Tolnai Népújság, 2019. április (30. évfolyam, 76-99. szám)
2019-04-18 / 91. szám
2019. ÁPRILIS 18., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP g A cél, hogy a vidék legyen az otthonuk Július 1-jétől indul a falusi csők. A megyében száz települést érint a program. Az intézkedéstől azt várják, hogy segítse a vidék népességmegtartó erejét, hogy ne néptelenedjenek el a falvak. Munkatársainktól szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu TOLNA MEGYE A program egyelőre három évig, 2022. június 31-ig lesz elérhető. Ugyanakkor a kormány monitorozni fogja, milyen hatása van a falusi csők támogatási rendszerének a kistelepüléseken.- Kétezer fős településünk rendelkezik azzal az infrastrukturális háttérrel, hogy élhető lakóhelyet biztosítson az ingatlantulajdonosoknak - nyilatkozta Szűcs Sándor, Zom-Ocsényben elsősorban a gyermekvállalási kedv növekedését remélik a csóktól Fotó: Mártonfai D. ba polgármestere, aki leszögezte, náluk a munkanélküliség gyakorlatilag nem mérhető. - Teljes körű egészségügyi ellátást biztosít a főállású háziorvos, gyermekorvos és védőnő, gyógyszertár működik a faluban. A közoktatás intézményei biztosítják a gyermekes családok számára az iskolai tanulmányok folytatásához szükséges feltételeket. A zombai közösségi életet 8 civil szervezet az önkormányzat által működtetett művelődés házzal közösen biztosítja. Minden évben több nagy rendezvényünk van, melyek hozzájárulnak a közösségi életérzés megerősítéséhez. Zombát tekinthetjük Szekszárd vagy Bonyhád „elővárosának”, a megyeszékhely közelsége városi életet tesz lehetővé településünkön.- Még nagyon friss az információ, hogy a korábbi csőkhöz képest milyen feltételekkel lehet igényelni a támogatást - nyilatkozta László Attila, Závod polgármestere. - Csak reménykedünk abban, hogy lesz pozitív hozadéka, vonzza és itt tartja majd a fiatal párokat. Véleményem szerint elsősorban nem a pénzen múlik a vidék népességmegtartó ereje, hanem inkább a jövedelmi viszonyokon. Az irányvonal - hogy üresen álló házakat fiatalok vegyenek meg - nem rossz, de még nem kiforrott. A célközönségnek meg kell ismernie, hogy milyen lehetőségek rejlenek a családtámogatási program mögött.- Rengeteg házat nem laknak a faluban, ezért azt remélem, hogy a falusi csők lendületet ad az ingatlanpiacnak - mondta Tóth István, Bogyiszló polgármestere. Hozzátette, arra lát esélyt, hogy nagyobb településekről költöznek a községbe, amely az M9-esnek köszönhetően Szekszárdról is rövid idő alatt elérhető. Hamarosan bölcsődéje is lehet Bogyiszlónak, az önkormányzat vásárolt ehhez egy telket, a tervezés folyamatban van, a szükséges forrásra pályáznak. Őcsényben valószínűleg nem hoz nagy változást a falusi csők, mondja Fülöp János polgármester. Szekszárd közelsége miatt a jobb ingatlanok már elkeltek. Eladó ötmüliós ház nincs, inkább már csak húszmillió forintnál drágábbat találni, ezek talán két-három családot érdekelhetnek. Fülöp János szerint ugyanakkor biztosan többeknek is valódi segítség lesz a csők, és azt is el tudja képzelni, hogy a támogatásnak köszönhetően nő a házasodási kedv, még akár Őcsényben is. Kétyen az elmúlt időszakban emelkedett a lakosság száma. Gödrei Zoltán, Kéty polgármestere arról számolt be, hogy náluk öt eladó ház van, ebből négy kisebb felújítást igényel, egy komolyabbat. A településvezető szerint náluk a csők várhatóan nem okoz nagy átalakulást, de úgy véli, általában előnyös lehet ott, ahol megfelelő infrastruktúrát találnak a betelepülők, és azoknak is megoldást jelenthet, akik ragaszkodnak falujukhoz, és más úton nem jutnának lakáshoz. Az érintett Tolna megyei települések részletes listája a TEOL.hu oldalon olvasható. Fontosabb tudnivalók a csókról A falusi csők rendszerében a kedvezményezett kistelepüléseken használt lakás és ház vásárlására, illetve a megvásárolt ingatlan felújítására, korszerűsítésére és kibővítésére egy gyermek megléte vagy vállalása esetén 600 ezer forint, kettő gyermek eseten 2 millió 600 ezer forint, három vagy több gyermek esetén pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a fiatal párok. Megelőzendő, hogy az intézkedés nagyon felhajtsa a falusi ingatlanok árát, a kormány úgy döntött, hogy a támogatási összegek maximum fele költhető vásárlásra, a fennmaradó rész pedig felújításra fordítható. A 3 vagy több gyereket vállaló családok esetben, ha a megvásárolt ingatlan ára nem éri el az 5 millió forintot, akkor a fennmaradó összeg a 10 millió forintos keretig felhasználható lesz felújításra, bővítésre. O pék További képek és értékelés: TEOL.hu Névjegy Tolnai Orsolya Eger- Zumbaoktatóként tevékenykedem, az életem a vidámság és a tánc - mondta el lapunknak a 24 éves Orsolya. - A Tündérszépek szépségversenyre a Heolon lettem figyelmes, s úgy döntöttem, kipróbálom ma gam, mivel a barátaimtól, ismerőseimtől, sőt még az ismeretlenektől is elég sok megerősítést kaptam. Hasonló szépségversenyen még nem volt szerencsém részt venni, viszont fotózásokon már szerepeltem, így nem ismeretlen számomra a terület. Életkor: 24 év Magasság: 172 cm Csillagjegy: Vízöntő Kedvenc étel: gyümölcsleves Kedvenc ital: narancslé Kedvenc zene: Daddy Yankee Kedvenc parfüm: Carolina Herrera Holnaptól változik a menetrend TOLNA MEGYE Húsvétkor és a tavaszi szünet ideje alatt változik a helyi és a helyközi autóbuszok közlekedési rendje. Utazás előtt érdemes tájékozódni. Április 18-án és 23-án, a tavaszi szünet első és utolsó napján a tanítási szünetnek megfelelő menetrend lesz érvényben. Április 19-én, 21- én és 22-én ünnepi menetrend szerint, míg 20-án, szombaton a munkaszüneti napnak megfelelően közlekednek a járatok. Április 24-én, szerdán már a munkanapokon megszokott menetrend szerint indulnak a járatok. Változik a vonatok menetrendje is. Április 18-án a pénteki, 19-én a szombati, 20-án és 21-én az ünnepnapi, 22-én pedig a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Űtinform szolgálatának eddigi tapasztalatai szerint a belföldi forgalom már április 18-án, csütörtök déltől megerősödhet a gyorsforgalmi utakon. TN Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Németh Kata szekszárdi alkotó festményeiből nyílt kiállítás kedden a Hotel Benczúrban Marokkóban álmodta, Budapesten bemutatta BUDAPEST Marokkóban álmodtam címmel nyílt kiállítása Németh Kata szekszárdi festőnek kedden este Budapesten, a Hotel Benczúr Munkácsy Termében. A tárlatot H. E. madam Karima Kabbal, Marokkó nagykövete ajánlotta a jelenlévők figyelmébe. A megnyitón elmondta, a festmények híven tükrözik Marokkó hangulatát, a táj szépségét, az emberek mindennapjait. Büszke a hazájára, ezért nagy örömmel vette, hogy a szekszárdi festő a vásznon is megörökíti és a közönséggel is megosztja ezeket az értékeket. Németh Kata elárulta, többször járt már Marokkóban, és lenyűgözte az ország. Nemcsak a táj szépsége, hanem az a különleges csillogás is, ami az ott élők szemében mindig jelen van. A szerény körülmények között élők is megtalálják az élet szépségeit. Ebből szeretett volna egy darabot visszaadni a most kiállított festményeivel. Bézi Péter, a Fiatal Művészek Galériájának elnöke, a kiállítás szervezője elmondta, ez egy kettős ünnep volt, hiszen a tárlat megnyitóját követően megalakult a Marokkói Magyar Társaság, amelynek cél- A tárlat témája Marokkó Németh Kata (balról) képet ajándékozott a nagykövetnek F.: Egressy R. ja a két ország kapcsolatának szorosabbra fűzése a kultúra, a sport és művészetek terén egyaránt. A tervek között szerepel egyebek mellett egy fotókönyv kiadása, valamint az is, hogy marokkói alkotókat hívnak meg Magyarországra, a magyar alkotók pedig az afrikai országban vendégeskednek majd. H. E. madam Karima Kabbal nagykövet hozzátette, a társaság megalakulása és a tárlat arról árulkodik, hogy a hatvanéves magyar-marokkói diplomáciai kapcsolat immár nemcsak hivatalossá vált, de barátsággá is mélyült. M. K.