Tolnai Népújság, 2019. március (30. évfolyam, 51-75. szám)
2019-03-05 / 54. szám
2019. MÁRCIUS 5., KEDD SPORT 13 Hosszabbításban maradt alul a BKSE a törökbálintiak ellen Rossz kezdés után nagyot küzdött a bonyhádi gárda Kétszeri hosszabbítás után maradt alul a Knipl Kft. Bonyhádi KSE odahaza az MTK Törökbálint ellen az NB l/B-s bajnokság Nyugati csoportjában, vasárnap. Berg Sándor sandor.berg@mediaworks.hu KOSÁRLABDA Nem várta jó előjelekkel a bajnokit a Bonyhád, amely úgy veszítette el utolsó három meccsét, hogy aktuális riválisa egyaránt száz pont fölé jutott. A Békés 110- 81-re, a Nyíregyháza 111-80- ra, a Nagykőrös pedig 102-73- ra verte a völgységieket. Nem úgy indult ez a találkozó sem, hogy megszakad a BKSE nyeretlensége, Tömösváry Máté duplájára 11-0-val, Gébért Attila triplájára 15- 0-val válaszolt a törökbálinti egylet (12. perc: 5-26). A folytatásban megtáltosodott Morgen Frigyes gárdája, amely fokozatosan csökkentette hátrányát, a 32. percben Szinisa Ugrinics kettesével már náluk volt az előny (51-50), sőt, Somogyfoki Szabolcs kezében ott volt a győzelmet jelentő dobás is, ám elhibázta a hárompontos vonal mögötti kísérletét. Az első hosszabbításban már négy pont volt a BKSE előnye (70-66), onnantól azonban csak hat pontra voltak képesek a völgységiek, ami a középházhoz tartozó MTK ellen is kevésnek bizonyult. „Gratulálok a csapatomnak a második félidei játékhoz, azt gondolom, hogy sikerült más felfogásban kijönni a pá-Somogyfoki Péter (1-es mezben) akrobatikus mozdulattal juttatja a labdát a törökbálintiak kosarába. Az irányító-hátvéd 7 ponttal zárta a vasárnap esti bajnoki találkozót Fotó: Máté Réka lyára. Az első félidőben kialakult egy olyan különbség, ami miatt nekünk kellett rohanni az eredmény után. Az akarati tényezőkkel nem volt problémánk a második negyedtől kezdve, azonban a két hoszszabbítással együtt is összesen hetvenhat pontra voltunk képesek hazai pályán, amivel nehéz meccset nyerni. Köszönjük a közönség biztatását” - vonta le a következtetéseket a mérkőzésről a bonyhádiak edzője. FÉRFI NB l/B, PIROS CSOPORT, 22. FORDULÓ. Knipl Kft. Bonyhádi KSE-MTK Törökbálint 76-85 (5-22, 21-16, 15-12, 23-14, 7-7, 5-14) - kétszeri hosszabbítás után. Bonyhád, városi sportcsarnok, 150 néző. Vezette: Radnóti, Maár, Pécsi. BONYHÁD: PUPP 20, Somogyfoki P. 7/3, Baki S. 7, Tömösváry 8, SOMOGYFOKI Sz. 18/3. Csere: Gébért 10/6, Nagy B., Csobán 2, Dorogi, Ugrinics 4, Kis M. Edző: Morgen Frigyes. MTK TÖRÖKBÁLINT: JAKAB P. 22, Horváth B. 6/6, Vámos 11/3, NAGY Sz. 11/3, Baross. Csere: BIHARI 22, Bognár M. 6/6, Dobos 5/3, Bagi 2, Czakó. Edző: Bódi Ferenc. A sereghajtó bonyhádiak csütörtökön a tizenegyedik helyen álló PVSK-Kronosz Kiadót látják vendégül. A találkozó 19 órakor kezdődik a városi sportcsarnokban. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Pechár Csaba (balról) is betalált a Döbrököz ellen Fotó: M. K. Döntetlenek közvetlenül a rajt előtt LABDARÚGÁS Döntetlennel hangolt a megye kettes focibajnokság tavaszi folytatására az őszi első Mórágy és a címvédő Bonyhád-Börzsöny. Tolna VFC ll-Bogyiszló- Mórágyi SE 3-3 (1-3). Tolna, v.: Fazekas G. Tolna-Bogyiszló: Báli - Sós, Kovács G., dr. Papp, Gál - Pesti V., Csontos, Erdei, Kákonyi (Föglein) - Felföldi, Frankovszky (Oláh Sz.). Edző: Szőcs Richárd. Mórágy: Vecsei V. - Balogh (Grassy), Simon J., Lestár, Tóth B. - Palkó (Decsák), Bene, Berényi (Mezei), Horváth Cs. - Kovács K., Tóth L. (Benkő). Edző: Illés Béla. Gól: Csontos 2, Felföldi, illetve Kovács K. 2, Tóth L. Bonyhád-Börzsöny SEDöbröközi KSE 5-5 (1-2). Bonyhád-Börzsöny. Börzsöny: Ladányi (Schleinig) - Ettig (Baranyi), László L., Mathész, Eckert (Győrfi) - Knipl (Pongrácz), Csobot, Hosnyánszki Zs., Selyem (Pechár) - Rafai (Szentes), Hosnyászki T. Játékos-edző: Hosnyászki Zsolt. Döbrököz: Varga P. - Varga L., Török G., Kovács, Orsós - Kaposvölgyi, Török Cs., Somogyvári, Fejes - Keresztes, Máté J. Gól: Rafai 2, Hosnyánszki T. 2, Pechár, illetve Török Cs. 2, Keresztes, Fejős, Máté J. B. S. Bátor játék kell ma is az amszterdamiaktól Modric és Rakitic is itt lesz Budapesten LABDARÚGÁS Két mérkőzéssel ma megkezdődik a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének viszszavágós szakasza: a Borussia Dortmund háromgólos hátrányban fogadja a Tottenham Hotspurt, míg a címvédő Real Madrid idegenbeli 2-1-es győzelem után játszhat otthon az Ajax Amsterdammal. Santiago Solari a spanyol gárda edzőjeként 30 mérkőzésen 21 győzelmet aratott, a múlt héten viszont kétszer is kikapott csapatával a Barcelonától hazai pályán: szerdán 3-0-ra a Király Kupa elődöntőjének visszavágóján (összesítésben 1-4), szombaton pedig 1-0-ra a bajnoki rangadón. Az Ajax eközben már túljutott hullámvölgyén (négy meccs, három vereség, közte a Feyenoord elleni 6-2-es zakó), a legutóbbi három találkozóját magabiztosan nyerte meg. Két bajnoki összecsapásán egyaránt öt gólig jutott, míg a Holland Kupa elődöntőjében vendégként 3-0-val vágott vissza a Feyenoordnak, és jutott a fináléba. Amennyiben a holland gárda a Real Madrid elleni visszavágón is hasonló teljesítményre lesz képes, mint a párharc első felvonásán, akkor ezúttal is okozhat kellemetlen pillanatokat a címvédőnek. Amszterdamban az Ajax rendkívül bátran játszott, de a hazai játékosok rengeteg gólhelyzetet kihagytak, ami megbosszulta magát. A blancóknál eltiltás miatt Sergio Ramos nem lesz ott a pályán. Nyolcaddöntő, a keddi viszszavágók: Borussia Dortmund-Tottenham Hotspur 21 óra (tv: Spíler 2). Real Madrid-Ajax Amsterdam 21 óra (tv: M4 Sport). Balázs L. Rossz formák A MAI MÁSIK összecsapáson a Bundesliga éllovasa és a Premier League harmadik helyezettje csap össze egymással a Ruhr-vidéken. A házigazda Borussia Dortmund pénteken nagy meglepetésre 2-1- re kikapott a kiesés elkerüléséért küzdő Augsburg otthonában, és ugyancsak nincs bombaformában: legutóbbi hét összecsapásán csak egyszer nyert. A Tottenham háromgólos előnye birtokában lényegesen nyugodtabban várhatja a mai visszavágót, de az angol együttes formája sem meggyőző. A Borussia ellen lehengerlő játékkal nyert 3-0-ra, de utána alulmaradt a Burnley (1-2) és a Chelsea (0-2) vendégeként, szombaton pedig úgy ért el otthon döntetlent az Arsenal ellen (1-1), hogy Harry Kane a 74. percben 11-esből egyenlített. LABDARÚGÁS Zlatko Dalic, a világbajnoki ezüstérmes horvát válogatott szövetségi kapitánya kihirdette az Azerbajdzsán elleni hazai és a Magyarország elleni idegenbeli Európa-bajnoki mérkőzésekre készülő bő keretét. A horvát sajtó várakozásaival ellentétben a védőproblémák enyhítésére sem hívta be a válogatottsági rekorder Darijo Srnát, a válogatott két sztárja, az aranylabdás Luka Modric és Ivan Rakitic viszont ott van a 24-es keretben. A franciák elleni, 4-2-re elveszített vb-döntőn pályára lépő tizenhárom játékosból négyen nem léphetnek pályára Budapesten. A védők közül a 33 éves Vedran Corluka a vb-döntő után lemondta a válogatottságot (hasonlóan döntött a kapus Danijel Subasic, valamint a támadók közül Mario Mandzukic is), a 31 esztendős Ivan Strinic pedig szívproblémái miatt a jelenlegi szezonban nem lépett pályára, míg az olasz Interben futballozó Sime Vrsaljko térdsérülése miatt nem játszhat.- Minden mérkőzés veszélyes egy selejtezősorozat elején. Budapesten telt ház vár ránk, egy nagyon nehéz, komoly igénybevételt jelentő mérkőzéssel. Mint vb-ezüstérmesek olyanok vagyunk az egész világon, mint egy nagy mágnes. Nem szabad elkényelmesednünk, mert abból bajok lehetnek. Wales, Magyarország és Szlovákia is kvalifikált a legutóbbi Európa-bajnokságra. A március 24-i mérkőzés az egyik legkomolyabb vizsgánk lehet - nyilatkozta Zlatko Dalic. B. L. Rakiticot (7) és Modricot is láthatják a magyar szurkolók Fotó: MW A visszavágón is okozhat kellemetlen pillanatokat az Ajax a címvédőnek