Tolnai Népújság, 2019. március (30. évfolyam, 51-75. szám)
2019-03-23 / 69. szám
Bencsik Gábor íT Kovács István tárcája versei Vendégünk a Lengyel Intézet barátság napja n Vannak, akik alkonyaikor a szemétként konténerbe dobott századokon át farkasvakon is a kezdetekig látnak. n vezervers Konrad Sutarski a „Szolidaritás” emlékére [*** pami^ci „Solidarnosci”] Még a bőrünk is érezte ezt a pillanatot ahogy felszálló szúnyogfelhő a naplementét ahogy kutya nyüszítése gazdája visszatértét megelőzi Kerestük ezt a gyárakban az elherdált füstökben az egyre meddőbb földben hol a giliszták is kezdtek már félni sorban állás markában üres üzletek előtt de rablóként börtönbe zárt igaz szavak közt is Míg el nem jött a legforróbb nyár és szüret havában növekvő tömeggel utolsó reménnyel dübörgés csöndjében éhes puszta kézzel de a szarkákat menekvésre kényszerítve a gőg erődjeiből vörös palotákból a százlábúakat is széttaposva Mindig így jön el mikor minden elsötétül ugyanolyan nyárral, ugyanolyan reménnyel felvillanó fénnyel bilincshullással a sas vijjogásával míg szárnya fehérét éppen visszaszerzi (1980-1981) Tornai József fordítása Konfliktusok a lengyel-magyar kapcsolatokban Baráti tűz Szalai Attila A XV. századi lengyel krónikaíró, Jan Dlugosz „lengyel-magyar krónikájában” elsőként szólt tudatosan a két nép barátságáról, s fogalmazta meg az e történelmi tényből eredő erkölcsi-politikai parancsokat. Leírása szerint 1000-ben két küldöttség jelentkezett II. Szilveszter pápánál királyi koronáért: lengyel és magyar. A szentatya a magyar nemzet. képviselőjének adta át a királyi jelvényt, de az elébe járulóknak intelmül meghagyta, hogy a két nép barátságban, egymást segítve éljen, amíg világ a világ, mert ha bármelyikük is a másik rontására törne, szerencsétlenséget zúdít magára. A történelmi tények önmagukért beszélnek. Európa egyik leghoszszabb, ezer esztendőn át, a trianoni diktátumig fennálló, több mint ötszáz kilométeres közös határa mentén kivételesen kevés fegyveres konfliktus keletkezett. Alighanem a legkevesebb egész kontinensünkön szomszédos államok között. Két kezünk ujjain meg tudjuk számolni szinte mindegyiket. Ahhoz pedig, hogy a legjelentősebbeket elősoroljuk, egy kezünk ujjai is elegendőek. Nem véletlen azonban, hogy ritkán szólunk róluk, mint ahogyan a baráti, családi veszekedésekről sem szívesen beszél az ember. Ráadásul - bármily hihetetlen - közös jellemzőjük, hogy mindannyiszor beteljesedett a pápai jóslat: a viszály nem hozott jót egyik félnek sem. Idézzünk fel néhányat bizonyságképpen! Az első esemény, amit érdemes kiemelnünk, a XV. század elején történt, a középkor egyik legnagyobb és legvéresebb ütközete volt - tízezrek estek el benne -, az 1410. július 15-én lezajlott grünwaldi (tannenbergi néven is ismert) csata. Az összecsapás a német keresztes lovagrend, valamint az egyesült lengyel-litván hadak között zajlott le, és az utóbbiak győzelmével zárult. Magyarország akkori uralkodója, Luxemburgi Zsigmond magyar király és német császár német lovagokat és katonákat küldött Ulrich von Jungingen nagymesternek, Magyarországról pedig a még Róbert Károly magyar király testőrségeként életre hívott Szent György Lovagrendet irányította hozzá. A Német Lovagrend és a Lengyel Királyság közötti háború az úgynevezett első toruni békével lezárult, és Zsigmond kényes helyzetbe került: mint a vesztes szövetségese hadisarc megfizetésére köteleztetett. Zsigmond erős pénzszűkében volt, s mivel a Velencével folytatott harcához is anyagiak kellettek, tárgyalóasztalhoz kényszerült Jagelló Ulászlóval. folytatás a 3. oldalon |
