Tolnai Népújság, 2019. március (30. évfolyam, 51-75. szám)
2019-03-26 / 71. szám
ft BELFÖLD-KÜLFÖLD 2019. MÁRCIUS 26., KEDD A hivatal szerint továbbra is túl sok bevándorló érkezik Németországba Akadályozzák a Továbbra is túl sok bevándorló érkezik Németországba, egyes civil szervezetek pedig jogállamban elfogadhatatlan módon akadályozzák a védelemre nem szoruló kérelmezők kitoloncolását - mondta a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal vezetője egy, a Welt am Sonntagnak adott interjúban. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu BERLIN Hans-Eckhard Sommer a Welt am Sonntag lapban közölt interjúban kiemelte, hogy havonta tízezernél is több menedékjogi kérelmet nyújtanak Megússza a hazautat, aki szakképzésbe kezd kitoloncolást be. Tavaly mintegy 162 ezer kérelem érkezett a hatósághoz, ami azt jelenti, hogy egy nagyváros lakosságának megfelelő méretű tömeg érkezett menedékkérőként az országba, de csupán 35 százalékuk kap menedékjogot. Ez az arány jól tükrözi, hogy a menedékkérők közül sokan menekülésre kényszerítő ok nélkül érkeznek Németországba - hangsúlyozta a BAMF elnöke. A menedékkérők 54 százaléka érvényes iratok, úti okmányok nélkül érkezik. Azoknak az országoknak az állampolgárai, amelyek esetében nagyon alacsony az elfogadott menedékjogi kérelmek aránya, szinte soha nem mutatnak be érvényes iratokat, így például a nigériaiak között alig találni olyat, akinek vannak okmányai - részletezte Sommer. A BAMF vezetője élesen bírálta azt a szabályt, hogy Németországban maradhatnak azok az elutasított menedékkérők, akik szakmai képzésben vesznek részt, majd azzal folytatta: előfordul, hogy bevándorlókat támogató németországi aktivisták kizárólag a kitoloncolás elkerülése érdekében igyekeznek képzési, szakképzési szerződéseket szerezni elutasított menedékkérőknek. „Az is tapasztalható, hogy nyilvánosságra hozzák a kitoloncolások tervezett időpontját, és azt tanácsolják a kitoloncolásra jelölt elutasított menedékkérőnek, hogy az adott időpontban ne legyenek a szokásos tartózkodási helyükön” - tette hozzá a BAMF vezetője. Hans-Eckhard Sommer szerint az ilyen szervezetek azt az álláspontot képviselik, mindenkinek biztosítani kell a jogot ahhoz, hogy eldöntse, melyik országban kíván tartózkodni. „Ebből a felfogásból következik a kitoloncolások akadályozása, amivel szemben a büntetőjog eszközeivel kell fellépni, mert az ilyen tevékenység elfogadhatatlan egy jogállamban” - vonta le a következtetést a német menekültügyi hatóság vezetője. HIRDETÉS ELVÁRÁS (\ villamos alkatrészek bekötése vasúti jármD hordmO alkatrészek mechanikai szerelése levegős csavarkulcs szereléshez használata levegős és mechanikus nyomatékkulcsok megfelelő használata alkatrészek mechanikai tisztítása, csiszolása, . felületkezelés (előkészítés) hosszmérési feladatok teljesítése tolómérce, mikrométer használatával mérési eredmények rögzítése, dokumentálása • szakirányú végzettség (fémipari szakmunkás, lakatos..) • önálló, precíz munkavégzés • terhelhetőség, rugalmasság • együttműködő képesség ELŐNYÖK ^ • Hasonló munkakörben szerzett tapasztalat MIÉRT VÁLASSZ MINKET? • Versenyképes jövedelem • Béren kívüli juttatások • Innovatív, svájci kultúrájú modern és tiszta munkakörnyezet • Kiemelkedő munkabiztonság FELADAT Szeretnél a nemzetközi és a hazai járműgyártás egyik leginnovatívabb szereplőjeként ismert Stadler Rail Csoport sikereinek részese lenni? El tudod képzelni a jövőd, akár pályakezdőként is nálunk? Várjuk a jelent kezésed! Pályakezdők jelentkezését is várjuk! Magyar nyelven megírt, fényképes szakmai önéletrajzát várjuk az alábbi elérhetőségeken várjuk: postacím: Forgóházjavltó központ, 5000 Szolnok, Bánki Donát u. 5. munkavégzés helye: Szolnok e-rnall: stadler.brcc@stadlerrail.com telefon: 06-56/888-564 Teljes gőzzel előre! www.sladlenail.com Trump ügyvédje visszatámad WASHINGTON Donald Trump amerikai elnök ügyvédje, Rudy Giuliani szerint a hatóságoknak fényt kell deríteniük arra, hogy indokolt volt-e az elnök elleni Mueller-vizsgálat megindítása. A Robert Mueller vezette bizottság 2017 májusa óta vizsgálta azt, hogy Donald Trump amerikai elnök választási kampánytörzse vagy munkatársai egyeztettek-e, összejátszottak-e az oroszokkal az elnökválasztási kampány idején. Végül a bizottság nem talált erre bizonyítékot. Rudy Giuliani elnöki ügyvéd Adam Schiff kaliforniai demokrata párti képviselőhöz intézve szavait leszögezte, hogy Trump ellen olyan bűncselekmény ügyében folytattak vizsgálatot, amelyet nem követett el. Schiff ugyanis még vasárnap délelőtt, egy televíziós vitaműsorban is azt állította, hogy bizonyítékok állnak rendelkezésre a Trumpkampány és az oroszok öszszejátszásáról. „Hol vannak Schiff bizonyítékai? Hol? A fejében?” - kérdezte Giuliani. A Robert Mueller vezette vizsgálóbizottság mindent elkövetett, hogy felhajtson bármilyen bizonyítékot, ami arra utal, hogy Donald Trump választási stábja etikátlan módon összejátszott az oroszokkal. Az elnököt azzal is megvádolták, hogy utóbb a bőrét mentve akadályozta az igazságszolgáltatást, nehogy fény derüljön magas orosz politikai és gazdasági kapcsolataira. A demokrata sajtó egyenesen orosz hekkerek segítségével végrehajtott választási csalást sejtetett. A három évig tartó nyomozás során több fantasztikus elmélet született, amelyek szerint Putyin orosz elnök is beleszólt az amerikai elnökválasztásba. Végül a hétvégén a Trump akkori tevékenységét vizsgáló bizottság vezetője, Robert Mueller azt a tájékoztatást adta William Barr igazságügyi miniszternek: egyetlen vádra sem találtak bizonyítékot. A republikánus tábor megelégedéssel fogadta a hírt, demokrata politikusok fenntartásaikat hangoztatták az ügy lezárásával kapcsolatban. MW Nem talált fogást Trump elnökön a Mueller-bizottság Fotó: AFP