Tolnai Népújság, 2019. március (30. évfolyam, 51-75. szám)

2019-03-20 / 66. szám

2019. MÁRCIUS 20., SZERDA UTAZÁS 11 Egy hét nem elegendő London összes látványosságának a felfedezéséhez Kirándulás a brit fővárosba Évente több millió turista ke­resi fel Londont. Azt mond­ják, aki egyszer eltöltött itt pár napot, hamarosan újra visszajön, hiszen itt nem le­het unatkozni. Mediaworks/Fanny szerkesztoseg@mediaworks.hu TURIZMUS A legtöbb utazó szá­mára Anglia és London ösz­­szetartozó fogalom. Ha azon­ban szigorúan nézzük, a fővá­ros semmiben sem hasonlít a szigetország többi részéhez. Itt minden más: az emberek, a di­vat, a kultúra, sőt a mindenna­pi élet is. Még az eső sem esik annyit, mint sokan képzelik. Az állandó nyüzsgés, a tömér­dek épület miatt Európa New Yorkjaként is emlegetik. Szinte kötelező Természetesen vannak ki­hagyhatatlan látnivalók: a Trafalgar tér, a Globe Színház, a Szent Pál-székesegyház. De ide sorolható még a Westminster­­apátság, a királyi ház koroná­zási és temetkezési temploma. Az uralkodókon kívül itt nyug­szik többek között William Shakespeare is. A városné­ző sétából nem felejthető ki a Temze partján lévő Parlament, és persze London jelképe, a hí­res óratorony, a Big Ben sem. Akit érdekel a történelem és nem riad vissza a középkori rémtettektől, keresse fel a To­­wert. Itt korhű kosztümökbe öltözött idegenvezetők mesél­nek királyok, királynők éle­téről, illetve megtekintheti az egymillió dollárra biztosított koronázási ékszereket is. A sok érdekesség közül a turisták kedvence a Buckin­­gham-palota. Ez 1803 óta az angol uralkodóház otthona, és ma is a királynő munkahelye. Az épületben 600 szoba, 300 óra, posta, mozi, uszoda és egy atombiztos bunker gondosko­dik II. Erzsébet nyugalmáról. A leghíresebb része mégis az erkély, ahonnan ünnepekkor köszönti az alattvalókat. Való élet Ha az épületeken kívül a kü­lönleges hangulatot, a hétköz­napi életet is szeretné megis­merni, sétáljon a parkokban, beszélgessen az emberekkel, üljön fel a jellegzetes piros buszra és menjen el a Sohóba. Az egykori művésznegyedben állandó a zsúfoltság: turisták, üzletemberek, utcai muzsiku­sok, antikváriumok, üzletek, piacok és persze sörözők, ét­termek várják a turistákat. Ha pedig egy kis nyugalomra vá­gyik, menjen ki a Hyde vagy a Green Parkba. Ne lepődjön meg, ha a sok külföldi mellett helybeli öltönyös, kosztümös hölgyek és urak a pádon ülve eszik szendvicsüket, szürcsö­lik a kávéjukat. Hogyha fut­ja az idejéből, látogasson el a Kew Gardens elnevezésű bota­nikus kertbe. Hatalmas terüle­ten rengeteg trópusi növényt - többek között bonszait, orchi­deát is - láthat a ködösnek tar­tott Albionban. Ha pedig szeret nagyokat kóborolni, akkor ezt megte­heti a Trafalgar téren túl a Piccadillyn, közben betérhet Madame Tussaud panoptiku­mába, fotózhatja a panorámát a London Eye óriáskerékről. Filmes emlékek A Westminster hídtól a Lon­don hídig húzódó Southbank sétány a metropolisz legnép­szerűbb forgatási helyszíne - stílusosan itt kapott helyet a kellékekre és kosztümökre koncentráló London Film Mú­zeum, amely egyebek mellett James Bond csodaautóit és iko­­nikus eszközeit is bemutatja. A romantikus lelkek a mai napig elzarándokolnak a Sztárom a páromból jól is­mert Notting Hill negyed­be és Portobello Roadra vagy megkeresik Bridget Jones filmbeli lakását a Borough piaci Globe Pub fölött. A krimikedvelők persze a Sherlock Holmes Múzeumot célozzák meg a Baker Streeten (vagy isznak egy jó angol sört a detektív nevét viselő pub­­ban), a Harry Potter-rajon­­gók pedig a Warner Brothers Stúdióba igyekeznek, hogy a műtermi díszletek között beavatást nyerjenek a gyár­tási trükkökbe. Tudta? A londoni piros emeletes bu­szok a városkép elengedhetet­len részei. A mintegy 500 vo­nalat magántársaságok üze­meltetik, számos szabály köti őket az egységes szolgálta­tás szavatolására: például elő­írás, hogy pirosnak kell lennie a buszoknak, valamint azo­nos díjszabási és utaskezelési feltételeket kell kínálniuk. A klasszikus, hátsó pero­nos Routemasterek az 50-es évektől jártak, a menetrend szerinti forgalomból 2005 vé­gén vonták ki őket, már csak két „történelmi útvonalon”, a 15-ös egy szakaszán (To­wer Hill-Trafalgar Square) és a 9-es vonalán a Royal Albert Hall és Aldwych között, nap­közben közlekednek, elsősor­ban a turisták kedvéért. A vál­tást egyébként sokfelől nagy ellenkezés fogadta, a helyet­tük beállított modern csuklós buszokat nemcsak a hagyo­mányok miatt nem fogadták örömmel, hanem mert sok­kal kevesebb rajtuk az ülőhely. Igaz viszont, hogy környezetkí­mélőbbek, és kerekesszékkel vagy babakocsival is használ­hatóak, valamint nem igényel­nek külön kalauzt. Számos já­rat a nap 24 órájában közleke­dik, illetve vannak csak éjsza­ka üzemelők is, ezek N jelzést viselnek a szám előtt. adóbevallását. Ml INTÉZZÜK ÖN HELYETT. RÉSZLETEK: ESZJA.NAV.GOV.HU KÉSZÜLT A NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL MEGBÍZÁSÁBÓL eSUA Nemzeti Adó- és Vámhivatal *

Next

/
Thumbnails
Contents