félsz. Aminek egyszer vége lesz, amiatt akkor is aggódunk, amikor még megvan. Küszködünk, versengünk, egymással veszünk össze a véges, mérhető és fogyasztható földi javakon. Holott az Isten a mérhetetlen tágasságra teremtett minket.- Azt gondoltuk, hogy ha szabaddá válik a hitgyakorlás, megtelnek a templomok. De nem. Mi ennek az oka?- Hitvallónak lenni, a diktatúra éveiben, akár még családon belül is nehéz volt. Ám a hit, a megtámadottságakor becsukódik, és megmarad. Ma viszont a világ sokkal többet kínál, mint korábban bármikor. A technika fejlődésének köszönhetően valóra válnak a földi álmok, nagy az eufória. Csakhogy a kapkodó embernek, aki minél többet akar ebből a sok mindenből habzsolni, elsötétül a szíve. Akkor cselekszünk helyesen, ha ezen túltekintünk, és a menynyei élet felé irányulnak a vágyaink. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu
