Tolnai Népújság, 2019. március (30. évfolyam, 51-75. szám)

2019-03-30 / 75. szám

4 3ÜÜHT helyőrség novella SÉRÜLT ÁRU Ajlik Csenge A kartondoboz utolsó nyílására is gondosan illesztette rá a ragasz­tószalagot, majd hangos nyisszan­­tással levágta a maradékot a jobb szélen. Ádám felegyenesedett, te­kintetét az ajtó és a doboz között hintáztatta. Ember méretű doboz, ember méretű ajtó - az első lépés nem is volt annyira nehéz, mint le­vinni a negyedikről a sérült árut, majd felrakni a kocsi platójára. Mindezt teljesen egyedül. Beült a kormány mögé, beindí­totta a motort, és nyugodtan meg­várta, amíg a szélvédőről leolvad a jég. Kikanyarodott a háza elől, és amíg tudta, a visszapillantóból figyelte, ahogy az otthona eltűnik. Ujjaival a kormányon dobolva uta­zott az áruházig. Amikor odaért, hosszú percekig kereste a szabad parkolóhelyet, miközben vállára nehezedett a feszültség. Nagy erő­feszítéssel, de óvatosan vette le a dobozt a platóról, hogy rátegye egy kézikocsira. Ezeket mind úgy, ne­hogy nagyobb kár essen a termék­ben, mert tudta, hogy csak eredeti, sértetlen csomagolásban veszik vissza. Megragadta a kézikocsi két fogó­ját, bement az üzletbe, át a fotocel­­lás ajtón. Tekintetét végiggörgette az információs pult fölé akasztott táblán, és jobbra vette az irányt. Az ügyfélszolgálat sora egészen a másik bejáratig kígyózott, és körül­lengte a ragadós idegesség. Ádám beállt a sorba, borostás állát dör­zsölte, és nagyokat sóhajtott. Eköz­ben máris mögéje lépett egy másik középkorú férfi, kis dobozzal, és már-már idegesítően jó kedve volt. Ahogy Ádám hátranézett, a férfi még mosolygott is rá, kedvesen köszöntötte. Ádám bambán nézett vissza rá karikás szemével, előre­fordult, és egyik zsibbadt lábáról a másikra állt. Az előtte feszengő hölgy telefonon magyarázott va­lakinek. Káromkodott és szidta az üzletet és az ócskaságot, amit ki­szállítottak neki. Nem értette, hogy történhetett, de beszélni fog a fő­nökkel. Úgyis régi jó barátja. Egy óra után a sor még mindig lassan haladt, és Ádám beleolvadt a feszültség, a csörgő telefonok és a vonalkód-leolvasók tompa zajá­ba. A fehér padlóra tapasztva te­kintetét, ujjaival vörösre kaparta a tarkóját. A nő még mindig panasz­­áradatokban úszott, és a hullám Ádámot is magával ragadta. Hirtelen a dobozát idegesen le­rúgta a kézikocsiról. Már nem érde­kelte, lesz-e nagyobb kára. A nagy csattanásra egy pillanatra minden­ki felfigyelt, és Ádám is a hatalmas dobozra meredt. Amikor visszate­kintett a kézikocsi felé, az nem volt sehol. Ekkor pillantotta meg, hogy a férfi, aki mögötte állt, nyugodt mosollyal tolta vissza helyette a ko­csit a legközelebbi „gyűjtőhelyre”. Ádámot ez nem hatotta meg, bólin­­tással jelezte, hogy látta a kedves­séget, de megköszönni nem fogja. Összesen három órán keresz­tül tologatta maga előtt a dobozát, amikor végre a pulthoz ért. Úgy érezte, időközben beleőszült. A nő mellette már a Gábriel nevű alkal­mazottal vitázott, így Ádám egy másik úr elé került.- Jó napot, uram, Mihály vagyok, miben segíthetek?- Á, végre. Megsérült a termék, amit itt vettem. Ki szeretném cse­rélni - mondta monoton hangon.- Értem. Megvan a garancialap? Ádám teljesen a pult lábáig tolta a dobozt bakancsával, hátrébb állt, és kutatni kezdett. Végigtapogatta fekete mellényének külső zsebeit, farmerja farzsebeit. Már majdnem dührohamot kapott, hogy a csere ezen fog elcsúszni, amikor eszébe jutott: a mellény bal belső zsebébe rakta a blokkot és az összehajtott garancialapot, nehogy kiessen. Még viccelődött is vele otthon: itt lesz a szívemnél.- Tessék - vágta oda hanyagul, a szemét forgatva.- Köszönöm. Ahogy nézem, negyven év garancia van rá. Pont időben hozta vissza. Mi a probléma az áruval?- Az egész egy istenverte problé­ma! Ocsmány és használhatatlan. Tudja, húsz év után gondolkod­tam, hogy visszahozom, de még szerelgettem. Mások is segítettek, tippeket adtak, de nem lett jobb. Hánynom kell, ha ránézek. Csak vissza akarom cserélni, haladjunk, kérem! Ez az önök felelőssége. - Ádám szép lassan elveszítette a türelmét.- Uram, ha nem mondja el, mi a konkrét oka, hogy új terméket akar, nem tudok segíteni. Ádám még fél percig hideg, szú­rós tekintettel nézett Mihály sze­mébe. Valami elpattant. Remegő II Pescatore (vizfestek, 31 * 41 cm, 2018) ujját felemelte, várakozásra intve a dolgozót, majd szépen lassan meg­hajolt, mint aki azt gondolja: máris mutatom. A dobozt idegből arrébb rúgta, csattanásszerű csend lett, mindenki rá figyelt, és most már hosszú percekig bámulták.- A konkrét probléma... - kezd­te kiabálva, miközben két kézzel, állatként tépte fel -a koporsó mére­tű dobozt. Széttúrt hajjal lihegett, és amikor a doboz egészen nyitva volt, szép lassan, túlzó és jól látható mozdulatokkal - a műsor befejezé­seként - belefeküdt. Kezeit lassan a mellkasára helyezte, magára mu­tatott. - A konkrét probléma ez itt. Szóljon a főnökének, hogy részem­ről vége - mondta elgyöngülten és könyörgően. Hangja remegett az elfojtott sírástól, arcát fura sötétség ölelte körül. A fiatal Mihálynak könny szökött a szemébe, miközben Gábriel a fő­nökkel telefonált. Számtalan ember várta, hogy mi fog történni.- Kicserélni nem tudjuk, de se­gíthetünk megjavítani - szólalt meg Gábriel.- Ezt már nem akarom tovább! Cserét, cserét, cserét szeretnék! - hosszan és torkaszakadtából, zo­kogva ordított Ádám. Gábriel is sírni kezdett, és a nagy fényességben mintha minden gyász­ba borult volna. Ádámhoz lépett:- Vegyen le egy másik életet a polcról. Azzal fölé hajolt, és bezárta a do­bozt. Lapszámunkat PÉTER-BRETON ANNA mun­káival illusztráltuk. A harminchárom éves, kirgiz-magyar festő Bukarestben született, jelenleg Párizsban él. Szülei egyetemistaként Moszkvában ismer­kedtek meg, a diplomata édesapa munkája folytán a család gyakran költözött. Rövid ideig Moszkvában is éltek, de főként Buka­rest és Budapest volt stabilabb helyszín az életükben. Péter-Breton Anna kirgiz édes­anyjával oroszul beszél, bár időközben ő is megtanult magyarul. A kirgiz kultúra részben a gasztronómia által volt jelen az életében, de olyan családi rituálé is meghonosodott náluk, mely a nomád szokásokból eredeztet­hető: ilyen például az utazások előtti közös elcsendesedés, amikor együtt, de némán lé­lekben felkészülnek az indulásra. Péter-Breton Anna nemzetközi üzleti dip­lomát szerzett, majd Párizsban, a luxus­iparban kezdett dolgozni kommunikációs szakemberként. Kenzo Takada egykori otthonában, egy japán palotában Párizs közepén rendezvényhelyszínt hozott lét­re, társalapítója a luxusmárkák arculatát tervező, Atelier Casanova nevű, elismert dizájncégnek. A családi emlékezet számos erős nő történetét őrzi, talán ezért is olyan fontos számára, hogy láthatóvá váljanak azok az erős nők, akik manapság köztünk élnek. Le Salon 21 néven női klubot alapí­tott, ahol inspiráló előadások által sikeres nőkkel találkozhatnak az érdeklődők. Fil­mes szakemberek és üzletasszonyok mellett vendégük volt többek között a versaille-i kas­tély igazgatónője és az első francia karmes­ter asszony is. Péter-Breton Anna festményein is hang­súlyos szerepet kapnak a nők, bár itt arcta­lanok, törékenyek és ködbe, gőzbe burkolt világukat magány lengi be. A híres pesti fürdők által inspirált sorozat darabjai sej­telmes alakokat láttatnak, akiknek csu­pán a testtartásuk jelzi, hogy elhallgatott történeteket hordoznak. Pózok, formák ők csupán, mégis tudjuk, hogy titkaik vannak. Az úti élményekből táplálkozó sorozat jóval levegősebb, és nagyon személyes emlékek lenyomatai - egy-egy város egész karakte­re köszön vissza egy-egy hétköznapi sem­miségre való rácsodálkozásból. Egyszerű és tiszta definíciók ezek, például Peking: két kisfiú egy vörös ajtó előtt. Péter-Breton Anna festményeit a buda­pesti Abigail Galériának köszönhetően ápri­lis 19-ig láthatja a magyar közönség. Forrás: Facebook IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET 2019. március

Next

/
Thumbnails
Contents